Cristiano Ronaldo eddigi teljesítménye

ronaldo_cristiano_elso_golorom.jpgMár olvashattuk, hogy Cristiano eddig mit produkált a számok tükrében, viszont én nem vagyok annyira jóban a számokkal, inkább szeretem megvizsgálni a mutatott teljesítményt. Úgyhogy lássuk, mit mutatott eddig nekünk CR a Serie A-ban.

Először is kezdjük a pályán betöltött pozíciójával. Mikor megérkezett Torinóba, azt gondoltam, hogy a center pozíció kevésbé fog neki problémát okozni, ám részben tévedtem. Ha egyedüli center a csapatban, akkor sajnos nagyon képes eltűnni. Ez semmiféleképp nem az ő hibája, csupán a tömörülő olasz gárdák hátvédjeinek szeme mindig rajta van. Nem igazán jut levegőhöz, mozgástérhez. Azt nagyjából elkönyvelhetjük, hogy nem alkalmas teljes mértékben ezen poszt betöltésére.

Viszont center attól még lehet, de nem egyedül, mivel amikor Mandžukić a párja a 4-3-1-2-es felállásban, sokat fejlődik a mutatott játéka. A horvát jobban leköti a védőket, és könnyebben fejel portugál társa elé, így CR szabadabb is egyben, inkább a szélekre húz ki. Ez a felállás passzol leginkább Ronaldóhoz.

Harmadik pozíció ahol még bevethető a portugál klasszis, az az eredeti pozíciója, a bal szélen. Itt ugye otthonosan mozog, viszont távolabb van a kaputól, és védekezésben sem zár vissza, mint ahogy Allegri elvárná. Ezen a poszton is bátran lehet játszatni.

Miután megnéztük, milyen poszton is kéne szerepelnie, most a mutatott játékára térjünk rá. Annyit bátran elmondhatunk, Ronaldo lő, de a pálya minden szegletéből. Ezek a lövések tökéletesen kivitelezettek, viszont gól nem igazán születik belőlük. Persze a kipattanók ismét lehetőséget nyitnak a találatok előtt, mert kapus legyen a talpán, aki ezeket a bombákat meg bírja fogni. Sok helyzet kell neki, hogy gól szülessen belőle, de ezen nem kell meglepődni, ha kicsit is ismerjük a portugált, vagy ehhez kapcsolódó statisztika van előttünk. Van olyan, hogy passzolás helyett lő, sőt, sokszor előfordul ez, de ő ilyen, és ezt már senki nem neveli ki belőle.

Mindegyik csatárnak szüksége van a sok helyzetre, mert ők sem tökéletesek, hogy mindig betaláljanak. Azt se felejtsük el, hogy ezeknek a lövéseknek nagy része nem óriási ziccerből történik. Megesik, hogy CR kihagy pár olyat, de ki nem?

A lövések azon része, amelyek nem értek gólt, azok is veszélyt rejtegetnek magukban, nem Cuadrado-féle verébvadász próbálkozások ezek. Gólokban annyira még nem teszi oda magát az Aranylabdásunk. Ismét felmenteném ez alól, mert most igazolást nyer az, hogy olasz földön nem könnyű negyven gólig jutni. Így is jó esélye lehet arra, hogy gólkirály legyen, de nem fog eget rengető mennyiségű találatot szerezni. Egyelőre csak 3 gólja van, de bőven van még ideje többet szerezni, viszont én azt se bánom, ha Mario szerzi helyette. Mert a horvát egy elképesztő szezont kezdett meg az ideivel, és van már 4 találata, 1 gólpassz mellett. A Ronaldo-hatás rajta nagyon érződik, és kihagyhatatlannak számít a kezdőcsapat tekintetében, és nem is véletlenül. Felvette Ronaldóval is a harcot, hogy megmutassa, hogy kell vele számolni, nem adta fel a reményt.

Cristiano Ronaldo labdakezelései még mindig eszméletlenek, a cseleket nem felejti el, és azért a passzokban is inkább jeleskedik. A gyorsasága már-már kicsit megkopott a fénykorához képest, de még mindig nagyon gyors. Kezdi szépen megértetni magát a csapattársaival. 4 gólpasszt osztott ki, ami tőle kicsit meglepő, pozitív értelemben. 

A mentalitása változott kicsit, de Ronaldo, az Ronaldo. A torinói levegő bizonyítottan remek jellemváltoztató és idegcsillapító hatású, de az eddigi mentalitása teljesen egyszerűen nem söpörhető ki belőle, és ez így is van rendjén. Nem látunk Higuaínhoz hasonló jellemváltozást, de kicsit azért formálódott a viselkedése. A hisztérikus rohamai olykor előjönnek, ha nem kap labdát, de talán kicsit ritkábban.

Komoly színészi teljesítményt nem láttam tőle még, ez számomra azért örvendetes, mert nagyon elítélem az ilyesfajta megmozdulásokat. Kezd kicsit csapatemberré formálódni, és mintha kezdené megérteni, mi is az a Juventus. A társai teljesen kiállnak érte, remélem ez meg fog látszódni fordítva is, ha úgy hozza a sors. Nem látom, hogy bármilyen bomlasztó szerepe lenne. Ugyanaz a győztes típus, aki olyan edzésmunkát végez, amit más nem. Ő nem levezetni jött ide, ez nem lehet kérdés. Mindent meg akar nyerni egyénileg és a Juventusszal is.

Ami negatívum, az a szabadrúgásoknál betöltött szerepe. Ez viszont engem nagyon zavar, mivel a szabadrúgás az egyik legkedvesebb dolog számomra a futballban. Mit mondjon az, aki Pirlón nőtt fel, és csodálhatta elképesztő ívű lövéseit? A Juventus pedig mindig a legjobb szabadrúgás-specialistákat tudhatta a csapatban. Del Piero, Pirlo, Dybala, Pjanić. Ők egytől-egyig a legjobbak ebben a műfajban, ez Ronaldóra pedig közel sem igaz. Itt a világ legjobb szabadrúgás-specialistája és egy Dybala is, aki szintén a legjobbak között van, erre csak CR végezheti el. A szezon során nem egy olyan szituáció volt, ahol bizony sanszos volt a gólszerzési lehetőség, és a portugál elpuskázta. Itt Allegrinek kellene rácsapnia az asztalra, és megértetnie az aranylabdás játékossal, hogy ezúttal nem ő az első, aki ezt a pontrúgást elvégezheti. Ez a csapat érdeke, és Cristianónak meg kell értenie, hogy ebben vannak nála jobbak a csapatban.

Összességében összetehetjük mindkét kezünket, hogy egy ilyen klasszis játékos nálunk játszik, és segíti a csapatunkat. Eddig meg vagyok elégedve vele, és még csak most jön a java. Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy egy ilyen kvalitású játékost foglalkoztat, örüljünk, hogy itt van, és élvezzük a játékát addig, ameddig lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8114284707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2018.10.07. 13:56:50

Tejesen egyetértek.
Hihetetlen szezonkezdés, nem sok gyenge pontja van ennek a csapatnak. Cannak és Bonuccinak kell még fejlődnie, a többiek kiválóan teljesítenek. Sandrotól is többet várok, de kezdem azt hinni, hogy az első két szezonja irreálisan jól sikerült és nem tud annyit.
Egyetlen dolog aggaszt, az Mandzukic szerepe. Nagyon jól látja el, de rajta kívül senki nem képes erre, Ő meg nem fog bírni 40-50 meccset. Remélem megfontolják a vezetők, hogy változtassanak az eddigi felfogásukon és nyitottak lesznek egy csatár megszerzésére.

Rikoo 2018.10.07. 16:30:12

@Pavel1988: Talán Piatek lehetne reális, de gyorsan kellene lépni. Remélem Paratici nagyon alaposan figyeli, mert tízmilliókat lehet nyerni vagy bukni az ő esetében egy jó döntés esetén.

2018.10.07. 16:48:14

Igazából a lényeg h gólok többségében bizony nagy szerepe van, legyen az kipattanó stb.
Számok nem fogják hűen tükrözni a portugál teljesítményét, mert az olasz foci az más kávéház spanyol színész védelmekhez képest. Viszont látjuk h hatalmas erősítés.
Jó esélyünk van a BL megnyereésére, de ehhez a védelemnek középen klasszis teljesítményt kell hoznia.

Rikoo 2018.10.07. 17:03:35

@hellan: Igazából maga a mentalitás amit képvisel, az óriási erősítés.
Az egész csapatra kihatással van a folyamatos nyerni akarása és a hit, hogy nincs jobb nála.

Pavel1988 2018.10.07. 17:10:18

@Rikoo: Egyetértek, rá minél gyorsabban le kéne csapni.
Ha télen nem sikerül csatárt szerződtetni akkor viszont nyáron Lewandowski sem lenne lehetetlen célpont.

háromszavas 2018.10.07. 21:19:26

gólok, kiállítás, per

alexGicamo 2018.10.08. 03:48:12

Remek elemzés ! Nem találok kivetnivalót benne .
Forza CR !
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása