Olasz trióval erősítene a Juventus

chiesa_federico_dybalaval.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus három olasz tehetség megszerzésével építené tovább a jövőt, s hamarosan lépéseket tehet Federico Chiesa, Nicolò Barella és Sandro Tonali megszerzéséért.

A Tuttosport szerint a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici élénk figyelemmel követi a héten az olasz válogatott keretébe is meghívást kapó trió fejlődését.

A torinói székhelyű napilap felveti, hogy a zebramezes csapat vasárnap este mindössze egyetlen olasz játékossal, Giorgio Chiellinivel a kezdőcsapatában lépett pályára az AC Milan elleni rangadón, s ez nehezen összeegyeztethető egy olyan klub filozófiájával, amely tudatosan kihangsúlyozza a keret olasz magjának jelentőségét. 

A felmerült célpontok közül Chiesa lehet a legnagyobb és legköltségesebb opció, a vételára már most 60 millió euro magasságában mozoghat, s az Inter és az AS Roma is komoly kérő lehet Barella és Sandro Tonali ügyében.

A Tuttosport arra számít, hogy a Juventus vérfrissítésen és fiatalításon átesett kerettel vághat neki a következő szezonnak, nagyobb szerepet szánva az olasz játékosoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr914369739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2018.11.13. 12:29:39

Barella és Tonalli legitim igazolás lenne, a középpályánkon van hely, ráadásul 2 játékos lassan kiöregszik. Barellának különösen örülnék, hatalmas ígéret.
Chiesát jelen helyzetben nem igazán értem. Bernardeschi posztján játszik aki jobb nála és rá is csak csereként számít Allegri.
Vagy arról van szó, hogy le akarjuk rabolni az olasz bajnokságot vagy valakit értékesíteni fogunk.

adamp0 2018.11.13. 12:52:53

Szerintem a BL győzelemért járó pénzt költik már. :)
Korábban többször is megerősítették, hogy a BL pénzt olasz országon belül költik el, támogatva a ligát.

pedronegroo 2018.11.13. 12:53:52

Egy bé csapathoz jók lehetnek az olaszok:

Perin
DeSciglio Barza Rugani Spinazzola
Barella Mandragora
Chiesa Bernardeschi Orsolini
Kean

alexGicamo 2018.11.13. 13:08:49

A vérfrissítést és az olaszosítást én is támogatom . Durva, hogy csak egy olasz játékos volt a kezdőnkben a Milan ellen !

babo0410 2018.11.13. 13:34:06

Ennek nagyon örülnék. Mindig is mondtam, ha a Juve meg akarja őrizni az identitását, akkor kellenek az olasz tehetségek. És most szerencsére nem csak Sturarok vannak. Remélem tényleg leigazoljuk őket.
@Pavel1988: Szerintem mind a 3 nagyon nagy tehetség. Ők az olasz jövő. És el is tudom képzelni, hogy ezzel Cuadradot elengedjük. Valahogy a sebességén kívül nem tud mással nagyon hasznos lenni. Mikor passzolni kéne, rálövi, mikor meg lőhetne, richtig passzol. Szerintem Cuad nem rossz játékos, de ha tudunk jobbat, jöhet. És szerintem Chiesa sokat fejlődhetne nálunk. Transfermarkt szerint már most 50 milliót ér.

Rivendell 2018.11.13. 13:38:02

Chiesa... viccnek is rossz

mrdel 2018.11.13. 16:11:55

Minden évben kell és lesz is változás a folyamatos versenyhelyzet fenntartása miatt. Eddig idén úgy tűnik Barzagli már kevés- valószínűleg az utolsó éve, Benatia csere lett- elfogadja-e?, Rugani játszik valaha? -meddig akar padozni?, Spinazzola mire lesz képes?, Cuadrado már nem tudja azt a szintet hozni és D. Costa sem hozza azt, amit elvárnék. Plusz a kp. karcsúsága- minden vonalba kell néhány új játékos nyaranta.

Watakuki 2018.11.13. 17:03:18

Nem ők vinnének közelebb a BL győzelemhez. Persze, nem rossz, ha tele vagyunk olaszokkal, és úgy nyerünk, de valakit, aki csak azért játszana nálunk mert olasz, az felesleges. Sajnos túl vagyunk az olasz aranygeneráción, és a jelenlegi az olasz fiatalok közel sem képviselnek akkora minőséget, mint másik országból való kortársaik.

Dante01 2018.11.13. 18:44:36

Simán jó lenne. Kellenek az olasz tehetségek azért mégis csak olasz csapat vagyunk.
Ráadásul én sokkal előbb néznék egy Mandragorát vagy Barellát, mint Khedira Matuidi kettőst.

JuventusFanatikus 2018.11.13. 19:21:25

Tonali elmondta, hogy gyermekkori kedvenc csapata a Milan, példaképe Gattuso.

babo0410 2018.11.13. 21:55:51

@JuventusFanatikus: És hozzátette, hogy ettől függetlenül nagyon szeretne egy valódi nagy csapatban játszani, a világ legjobbjával. És nagyon szeretne a világ egyik legjobb csapatában játszani, ezért nagy megtiszteltetés lenne neki a Juventusba igazolni. :D

2018.11.13. 22:21:13

Kicsit nehezen tudom Allegriről elképzelni,hogy ő vérfrissítést véghez vinne! Pont ő az,aki valósággal retteg a fiatal játékosok csapatba építésétől,persze mindig vannak kivételek(Pogba,Bentancur),de egy nagyobb volumenű fiatalítást vele nem tartok elképzelhetőnek! Tehetséges fiatalok már most is vannak a keretben,ott van Fagioli,akit láttunk a nyáron,nagyon jól játszott,mégse tud a nagycsapat közelébe kerülni,ahogy Clemenza is ígéretes formát hozott,mégse volt esélye,ott van Rugani,évek óta vár a lehetőségre ami talán sose jön el,Keannek semmi lehetőség nem jut...örülnék én is,ha fiatalabb és olaszabb lenne a csapat,de nem hiszem,hogy három új játékos vásárlása esetén bármi megváltozna.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása