Cristiano Ronaldo dühösen hagyta el szerda este a Valencia stadionját, a Mestallát, amikor az első félidőben vitatott körülmények között a kiállítás sorsára jutott.
A portugál játékos, és csapattársai természetesen rögtön odafutottak a mérkőzés játékvezetőjéhez, Felix Brych-hez, hogy magyarázza meg eme meglehetősen szigorú döntését, de a német bíró hajthatatlan volt, a Juventus emberhátrányban volt kénytelen folytatni a mérkőzést.
Ronaldo a 154. Bajnokok Ligája mérkőzésén, amely egyben az első Juventus mezében megvívott BL mérkőzése is volt, megkapta első piros lapját. Előtte 153 mérkőzésen keresztül nem volt arra példa, hogy az Aranylabdás sztár a kiállítás sorsára jusson.
Változnak az idők, amióta CR7 a nyár folyamán Torinóba költözött.
Kezdődött mindez az UEFA díjátadóján, amikor is Ronaldo néhány órával a gálára történő indulása előtt tudta meg, hogy bizony nem ő lett az UEFA év játékosa, hanem egykori csapattársa, Luka Modrić.
A csatár ezért végül sokak meglepetésére el sem ment a díjátadóra személyes okokra hivatkozva.
Az UEFA döntése azért is érdekes, mert a 2016-2017-es szezonban Ronaldo lett az év játékosa gyakorlatilag ugyanezzel a teljesítménnyel, mint egy évvel később. Akkor 13 mérkőzésen 12 gólt, és 5 gólpasszt jegyzett, a legutóbbi idényben pedig 13 mérkőzésen 15 gólt, és 3 gólpasszt, ráadásul az ő találatát választották a sorozat legszebbjének is, azonban 2018-ban ez kevésnek bizonyult.
Nem kellett sokat várni a következő érdekes ítéletre, csak ezúttal a pályán történt az érdekesség: a kiállítás az első BL mérkőzésén a Juventusnál.
A spanyol napilap, a Marca szerint CR7 kapcsolata nagyon gyorsan megromlott az UEFA-val. A Juventus játékosai, és Ronaldóhoz közel állók attól tartanak, hogy a kiállítás egyfajta bosszúhadjárat kezdete lehet az UEFA részéről a portugál klasszis ellen, amiért kihagyta a monacói díjátadó gálát, de ez a feltételezés valószínűleg nem fedi a valóságot.
A FIFA egyébként fenntartja, hogy Ronaldo ott lesz Angliában, és pályára léphet egykori csapata, a Manchester United ellen, hivatalos megerősítés azonban még nem történt.
Tudják, hogy a Juventus játékosát felháborította ez a döntés, és úgy vélik, hogy ő csak egy áldozat. Korábban a Real Madridnál teljesen figyelmen kívül hagyták a hasonló megmozdulásait, amin azért nem is kell meglepődnie senkinek ...
Csütörtökön a Tuttosport és a Corriere dello Sport is azzal foglalkozott, hogy Ronaldo már nem rendelkezik azzal a "védelemmel", amivel a Real Madridnál még rendelkezett, ezért mostantól sokkal jobban kell vigyáznia a pályán.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2018.09.23. 12:18:06
delpi0823 2018.09.23. 12:19:19
2018.09.23. 12:30:32
GGábr81 2018.09.23. 12:46:12
Matteo89 2018.09.23. 13:36:30
78juve 2018.09.23. 14:15:23
Hiribi27 2018.09.23. 14:49:51
Amúgy meg, dehogy büntetik Ronaldot. Ez butaság. Csak egyszerűen úgy járnak el, mint egy Juve játékossal az utóbbi időben. Semmi különös.
2018.09.23. 15:09:24
Sztovicska 2018.09.23. 15:47:53
Alex8610 2018.09.23. 15:55:58
babo0410 2018.09.24. 02:23:17
És valószínűnek tartom, hogy mindehhez kellett az is, hogy Ronaldo Madridba igazoljon. Ha nem igazol oda, nincs Messi csapatának legnagyobb riválisánál, és a Barca-Real páros nem lesznek egyeduralkodók a spanyol ligában, nem verik tönkre a fél ligát, biztos, hogy most nem lenne sem Messi, sem Ronaldo ekkora gigamegasztár. Nem lenne ennyivel nagyobb a figyelem kettejükön. Anno sem Ronaldo, sem Ronaldinho, és más sem kapott ekkora médiafelhajtást, nem volt ennyi szponzoruk.
Valaki kitalálta kettejük csatáját, aztán a média elkezdte versenyeztetni őket. Aztán az UEFA meg a FIFA is rájött, hogy ebből mekkora pénzeket lehet szakítani, azaz kettejüket védeni kell a BL-ben, hogy minél tovább jussanak a BL-ben, és ezáltal minél tovább versenyezhessenek.
Közben anyagilag is jól járt ezzel a Real és a Barca is, hiszen a két gigasztár a bevételeik nem kis részét adják jelenlegi klubjuknál. Emellett a média is mindenhol őket akarja mutogatni, a szurkolók, futball rajongók is kettejük párharcára kívácsiak. Ez meg a cégeknek is jó volt, ezért sokkal nagyobb összegeket kínáltak a két csapatnak.
Most, hogy ez a párharc már megszakadt azáltal, hogy Ronaldo eligazolt a spanyol ligából, így elvesztette azt a védelmet, amit eddig élvezett.
Mondjuk mindehhez az is kellett, hogy volt 2008-ban egy világválság, ami Spanyolországot, és ezáltal a La Ligát is nagyon erősen súlytotta, és ennek következtében gyengült meg rengeteg csapat, anyagilag kerültek hatalmas gondba. Viszont a spanyol bankok hatalmas kölcsönökkel mesterségesen megmentették a Realt is és a Barcát is, jgy ők a válságot nem csak túlélték, de még kétszeresen ki is tudtak emelkedni minden téren.