Marotta: "Lezártam a Juventusnál töltött győztes időszakomat"

marotta_beppe_mikrofonnal_1.jpgA Juventus nemrég leköszönő igazgatója, Giuseppe Marotta gyakorlatilag szinte az Inter alkalmazottjának tekinthető, hiszen előbb a milánói klub második hazájába, Kínába látogatott, ahol a Suning csoport tulajdonosaival és a klubelnökkel, Steven Zhanggal találkozott, majd tegnap már a klub autójával, Alessandro Antonello társaságában érkezett a Lega Serie A megbeszélésére.

"Jelen pillanatban világos, hogy lezártam a Juventusnál töltött győztes időszakomat." - mondta Marotta a TGPlus-nak nyilatkozva Velencében.

"Úgy tekintem, hogy pihenésemet töltöm, egy pillanatra elmerenghetek, s kiélvezem a szabad estéimet, amire sajnos mindeddig nem volt lehetőségem. Megfontolom majd, hogy a labdarúgás világa milyen forgatókönyveket tartogat számomra.

A labdarúgás a világom, amelyben boldog vagyok, s az a szándékom, hogy nagyon gyorsan visszatérek ide. Csaknem húsz esztendővel ezelőtt a Veneziánál voltam, s a sportról alkotott felfogás azóta megváltozott. Hatalmas az elüzletiesedés, hiszen ma a pénzügyi szempontok a háttérbe szorítanak minden más értéket.

A játékosok szabadsága sokat nőtt. Manapság egy játékos már üzleti ügyintéző is egyben, akinek önmaga a vállalkozása, s olyan profikkal társul, akik nem csupán a gazdasági ügyeket irányítják, de tárgyalnak a klubokkal és a szponzorokkal is.

A labdarúgás top szinten szórakoztatássá vált, hatalmas media és kereskedelmi üzletekkel. Van egy elit szintje, amely milliónyi szurkolót vonz a világ úgynevezett »virtuális stadionjába«, következésképpen a helyi labdarúgásnak sokkal kisebb vonzereje van, mint az 1980-as, 90-es években."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2314387972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt16 2018.11.23. 10:02:08

Lezárta a győztes időszakot, most jöhet akkor a vesztes?

Tomy81 2018.11.23. 12:25:47

Nekem hiányzol Beppe!Ne félj itt a blogon megvédelek.

2018.11.23. 13:03:05

Ez a fejezet lezárult, köszönjük neki amit tett a Juvéért. Hogy nekünk így jobb vagy rosszabb lesz, az majd úgyis kiderül.
(Ez a "játékos diktál" dolog még nagyon messze nem általános, nem biztos, hogy ez az elve máshol is működni fog és főleg, hogy el is fogadják a helyi vezetők).

MDaniel98 2018.11.23. 14:30:24

Mondjuk ebben az egyben tuti igaza van, mert az Interrel nem fog nyerni semmit.

Dana06 2018.11.23. 16:33:20

7 bő és 7 szűk esztendő!
Kicsit csalódottan távozik szerintem...
Nem értettem egyet sok mindenben vele de kétség kívül sokat köszönhet neki a klubb.

alexGicamo 2018.11.25. 09:25:27

@Dana06: Ez igaz vice versa is . Ő is sokat köszönhet szeretett klubunknak !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása