Allegri: „Nem lepett meg a Frosinone”

allegri_massimiliano_zsebre_dugott_kezzel.jpgMassimiliano Allegri a Frosinone elleni győzelmet követően arról beszélt, hogy számított a hazaiak játékstílusára, ezért a Juventusnak türelmesnek kellett lennie.

A Stadio Benito Stirpe gyepén a Juventus alaposan megharcolt a három pontért, a győzelmet hozó két gólt a meccs végén sikerült nagy nehézségek árán megszereznie Cristiano Ronaldónak és Federico Bernardeschinek.

„Számítottunk az események ilyen alakulására. A Frosinone öt gólt kapott a Sampdoria ellen, mi pedig tíz emberrel játszottunk a Valencia ellen még szerdán.” - kezdte az értékelést a Sky Sport Italia mikrofonja előtt a mester.

„Egyszerűen türelmesnek kellett lennünk, és számos lövés, beadás és passz után megérkezett az áttörés.”

A mester több személyt pihentetett, így nem volt a kezdőben Blaise Matuidi, João Cancelo és sérülés miatt Sami Khedira, akit Emre Can helyettesített a középpályán.

„A célunk a szélek kihasználása volt, de erre nem került sor, ezért Miralem Pjanićot előrébb küldtem, így Emre Can a védelem elé lépett, és Juan Cuadrado is támadóbban léphetett fel.

Később Federico Bernardeschi nagyon jól állt be, sikerült megtartani a labdát veszélyesebb területeken, és így végül megszületettek a gólok, amikre szükségünk volt. Emre Cannal a védelem előtt megengedhetünk magunknak két támadás tekintetében minőségibb középpályást.”

Paulo Dybala kezdőként lépett pályára, ám korántsem sikerült kulcsszerepet vállalnia csapata győzelmében.

„Játszania kell. Már érkezésekor megmondtam neki, hogy a legjobb fizikai kvalitása a futóképesség, ezért játszania és mozognia kell. Ma volt néhány jó megmozdulása, irányította a játékot a tizenhatos szélén, ahol elég nagy volt a forgalom, azonban nekifutásból kell a védőkhöz közelítenie, és erre is képes lesz, amint javul a fizikai állóképessége.

Paulo Dybalának nem kell teljesítménykényszerben éreznie magát. Az ember lehet a világ legjobb játékosa, de ha fejben nincs 100%-ig felkészülve, akkor mások hamarabb érik el a labdát. Mario Mandžukić mindig elsőként éri el a labdát, de ma kissé pontatlanabb volt a fáradtság miatt, de ez természetes.”

A Juve az egyetlen csapat, amely az összes meccsét meg tudta nyerni, a tabellán jelenleg a Napoli a második, a harmadik helyen pedig a Sassuolo és a Fiorentina osztozik.

„A Napoli a tavaly 90 pont fölött gyűjtött, szóval természetes, hogy még mindig jól teljesítenek, különösen mivel tehetséges és tapasztalt edző érkezett hozzájuk. A többiek kissé jobban lemaradtak, ezért most a gázpedálra kell lépnünk, hogy egy kis előnyre tegyünk szert a közvetlen párharcok előtt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8414258841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2018.09.24. 10:10:44

Ahogy már írtam az előző poszthoz is, Dybalának nem szabad kezdenie. Berna mostanában egyértelműen jobb. Az argentin konkrétan nem csinált semmit. Érdekes volt látni, hogy Berna a három tagú középpályára szállt be eleinte. Allegri korábban már beszélt erről, és szerintem jól mutatott az a felállás is.

pedronegroo 2018.09.24. 10:17:37

Ha az volt a taktika(nyomassuk majd csak beakad) amit a Mester mond akkor azt tökéletesen végrehajtottuk. Ennek tükrében szerintem csak Mandzu volt aki még a gyengék közt is gyengébb volt. Összességében az ötlettelenség és tanácstalanság volt a jellemző mindenkire de ezen meg mi nem lepődünk meg. :)

2018.09.24. 10:28:53

Szerencsére nagy nehezen megnyertük. Lehet, hogy fáradtabbak voltunk, lehet, hogy nem is vettük annyira komolyan. Hiába volt ezúttal "csak nálunk" a labda, teljes volt a tanácstalanság és a szervezetlenség támadásban. Csak beívelésekre azért nem szabadna feltenni egy meccset.
"Emre Cannal a védelem előtt megengedhetünk magunknak két támadás tekintetében minőségibb középpályást." - Eddig miért nem engedhettük meg magunknak a minőségibb középpályást, Max?

Watakuki 2018.09.24. 11:00:43

@Juventino86: csak szerintem halott ötlet Dybalát Mandzu helyén kipróbálni? Egyértelmű, hogy a horvát kevés oda, és Ronaldo sem érzi magát jól ott. Egy 4-2-3-1 es felállás vele elöl és egy Ronaldo - DC - Berna hármassal mögötte. Esetleg DC helyett Bernardeschi vagy Pjanic.

Vagy másik felállásban, 4-3-3 középen Dybalával, mellette Ronaldo és Berna, csere pedig Mandzu és DC. Emlékeim szerint Dybala a Palermoban is 9 es pozícióban játszott.

Watakuki 2018.09.24. 11:04:21

@Watakuki: * csak szerintem nem halott ötlet

Kimaradt egy “nem” és így pont mást jelent de remélem értettétek.

Matteo89 2018.09.24. 11:10:05

@Watakuki: Nem halott, csak Max ezt aligha fogja meglépni szerintem, pláne addig, amíg az argentin ilyen pocsék formában van.

rightinthenuts91 2018.09.24. 11:10:14

@pedronegroo: Egy 11-0-0 felállású csapat ellen többnyire ez jön be. És még hány ilyen lesz... :(

Roland Máté 2018.09.24. 11:31:17

Szép napot minden kedves Szurkolónak!

Keveset szoktam írni, de már kezdtem megelégelni, hogy olyan sokan leírják Dybalát, így szeretnék én is hangot adni /azaz leírni/ véleményemnek!

Mindenek előtt szerintem lehet egy kis dac benne, hogy többször kimaradt. Az elmúlt években is előfordult. Sajnos ilyen a mentalitása, ez valóban nem dicséretes. De amikor érzi a bizalmat akkor belelendül. Ez a múlt.
Viszont az idei mérkőzések alapján, nem értem miért írják sokan, hogy a leggyengébb. A tegnapi mérkőzésen direkt figyeltem. Először is érthetetlen, hogy középpályást játszott. Többet volt a felező vonal környékén, mint a 16-osnál. Egyedül ő mer, és tud is átívelni egy passzt a másik oldalra. Számos más játékost elnéztem, és nem mer 5 méternél messzebbre passzolni. Dybala ezen felül tud játékosok között bepasszolva indítani, csak éppen nem indulnak rá. Tud kényszerítőzni, de ha nincs kivel... A kommentár meg is jegyezte, hogy Ronaldóval ők nagyon jól tudnak egymásnak passzolni, de hát ez kevés.

Én szeretem, tisztelem, elismerem Mandzukic rutinját, harciasságát stb. De ő pláne nem hozza a tőle megszokott fejes gólt, fejjel lekészítést, kényszerítőzés nem megy, beindulás nem megy. Gyors emberekre lenne szükség elöl. Én is úgy vélem ahogy fentebb említették. Dybala Mandzu helyén játszhatna. Berna - Ronaldo - Dybala bármely alakzatban.

Ez csak az én szerény véleményem. Szép napot

Knob 2018.09.24. 11:47:10

@Roland Máté: @Watakuki: Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Rikoo 2018.09.24. 11:51:28

@Roland Máté: Gyors emberekre lenne szükség ott ez igaz, de Dybala megközelítőleg sem gyors.
Meg egyébként is, a mai fociban a fizikálisan erős játékosok a középcsatárok, hát Dybala ettől is nagyon messze van.
Fejjátéka 0, beadásokra nem tud érkezni középen, elnyomják.
@Watakuki: teljesen alkalmatlan arra a posztra.

BigP86 2018.09.24. 11:52:22

@Dr. Grant: ""Emre Cannal a védelem előtt megengedhetünk magunknak két támadás tekintetében minőségibb középpályást." - Eddig miért nem engedhettük meg magunknak a minőségibb középpályást, Max?"

Pont ez jutott eszembe nekem is...

De persze Khedira kritikán felül áll..

Juveing 2018.09.24. 12:00:22

@Roland Máté:
Egyetértünk! De ilyen a szurkolói lélektan: ha valakinek kicsit gyengébben megy egy ideig, akkor máris pálcát törünk felette.
Dybala kvalitásai Ronaldo szintűek (szabadrúgásai jobbak is), s itt jön a képbe, amit Pirlo mondott, nevezetesen, hogy keményebben kell edzenie.
Nyilván a mellőzés sem tesz neki jót, s mivel a gólok sem jönnek, még görcsösebbé válik a játéka. Alapvetően hozzáállásban és mentalitásban marad el pl Messitől és Ronaldotól.
Szerintem...
Én mindenképpen játszatnám minél többször. Nagyon kell az a 20-25 gól tőle.

pedronegroo 2018.09.24. 12:00:27

"Emre Cannal a védelem előtt megengedhetünk magunknak két támadás tekintetében minőségibb középpályást." - ez csak annyit jelent hogy Khedira helye nincs veszélyben! Pont ezért játszatta Can-t a védelem előtt mert tudta hogy Saminho helyén is jobb volna, de így védve maradt szerelmének a poziciója.

Watakuki 2018.09.24. 12:46:25

@Rikoo: akkor viszont sürgősen kell valaki Mandzu helyett. Kezdem azt érezni hogy Higut kár volt elengedni.

tdnero 2018.09.24. 12:50:10

@Juveing: ugye most viccelsz? A kvalitásai ugyan olyanok csak még jobb is mert a szabikat jobban lövi? Gyerekek reálisabban kéne látni Dybala kurva ügyes stb. de Ronaldo cipőjét nem vihetné nem hogy ugyanolyanok a kvalitásai húha... Dybala nem rossz kis játékos labdával nagyon ügyes de egy valami hibája van ami alapvető, annyira lassú ami a mai modern fociban kb olyan mintha labdát nem tudna kezelni... ez van. El kell fogadni mára annyi jó játékosa van a csapatnak hogy egy Dybala nem fix kezdő, ő ezt nem fogadja el és harcol hanem hisztizik. Nem véletlen az argentin válogatottban sem alap kezdő. Mielőtt írnátok ... nem nem útálom Dybalát sőt , meg is kell becsülni de attól még látni kell a korlátait és annyi szerepet kap amit tudnak neki adni.

Matteo89 2018.09.24. 12:53:15

Dybala most olyan helyzetbe került, hogy az argentin válogatottban Messi miatt nem kezdő, itt pedig Ronaldo miatt. Nem egyszerű a helyzet, ugyanakkor több kel tőle. Minden bizonnyal van valami nyűgje, amit mi nem tudhatunk.

peti78 2018.09.24. 13:02:18

@Watakuki: ha minden kotel szakad visszaterunk a jo oreg 352 hoz. Chiello bonu rugani ---- cancelo bentancur pjanic can sandro ------ berna ronaldo.

Rocky80 2018.09.24. 13:06:21

@Juveing: mármint milyen kvalitásai?...

Legalább annyit számít a mentális oldal mint a fizikai. A mentális oldalt kivesézted, nézzük a fizikait.
Nem olyan magas, nem olyan gyors, nem olyan erős. Ezek is tények. ;-)
Bizonyos kvalitásai Ronaldo szintűek - talán így pontos. Mondjuk 10-ből 3...

Elnyomják mint egy csikket. Lassú. És ha ez nem lenne elég, nem is edz rendesen illetve fejben is gyenge. Ez ma Dybala. És ez édeskevés ezen a szinten.

Fényévekre van egy Hazardtól, egy Mbappetól, Ronaldo-t meg Messit már meg sem említem.

Mandzukic meg lehet hogy nem olyan technikás mint Dybala, de az egyik legnagyobb harcos aki valaha volt nálunk, a nagy meccseken sem szarik be, mentálisan megingathatatlan és elsőnek ér a labdához ahogy Allegri mondja...

Hiába jók valakinek az alapadottságai, ezer más tényező is kell ahhoz, hogy egy topcsapatban helyt álljon. Vegyük példának Bernardeschit. Amíg nem volt "kész", Allegri nem is játszatta. Most meg csereként egyértelműen megváltoztatja a meccs képét, gólpasszokat ad, kezdőként is nagyon magas teljesítményt nyújt. Ezerszer inkább őt favorizálnám most mint Dybalát.

Egyébként meg nyilván szurkolok hogy szedje össze magát, de ez nagyon harmatos. Ha adnának 100 milliót érte, azonnal rá kell bólintani.

Rocky80 2018.09.24. 13:08:06

@tdnero: látom megelőztél. :-) Valami ilyesmi... ;-)

Juventino86 2018.09.24. 13:13:34

@Watakuki: Esetleg kétcsatáros játékban Mandzu helyén még ki lehetne próbálni Dybalát. Mint visszavont ék. A gond itt az, hogy szerintem mentálisan nagyon nincs egyben Dybala. Erre utalnak Allegri nyilatkozatai is. Bántani nem akarom, nem rossz játékos, csak most szerintem nem fér be a kezdőbe.

Juventino86 2018.09.24. 13:28:30

@Rocky80: Hatalmas+1. Én is már ezt mondom hosszú ideje.

pedronegroo 2018.09.24. 13:28:51

Dybala-nak már nincs mit bizonyítania, amit a serie a-ban mutatott eddig szerintem az több mint meggyőző az más kérdés hogy CR és a formáció miatt valszeg neki itt lefőtt a kávé, de az eddigi érdemeit azért ne vitassuk már el.

Juventino86 2018.09.24. 13:32:48

@pedronegroo: Nem vitatjuk el. Természetesen vannak érdemei, nem rossz játékos. De vannak korlátai. De Ronaldo érkezésével és Bernardeschi beérésével annyit erősödött a támadósorunk, hogy Dybala egyszerűen reálisan nem fér be.

pedronegroo 2018.09.24. 13:46:03

@Juventino86: Nem rossz? :) Serie a-ban mondj már egy pár játékost aki jobb lett volna tőle az elmúlt 3-4 évben, pláne ebben a korosztályban.
Berna lehet olyan jó, majd szezon végén meglátjuk meddig jut, CR-el meg senki nem veheti fel a versenyt, nem azért mert olyan jó hanem annyira kivételezett.

Juventino86 2018.09.24. 13:52:34

@pedronegroo: Ha a Serie A-t vesszük alapul, akkor igazad van, de itt nemzetközi összefüggésben kell ezt nézni. Ha BL-t akarunk nyerni, akkor ahhoz nem Dybala fog minket hozzásegíteni.

Knob 2018.09.24. 14:01:17

Nem látok összefüggést Ronaldo érkezésével, és Dybala mellőzésével kapcsolatban. Tavaly indulásnak lőtt Dybala jó pár gólt és aztán volt 2 meccse mikor nem ment annyira és 2 hónapra a padra száműzte Allegri. Itt szerintem Allegri a kulcs figura. Ahogyan Mandzukic és Matiudi játszatásánál is. Mandzukicnak kell kb. 8-10 nagyon rossz meccs, hogy azt mondja Allegri: Fáradt és így 1 meccsre csak a padról fog beszállni. Dybala és Costa gyakorlatilag mindegy, hogy mit csinál, nem kedveli Őket a Mester, így esélyük sincs. Berna jó. Eddig is jó volt, csak nem kapott lehetőséget, hogy bebizonyítsa. Most pedig a támadóknál Allegri sorrendje a következő: Mandzukic, Ronaldo, Berna, Costa, Dybala. Így fog lemenni a szezon. Ha Dybala ötöt rúgna 1 meccsen, akkor a következőn azért nem játszana, mert fáradt, vagy mert mentálisan túl sok volt neki ez az 5 gól egy meccsen.

Lehet mondani, hogy így nem jó, úgy nem jó, de Ő szerintem pont az a játékos, aki kicsit kötöttebb a posztját illetően. Mandzukic is szar bal szélre, csak jól nézett ki, mikor fel-alá szaladgált és mindenki el volt ájulva. Mondjuk csatárnak is szar, de ez más téma. Ha Dybala tízből kétszer rosszul vesz át egy labdát, akkor Ő szar. Ha Mandzukic tízből kétszer jól vesz át labdát, akkor Ő a legjobb.

pedronegroo 2018.09.24. 14:22:54

@Juventino86: Okés, de a BL-ben meghatározó játékosunk utoljára Dani Alves volt egyedül, de Ő egy igazi klasszis volt bármekkora patkány is, más viszont nem nagyon brillírozik ott nem csak Dybala súlytalan. Ha idén is összejönne a döntő az inkább lenne csapatmunka, mint eddig, amiből minden játékos ki vette kiveszi részét a kis argentin is, nem feltétlen gólokat jelent ez.

Fabio83 2018.09.24. 14:59:27

@Knob: nagyon egyetértek veled. Allegri nem egyforma mércével mér.

Fabio83 2018.09.24. 15:05:05

A Mesternek 3 biztos kezdője van: Ronaldo, Mandzukic és Khedira. Hozzájuk igazítja a többit, mégha esetleg ezzel mások posztjukon kívül isjátszanak vagy egyáltalán nem játszanak.

Tibi Sebestyén 2018.09.24. 15:16:28

Agyfaszt kapok Allegritöl mikor mindíg a türelemröl meg a szituációk lereagálásáról pofázik! Nem lehetne egyszer hogy egy gyenge csapatot simán lenyomjuk az első félidőben 3 góllal? Nincs olyan meccs hogy kidolgozott, begyakorolt figurából gólt rúgjunk. Az összes gólunk talált gól! Semmi formája a csapatnak! Nem türelem kéne hanem valami elképzelés!

Roland Máté 2018.09.24. 15:19:50

@Knob: szintén teljesen egyet értek! Sajnos tényleg megvan Allegri kedvenc listája. Tényleg érdekes, hogy túl sokszor pihentetve van.
Az elmúlt években bőven kivette részét Dybala a bajnokság megnyerésében, és a BL döntőbe jutáshoz is. Nem értem miért kellene eladni.

Lehet nagy butaság amit most mondok, de én úgy gondolom azért hasonlítgatták Messihez, mert neki az lenne a jó poszt. Messi sem a legjobb fejelő. De közel a kapuhoz, sok passz a csatároknak, akik mondjuk le is tudják kezelni a labdát, mozognak. Ronaldo partner lehet ebben, de Mandzu már nem annyira. A horvát tényleg nagyon harcos, lelkes, de ahogy Dybalára írjátok, neki is megvannak a korlátai.
Viszont... Dybala még fiatal. Erősödhet, fejlődhet, gyorsulhat, és némi támogatással bőven javulhat mentálisan. Ronaldo még segíthet is. Miért kéne eladni? Valószínű nem lesz Messi, Ronaldo szintű játékos. De top10 lehetne belőle. Nagyon is értékelni kellene. Ebben a korban nem sok hasonló szintű játékos van.

Knob 2018.09.24. 15:30:23

@Roland Máté: Szerintem jól gondolod. Miért kellene Dybalanak Messi vagy Ronaldo, vagy Neymar szintűnek lenni? Del Piero, Trezeguet, Nedved... Ők sem rúgtak idényenként 50 gólt soha, nemhogy egymás után többször is. És mégis. Melyik Juventus szurkoló nem gondol vissza rájuk Istenekként? A mi szemünkben (gondolom mehet a többesszám) Ők voltak koruk legjobbjai! Dybalaban is megvan minden, hogy 10 év múlva azt mondhassuk: Ez a Dybala milyen jó volt. De jó lenne most egy ilyen játékos! A fent említett régieknek is voltak rossz meccsei, sőt rossz hónapjai is. Véleményem szerint Dybala Del Piero posztján (trequartista) meg állná a helyét, csak nem ilyen Mandzukic kellene elé. Szerintem ennyi erővel maradhatott volna Higuain, akivel szemmel láthatóan szeretett együtt focizni. Emlékszem a kényszerítőikre a 16-osnál...na azok szép gólok voltak. Nem potyák, hanem munka és koncentráció eredménye.

Rocky80 2018.09.24. 15:33:16

@pedronegroo: (Dybalának nincs mit bizonyítania):

Lehet pont ezért ilyen gyenge játékos, mert ugyanezt gondolja mint te!

Az ötszörös aranylabdás Ronaldo, aki 33 évesen is új kihívást keres és idejött BL-t nyerni velünk úgy érzi neki még van motivációja és odabassza magát az edzéseken, mert úgy érzi van mit bizonyítania nap mint nap; Dybalának meg nincs?...

"CR-el meg senki nem veheti fel a versenyt, nem azért mert olyan jó hanem annyira kivételezett":

Ha egy aranylabdát sem kapott volna akkor is rúgott 500 gólt meg nyert kitudja hány bajnokságot, kupát meg BL-t... Tényleg gyenge... De Dybala, az odabasz.

Knob 2018.09.24. 15:36:31

@Tibi Sebestyén: Egyet értek! Kicsit kezd Zidane stílusban edzősködni: Menjetek, csináljátok amit gondoltok és majd lesz valami. Itt van Ronaldo, tömjétek, aztán készen vagyunk. Hol van a meccs közbeni 2 felállás váltás, cserék nélkül? Hol vannak a meccs képéhez igazított taktikák? Sehol. Lehet már unja.

Rocky80 2018.09.24. 15:40:20

@Knob: Van egy pár jó meglátásod, de nem ilyen egyszerű azért az egész.

DP-Nedved: Istenek. Tényleg. De tudod mi volt a közös bennük? Az alázat. Az hogy ekkora Istenekként is megszakadtak a pályán és az edzésen egyaránt. Ennek a nyoma sincs Dybalában. Hogy Gattuso-t idézzem: a szart a nutellával ne keverjük már össze...

Allegri a kulcsfigura: Allegri látja őket nap mint nap edzésen, a meccseken, az öltözőben. Mi meg látjuk őket a meccseken, meg olvassuk a híreket. Nem lehet, hogy csak azért kivételez, mert valóban jobban lehet az egyikre számítani mint a másikra? Mert megbízhatóbb? Mert odateszi magát?

De feltehetem a kérdést úgy is, hogy emlékszel mikor volt Dybalának jó meccse utoljára?...
Mandzukic meg két góllal meg egy gólpasszal kezdte a szezont.

steven.h 2018.09.24. 15:44:53

@Knob: Ahhoz képest itt a blogon mindenki azt várja hogy Zidane váltsa Allegrit... most akkor hogy is van ez? Egyébként most is váltottunk meccs közben, csak nem jött össze, 11 ember állt a Frosinone 16-osán belül, erre nincs jó taktika, próbálkozni kell eszetlenül, vagy megpróbálni kicsit kintebb hozni őket, amire láthatóan nem voltak vevők.

Sajnos amíg a Serie A-ban a kiscsapatok szemlélete ez lesz, addig ne is várjunk szép meccseket egy Frosinone ellen, mert lehetetlen szépen játszani ha 11-en védekeznek, hiába versz meg 3 embert (pl tegnap Bernardeschi, ha még utána is ott lesz előtted 3)

Sokszor mondják, hogy a bajnokságban nem a nagy meccseket kell megnyerni, hogy bajnok legyél, hát szerintem ez fordítva is igaz...A kiesés ellen menekülő csapatoknak nem a Juve, Napoli, Roma ellen kell vért izzadva 11 emberrel védekezni, hanem mondjuk ott bevállani és nagyobb meglepetést okozni, illetve a többi kisebb csapatot megverni.
11 emberrel védekezve is kikaptak, máshogy is kikaptak volna, de még játszani se akartak, hanem sátort vertek 16 méterre a kapujuktól.

steven.h 2018.09.24. 15:46:04

@Knob: Del Piero soha nem játszott trenquartistát, ő maga elmondta, hogy gyűlöli azt a posztot és ő 2 csatáros játékban az egyik csatár.

steven.h 2018.09.24. 15:50:03

@Rocky80: Óriási +1, egyetlen egy kivétel: Khedira... az az ember nem hinném hogy edzésen bármivel többet tenne, mint az összes többi középpályásunk, ő hatalmas kérdőjel, hogy hogy lehet stabilan kezdő.

pedronegroo 2018.09.24. 15:57:03

@Rocky80: Dybala úgy volt az elmúlt években a serie a legjobb játékosa hogy nem dolgozott mögötte egy real madrid szintű klasszis csapat, sőt a Juve játéka se épült arra hogy a kis argentin minél több gólt szerezhessen minél jobb pozicióban legyen a meccseken. CR meg évekig élvezhette ezt a támogatást a madrid-tól. Nem kell mondanom hogy a kettő nem ugyanaz.

Az meg hogy ki hogy teljesít az edzésen nem tudhatjuk, CR féle marketing gépezet mondjuk legalábbis azt sugallja hogy éjjel-nappal edz, egészségére, de ezt korán sem jelenti azt hogy Dybala ne végezné el az edzésmunkát. Továbbá az edzés egy dolog, mi ami a pályán folyik csak azt láthatjuk és eddig amit CR mutatott azt Matri is megcsinálta volna szóval ezért a pályán mutatott teljesítményéért tök feleslegesen nyüstöli magát ha csak eleve nem arról szólnak a megaedzések hogy minél többet nézhesse önelégülten magát a tükörben. Túl sokat látsz bele CR-be, fiatalon még oké talán tudta amit tudott de amit eddig itt produkált az nem aranylabdás szint még csak nem is Juve szint.

NagyonJuve 2018.09.24. 16:11:32

@Rocky80: egyetértek veled.@steven.h: a kedirás kérdőjel az giga nagy. Világűrből látszik hogy egy szar. Lehet edzésen kifárad a meccsekre meg nem marad ereje.

Knob 2018.09.24. 16:14:20

@steven.h: Mindig is Trezeguet mögött játszott! A támadó kp és a befejező csatár között!
Lehet, hogy nem szerette, de ott volt a legjobb.

NagyonJuve 2018.09.24. 16:20:06

@pedronegroo: nem látok összefüggést cr érkezése és dybala padozásában. Cr nem is azon a poszton játszik. Már tavaly valami történhetett dybalával. Nem tudom mi de azóta nincs rendben mentálisan. Jó játékos és én eddig mikor játszott sosem láttam a legrosszabnak ellenben sokunkal de berna most nagyon jó formában van. Én akkor is simán megpróbálnám vagy mandzsu helyén vagy középpályán.

NagyonJuve 2018.09.24. 16:23:36

@pedronegroo: azért azt ugye nem írtad komolyan hogy cr jelenlegi teljesítménye még juve szint sem. Szerintem eddig szinte minden meccsén a legjobb 3ban volt. Kivétel valencia.:)

pedronegroo 2018.09.24. 16:25:45

@NagyonJuve: Ha emlékszel Dybala-nak volt egy hasonló "összeomlása" mikor higany érkezett, egyszerűen arról van szó hogy nem kezeli jól mikor nem Ő lehet az első számú, ezért mondom hogy most is összefüggésben van a rossz formája azzal hogy jött megint egy olyan játékos aki első számú gólfelelősnek lett hozva ezzel háttérbe szorítva Őt. Ezt kezeli nagyon gyerekesen vagy csak bántja az igazságérzetét mit tudom én de nem ez az igazi Dybala akit most látunk. Ő nem akar Benzema lenni szerintem csak erről szól a történet és ezt valahol meg lehet érteni.

steven.h 2018.09.24. 16:26:05

@Knob: Csak, hogy az nem a trenquartista fogalma... A trenquartista pont hogy a támadó KP, aki Nedved volt mondjuk a Lippi érában, vagy Zidane korábban. Del Piero mindig is a 2 csatáros rendszerben játszotta a második éket, az, hogy visszalépett a középpályára labdáért és technikásabb volt mint Trez még nem teszi őt trenquartistává, maximum a nagyon kezdetekben játszott azt, de mióta én követem a Juvét (1996) mindig is a 2 csatár egyike volt.

pedronegroo 2018.09.24. 16:29:18

@NagyonJuve: Komolyan írtam. Láttad Te a meccseket? Iszonyú görcsös volt eddig minden alkalomkor, és van 8-10 kapura lövése rendszerint amik teljesen feleslegesek, veszélytelenek és csak magát járatja le vele. Cselezni már nem szabadrúgásokat lőni meg továbbra se tud.

NagyonJuve 2018.09.24. 16:35:44

@pedronegroo: már cr érkezése előtt a tavalyi szezonban kezdett hanyatlani. Akkor a jó szezon nyitány utáni látványos visszaesés miatt azt mondták nem tett neki jót hogy messi vel hasonlítják. Nem tudom az is lehet hogy a válogatottban valaki mondott neki valamit nem tudom. Csak mentálisan nincs rendben ezen pedig csak ő tud segíteni. Sokan mondják hogy megvannak a korlátai de csak azok a korlátai vannak amiket maga elé tesz. Simán lehetne a világ legjobbja. Mertensről is ki gondolta volna hogy ilyen jól megálja a helyét középcsatárként. Senki és nem is tudtuk volna meg ha nem sérül le milik aki szenzációsan nyitott és valószínű mertens nem is játszott volna azon a poszton.

pedronegroo 2018.09.24. 16:38:55

@steven.h: trequartista - szó szerint háromnegyed jelent ami utal a játékos pályán elfoglalt helyéről vagyis az ellenfél tizenhatosának környéke ez, szerepe pedig előkészítés és befejezés. Ebbe a fogalomban azért több mint erősen bele illik Alex :)

NagyonJuve 2018.09.24. 16:42:09

@pedronegroo: szabadrúgások azok tényleg viccesek voltak. Ronaldo sosem volt cselgép. A mozgásával okoz mindig problémát. Mindig keresi az üres területeket hova tudna befutni kényszerítőzni és azért azt sem feledjük hogy rá tuti még plusz 1 ember figyel. Volt pár fölösleges lövése de pech je is rendesen. A latyvatag játékunkban fent tudja tartani azért veszélyt. Úgy látszik nem egygormán értélelünk kinek mi a feladata. Lehet ezért játszik mindég kedira is mert allegri mást lát mint mi.

steven.h 2018.09.24. 16:43:35

@pedronegroo: Továbbra is tartom, hogy ő a két ék egyike volt, sokszor ki is jelentette, hogy ő azt szereti játszani. Nálunk a trenquartista a Zidane volt, illetve Nedved játszott olyan szerepkörben Lippinél. 4-3-1-2-ben az 1 a trenquartista és az soha nem Alex volt. Lehet vitatkozni azon, hogy Alex előkészített meg gólt lőtt, de attól nem a trenquartista volt, függetlenül a szó jelentésétől.

NagyonJuve 2018.09.24. 16:44:47

@steven.h: piero trequartista poszton játszott leginkább. Ezen kár vitázni. Ez tény!

steven.h 2018.09.24. 16:59:04

@NagyonJuve: Szerintem ebben semmi tény nincs, mert a 2 csatár egyike volt, Zidane és Nedved volt mindig is a trequartista, Ranieri-nél meg 4-4-2-t játszott a csapat... utána Ferrara idejében meg 4-3-1-2-ben Diego volt a Trequartista.

NagyonJuve 2018.09.24. 17:27:35

@steven.h: a piros az akkor is piros a felete meg fekete. :)Indíthatunk szavazást is. A felállás az egy dolog az meg egy másik hogy játék közben mit játszik a játékos.

Drotkoszoru 2018.09.24. 17:35:24

@pedronegroo: Amiről ti beszéltek az a secunda punta. Del Piero második csatárt játszott többnyire, azt a posztot szereti igazából. A trequartista nem ugyanaz a poszt, az támadó középpályást jelent, aki többnyire játékmester is (bár az nem feltétel hozzá, nem minden esetben van így).

west30 2018.09.24. 17:38:46

Del Piero vilag eleteben seconda punta volt,sohasem jatszott trequartistat.A valogatottban jatszott mas poszton altalaban,nem is igazan ment neki.

NagyonJuve 2018.09.24. 17:41:23

@Drotkoszoru: trequartista a klasszikus 10 es. Platini azt mondta del pierora nem igazi 10 es se nem igazi 9 es. Ő a 9és feles. :)

Drotkoszoru 2018.09.24. 17:56:04

@NagyonJuve: "Ronaldo sosem volt cselgép" Azért javaslom nézzetek utána, hogy játszott a Sportingban, az MU-ban és az első 2 Realos szezonjában. Ronaldo a világ egyik legnagyobb cselkirálya volt akkoriban, egyszerűen tarthatatlan volt, hülyére szopatta a védőket, meccseként vagy 4-5-ször annyi sikeres csele volt, mint mostanában. Más kérdés, hogy az elmúlt években már nincs így. A játéka "letisztult", sokkal kevesebb cselt vállal, emiatt is jön neki össze kevesebb. Nem az a célja már, hogy látványosan játsszon, hanem hatékonyan. Egyáltalán nem érdekli már őt, hogy a nézőket elkápráztassa, a védőket hülyére szívassa, "csak" annyi a célja, hogy a lehető legtöbb gólt szerezze. Teljesen megváltozott a posztja (a Realban az utolsó szezonjaiban már inkább játszott 9-est, mint szélsőt). Ebben benne van az is, hogy azért csak 33 éves már, a gyorsasága, robbanékonysága egy minimálisan neki is kopott már (ettől még persze még mindig gyorsnak számít, főleg a korához képest). A látványos, önző, cselkirályból lett egy "goalmachine", befejező csatár (még ha nálunk inkább szélről indul egyelőre). Én személy szerint sokkal jobban szerettem a játékát, mikor még a cselekre ment rá, látványosabb volt, de ez most nem fontos. A lényeg, hogy tud ő cselezni, ezt 1-2 edzésfelvételről is lehet látni, csak szimplán nem ez hajtja már elsősorban.

steven.h 2018.09.24. 18:02:21

@west30: @Drotkoszoru: Köszi srácok, a secunda punta szót kerestem egészen idáig, folyamatosan itt volt a nyelvemen, de valahogy nem jött

Drotkoszoru 2018.09.24. 18:08:22

@pedronegroo: Nem kicsit vagy vele szigorú. Nem mindenható a whoscored, de azért nem randomra adják az osztályzatokat, hanem elég sok statot figyelembe vesznek. Az eddigi 5 bajnokiján lőtt 3 gólt, adott 1 gólpasszt, 3-szor lett a meccs embere, 7,92-es osztályzatával toronymagasan a legjobb játékosunk ebben a tekintetben. Ő döntötte el a Sassuolo és a Frosinone elleni meccsünket, de szerintem jól játszott az első 3 fordulóban is, mezőnyben kifejezetten hasznosan és tetszetősen játszott, szép, pengés dolgokat bemutatva, voltak életveszélyes lövései, csak rohadt nagy peche volt, hogy sokszor valami földöntúli bravúrral szedték ki a lövéseit a kapusok, életük védését bemutatva kb. Tud ettől még persze sokkal többet és fog is még mutatni, de azt hogy s*arul játszana, nem Juve szint az szimplán nem igaz.

Drotkoszoru 2018.09.24. 18:12:24

@Drotkoszoru: Még az kimaradt, hogy igen, elég görcsös volt amíg meg nem szerezte az első gólját/góljait, emiatt sokszor lőtt kapura teljesen felesleges esetekben is, ami nem tetszett nekem sem. Az is igaz, hogy kihagyott pár elég komoly helyzetet is (szintén a kezdeti görcsösség miatt), de szerintem ennek ellenére jól mutatkozott be, eddig számomra biztató a játéka, a hozzáállása meg teljesen rendben van.

pedronegroo 2018.09.24. 19:38:30

@steven.h: én csak leírtam mit jelent a trequartista és ennek a fogalomnak megfelel Alex játéka, a netről: "Természetes lelőhelye a “trequarti”, azaz a pálya háromnegyede. A hagyományos “10”-es irányítóktól abban tér el, hogy maga is képes gólokat szerezni, nem kizárólag az előkészítésre helyezi a hangsúlyt. A trequartista nemcsak a passzképességével és meglátásaival képez hidat a középpálya és a támadó sor között." amúgy a neten trequartista-ként és secunda punta-ként is szerepel, szerintem az előbbi a feladataira másik a formációban elfoglalt helyére utal. Pl. Vidal is játszott a két csatár mögött ami klasszikusan tényleg a trequartista helyét jelenti de még se mondjuk hogy Vidal azt játszott abban a pozicióban mert Ő ott is azt játszotta ami, vagyis box to box középpályást.

pedronegroo 2018.09.24. 19:45:41

@Drotkoszoru: Egy ötszörös aranylabdástól joggal várok extrákat ezért vagyok vele szigorú. Szóval ilyen szemlélet alapján mondom hogy amit eddig mutatott az édes kevés, semmivel se több amit egy Matri vagy Higany ne tudna megcsinálni. Én kedvelem az osztályzó oldalakat és jól is hozzák le a mutatókat így van ez CR esetében is. Csak azt nem tudja értékelni hogy valójában milyen minőséget képvisel egy egy gól vagy assziszt. CR 3 góljából kettő lecsorgott labdából jött össze, bárki ott lett volna berúgja, és egy volt ami szép kontrából profi befejezéséből esett. Az assziszt meg a hátáról odapattant Mandzuhoz, ennyi :)

2018.09.24. 20:31:35

@pedronegroo: A lecsorgó labdával kapcsolatban...valahogy Inzaghi mindig ott volt, ahol lecsorgott, sok másik játékos meg valahogy sosem ott. :-)
Nem Ronaldot akarom védeni, vagy dicsérgetni, de az érdemeit sem venném el.
Szegény Matri egy cselt sem nagyon tudott megcsinálni, de abban Higany sem volt túl sikeres, ráadásul ő futni sem nagyon tudott. A kontrát, amit hétvégén a 2. gólnál vezettünk, egyikőjükkel sem csináltuk volna meg. De Dybala is kicsit határozatlan a kontrákhoz, könnyebben elnyomják, Cuadrado lelassult mostanában, Costa meg, akinek jobban menne esetleg, eltiltott és még sérült is.
Szóval Ronaldóra nem csak a néhány lecsorgó labda berúgásához van égető szüksége a csapatnak, hanem meg tud csinálni egy-egy cselt, védőket köt le, ezáltal a többiekre kevesebb jut és a magabiztosabb kontrákhoz is égető szükség van rá. Maga a pályán léte is ad valamennyi önbizalmat a többieknek.

Drotkoszoru 2018.09.24. 20:52:48

@pedronegroo: Szerintem ezt engedjétek el, mert feleslegesen magyarázzátok. A secunda punta és a trequartista nem ugyanaz a poszt. Alex secunda punta volt az esetek nagy részében, nem trequartista és pont. Kaká, Platini, Zidane, egy időben Nedved, esetleg Totti (bár ő is inkább már csatárt játszott a pályafutása utolsó éveiben) trequartista volt. Del Piero, Cassano, Bergkamp pedig secunda punta volt. Ennél jobban nem tudom kiemelni, példákkal szemléltetni a különbséget a két poszt között.
A másikra: tök mindegy, hogy milyen gólokat szerez, ahhoz is kell érzék, hogy valaki érkezzen a kipattanókra, jókor legyen jó helyen. Nem véletlenül elé csorognak ezek a labdák, ahogy az sem, hogy ennyiszer kerül helyzetbe egy meccsen. Tesz érte rendesen okos helyezkedéssel, rengeteg mozgással, jó labdakezeléssel, gyors gondolkodással (túl azon, hogy persze a csapattársaktól is kellenek hozzá a jó labdák). Matri és Higany nem véletlenül nem kap 7,92-es osztályzatot, nem lesznek ennyiszer a meccs emberei, szóval nem, ők ezt nem tudnák megcsinálni. Ahhoz, hogy valaki ilyen osztályzatokat kapjon, ahhoz a mezőnyben is komoly melót kell végeznie, nem elég hozzá a "szerencsés" gól. Én pont a játékával vagyok megelégedve, mert kiveszi a részét a játék "szervezéséből" is úgymond, nem csak várja elől a sült galambot. Szép és hasznos dolgokat csinál mezőnyben, nálam ez pozitív, a gólok meg várható volt, hogy előbb-utóbb jönni fognak, ha így játszik, nem lesz mindig peche (ha már szerencsés gólokról beszéltél, nézd meg azokat a lövéseit is, amiknél balszerencséje volt, mert a kapus épphogy kitornászta ujjheggyel például). Azt is vedd figyelembe, hogy mióta van itt és honnan érkezett. Tudod mennyi idő kellett Zidane-nak, hogy megszokja az olasz bajnokságot? 9 hónap kb. Platininek szintén kellett fél év, de még Nedvednek is, pedig ő országon belül érkezett. Mit vártál egy 33 éves embertől, aki életében nem játszott még az olasz bajnokságban? Adjunk neki egy kis időt, engem az sem érdekel, ha ősszel gyengébb lesz, cserébe ha tavaszra hozza a csúcsformáját és a sorsdöntő BL meccseket eldönti. Továbbra is tavasszal osztogatják a trófeákat, nem ősszel. Addig amíg a csapat nyer, pont nem érdekel, hogy nem rugdossa Ronaldo 3-assával a gólokat. Majd fogja, de ha nem, az se érdekel, amíg a csapat számára hasznos a játéka és jönnek az eredmények.

Drotkoszoru 2018.09.24. 20:57:47

@Drotkoszoru: Annyi még kimaradt, hogy Ronaldónál elég gyakran előfordul, hogy az ősze gyengébbre sikerül, a tavasza viszont parádés és sza*ja a gólokat a sorsdöntő tavaszi találkozókon. Formaidőzítés is valahol, ebben Zidane például kiváló volt, úgy rotálta a csapatát és CR-t is annyit pihentette, hogy tavaszra domborodjon ki a csúcsformája. Remélem Allegri is meg fogja ezt oldani (ismerve őt: igen).

NagyonJuve 2018.09.24. 22:08:12

@Drotkoszoru: lehet rosszul fogalmaztam. Csinált cseleket szépeket is de azért cselgépnek nem nevezném. Amugy meg abban igazad van hogy változott a játékstílusa is és jól is tette. www.google.de/url?sa=t&source=web&rct=j&url=http://m.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/a-bickiklicsel-a-multe-igy-valtozott-c-ronaldo-jatekstilusa-2572271&ved=2ahUKEwjohp3MtdTdAhWBJFAKHSTbBiIQFjAOegQIAxAB&usg=AOvVaw17qFbxTzwpvhtDWk5fE8dR egy statisztika ami nem azt bizonyítja hogy cselkirály.

GGábr81 2018.09.24. 22:12:55

@steven.h: He was also occasionally deployed between the midfield and the strikers as a playmaking attacking midfielder, known in Italy as the trequartista position

steven.h 2018.09.24. 22:27:30

@GGábr81: parttalan vita, szerintem akkor is secunda punta volt világ életében a Juventusban.

GGábr81 2018.09.24. 22:36:47

@steven.h: ezt nyilatkozta Ő magáról: "Támadó szerepkörben. A második csatárt szoktam játszani, vagy trequartista-t. "
Tehát mind két dolog igaz. Szerintem is többet volt secunda punta.

Drotkoszoru 2018.09.24. 23:12:21

@NagyonJuve: Ezek csak a madridi adatai. A 3,1 sikeres csel meccsenként az elég magas szám egyébként, annyit produkált az első madridi szezonjában. Az MU-ban és a Sportingban ez a szám 4-5 körül lehetett (nincs most kedvem utána keresni, láttam erről korábban statokat, hidd el, hogy ott körül volt). Az pedig bőven a legjobbak közé tartozik (Messi is ott körül átlagol, valamikor persze afelett). Szóval hidd el, kifejezetten cselkirály volt az MU-ban és a Sportingban, egy rahedli videót találsz róla youtube-on. Konkrétan az MU-hoz is amiatt került, mert hülyére verte az MU védőit egy felkészülési meccsen, aztán a játékosok rábeszélték a repülő úton Fergusont, hogy ezt a srácot mindenképp igazolják le.

Rivendell 2018.09.25. 07:55:19

Azt nem értem,hogy tud valaki ennyire megváltozni...mu-ban olyan cseleket nyomott,amiket meg se mer próbálni jelenleg,de a madridban se csinált,mintha lekötöznék a lábait.

Amiket nálunk csinál,azoknak 10/8-x semmi értelme,semmilyen előnyt nem szerez velük,maradék 2-ben 1-nél meg max mezőnyben minimális területet nyer,de megy 1 oldal vagy vissza passz és megint értelmét vesztette.

Fura nekem Cr,megkockáztatom még a vb-n is sokkal jobb volt,mint nálunk...lehet lámpalázas,de mire fel? nem tini a srác

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása