Összesen négy játékosunk is bekerült a Bajnokok Ligája első fordulójának válogatottjába.
Szerdán mondhatni bravúros győzelmet sikerült aratnia a csapatnak, idegenben sikerült ugyanis győzedelmeskedni 2-0 arányban a spanyol Valencia ellen úgy, hogy Cristiano Ronaldo kiállítása miatt gyakorlatilag a mérkőzés kétharmadán emberhátrányban kellett futballozniuk a fiúknak.
Miralem Pjanić elképesztő hidegvérről tett tanúbizonyságot, ugyanis mindkét megítélt büntetőt sikerrel értékesítette, bebiztosítva ezzel a Juventus győzelmét.
Szintén tagja a képzeletbeli csapatnak João Cancelo, aki egy újabb remek teljesítménnyel rukkolt elő új csapatában, és bár a védekezésben voltak kisebb megingásai, de a támadásoknál ismételten remekelt.
Wojciech Szczęsny is bekerült az álom tizenegybe, aki hiba nélkül tette a dolgát a kapuban, továbbá a meccs vége felé kifogta Dani Parejo tizenegyesét.
És végül, de nem utolsó sorban Leo Bonucci is tagja a díszes társaságnak, aki Giorgio Chiellinivel párban szinte áthatolhatatlan falat képeztek a szerdai mérkőzés során.
Bajnokok Ligája hét csapata: Szczęsny; Cancelo, Alaba, Bonucci, Tagliafico, Marcelo; Vlašić, Pjanić, Pogba; Messi, Krmenčík
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.