Allegri: „Hiányosságok tapasztalhatók az oktatás és tisztelet területén”

allegri_massimiliano_sajto_7.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri szerint a beszéd ideje lejárt, és a tettek mezejére kell lépni ahhoz, hogy a rasszista viselkedést ki lehessen űzni az olaszországi stadionokból.

A probléma a Napolit képviselő Kalidou Koulibaly legutóbbi negatív megkülönböztetése nyomán merült fel ismét, és bár az Inter szurkolói voltak az elkövetők, a Juventus mesterének a véleményét is kikérték az újságírók.

„Véleményem szerint minden tekintetben megelőző intézkedéseket kell foganatosítani, és már sokadjára mondom el, hogy lehetőségünk van jó irányba terelni a dolgokat.” - mondta a mester a Sampdoria elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

„Ehhez azonban nem beszélni kell, hanem tenni. Ez az egyetlen mód, de én csak egy edző vagyok, és léteznek testületek, amelyeknek döntenie kell, és reméljük, hogy ez megfelelő idő lesz a megelőző intézkedések foganatosításához.

Egyszerűen nem állhatunk le. Nem rajtunk múlnak ezek a dolgok, és nem is a bírón, hogy megállítson egy meccset, hanem a közrendért felelős szerveken. Mindazonáltal abszolút elítélek mindenféle rasszizmust vagy sértegetést, ami holtakhoz vagy múltban megtörtén tragédiákhoz köthető.

Sajnos valami hiányzik Olaszországban, kisebb hiányosságok tapasztalhatók a nevelés és tisztelet tekintetében. Nem csak futballra vonatkozik ez, hogy valóban elejéről kezdhessünk mindent, egyes dolgokat már ifjúkorban át kell adni az embereknek.

Iskolákba kell bevigyük ezeket a témákat, a sport segíti az oktatást, és jó lenne, hogy az iskolákban is jelen legyünk, mivel száz emberből hetven vagy nyolcvan jó úton található, azonban a megoldáshoz mindannyiunknak tennivalója van együtt.

Könnyű most beszélni, kijelenteni dolgokat, hogy aztán két nap múlva mindenki megfeledkezzen minderről. Vannak felelős szervek, aztán vagyunk mi elnökökként, edzőkként és játékosokat, akiknek tudniuk kell, hogy a szavaink súllyal bírnak, és hatással lehetnek felnőttekre, illetve kevésbé felnőttnek tekinthető emberekre.

Felelősebbnek kell lennünk, illetve az intelligencia szikráját kell tanúsítanunk, hogy ne szítsuk a már meglévő tüzet, mivel Olaszországban ma már nem tudjuk elfogadni a vereségeket vagy a győzelmeket. Szóval először ezt meg kell tennünk, ellenkező esetben minden intézkedés hasztalan.

Sajnálom, mert huszonhatodikán a stadionokban oly sokan voltak: családok, gyermekek, Olaszország jövője. Adott életkorral rendelkező személyek döntöttek már arról, hogy milyen életet választanak, azonban a gyermekek jelentik a jövőt, ha pedig nem nyújtunk megfelelő oktatást, semmi nem fog változni.

A meccsek leállítása csak ideiglenes hatást fejt ki, a feladatunk, hogy megelőzzük ezeket a problémákat. A stadionokban kamerák vannak, amelyek révén tetten érhetők ezek az emberek. Egyszerű a dolog: ha látható a tett, akkor elkapható a személy, és többé nem léphet be a stadionba. Mi azonban nem oldhatjuk meg ezt a problémát, ez az illetékes testületek feladata.

Ha meg szeretnék oldani ezeket a problémákat, akkor képesek rá, ellenkező esetben mindez a felhajtás semmit sem ér, csak képmutatás, és akkor hallgatni szeretnék.”

Massimiliano Allegrit ezt követően arról kérdezték, mi a véleménye a stadionbezárásokról, miután az Internek a rasszista megnyilvánulásokért két meccset zárt kapuk mögött kell játszania.

„Ezek nem az én döntéseim, ha meghozták ezt a döntést, akkor ennek kell a helyesnek lennie. Pillanatnyilag megoldást jelent, de a problémát a forráshoz közelebb kell elhárítanunk. A gond nem oldódik meg a stadion két hónapra szóló bezárásával, mert mi történik két hónap után? Megelőző intézkedések szükségesek.

Vannak értékes személyek, akik képesek megtenni a szükséges lépéseket, és minden bizonnyal sor fog erre kerülni, aztán mindannyian örömmel dőlhetünk hátra.

Kedvelem az olasz futballt, szép és nehéz. Úgy vélem, hogy mindenképpen tennünk kell valamit, de nem valami kivételes dolgot, hanem inkább egyszerű intézkedések szükségesek. A gyermekekhez kell fordulni, közelítsük meg őket, és beszélgessünk velük. Az időnk egy részét rájuk kell fordítani, az iskolákba egy programot kell bevinni oktatásról, tiszteletről és életről. Az oktatás kulcsfontosságú.

Aztán meg ne panaszkodjuk, ha megérkezünk a busszal, aztán a szülők mindenkit ordítva sértegetnek, miközben mellettük vannak a gyermekek, így mégis mire lehet számítani ezektől a gyermekektől?

Én szeretnék időt fordítani arra, hogy a hétéves fiamat tanítsam egy kicsit, de akár másokat is. Aztán a stadionba látogatok, ahol nagyszerű meccs tárul elém, mint amilyen Bergamóban volt csodálatos nézőkkel, vagy példának ott a San Siro, ahova 65 000 néző látogatott, viszont nem kellemes, amikor ilyen negatív helyzetek adódnak.

Mindazonáltal türelem szükséges a probléma elhárításához, mivel semmi nem oldható meg egy nap alatt. Valahol el kell kezdeni az intézkedéseket, különben másik incidensnek leszünk tanúi két hónap múlva.”

A minap angol lapok arról írtak, hogy Massimiliano Allegri nyáron átvenné a Manchester United kispadját.

„Nagyon jól érzem magam a Juventusnál. Nagyszerű dolgokat művelnek a srácok és a klub, és a folytatásban is erre számítok. Nem utolsó indokként szolgál például az, hogy december van, és számos meccsünk lesz mostantól júniusig.”

Ezt követően a szombati meccsre terelődött a szó, amelyen kezdő lehet Medhi Benatia és Blaise Matuidi.

„Mindkét játékos esélyes a játékra, Blaise Matuidi megfázással küszködött, ezért otthon maradt a legutóbb, míg Medhi Benatia enyhe gyulladás jelentkezett. Holnap mindenki elérhető, beleértve Federico Bernardeschit is. Nehéz meccsre számítok, a Sampdoria nagyszerű formát mutat, és versenyben van egy BL-helyért.

Holnap játszani fog Daniele Rugani, Leonardo Bonucci pedig pihenőt kap. Azt nem tudom, hogy Alex Sandro vagy Leonardo Spinazzola fog pályára lépni, de elégedett vagyok azzal, amit Leonardo Spinazzola mutat. Giorgio Chiellini nagyszerűen van, takarodót fújtam neki, és betakargattam őt.

Szombaton három pontra számítok, hogy jól zárjuk az évet, tennünk kell egy lépést előre, és nyugodtan kezdjük a szabadságot.

A téli szünet előtt az utolsó energiamorzsákat kell mozgósítanunk, és szükségünk lesz a stadionba látogatók biztatására is. Szombaton nagyobb szükségünk lesz a szurkolókra, mint bármikor, de mindig csak sportszerű módon.

Paulo Dybala nagyszerűen érzi magát, ahogyan Mario Mandžukić is, Cristiano Ronaldo pedig visszatért. Fontos opciók érhetők el a padról, a szombat hosszú nap lesz, és ha nem sikerül betalálni az első félidőben, akkor másfajta meccset láthatunk.

Lássuk, hogyan mennek a dolgok szombaton, aztán lehet, hogy 50 ponttal zárjuk a szezon első felét, ami egyáltalán nem rossz.

Jelenleg a szombati meccset figyelmen kívül hagyva, mivel nem tudhatjuk, hogyan fog végződni, a csapat tizenhat győzelmet és két döntetlent hozott össze, ami korántsem semmi. Illetve elsők lettünk a BL-csoportban.

Ezért ha válságról hallok a Juventus kapcsán, akkor valaki talán túl sok panettonét fogyasztott. Ha viszont csak vicc az egész, akkor talán elfogadom a felvetést…

Büszkeség és elégedettség tölt el mindazzal, amit eddig mutattunk, elégedett vagyok az eddigi eredményekkel, elégedett vagyok azzal, ahogy működünk, viszont ez nem elég ahhoz, amit meg akarunk valósítani, ezért tovább kell fejlődnünk.

Szóval hajtsuk le a fejünket, ne beszéljünk, hanem nyerjünk, ami most a legfontosabb.

Holnap nyernünk kell, hogy 53 pontig jussunk, ami nagyszerű dolog lenne. Nem a naptári évben szerzett százpontos rekord miatt, hanem mert ez közelebb vinne a sorozatban nyolcadik scudettóhoz. Csak ennyi.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2314519512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CamPIPIone 2018.12.28. 21:07:09

"Sajnos valami hiányzik Olaszországban, kisebb hiányosságok tapasztalhatók a szorult a nevelés és tisztelet tekintetében. Nem csak futballra vonatkozik ez, hogy valóban elejéről kezdhessünk mindent, egyes dolgokat már ifjúkorban át kell adni az embereknek."
Dejavu. Legalább is számomra, mert hasonlókat mondott még régebben Grosics Gyula, mi kis országunkra vetítve.

alexGicamo 2018.12.29. 08:45:03

Nagyon jól látja a dolgokat !
Bírom a humorát !
Jó hosszú nyilatkozat, köszönet a fordításért !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

2018.12.29. 11:17:12

Nálunk meg teljesen hiányzik ez a 2 dolog az élet minden területén, nem csak hiányos...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása