Eriksen habozására a Real és a Juve felkapta a fejét

eriksen_christian_feher_spurs_mezben.jpgA Tottenham sztárja, Christian Eriksen öt éve a Tottenham mezében futballozik, azonban ezen idő alatt nem nyert semmit csapatával, és ez egyre inkább gátja lehet a klub és a játékos közötti kapcsolat folytatásának, így a 2020-ig érvényes szerződés megújításának is.

A spanyol Marca értesülései szerint a dán középpályás szünetelteti a szerződéshosszabbítását illető tárgyalásokat jelenleg, miközben a Real Madrid puhatolózik a kreatív középpályás kapcsán, és állítólag már meg is történtek az első kapcsolatfelvételek a játékos és a La Liga legendás klubja között.

A napilap feltételezése szerint a Real Madrid kész értékesíteni a következő nyáron az idén 33 éves Luka Modrić játékjogát, mivel Florentino Pérez nem kíván hosszabbítani a korosodó játékossal, aki mellesleg a következő Aranylabda talán legnagyobb esélyese.

A horvát vb-ezüstérmes játékos helyére érkezhet az idén 26 éves Christian Eriksen, aki ennyi sikertelen év után trófeák magasba emelésére áhítozik, ezért pedig a jövőjén gondolkodik.

A helyzetet a Juventus is figyeli, hiszen valószínűleg nem véletlenül az Öreg Hölgyet már régóta és sokszor hírbe hozták a dán válogatott alapemberével.

Mindazonáltal a távozás esetén a Tottenham korántsem diszkontáron engedné el a középpályást, és a Marca szerint Daniel Levy negyedmilliárd eurós értékesítésről álmodozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr614405472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dana06 2018.11.30. 11:34:03

Egy minőségi kozeppalyasnak érkezni kéne!
Pogba vagy Eriksen nekem mindd a kettő megfelelne csak jöjjön egy!
Miközben Bentancurt tovább kell beépíteni a csapatba és fejleszteni!
Khediranak egyre inkább szerepkör kell de játszon nyilván.

Mitya10 2018.11.30. 12:44:10

Nálam ő az akinél lexaeom hol kenne a posztja vagy mennyibe kerülne. 1000x több van ebbe a srácba mint amit a Tottenhamnél kitud hozni hozni magából pedig az sem pite amit ott nyújt.

venember83 2018.11.30. 12:50:01

@Dana06: bizonyos szempontból igen, viszont a jelenlegi helyzet megmutatta, hogy érdemes Bentancurra építeni, egy nagyobb kaliberű érkező meg pont az ő játékidejét kurtíthatja meg.

Del Pybala 2018.11.30. 13:59:23

@venember83: Bentancur inkább csak vízhordó kategória. Felesleges rá építeni.

Drotkoszoru 2018.11.30. 14:48:14

Álomigazolás lenne. Ha egy középpályást kellene mondanom, akit a legszívesebben látnék a Juventusban, akkor az ő lenne (a másik meg Kanté, de az ugye más pozíció). Reálisan viszont nem sok esélyét látom a leigazolására. Ha nem is 250, de 150 millió € alatt nem nagyon fogja eladni a Spurs.

Il Principino 2018.11.30. 15:40:26

Ahhoz ilyen kaliberű euróköteget kapjanak érte,ahhoz idén nyáron kell értékesíteniük!
Valami azt súgja,hogy nem fog hosszabbítani és elengedik a zsidók nyáron...

venember83 2018.11.30. 15:58:45

@Il Principino: nem fognak ennyit kapni érte, de manapság muszáj őrületes összegekkel, megdöbbentő dolgokkal szolgálni, különben nem veszik komolyan az embert.

Il Principino 2018.11.30. 16:40:52

@venember83: valóban neymari zsetont nem kapnak majd érte,de 100m+-os lehet,ismerve Perez papa mennyire szeret tőlük vásárolni,meg hát régen robbantott bankot már és az eredmények elmaradnak,akkor megint elkezdi az öreg a pénzszórást..

2018.11.30. 17:12:23

Csak több pénzt akar...

Alex8610 2018.11.30. 17:14:43

@Il Principino: Hát igen az utóbbi pár évben inkább a csapaton kívül tejelt ugye bár főleg az uefanal hogy meglegyen a triplazas, Ramos doppingolas eltusolasa aztán Ronaldo lejaratasa+meg a dobogóról is el kell ugye tavolitani plusz ugye folyamatban van Modricnak az aranylabda erről is ugye még kell "győzni" a Fifat meg jó pár újságírót úgyhogy másra kell a pénz de ki tudja nyáron lehet majd újra szórni a pénzt játékosokra is.

del pipi 2018.12.01. 06:50:55

valami azt súgja kár álmodozni.......real madrid!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása