Massimiliano Allegri a Juventus hazai egygólos győzelme után arról beszélt, hogy csapata nem egy szokványos spanyol csapatot győzött le kedd este.
A mérkőzést Mario Mandžukić gólja döntötte el, amelyet Cristiano Ronaldo gólpasszából szerzett a horvát csatr a második félidőben.
„A Valencia bizonyította, hogy jó formában van, ők rendelkeznek a La Liga legjobb védelmével, és nem egyszerű gólt szerezni ellenük. Négy játékossal támadnak, miközben hattal védekeznek, ezért nehezen találtunk területeket és nyitottuk fel az ellenfelet.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának.
„Sokkal szervezettebb és agresszívebb arcunkat mutattuk a második félidőben, és sikerült utat találnunk a kapujukhoz. Alex Sandro fájdalmat érzett a combhajlítójában, ezért inkább a lecserélése mellett döntöttem.
A második gól megszerzéséhez élesebbnek kellett volna lennünk. Jól teljesítettünk, de jobban kellett volna törekednünk a gólra, amint megvan a labda, és azonnal kapura kellett volna törnünk, azonban ma este ez kevésbé sikerült, mint egyéb alkalmakkor.
A többi spanyol csapattal összehasonlítva a Valencia nagyon intelligens csapat taktikai tekintetben, és nagyon kevés lehetőséget engedélyez az ellenfélnek. Az Atlético Madrid sokkal inkább a fizikai erejét alkalmazza védekezéskor, míg a Valencia inkább a taktikára koncentrál, és lezárja az összes területet. Ez azt jelenti, hogy amint sikerül rést találni, azonnal ki kell használni.
A Valenciánál mindig hat ember található a labda mögött, ezért az ellentámadások nem kivitelezhetők ellenük. Ellentétben a Manchester United elleni meccsel, ahol a csapat kontrollálta a meccset, aztán elterelődött a figyelmünk, ezen a meccsen használnunk kellett a fejünket.
Ez a csapat nagyrészt ugyanaz, mint tavaly, de az együtt töltött idő révén javult a csapatjáték, és most már gyorsabban tudjuk mozgatni a labdát. Ronaldo jelenléte biztonságot és önbizalmat ad a csapatnak, de a csapat lényegében ugyanaz.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juventino86 2018.11.28. 09:40:52
spaolo1981 2018.11.28. 10:59:57
2018.11.28. 11:05:42
2018.11.28. 12:23:00
2018.11.28. 13:35:49
2018.11.28. 14:11:19
JuventusFanatikus 2018.11.28. 14:17:57
2018.11.28. 14:25:39
JuventusFanatikus 2018.11.28. 14:33:53
2018.11.28. 15:04:33
Drotkoszoru 2018.11.28. 15:07:50
mpite 2018.11.28. 15:16:57
A mai felhozatal se semmi amúgy, inkább adják a Porto-Schalke örökrangadót, mint a Barca vagy a Napoli meccsét... mondjuk úgysincs Spíler 2-m, de ez akkor is bosszantó.
2018.11.28. 16:16:32
del pipi 2018.11.28. 16:49:12
cd1 2018.11.28. 16:50:07
JuventusFanatikus 2018.11.28. 17:13:29
@Dr. Grant: Én az Acestreamen lepődtem meg, hogy hatalmas minőséget is képes lejátszani, gyenge internettel. Kár, hogy magyar linkek nincsenek rajta, mert ha van olyan, akkor olyat választok. A stream365 oldalon általában ha akadozik, akkor olyat csinál, hogy tíz percig hibátlan, aztán meg használhatalan, annyira akadozik.
@mpite: Én pont a Te kommentedet olvastam a félidőben, ezért indultam megkeresni azt a streamet, de akkorra már ugye nem volt elérhető.