Massimiliano Allegri szerint a Juventus sikerének a kulcsa a munkával szembeni alázat, mivel csapata ugyanannyit dolgozik fizikailag, mint az ellenfelek, ezt követően azonban a technikai tudás jelenti a különbséget a felek között.
A bianconero csapat magabiztos győzelmet szerzett szombat este a Fiorentina ellen idegenben, az Artemio Franchi gyepén Rodrigo Bentancur, Giorgio Chiellini és Cristiano Ronaldo is betalált, így 3-0-ra győzött az Öreg Hölgy.
„Nem egyszerű feladat várt ránk, hiszen szenvedélyes hangulat fogadott, az egész város erre a meccsre várt.
Azt kértem a srácoktól, hogy nyújtsuk szilárd csapat benyomását, és miután volt egy időszak, amikor nem játszottunk jól, hagytuk, hogy birtokolják a labdát vagy tíz percig, ez idő alatt mi pedig újrarendeztük a sorokat.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának.
„A második gól révén megszabadultunk a ránk feszülő nyomástól, és belenyugodtunk a vezetésbe. Több lehetőségünk volt, és egyértelműen korábban is megszerezhettük volna a második gólt.
A Fiorentina ellen figyelni kell, mivel a firenzei meccsek soha nem érnek idő előtt véget, az ellenfél kiváló technikával és sebességgel rendelkezik, mi azonban jól levédekeztük a beadásokat.
Juan Cuadrado a középpályán opció a jövőre, mivel dinamikus, és képes lefedni úgy a szélt, mint a belsőbb részt is. Szerdán jól teljesített szélső hátvédként, de ma talán már fáradtabb volt, amikor a támadások építésére került a sor.
Amikor ilyen tehetséges játékosok állnak rendelkezésre a támadó részlegben, nincs szükség sok utasításra, és fontos, hogy az ember ne korlátozza őket. Egyszerűen el kell juttatni hozzájuk a labdát, és szerintem lassan javulunk ebben a tekintetben.”
A Juventus idén csak két alkalommal veszített pontot, egyszer döntetlent játszott a Genoa ellen, egyszer pedig a győzelmet szórakozta el a Manchester United elleni hazai BL-meccsen.
„A keret kiváló bajnokokból és tehetségekből áll, de főképpen nagyszerű emberekből. A technikai tudás nem elég, mert olyan játékosok kellenek, akik nem hagyják nyugodni az ellenfelet, akik dolgoznak a csapattársért, és megteszik azt a plusz néhány lépést, ami szükséges.
Alázat kell, hogy ilyen technikai tudás mellett is ugyanannyit dolgozzon a csapat, mint az ellenfél, aztán a technikai tudás már képes eldönteni a meccset.”
A harmadik gól tizenegyesből született, ennek kapcsán a mester pedig viccelődött is egy kicsit:
„Cristiano Ronaldo lövi a tizenegyeseket. Miután legutóbb ellenünk a 98. percben lőtt egyet 139 km/órás sebességgel, másra kellene bíznom?
Valamit neki is tennie kell a megbocsátásért. Következésképpen ő lövi a tizenegyeseket, és be kell lőnie ezeket. Az összeset.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2018.12.02. 11:15:38
venember83 2018.12.02. 13:03:27
babo0410 2018.12.02. 15:12:48
Értem én a humort, csak sajnos a valóság szomorúbb ennél. Azért CR7 lővi a büntiket meg a szabikat, mert "neki ez jár". Sajnos elhiszi, hogy ő a világ legjobbja, és neki jár a szabi, a tizi, a gólkirályi cím, az aranycipő, az aranylabda, az év játékosa díj, meg minden elismerés. És sajnos, ha nem ő kapja, akkor bedurcizik. Ez az a tulajdonsága, ami miatt nem kedvelem. Viszont sok olyan tulajdonsága van, amit meg mióta itt van, kissé más szemmel látok. De még mindig unszimpatikus figura számomra.
2018.12.02. 15:51:46
BigP86 2018.12.02. 16:47:24
Egyébként abban igazad van teljes mértékben, hogy a szabikat át kéne engednie Pjanicnak és Dybalanak. Bár utóbbi lassan focizni is elfelejt, annyira nincs formában. Egy Dybala - Griezmann csere, vagy Dybala + pénz - Mbappé csere a mi szempontunkból kiváló lenne.
2018.12.02. 20:22:04
GGábr81 2018.12.02. 21:13:53
Számára elég, ha nyerünk.
(Én nem tartozom az egyesek közé, mert láttam már tökéletes meccset ahol csak 1-0- ra nyertünk, sőt még 0-0-ás BL meccset is ami remekbeszabott volt. De ez szerintem sem volt az.)
Nos ez Allegri szerint jó volt és Csoki teljesítménye is jó volt számára. Én most értettem meg, hogy Allegrinél mi számít jónak. Én Csokit a félidőben, de legkésőbb a hatvanadik percben lehoztam volna, mert támadásaink nagyrészt rajta mentek el. Előre nulla volt, de ez nem hiba Maxnak, ez csak a plussz lenne játékában. A csapattól is kb ennyit vár, legyen meg a védekezés, a plusszot meg majd esetlegesen megoldja valaki.
Szóval győztünk, voltak bíztató momentumok is, de a tökéletes meccs közelében se volt. (Na jó az elmúlt néhány bajnokit elnézve itt legalább 3-at rúgtunk.)
2018.12.02. 23:06:51
Mindenesetre az eredmény az már szinte tökéletes.
A védekezéshez és a támadáshoz fűződő viszonyát ismerjük, ez engem nem lep meg túlságosan. De remélem csak poénkodott a tökéletességre törekvés szükségtelenségével.
del pipi 2018.12.03. 05:07:59
2018.12.03. 08:52:49
del pipi 2018.12.03. 17:48:15
2018.12.03. 17:51:03
del pipi 2018.12.04. 05:23:04
2018.12.04. 12:52:06
2018.12.04. 17:47:00
JuventusFanatikus 2018.12.04. 18:23:52
2018.12.04. 19:00:44
del pipi 2018.12.04. 19:16:34
JuventusFanatikus 2018.12.04. 19:49:08
2018.12.04. 22:14:23
2018.12.04. 22:20:20
del pipi 2018.12.05. 05:00:07
2018.12.05. 09:39:39
Nem tud vége szakadni a poéncunaminak. :-P
Kár, hogy ez is gyenge...