A csapatból többen hiányozni fognak a Chievo elleni meccsen

cuadrado_juan_uj_mez_2018.jpgJuventus kész újabb menetelésbe belevágni a bajnokságban, miután sikerült továbbjutni az Olasz Kupában, illetve a dzsiddai Szuperkupa döntőben legyőzte a csapat az AC Milan együttesét.

A bianconero csapat a Chievo együttesét fogadja az Allianz Stadion gyepén, azonban korántsem teljes kerettel, mivel több játékos sérülés miatt nem léphet pályára.

Mario Mandžukić a térdhajlítójában észlelt problémák miatt minden bizonnyal kimarad a csapatból és a keretből, azonban remélhetőleg a Lazio ellen már visszatérhet.

Rajta kívül további hiányzó Andrea Barzagli és Juan Cuadrado. A tapasztalt védő várhatóan csak februárban térhet vissza sérüléséből, míg kolumbiai csapattársa a meniszkuszműtét után csak óvatosan terhelheti egyelőre szervezetét.

A hónap elején sérülés miatt kieső Mehdi Benatia állapota továbbra is kérdéses, viszont Rodrigo Bentancur és Douglas Costa feltehetően kisebb sérüléssel bajlódnak, őket valószínűleg óvatosságból és a biztos előny birtokában a mester ki fogja hagyni a keretből.

A Juventus szempontjából a legfájóbb pont Miralem Pjanić kiesése lehet, aki nem sérülés, hanem eltiltás miatt nem segítheti csapatát a hétfő esti bajnokin.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8214574012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2019.01.20. 11:31:41

Én így kezdenék:. Perin
Dsc-Rugani-Chiello-Spina
Khedira-Can
Dyabala
Berni-Kean-Ronaldo

juve28adam 2019.01.20. 12:54:04

Szintén remélem ,hogy Spina és Kean is kezdő lesz.

del pipi 2019.01.20. 12:54:23

@kovta23: én pedig így: Perin Cancello Rugani Chiellini Spinazzola Berna Can Khedira Matuidi Dybala Kean de csak azért így mert az utolsóval játszunk és most mindenki más pihenjen és nem kéne senkinek meg sérülni.

Il Principino 2019.01.20. 13:24:06

@del pipi: Ebben hol látod a 4-4-2-t?Berna az egyik szélső kp. az oké,de ki a másik?
Sztem Ronaldo tuti játszani fog!Cancelo,Bernardeschi és Khedira sztem is nyugodtan kezdhet,hogy legyenek játékban,egyik sem az igazi még.
Perin és Rugani is szintén beférhet.

jeneiPALI 2019.01.20. 14:29:35

Khedira kezdjen az ilyen mecseken jó ö is.:D

del pipi 2019.01.20. 15:45:15

@Il Principino: most Matuidi a bal oldali, de csak nálam. nem azt írtam hogy mi lesz csak hogy mi az én elképzelésem. igen sajnos Roni biztos kezd pedig most lehetne egy picit rotálni és Kean-t játszatni , aztán mondanám a Ronex-nek hogy bemehetsz ha mersz oasszolni a kulcs szitukban és amikor szabit kapunk távolodj el a labdától és menj a kipattanóra .

el.Flaco 2019.01.20. 16:46:09

Allegri nyilatkozott és elárult pár dolgot a holnapi kezdőről.
Perin fog a kapuban állni, a jobb oldalon De Sciglio, a balon Alex Sandro fog játszani, középen Rugani biztosan kezdő lesz Chiellinivel vagy Bonuccival mellette. Elől Bernardeschi kezdeni fog.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása