A Juventus bejelentkezett a Genoa legújabb felfedezettjéért

piatek_krzysztof_genoa.jpgA Juventus igazgatói nem vesztegetik az idejüket, hiszen az olasz sajtó értesülései szerint már szeptember végén bejelentkeztek a Genoa legújabb tehetségéért, Krzysztof Piątekért. 

A La Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy a Juventus gyorsan akcióba lendült, s megkezdte a puhatolózást az Inter, az AC Milan, valamint angol, spanyol és német klubok által is nyomon követett lengyel támadóért.

A napilap azt is hozzáteszi, hogy még nyilvánvalóan túl korai lenne konkrét tárgyalásokról beszélni, s Piątek pillanatnyi ára is meghaladja a 20 millió eurót.

A két klub annak ellenére is kiváló kapcsolatokat ápol egymással, hogy a Juventus végül lemaradt az olasz labdarúgás egyik nagy ígéretéről, Pietro Pellegriről, aki az utolsó pillanatban az AS Monacót választotta.

A Genoa most nyáron mindössze 4 millió eurót fizetett a lengyel játékosért, aki igen erős kezdést produkált, hiszen eddig mindössze 6 alkalommal lépett pályára új csapata mezében, de ezalatt már 10 találatnál jár.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9214268747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2018.09.28. 13:19:00

Oké, de hova férne be? Kinek a helyén játszana? Nem ügyetlen a srác, ő a jövő sztárja lehet mondjuk.

Ádám.84 2018.09.28. 13:25:19

Már vártam ezt a hírt, biztos voltam benne, hogy a Juve be fog jelentkezni érte. Egyébként tényleg elképesztő, hogy eddig minden meccsen betalált.

@Juventino86: vagy Mandzu helyére, vagy akár maradhatna ott még egy évet.

pedronegroo 2018.09.28. 14:43:20

10 gól pár meccs alatt, úgy hogy most jött egy sehol sem jegyzett lengyel bajnokságból, egy 23 éves noname lengyel, nem brazil csodagyerek vagy valami "youtubevideósztár", a serie a-ban ahol "nem lehet" sok gólt szerezni egy csatárnak? Lehetetlen! De ha mégis akkor nem a Juventusé az év igazolása az biztos!

Thuglife! 2018.09.28. 20:12:16

nem feltétlen a juvéban fog játszani.meg kell venni és ott hagyni játszani.ha felmegy az ára meg eladni és keresni rajta. a Juventus egy üzleti vállakozás lett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása