Beharangozó: Valencia elleni meccs

220px-valenciacf_svg.pngA SPAL elleni győzelem után, egy újabb diadalra készül a Juventus, viszont egy jóval nehezebb ellenfél ellen, a Valencia ellen. Ez a győzelem bebiztosítaná a továbbjutást, és nagy lépés lenne a csoportelsőséghez. A mérkőzést William Collum, skót játékvezető irányítja az Allianz Stadium gyepén, kedden, 21 órai kezdettel.

A Valencia kezd valamennyire kijönni a gödörből, a tízedik helyet foglalják el a spanyol bajnokságban, tizenhét pontot összegyűjtve. Mindösszesen három győzelmet arattak, a Rayo Vallecano, a Getafe és a Real Sociedad ellen. Döntetlenből összesen nyolcat játszottak, olyan csapatok ellen, mint a Barcelona, a Villarreal, a Celta Vigo, vagy az Athletic Bilbao. Kétszer vereséggel hagyták el a pályát, a Girona és az Espanyol ellen.

A Bajnokok Ligájában még van esélye a spanyol gárdának a továbbjutáshoz, mivel csak két ponttal vannak lemaradva a Manchester Unitedtől, öt pontjuk van. A Juventustól egy emlékezetes mérkőzésen 2-0-ra maradtak alul, a Manchesterrel egy gólnélküli döntetlen játszottak, meglepetésre a Young Boys elleni is csak egy pontot szereztek, a végeredmény 1-1 lett. A visszavágón már tudtak győzedelmeskedni a Denevérek, 3-1 lett a végeredmény.

Várható kezdő a Gazetta szerint:

Juventus, 4-3-3

Szczęsny - Cancelo, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro - Bentancur, Pjanić, Matuidi - Dybala, Mandžukić, Cristiano Ronaldo

Valencia, 4-4-2

Neto - Wass, Gabriel Paulista, Diakhaby, Gayá - Soler, Kondogbia, Parejo, Guedes - Rodrigo, Santi Mina

Én nagyon elégedett lennék, ha ez a kezdő lenne a Valencia ellen, persze 4-3-1-2-es felállással. A spanyolok védelme eléggé megvan lőve, mivel Cristiano Piccini sérüléssel bajlódik, ezért egy pár meccs óta Daniel Wass középpályás létére végzi el a jobbszélső védő teendőit. Az előző mérkőzésen a taktika nagyon rendben volt, csak az volt a probléma, hogy a befejezésekben eléggé gyengén teljesített az olasz klub. A középpályán a három középpályásnak köszönhetően megtudjuk teremteni a fölényt, a valenciai klub védelme pedig nem gondolom, hogy nagyon komoly erőpróba elé fogja állítani a Bianconeri támadóit. Egy jó meccset várok, labdatartással, a meccset irányítva, az energiát kellően beosztva. Az ellenfél csatáraitól nem tartok annyira, remélem lehozzuk a meccset kapott gól nélkül. Tippem: 2:0 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4814394576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2018.11.26. 19:45:00

Pogbáék valószínűleg nyerni fognak,ezért a denevérek az életükért fognak küzdeni holnap..Bitang nehéz meccset várok tele feszkóval :)Még 1 döntetlent is el tudok képzelni!

Juventino86 2018.11.26. 19:48:22

@Il Principino: Pontosan. Ezek a meccsek nagyon nehezek, oda kell tenni magunkat.

babo0410 2018.11.26. 20:13:07

@Il Principino: Nehéz meccs lesz, de én hiszem azt, hogy a United elleni blama után 100%-ot fogunk beleadni, és akkor nem szabad, hogy gondot okozzon a Valencia.

Drotkoszoru 2018.11.26. 20:58:42

Igazából, ha odateszik magukat a fiúk és nem szórakozzák/szerencsétlenkedik el a 100%-os ziccerek 90%-át, akkor simán behúzzuk a holnapi meccset. Elég nagy a tudásbeli különbség a két csapat között, ez még 10 emberrel játszva is szembetűnő volt az "odavágón".

karesssz 2018.11.26. 22:22:19

ritmust, tempót kell váltani a seria a után.

alexGicamo 2018.11.27. 03:24:33

@Drotkoszoru: Úgy van ! Koncentráció és mentalitás kérdése az egész, hiszen a képességekkel nincsen probléma !
A lényeg a győzelem, minden másra ott a MasterCard ! ;-)
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Dana06 2018.11.27. 07:58:42

Szoros meccs lesz szerintem is!
Egyel többet kell lőni mint amennyit kapunk. Most valami ilyenre számítok

Magyar Közöny 2018.11.27. 10:17:06

Van kis hazánkban alsó hangon 9 sportcsatorna, és egy Juve-Valencia meccset streamelni kell. Gratulálok! (Abszolút nem politikai értelemben írok, mert színektől függetlenül mindig ez volt/van sajnos)

Sztovicska 2018.11.27. 11:24:33

@Magyar Közöny: én is pont most nézem hogy semelyik nem adja. Komolyan kabaré ami itthon van

Magyar Közöny 2018.11.27. 13:50:01

Bezzeg a Hoffenheim –Sahtar Doneck az aranylábú fiúnkkal, és a biztos többmilliós hazai rajongótáborral rendelkező Lyon-City meccs erre érdemesebb. Cr és a Juve meg nuku. Taps

venember83 2018.11.27. 16:23:03

@Magyar Közöny: CR7 ezek szerint Vajnát is magára haragította az átigazolással, nem csak az UEFA-t? :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása