Allegri:"Ez volt az eddigi legjobb meccsünk"

allegri_massimiliano_sajto_7.jpgMassimiliano Allegri szerint a Juventus a szezon eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő az Udinese elleni, 2-0 arányban megnyert találkozón, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a csapatnak ezen az úton kell tovább haladnia, és egy pillanatra sem lankadhat a figyelem.

Az Öreg Hölgy eddig hibátlan szezont tudhat maga mögött, ugyanis mind a tíz mérkőzéséből győztesként került ki, szombaton pedig újfent magabiztos játékot produkált a csapat. 

"Keményen dolgoztunk azért, hogy ilyen szezonkezdetet produkáljunk. Ez egy bonyolult mérkőzés volt, de azt hiszem, hogy ebben a szezonban most játszottunk a legjobban. Gyakorlatilag minimális esélyt sem adtunk az Udinesének." - kezdte Allegri a Sky Sport Italiának adott interjújában. 

"Ez a mérkőzés rengeteg kockázatot hordozhatott volna magában, de mi érett játékot produkáltunk, és elszántak voltunk. A srácok pontosan tudják, hogy néhány dologban fejlődnünk kell. Előfordul, hogy a vezetés tudatában néha kicsit önelégülten játszunk, de a mai nem ilyen meccs volt.

Rodrigo Bentancur játéka lenyűgözött engem, mind taktikailag, mind pedig technikai szempontból, ráadásul gólt is szerzett. Ezen felül úgy gondolom, hogy nem vagyunk még elég gyorsak, bár a labdát képesek vagyunk gyorsan járatni, így kihasználhatjuk a rendelkezésünkre álló technikai fölényt. 

A legjobbkor jön válogatott szünet, jól fog jönni számunkra egy kis pihenő. Mindig újabb célokat kell kitűznünk magunk elé, az egyik ilyen ezek közül az, hogy ameddig csak lehet, ne kapjunk gólt. Nem tehetjük meg azt, hogy babérjainkon ülünk. 

A csatárok remekül kivették a részüket a csapatvédekezésből, de a támadó triónknak mindig felváltva kell visszajönniük védekezni. Az természetes, hogy Mandžukić rengeteg segít a védekezésben, de ma az volt a legfontosabb, hogy jól nyitottuk meg a területeket, felvettük a megfelelő pozíciót, és teljesen lefedtük a pályát. 

Cancelo rengeteget fejlődött. Ő egy kivételes technikai képességekkel megáldott játékos, de néha túlságosan is bízik a gyorsaságában, ezért néha kicsit későn kezdi el felvenni a versenyt az ellenfelével, ebben még javulnia kell. "

Allegri szót ejtett a vezetőségben történt változásokról is.

"A klubnál mindig együtt hozzuk meg a döntéseket. Beszéltünk már arról, hogy milyen karakterű játékosokat szeretnék a csapatomba. Fabio Paratici képes lehet megtalálni ezeket a játékosokat, ő kiváló erre a feladatra. 

A klubon belül minden egyes apró részletet megvitatunk, hogy minimalizáljuk a hibák előfordulását, és ebben nagy segítségemre vannak a segítőim. Ez az edzéseknél is nagy jelentőséggel bír, mert minél kevesebbet hallják a játékosok a hangomat, annál jobb. Ellenkező esetben valószínűleg torkig vagyok velük." - zárta kicsit viccelődve az edző. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2114285973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2018.10.07. 10:06:41

a játék tényleg stabil volt de én egy juve-tól elvárnék néha egy két 4 0 5 0 nem mindig ezt a sztenderd 3 o forza juve

Mitya10 2018.10.07. 10:40:29

Jelen állás szerint mi vagyunk a legkiegyensúlyozottabb és talàn legerősebb csapat Európában. Kell ennél több számunkra? :)

Pavel1988 2018.10.07. 10:42:53

Csak én érzem úgy, hogy Allegri fejéből eltűntek a távozással kapcsolatos gondolatok?
A tavalyi nyilatkozatokból azt éreztem, hogy félig-meddig kötelességtudatból marad és azért, mert köti a szerződése.

Matteo89 2018.10.07. 11:02:19

@Mitya10: A legjobb az lenne, ha ez majusban is igaz lenne rank. :)

2018.10.07. 12:52:01

Ez már egy egész jó meccs volt. De még azért túlságosan az oldalról beívelgetéstől várjuk a megoldást, azért húzta ki az Udinese is olyan sokáig kapott gól nélkül. Ebben még azért várnék fejlődést. Kreatív játékban. De azért látszik már most is némileg.
Ronaldo megint fontos részt tett hozzá. Az a furcsa gondolat jutott eszembe az elmúlt meccsek alapján, hogy nem is tudnám biztonsággal eldönteni, hogy Ronaldo, vagy Cancelo volt-e a nagyobb igazolás a nyáron.

2018.10.07. 12:52:40

@Mitya10: Esetleg annyi, hogy ezt a BL-döntős végeredmény is igazolja. ;-)

cd1 2018.10.07. 13:55:01

Ez a mi evunk lehet. Nagyon eros ez a juve. Padon is top jatekosok ulnek.

GGábr81 2018.10.07. 13:59:16

@cd1: ez igaz, csak tudják megtartani a formát. Illetve tavaszra időzíteni a legjobb formát. Szerintem ebben voltunk eddig a leggyengébbek. A Real meg ebben volt a legerősebb.

Petike821122 2018.10.07. 15:05:42

@cd1: Igen,viszont szerintem kevés a középpályás.Khedira ugye off jelenleg,mi lesz,ha ne adj isten még valaki hosszabb időre lesérül?

Rocky80 2018.10.07. 15:08:36

Nekem az interjú legpozitívabb része Benta dicsérete.
Remélem most már lehet rá számítani és komoly tényező lesz a középpályánkon.
Can pl tegnap nem tetszett.

2018.10.07. 15:56:49

@Rocky80: +1 Én amellett, hogy lehet rá számítani, azt is remélem, hogy Allegri fog rá számítani. Mivelhogy a középpályás sort tekintve futkos a hideg a hátamon ettől a mondattól: "A legjobbkor jön válogatott szünet..." Meg amúgy is.

Matteo89 2018.10.07. 20:53:14

@Rocky80: Szerintem rajta még érződik az a sok kihagyás, kicsit fel kell még magát építenie minden tekintetben.

alexGicamo 2018.10.07. 21:41:26

Bírom a humorát ! :-D

Nathas 2018.10.08. 11:56:47

@Petike821122: egy Pogba kaliberű középpályás nyilván elférne a keretben, de kevésnek nem mondanám a középpályát. A felállás variálásával lehet alakítani a középpályások számát, a jelenlegieknek pedig szükségük van a játékpercekre (tisztelet a kivételnek :-) . Egy Chiellini típusú harcos középhátvédet lehet, hogy jobban fogunk hiányolni, mert rajta azért már érződik a kora.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása