Pogba: „Nem bánom, hogy a Unitedhez szerződtem”

pogba_paul_bl-sajtotajekoztaton.jpgPaul Pogba a torinói BL-meccs előtt arról beszélt, nem érzi rossz döntésnek a manchesteri visszatérést, viszont az edzővel való kapcsolatáról nemigen kívánt beszélni a sajtótájékoztatón.

A játékosról jó ideje azt pletykálja a sajtó, hogy aktívan keresi a visszatérés lehetőségét, mivel a portugál edzővel nem úgy működnek a dolgok, ahogyan azt bármelyik fél is tervezte.

Természetesen a francia világbajnok élvezte a reflektorfényt, és Torinóba fekete-fehér csíkos utazótáskával érkezett.

„Először is az én döntésem volt, hogy visszatértem a Unitedhez. A Juventus a Bajnokok Ligájában futballozott, míg a United az Európa Ligában.

Nem bánom ezt a döntést. Tisztában vagyok azzal, hogy a Manchester az elmúlt pár évben nem a legjobb arcát mutatja, de azért érkeztem, hogy segítsek, és szeretném visszajuttatni a csapatot a csúcsra.

Mindannyiunk számos célkitűzéssel rendelkezik, ez számomra nem változott, egyáltalán nem bánok semmit. Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem a Unitedhez, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét a legjobbak leszünk.

Szerintem jól mentek a dolgok. Az első szezonban három trófeát nyertünk. A második évben másodikok lettünk, és FA-kupadöntőt játszottunk. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez jó volt nekem, jó volt a csapatnak, és természetesen többet és jobbat várok magunktól, de azt hiszem, jó úton haladunk. Mindig képesek vagyunk jobb teljesítményre, de elégedett vagyok a saját teljesítményemmel, és azzal, amit két év alatt elértünk.”

A mester és a francia játékos közötti feszültség eredményeképpen Paul Pogba már nem csapatkapitánya a Unitednek.

„Ez nem volt semmilyen hatással rám. Továbbra is játszok, és nagyon boldog vagyok, hogy játszhatok. A mester választja ki, hogy ki a csapat kapitánya. Ha elveszi a karszalagot, az engem semmiben sem befolyásol.

Egyszerűen játszani akarok, teljesíteni akarok, és a legjobbamat szeretném nyújtani a csapat, a szurkolók és a klub számára, amelyiket képviselem. Nem érintett meg ez az ügy, és nem is befolyásolta a teljesítményem.”

Paul Pogba egyike volt azoknak, akik nyilvánosan kritizálták az edzőt, amiért a csapat túlságosan defenzíven játszott, de mintha valami változott volna a Newcastle United elleni meccs óta.

„Szerintem ehhez mindenki hozzájárult. Elkezdtük felfogni, hogy mi vagyunk a Manchester United. A meccs előtt a hangulat elég rossz volt, alig volt önbizalmunk, nem adtunk bele mindent, de a Newcastle elleni győzelem után visszapattantunk. Elég jól játszottunk a Chelsea ellen, közösségként futballoztunk, és közösségként mindig egyszerűbb.

Nyilvánvalóan trófeákat akarunk nyerni, ez bizonyos. Az első évben három trófeát nyertünk. Az aktuális szezon még nem ért véget, majd meglátjuk, meddig jutunk.”

A francia középpályás viszont elismerően beszélt a torinói klub aktuális helyzetéről.

„Úgy gondolom, nagyszerű, hogy a csapatban tudhatnak egy olyan futballistát, mint Cristiano Ronaldo. Mindig öröm egy olyan csapatban futballozni, amelyikben ennyi bajnok szerepel, és szerintem ez nagyszerű dolog a Juventus számára.”

Az olasz újságírók a José Mourinhóval való kapcsolatról is kérdezték természetesen Paul Pogbát.

„Ő a mester és én vagyok a játékos. Azt teszem, amit kér tőlem, mivel ő a főnök.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6214357509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.11.07. 11:59:16

Egyedül a bankszamlajanak tett jót amúgy tuti nem erre számított mikor visszament a MUba.A karrierje szempontjából semmi elorelepest nem jelentett ahogy most sem.

Apuleius 2018.11.07. 12:10:55

Mi mást mondhatna ez a szerencsétlen? Szerintem inkább kerülnie kellene ezt az egész témát.

alexGicamo 2018.11.07. 12:59:50

Mou -val kapcsolatban roppant diplomatikus, de azt nem veszem be , hogy semmilyen hatással nem volt rá a csk szalag elvétele !

pedronegroo 2018.11.07. 13:09:09

Amikor még tudta hogy kell nyaralni akkor kibeb@szottul bírtam Palikát:

www.youtube.com/watch?v=IZit2Yf38pU

karesssz 2018.11.07. 13:26:04

Nagyon betanult duma. Biztos sokan foglalkoznak vele, hogy megtudjon szölalni botrány nėlkül.

Rocky80 2018.11.07. 13:27:57

A jövendőbeli aranylabdás...

Rocky80 2018.11.07. 13:29:47

Egyébként kurva jó lenne a csapatunkba.

asvééd 2018.11.07. 17:10:19

Remélem ott is maradsz!

venember83 2018.11.07. 17:21:47

@Apuleius: a gonosz újságírók nem hagyják, hogy kerülje.

GGábr81 2018.11.07. 17:51:51

"Vagy magát akarja meggyőzni, hogy jól választott, vagy tényleg idióta. Talán mindkettő."

Grinta 2018.11.07. 17:56:55

@GGábr81: Sajnos igaz : (
Elcseszted ezt az egészet Paul.

Grinta 2018.11.07. 18:27:48

Lehet itt süketelni az első éves pici-kupa nyerésekkel,meg a második szezonos ezüstéremmel.A valóság ezzel szemben az,hogy temérdek pénzből sem tudtok beleszólni a bajnokság megnyerésébe.Mindezt úgy,hogy tavaly,az első helyezettnek a gólkülönbsége jobb volt,mint a Ti lőtt összes gólotok!!Na az a nem semmi

asvééd 2018.11.07. 22:00:16

Ma sem csalódtam benne, ugyanaz a szürke semmi, vakargatja a pöcsét meg biceg mint egy ízületes!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása