De Laurentiis: „Januárban vásárolni fogunk”

de_laurentiis_aurelio_portre.jpgAurelio De Laurentiis megszellőztette a januári tervek egy részét, tehát várhatóan érkezni fog erősítés a télen a Napolihoz, azonban a klubvezér azt is elmondta, hogy nem kíván másik stadiont építeni a csapatnak, ennek pedig leginkább érzelmi okai vannak.

A Napoli a nyáron viszonylag visszafogott átigazolási kampányt folytatott, és annak ellenére, hogy a sikerek egyik fő zálogának tartott Maurizio Sarri távozott, a déliek továbbra is jó eredményeket érnek el.

„Januárban érkezni fog erősítés, de azt nem mondom meg, hogy kitől.” - idézi a mágnás szavait a La Gazzetta dello Sport.

„Máshol nem kívánok stadiont építeni. A San Paolo beleivódott a történelembe, és nem szeretnék megfeledkezni erről a stadionról. Ez Maradona színháza.

A Napoli kíváló attrakció. Az emberek mindenhol beszélgetni akarnak velem, bárhova megyel, különösen igaz ez külföldre. A világ 19. leggazdagabb klubja vagyunk, és nincsenek adósságaink a bankok felé. Tulajdonképpen követendő modell a klub.

Talán nem tudjuk legyőzni a Juventust, ki tudja, de az ő pénzforgalmukkal én is nyertem volna tíz scudettót. Sokszor nagyon közel voltunk hozzájuk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6714381408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2018.11.19. 16:46:57

Mondjuk amiket mond, teljesen rendben van. Talán kissé nagyképűen, meg lenézően hangzik amit mond, de igaza van. Mostanában kik nyernek bajnokságokat? Akik pénzügyileg kiemelkednek a többiek közül. A calciopoli előtt lehetetlen lett volna 10 bajnokságot nyerni zsinórban, mert sokkal kiegyenlítettebbek voltak az erőviszonyok köszönhetően annak is, hogy anyagilag is sokkal közelebb voltak a csapatok egymáshoz. És ez akkoriban igaz volt a legtöbb bajnokságra.
Viszont, ha nem akar új stadiont építeni, akkor a San Paolot kéne végre rendbe hozni, meg megvásárolni a várostól. Akkor talán anyagilag közeledhetnének hozzánk. Erősebb keretük lehetne. Könnyebben megszorongathatnának, ami a bajnokságnak nem lenne rossz.

JuventusFanatikus 2018.11.19. 17:25:30

Érkezni fog erősítés? Gondolom úgy, mint most nyáron, meg múlt télen.

asvééd 2018.11.19. 17:43:50

San Paolo kb mint egy disznó ól úgy néz ki, elavult, lepukkadt deha valakinek ez az aranybánya akkor azt el kell fogadni...
Biztos nagy bevásárlás lesz ahogy az ősszel is volt. Ez a Pornópápa sokszor szerintem csak nagyokat mond és szeret blöffölni, csak ez nem póker! ;)

venember83 2018.11.19. 17:59:24

@asvééd: ő felújítaná, de a városvezetés nyilván akadályokat gördít elé, mert megteheti. Volt valami vita nemrégiben erről, és Aurelio De Laurentiis is ugyanúgy elítéli az aktuális állapotokat. De ha nem az övé/klubé, nyilván nem fog bele milliókat önteni.

a Zamboni nem egy tészta 2018.11.19. 18:01:30

nem akar építeni mert nincs hiteles gazdasági jovokepe... megvenni se veszi meg mert az penzkidobas, marad a szeretet...

Pavel1988 2018.11.19. 18:16:00

"az ő pénzforgalmukkal én is nyertem volna tíz scudettót"

Én meg profi sportoló lennék ha minden nap lejártam volna edzeni.

Alex8610 2018.11.19. 18:44:59

Adott volt a lehetőség elég nagy hátrányból indult a Juventus a visszasorolas után mégis a seggunket nézik évek óta.Amíg a "talán" "volna" meg a "nagyon közel voltunk" megy addig nagy változást ne várjanak.Nekem amúgy jó így

2018.11.19. 19:41:56

Azért a Juve sem lottón nyerte azt a "pénzforgalmát".

Alex8610 2018.11.19. 19:49:31

@babo0410: Megnyugodhatsz Laurentis ennyi pénzből sem nyert volna bajnokságot.Itt nem csak a pénzről szól a dolog Conte sem egy vilagverő csapattal lett veretlenül bajnok.Az más kérdés hogy nyilván hosszabb távon fejlődni kell de amíg a többi csapat egy helyben toporog meg ránk mutogat addig Agnelli köszöni szépen fényéveket vert a SerieA-ra.Egyetlen dolog miatt tudott a Napoli minket megszorongatni tavaly, a csapat jollakottsaga miatt de amikor kellett profin hoztuk a meccseket ok meg bajnoki címet ünnepeltek a Torinoi győzelem után... Aztán pofára estek.Ez a különbség.

Adolf Simó 2018.11.19. 20:46:54

Teljesen igazat mond. Ennyi pénzzel tíz pajzsot nyert volna. Mi harminchatot.

CamPIPIone 2018.11.19. 23:15:41

Vásároljon, Tesco-ban mindig olcsó minden.

del pipi 2018.11.20. 05:00:33

ne is mondja főnök ! én meg decemberben vásárolok mert jön a kari! hogy fenyegetőzik a vén krampusz!?

asvééd 2018.11.20. 05:44:36

@venember83: Persze, értem de itt az a baj hogy nem engedi el azt a romhalmazt mert Maradona meg tököm tudja, bla bla bla és azért nem épít újat de kérdem én ha mi is foggal körömmel ragaszkodtunk volna a régihez akkor vajon most milyen stadionban játszanánk? Ha egy Arsenal, egy Juventus stb tud változtatni akkor egy Napoli miért nem?
NA ez meg hogy a mi pénzforgalmunk, az anyukája ülepe az, amit nyalogasson inkább. Arról hogy képtelen egyben tartani egy brigádot anélkül hogy kiárulná, elüldözné a legjobbjait talán nem a mi hibák. Ez a tipikus mindenre van egy válaszom és mindig a másik a szar.

venember83 2018.11.20. 07:30:41

@asvééd: ahogy látom, az olasz városvezetők eléggé megnehezítik a klubok életét, ha új stadionról van szó. Ugyanez a helyzet Milánóban és Rómában is (ezekről tudok biztosan), ahol már sok éve terv az új stadion, de nehéz megegyezésre jutni a városvezetéssel, pedig minden bizonnyal a város sem járna rosszul egy ilyen komoly infrastruktúrafejlesztéssel.

2018.11.20. 07:37:54

Jó a Napoli,évek óta nagyon jók,szimpatikus csapat,de mi jobbak vagyunk...ennyi...teljesen mindegy,hogy ezt a pénzforgalomra vetítik le,vagy máshová,minden tekintetben a miénk Olaszország legjobb és legerősebb csapata és klubja...

2018.11.20. 11:30:04

@CamPIPIone: El ne hidd. Rohadtul nem olcsó hely a tecsó. De értem a célzást. :)
Akár tetszik, akár nem, a Juventus uralja a serie a-t és jelenleg egyetlen csapat sem veheti fel velünk a kesztyűt. Benne van, h simán meglesz zsinórban a 10 scudetto. Hiába jó csapat a Nápoli, de ahhoz, h elérjék a szintünket, nem elég nekik fejlődni, ahhoz nekünk is vissza kéne esnünk. Azt meg nem hiszem, h mostanában be fog következni.
Btw, valszeg januárban mi sem csak az ülepünket fogjuk melegíteni az irodákban...

2018.11.20. 13:12:18

@venember83: @asvééd: Nem csoda, ha megnehezítik. Odalenne a városnak egy "fejős tehén"...

adi88 2018.11.20. 15:11:05

Nagy bajban lesz a napoli, ha kiöregedik ez a generáció náluk. Nemhiszem, hogy nagybevásárlást fognak tudni tartani. Kb egyszerre fog mindenki lelépni

asvééd 2018.11.20. 18:27:26

@fire06: Így van illetve azt se felejtsük hogy a Juventus mint brand sokkal erősebb és lesz is mindig akármit is csinál ez a pornó guru, de még ide sorolom az Intert, Milant és a Romát is, egyszerűen ez tény, reklámértékben meg sem közelíti ezeket a klubokat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása