Kedd este a Juventus rendkívül fontos győzelmet aratott az Old Traffordon, s ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé a Bajnokok Ligája csoportköréből.
Egy ilyen fontos fegyvertény után a zebramezeseknek hazájuk bajnokságában, az újonc Empoli otthonában kell folytatniuk a menetelést, s papíron ugyan nem jelenthet problémát, hagyományosan az ilyen mérkőzések képesek igazán feladni a leckét a nemzetközi siker után kissé félgőzös és önelégült hozzáállást mutató rekordbajnok számára.
Bízzunk benne, hogy ezúttal kitart a lendület, s a Juve tetszetős játékkal, gólokkal és három ponttal örvendezteti meg a szurkolókat szombat kora este.
A Juventus továbbra is nélkülözni kényszeról Mario Mandžukić és Sami Khedira játékát, míg, ahogyan azt a mérkőzés előtti sajtótájékoztató során Massimiliano Allegri elmondta, Emre Canra alighanem műtét vár majd. A keret újonca a nyáron érkező Leonardo Spinazzola lesz, aki első alkalommal készülődhet csapattársaival.
Az Empoli a Serie B bajnokaként kvalifikálta magát az első vonalba, ahol eddig nem alkotott igazán maradandót, egyetlen győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel, a tabella tizennyolcadik, kiesést jelentő pozíciójából, az esélytelenek nyugalmával készülődik a bajnoki címvédő fogadására.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin
Védők: De Sciglio. Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani, Spinazzola
Középpályások: Pjanić, Matuidi, Bentancur
Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Kean, Bernardeschi
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2018.10.27. 19:22:22
Rivendell 2018.10.27. 19:22:32
danimester1 2018.10.27. 19:24:37
Rivendell 2018.10.27. 19:26:44
danimester1 2018.10.27. 19:29:31
Rivendell 2018.10.27. 19:30:24
Gabueroo 2018.10.27. 19:30:43
Mitya10 2018.10.27. 19:30:44
danimester1 2018.10.27. 19:30:49
Rivendell 2018.10.27. 19:31:22
Sztricski (törölt) 2018.10.27. 19:32:43
Tony. 2018.10.27. 19:33:08
nortu30 2018.10.27. 19:37:33
Rivendell 2018.10.27. 19:38:52
danimester1 2018.10.27. 19:39:02
danimester1 2018.10.27. 19:40:48
babo0410 2018.10.27. 19:46:32
A csapat gyengén muzsikál. Már érződik, h fogy a motiváció a bajnokságban.
Viszont ki kell emeljem Ronaldot. Ronaldo is ronaldo, ahogy az angol mondaná.
És csak a Bonu fanok miatt, elismerés illeti, ma nem bénázott, sőt fontos mentései voltak. Habár ezt ideális esetben nem kéne kiemelni. De jár a keksz ma neki.
Rivendell 2018.10.27. 19:47:10
Rivendell 2018.10.27. 19:51:02
Rivendell 2018.10.27. 19:51:58
Mitya10 2018.10.27. 19:58:50
Zed1983 2018.10.27. 20:00:59
Viszont néhány dolog, ami aggodalomra ad okot, amit nem értek:
1 gólos előnynél mért állunk vissza?
Ideje lenne a támadás befejezést is gyakorolni!!! Hiába ennyi támadás helyzet, nem tud kiszakadni a gólzsák!
70.-és80.-ik percben mondjuk Cuadrado is miért hátra passzol, miért támadunk tovább?
Ez egy annyira idegesítő hozzáállás, amit ha magam maradok sem értem!
Ki kell ütni a fejükből ezt az olaszos szarságot!
Tudom nyertünk, hoztuk amit kellett, de ilyen csapat ellen minimum a 3 gól!
Aki nem így gondolja nyugodtan írjon!
Ja, ha nincs Roni, akkor max 1-1?? Vicc!!!
del pipi 2018.10.27. 20:01:04
Apuleius 2018.10.27. 20:01:23
Kurva nagy ajándék volt ez a büntető. Marhára kíváncsi lennék, ki mit szólt volna, ha ugyanezt a másik oldalon fújják be. Nem hiszem, hogy attól ellendrukker valaki, ha nem szemellenzővel nézi a meccseket.
Nathas 2018.10.27. 20:01:40
Szerintem ez adható bünti volt, a védő volt a hülye, minek löki fel?
Felejtsük el gyorsan ezt a meccset, nagyon fáradtan (vagy motiválatlanul?) játszott a brigád.
Zed1983 2018.10.27. 20:09:03
Szvsz nem az Empoli volt jó, hanem mi voltak szarok magunkhoz mérten!!!
Nyertünk, ez jó! Ha nincs Roni bukunk...kész!
Apuleius 2018.10.27. 20:14:23
GGábr81 2018.10.27. 20:46:14
Ha ellenünk fújnak ilyet bosszantana, mert szerencsétlen szitu, de nem mondanám, hogy nem volt adható.
Kontakt volt.
Biztos van olyan spori aki nem fújná be, de maradjunk annyiban Dybala jól csinálta, a bíró meg ha esetleg hibázott is nem nagyot, azaz védhető az ítélet. Végül is a videósok se szóltak a fülére.
GGábr81 2018.10.27. 20:49:29
Van 3 belső kp összesen. Fáradtak is, de akkor miért rakja fel mind a hármat egyszerre?
Apuleius 2018.10.27. 20:50:44
Szili072 2018.10.27. 20:54:14
del pipi 2018.10.27. 21:01:04
Apuleius 2018.10.27. 21:05:34
asvééd 2018.10.27. 21:08:00
Ronaldot az isten áldja h nálunk játszik, Bonucci ma szerintem jól játszott, míg egyesek mélyen a tudásuk alatt amit lehet a fáratságra fogni de akkor Allegri miért nem pihentet inkább? Pl. Pjanic, a seggén vette a levegőt, Bentancour azt se tudta hol van.
Quentin_KR 2018.10.27. 21:44:27
Rikoo 2018.10.27. 21:49:08
Egyetértek azokkal akik szerint ez büntető, szerintem is az.
Rikoo 2018.10.27. 21:52:51
Szerintem ez egy egyéni hiba és ügyesség Dybalától, mikor az ellenfél kap ilyen büntetőt a Juventus ellen akkor azt ne mondja már senki, hogy ez nem védő hiba..
Apuleius 2018.10.27. 22:01:14
Rikoo 2018.10.27. 22:09:52
Mit csinált a védekező játékos?
Érkezett hátulról lendületből és kontakt volt a két játékos között, én személy szerint nem is értem miért kell ennyire vitatni ezt az esetet.
Elvárjuk azt, hogy csak olyan büntetőket fújjanak be a tizenhatoson belül ami az átlagosnál durvább szabálytalanság, de ezzel mélységesen nem értek egyet.
Ami a mezőnyben kisebb falt/fault az a büntetőterületen belül is szabálytalanság. Számomra ez a mai egyértelműen egy ilyen példa erre.
GGábr81 2018.10.27. 22:12:46
Ezért is szép a foci...
A lényeg, hogy a spori megadta.
A 3 pontnak meg azt gondolom mindannyian örülünk.
Amúgy volt annyi erő még a csapatban, meg a kispadon, hogy ha ez nincs, talán akkor is jött volna a gól, érett már. Nem hiszem, hogy csak a tizinek köszönhetően győztünk.
Apuleius 2018.10.27. 22:17:06
"és kontakt volt a két játékos között"
A kontakt önmagában szabálytalanság volna? Ez valami új dolog lehet.
"Elvárjuk azt, hogy csak olyan büntetőket fújjanak be a tizenhatoson belül ami az átlagosnál durvább szabálytalanság, de ezzel mélységesen nem értek egyet.
Ami a mezőnyben kisebb falt/fault az a büntetőterületen belül is szabálytalanság."
Szerintem sokan elég nagy tévedésben vannak. Büntető olyan szabálytalanságra jár, amiért a mezőnyben KÖZVETLEN szabadrúgás járna.
"Büntetőrúgást kell ítélni, ha egy játékos a saját büntetőterületén belül követ el közvetlen szabadrúgással járó szabálytalanságot"
Juvegaspy 2018.10.27. 22:17:10
Legyunk oszintek a nagycsapatokat neha neha megtoljak ha nem megy a jatek. egy-egy konnyu tizi piroslap az ellennek, szabik stb. Real Barca Bayern Juve mindnel igyvan. Nincs ezzel baj ilyen a foci.
Apuleius 2018.10.27. 22:18:56
GGábr81 2018.10.27. 22:22:10
Tudom, hogy a statisztika nem minden, de több focis oldal szerint Pjanic messze a csapat legjobbja volt SofsScore értékelése 8,4. Ezt mondjuk én se vettem észre, de a legjobbak között volt az tuti.
Juvegaspy 2018.10.27. 23:12:06
Drotkoszoru 2018.10.27. 23:33:45
asvééd 2018.10.28. 06:56:55
GGábr81 2018.10.28. 07:30:21
Nem kívánom, de ha valaki hónapokra kiesne...
Vészmegoldásnak játszhat középen Csoki, Berna, vagy DC, de ezek csak foltozgatások lennének.
Pihentetés is volt Cancel és Killer pihent, a következő meccsen szerintem már Sanyi is tud pihenni. Azt mondta Max, hogy CR-t is kiértékeli, ha kell akkor ő is pihen, Bonu is kaphat pihenőt. Addigra lesz Khedira egyik kp is pihenhet.
Szóval 2 meccs alatt 6-7 ember is pihenhet, a többiek meg úgyis rotálva voltak.
del pipi 2018.10.28. 08:17:27
asvééd 2018.10.28. 08:30:15
Il Principino 2018.10.28. 08:40:17
Juventino86 2018.10.28. 09:15:51
Véleményem szerint nem rossz a 4-4-2, amivel tegnap próbálkoztunk a meccs bizonyos szakaszaiban támadásban, de jobb lenne vonalszélsőkkel. Tudom, hogy az nem modern annyira, mint a tükörszélsős változat, de valahogy úgy éreztem, hogy Cuadradóval a jobbszélen lendületesebbek voltunk. Onnan lehetne tolni a labdákat középre. Persze utána Cuadrado be lett rendelve a pálya közepe felé, így el is ment a lendület. Nagyon nehezen lehetett megállapítani a meccs utolsó 10 percében, hogy milyen felállásban játszunk. :D :D
Én úgy dobnám fel a 4-4-2-t, hogy a két szélen Costa és Cuadrado kezdene a vonal mellett, elöl pedig Ronaldo és Mandzukic, ha utóbbi felépül. Dybalával továbbra is az a gondom, hogy nincs meg a kellő sebessége és fizikai ereje.
Apuleius 2018.10.28. 09:26:51
Én alapvetően el tudnám fogadni, ha az ilyen megmozdulásokra következetesen mindig és mindenhol büntetőt ítélnének, csak pont ezek azok az esetek, amelyek után bizonyos csapatoknak fújnak, másoknak nem. A kettős mérce pedig elfogadhatatlan, s megöli a sport lényegét. Egyetlen egy szabálykönyv létezik, amelynek mindenkire egyformán kellene vonatkoznia.
delpi0823 2018.10.28. 09:35:40
rockitbaby 2018.10.28. 09:50:10
Más. Nem tudom, hogy miért, vagy milyen sorrend révén, de Chiellini után Dybala jön vajon a sorban a karszalagnál? Mert mikor Bonu volt a csk a Genoa ellen, ha jól emlékszek, akkor Dybala csak csere volt.
Apuleius 2018.10.28. 09:52:50
venember83 2018.10.28. 10:16:50
venember83 2018.10.28. 10:27:19
Rikoo 2018.10.28. 10:34:51
www.youtube.com/watch?v=5igE1qm7hBk
Egy kicsit azért elfogultak vagyunk még mindig azzal az esettel kapcsolatban. Ha Dybalát Ramos így ellökné és mellberúgná az utolsó percben mi nem reklamálnánk?:)
Vagy ott van a Pogba eset a 2015-ös döntőből. Az is kétséges eset.
Mindenesetre egy ilyen párharc során nem kellene az utolsó percben befújni egy ilyen büntetőt. Mondjuk, ha van VAR valószínűleg akkor is büntető lett volna végül és nem 100%-ig jogtalanul.
"Szerintem sokan elég nagy tévedésben vannak. Büntető olyan szabálytalanságra jár, amiért a mezőnyben KÖZVETLEN szabadrúgás járna."
"Büntetőrúgást kell ítélni, ha egy játékos a saját büntetőterületén belül követ el közvetlen szabadrúgással járó szabálytalanságot"
Na látod, pontosan ezért kellett befújni a büntetőt. Itt is egy szabály az esetre:
"A labdáért való küzdelemben történő szerelésnél előbb érinti az ellenfelet, mint a labdát"
rockitbaby 2018.10.28. 10:35:15
Apuleius 2018.10.28. 10:44:36
Évről évre ez a csalás megy. Korrupt szar, hulladék az egész."
"Nem is akart gólt lőni a tag. Nálam ez tizedjére sem büntető, akárhogy nézem. Utolsó percben ilyet befújni...
50 kilós gyerek dobta magát, vicc."
Kitalálod, hogy ki írta ezeket annak idején, a Real Madrid elleni meccs után?
Elfogultak vagyunk, de attól még nem muszáj szemellenzővel nézni az ilyen eseteket. Szerintem, sem az, sem ez nem volt büntető. Ennyi.
"Na látod, pontosan ezért kellett befújni a büntetőt. Itt is egy szabály az esetre:
"A labdáért való küzdelemben történő szerelésnél előbb érinti az ellenfelet, mint a labdát""
Én általánosságban idéztem a szabályt, pontosítván a kommentedet, amely azt sejtette, hogy minden szabálytalanság automatikusan büntetőt vonna maga után a tizenhatoson belül. Amúgy szép ez az idézet, de nyilván SZABÁLYTALAN kontaktokra, s nem önmagában a kontaktokra vonatkozik, máskülönben minden szögletrúgás után büntetőt lehetne ítélni. Lehet érinteni az ellenfelet, a kulcskérdés az, hogy az eset szabálytalan volt-e.
Rikoo 2018.10.28. 10:46:26
Rikoo 2018.10.28. 10:49:09
De hagyjuk is ezt már bőven túltoljuk.
Inkább szurkoljunk a két római csapatnak ma és holnap.
JuventusFanatikus 2018.10.28. 11:07:01
rockitbaby 2018.10.28. 12:35:38
Nem vitatom el az érdemeit, de ennél sokkal többre nem alkalmas már jelenleg, hiába Marotta egyik legnagyobb üzlete volt ő. Véleményem szerint ekkora epizódszerepre a közvetlen csk helyettesi rangot maximum a múltban itt elért sikerei miatt kaphatta meg. Még mielőtt egyébként azzal lennék megvádolva, hogy nem tisztelem a legendáinkat, Buffon mint csk is rossz ötlet volt szerintem, mert a kapuból nem lehet eredményesen a csapat érdekeit képviselni adott szituációban a bíró előtt.
2018.10.28. 12:50:32
Apuleius 2018.10.28. 13:11:52
hurbiny3k 2018.10.28. 13:21:05
Apuleius 2018.10.28. 13:46:09
2018.10.28. 14:05:43
del pipi 2018.10.28. 14:12:26
2018.10.28. 14:13:01
2018.10.28. 14:14:20
del pipi 2018.10.28. 14:17:30
2018.10.28. 14:56:04
JuventusFanatikus 2018.10.28. 15:07:35
A karszalagnak nem csak a pályán, az öltözőben is óriási szerepe van. A kapitány az a személy, aki összefogja a csapatot, mindenki hallgat rá és az egyik legintelligensebb ember. Buffon megkérdőjelezhetetlenül kitűnő Capitano volt. Az pedig, hogy mennyiben hátráltathatja a csapatot, hogy kapus a CSK, azt én nem tudom, nem én vagyok ott a pályán. Nem mellesleg kinek adnád oda a karszalagot, ha Giorgio nem játszik? Vagy ki lett volna Buffon helyett? Érdekel a véleményed ebben a témában, mert teljesen más nézeteink vannak ezen ügy kapcsán.
del pipi 2018.10.28. 15:11:46
rockitbaby 2018.10.28. 15:42:17
Az olyan egyéniségek, mint Buffon, vagy ADP nem azért voltak olyan hatással az öltözőre, mert csk-k voltak. Ők maguk ilyenek. De egy kapus, akárki is legyen az, nem tudja a pályán képviselni a csapatát, mert ő nem rohangálhat oda a bíróhoz büntetlenül. Valamint a nyakam tenném rá, hogy annak ellenére, hogy Buffon volt a csk, első évben Pirlo, de még az epizodista ADP is legalább akkora hatással volt a csapatra.
rockitbaby 2018.10.28. 15:45:25
2018.10.28. 16:41:28
Drotkoszoru 2018.10.29. 16:34:53
A 2011-2012-es szezonban még Del Piero volt az első számú csapatkapitány hivatalosan. Az megint más kérdés, hogy többnyire már csak csere volt akkoriban, ennek ellenére a Scudettót például ő emelhette először magasra, amikor pályára lépett, akkor pedig mindig rajta virított a csk.-i karszalag. Szerintem semmi gond nincs azzal, hogy Barzagli a második számú csapatkapitányunk, még ha nem is játszik sokat. De szerintem azzal sincs baj, ha egy kapus viseli a szalagot.
@GGábr81: "egyszerű a válasz, ahhoz, hogy kp-t tudjon pihentetni felállást kellett volna változtatni. Ő ragaszkodott a 3 kphez így nem nagyon tudott válogatni. Van 3 helyre 5 ember, abból 2 sérült. Marci bezzeg nem kellett..."
Igazság szerint Marci Oroszországban is folyamatosan sérült, nálunk is az volt 2016 óta, így minden bizonnyal vele se mennénk most sokra. Valószínűleg ugyanúgy nem lenne bevethető, mint most éppen Khedira vagy Can. Mondom mindezt annak ellenére, hogy én is örültem volna, ha marad.
GGábr81 2018.10.30. 17:51:14
Megfordítom amit írtál, Khedira most ugyan úgy nem bevethető, mint Ő. Akkor most jobb nekünk Khedira?
Drotkoszoru 2018.10.30. 19:36:46
GGábr81 2018.10.30. 20:37:14
Inkább az volt az igazi kérdésem, hogy ha 3 belső kp-vel játszunk, akkor az 5 az kevés, igazán maradhatott volna hatodiknak, most jól jött volna pl. De persze így is megoldjuk, csak nehogy tavasszal megint elfogyjunk.
Értem amit mondasz, de elfogultságom miatt soha nem fogom elfogadni.
Az utolsó 100 komment: