Elemzés: SPAL elleni meccs

spal_elleni_gyozelem.jpgA fiúk annyit adtak ki magukból, amennyit kellett, és ez így is van jól. Nagyon nehéz időszak következik, spórolni kell az energiával, mert a sérülések nem szokták elkerülni a csapatot. Nem volt egy nézhetetlen mérkőzés, de nem is volt egy diadal, szerintem elfogadható mérkőzést láthattunk. A ferrarai csapat nem a megszokott kiscsapathoz hasonló játékot nyújtott, bátrabban léptek fel, kissé támadóbban, nagyobb labdatartással, de ezzel sem mentek sokra. Nézzük meg a két félidő statisztikáit, azt is amit szemmel láthattunk:

Az első negyvenöt percben olyat láthattunk, amit Serie A meccsen nem sűrűn, a ferrarai csapatnak volt nagyobb labdabirtoklása (45%-55%). Az átadási kísérletekből is több volt az ellenfélnek (217-276), és érdekesség, hogy pontosabbak is voltak SPAL játékosai (86%-89%). Még a lövések száma is a vendégcsapat kezdeményezését mutatta, mivel négy lövést eresztettek el, míg a Bianconeri öt próbálkozást jegyzett. A kaput eltaláló lövések száma már más tészta, abban már lemaradt a Biancazzurri, mivel nekik egy kaput eltaláló lövésük volt, míg a Zebráknak három. Csupán egy nagy lehetősége volt a hazai csapatnak, amit Cristiano Ronaldo gólra is váltott. A védekezést figyelembe véve, két mutatóban is fej-fej mellett haladt a két csapat. Ez a két számadat a megnyert párharcok (25-25), és a megnyert fejesek (6-6). Csak szerelésekben volt jobb a Bianconeri (4-2).

A játék képét figyelembe véve, a Juve elég gyenge játékot mutatott. A felállás egy új hadrend volt, a 4-4-2, amit véleményem szerint nem vizsgázott jelesre. Nem sikerültek jól a támadások, nem igazán volt kidolgozott helyzet, több volt a gyors támadás, de ezt betudhatjuk annak is, hogy a SPAL előszeretettel birtokolta a játékszert. Az várná az ember, hogy egy Costa-Cuadrado szélső páros szórja be a labdákat, ehhez képest csak öt volt pontos beadás, és ezekből sem lett komoly helyzet. A gól szintén nem sarkalta hajtásra Allegri fiait, szépen tartották az eredményt, ezt pedig nem nehezítette meg az ellenfél, mivel nem vezettek komoly veszéllyel bíró offenzívát, persze ehhez kellett a fegyelmezett védekezés is.

A második félidő már inkább volt tetszetősebb, de a labda még most is a SPAL csapatánál volt többet, ugyanolyan arányban, mint az első félidőben. A passzkísérletekben is az ellenfél volt jobb (226-267), ahogy a pontosságban is (91%-93%). A lövések számában is közel annyit próbálkozott, mint a listavezető, mivel tíz alkalommal próbálkozott a hazai csapat, míg hétszer a Biancazzurri. A pontosságban már közel sem volt olyan jó az ellenfél, mivel nem találtak kaput, míg a Juve négyszer. A védekezésben két számadatban volt jobb a Bianconero együttes, ez pedig a szerelések (6-2), és a közbeavatkozások (3-1).

A játék kicsit változott, pozitív irányba. A játékrendszer átalakult 4-3-1-2-re, amiben Cuadrado középpályás lett, míg Costa lett a trequartista. Ez a felállás a védekezésben is használatos volt, és elég jól működött. A pontos beívelések száma lecsökkent nullára, ami nem egy sűrűn előforduló szám, annak ellenére is, hogy nem volt egy szélső sem ebben a játékrendszerben. Már szervezettebbnek tűnt a csapat, jobban látszódott a tudatosabb támadásépítés.

Egyéni teljesítmények:

  • Perin: Szerintem mindent elárul az, hogy a meccs végére sem kenődött el az arcán a felfestett piros csík. Egyetlen védést mutatott be, de ez sem volt komoly hárítás. Amit még ki lehet emelni, az a passzpontosság. Kilencven százalékkal passzolt, és a hét próbálkozásból öt pontos hosszú átadása volt.
  • De Sciglio: Stabil teljesítményt hozott, volt egy nagyon tetszetős szerelése a tizenhatoson belül. Megnyert hat párharcot, bemutatott egy szerelést és volt két közbeavatkozása.
  • Rugani: Nem dolgoztatták meg nagyon, hozta a kötelezőt. Párharcai felét, kettőt megnyert, volt egy tisztázása és egy közbeavatkozása.
  • Bonucci: Neki sem akadt több munkája, mint olasz társának, viszont ő támadásban is tudott hozzáadni. A második gólt megelőzően volt egy mesteri indítása, összesen két kulcspassza volt, négy hosszú átadásból. Párharcait csak kis százalékkal nyerte meg (7/2), feljegyezhetett egy tisztázást és egy blokkolt lövést is.
  • Alex Sandro: Védekezésben klasszis teljesítményt mutatott, amit nem sűrűn láthatunk mostanában szélső védőktől. Négy, fergeteges szerelést mutatott be és nyolc párharcot nyert meg. Komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a SPAL erőssége, Manuel Lazzari, ne bontakozzon ki.
  • Cuadrado: Hajtott becsülettel, látszott, hogy nem nyugodott abba bele, hogy Allegri mester csak csereként számoljon vele. Megcsillogtatta egy új oldalát, hogy középpályásként is helyt tud állni vészhelyzet esetén. Három kulcspasszot osztott ki, megnyert három párharcot, két szerelést egy közbeavatkozást is.
  • Pjanić: Nem játszott egy nagyon jó meccset, mégis egy gólpasszt tudhat magáénak, sőt négy kulcspasszt is. Védekezésben nem volt olyan stabil, kevés párharcot nyert meg (12/3), egy közbeavatkozást mutatott be, és öt alkalommal kicselezték.
  • Bentancur: Az ő teljesítményével sem vagyok teljesen megbékélve, sőt ő annyival mutatott kevesebbet Miralemtől, hogy támadójátékhoz nagyon keveset tett hozzá. Egy kulcspassza volt, párharcai felét nyerte meg, ötöt, kétszer kicselezték. Mikor Douglas Costa elhagyta a pályát, ő lett a csapat trequartistája, de nem neki való az a pozíció. Többet várok Rodrigótól!
  • Douglas Costa: Ahogy kolumbiai társa, ő is hajtott rendesen, de ő már magasabb szinten. Volt egy kulcspassza, négy kaput eltaláló lövése, egy nagyon szép lövése, aminek a kapufán csattant, öt cselt mutatott be, hét párharcot nyert meg. Nem állt rosszul neki a trequartista szerepkör, de a szélen az igazi.
  • Mandžukić: A kapitányi karszalaghoz méltó teljesítményt nyújtott, gólt is szerzett. Megnyert öt párharcot, bemutatott három szerelést, volt egy közbeavatkozása és egy tisztázása is.
  • Ronaldo: Most különösen látszódott, hogy keresik a társak a labdával, és ő is sokkal önzetlenebb volt, mint szokott. Egy gyönyörű gólt szerzett és kiosztott egy kulcspasszot is. Ezzel a találattal beérte Krzysztof Piątekot az olasz góllövő lista élén, mindkét játékos kilenc gólt jegyez. 

 

  • Matuidi: Nem sokat tett hozzá a sikerhez, volt négy passza
  • Chiellini: Ez a pályára lépés inkább volt fontosabb Giorgionak, mint a csapatnak, mivel ennek a pár percnek köszönhetően 483.-ik pályára lépését ünnepelhette Bianconeri mezben, amivel megelőzte Roberto Bettegát, és elfoglalta az ötödik helyet ezen ranglistán.

Meccs embere: Ezért a címért harcba száll Alex Sandro, Douglas Costa, Mario Mandžukić és Cristiano Ronaldo is, de a győztes az én szememben a horvát harcos lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7114391940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drotkoszoru 2018.11.25. 16:03:33

Nálam egyértelműen Douglas Costa volt a meccs embere, remélem most már rendezte magát fejben (eltiltása) és testben is (sérülések). Óriási erősségünk lehet a szezon további részében, ha formába kerül. Mellette még Alex Sandro játéka tetszett különösen. Iszonyat munkát pakolt le.

babo0410 2018.11.26. 04:15:27

Csak ez az annyit adtunk ki, amennyi kellett, nehogy visszaüssön, és a fontosabb meccseken, a nagy rangadókon, pl. az inter ellen is csak annyit akarjunk kiadni majd. Nehogy elhiggyük, hogy fél gőzzel lenyomjuk az egész ligát.
Szerintem egyébként ez már inkább annak tudható be, hogy kezd a csapat a folyamatos győzelmek után kissé kevésbé motiválódni. De remélem azért a nagy rangadókon fel tudunk majd pörögni. Nem bánnám, ha pl. az intert megint elkedvetlenítenénk, és ahogyan tavaly, most is gödörbe taszítanánk.

2018.11.26. 10:32:09

@Drotkoszoru: +1 Costával nem lesz szerintem gond, ha megtanulja kezelni az olyan férgeket. A játéka tavaly is rendben volt szerintem. Meg én is azt figyeltem, hogy Sandro hogy küzd, méterekről becsúszkál...

Drotkoszoru 2018.11.26. 14:25:27

@Dr. Grant: Nekem sincs bajom Costával, kifejezetten bírom a játékát. Azt is tudom róla, hogy normál esetben nem egy aljas, alattomos, dürhő paraszt játékos, illetve ember. A köpése nyilván "cigány munka" volt, de megbűnhődött érte, illetve tanult belőle. Pályafutása során ez volt talán az első ilyen incidense, így főleg nem törnék felette pálcát. Csak arra céloztam a 'fejben' részével, hogy remélhetőleg ő is lapozott már és nem "rágja" magát az eset miatt. A Sandrós részt meg szintén adom. Remélem ugyanilyen mentalitással játszik a jövőben is, és meghosszabbítjuk a szerződését.

Zsolt16 2018.11.26. 15:48:29

Alex Sandro védekezésben nagyon sokat javult. Öröm nézni ahogy leveszi az embereket a pályáról.

del pipi 2018.11.26. 17:16:54

én azt mondom ez a meccs sok szót nem érdemel langyos játék 3 pont ennyi ! ebben a meccsben csak egy dolog tetszik hogy a napoli leixelt ! lehet hogy jövőhéten inkább elmegyek cirkuszba!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása