Beharangozó: Sassuolo elleni meccs

u_s_sassuolo_0.pngA válogatott szünet után ismét folytatódik a Serie A. Ki gondolná, de ezen párharc során a jelenlegi listavezető küzd meg a második helyezettel. A Bianconeri hazai környezetben várja a Neroverdit, annak reményében, hogy ismét 3 ponttal gazdagodjon a torinói klub. A várva várt mérkõzés 15 órától kezdõdik, szeptember 16-án, vasárnapi napon. A jelenlegi ellenfél kitűnően kezdte szezonját.

Első fordulóban megverték az Intert 1-0 arányban, következő fordulóban a Cagliarival játszottak döntetlent, a harmadik fordulóban pedig gólzáport láthattak a nézők, mivel 5-3 arányban sikerült diadalmaskodniuk a Mapei Stadium gyepén a Genoa ellenében.

A múlt szezonban voltak igazán érdekes Juventus-Sassuolo összecsapások. Már szeptemberbe összecsapott ez a két egyesület és ez a meccs sem alakulhatott gól nélkül. Sõt, Dybala egy mesterhármassal kergette őrületbe Consiglit, de a Sassuolo is képes volt bevenni a Zebrák kapuját Matteo Politano révén. Így lett 3-1 a végeredmény.

Ha az előbbit érdekes összecsapásnak neveztem, akkor erre nem is igazán vannak szavak. Ismét volt egy torinói triplázó Higuaín személyében, de rajta kívül gólnak örülhetett még Sami Khedira, aki két találatot is szerzett, Alex Sandro és még Miralem Pjanić is adott egy gólt a közösbe. Összeszámolva 7-0 lett a végeredmény.

A Neroverdi csapat igen komoly és mozgalmas mercatót tudhat maga mögött, nézzük elõször az érkezők névsorát:

A védelem tengelyébe érkezett Giangiacomo Magnani a Juventustól 5 millió euróért, Marlon a Barcelonától 6 millió euróért és kölcsönből érkezett vissza Gian Marco Ferrari.

A középpályán számíthatnak Jeremie Boga szolgálataira, aki a Chelseatől érkezett 3,9 millió euró fejében. A marokkói Medhi Bourabia a Konyasportól érkezett Reggio – Emiliába, 2,25 millió euróért cserébe. Manuel Locatelli 2 millió euróért érkezett egyelőre kölcsön keretein belül a Milantól. Filip Ðuričić is ezt a gárdát választotta, érte nem kellett fizetni, ingyen a Neroverdi szolgálatába állhatott.

Szélsőket is igazoltak, mint például Federico Di Francesco, aki nem kevesebb, mint 10 millió euróért hagyta ott a Bolognát. Enrico Brignola 3,5 millióért váltotta le a Benevento mezét a Sassuolóéra.

Csatárnak az Interből érkezett egy tehetséges dán fiú, Jens Odgaard, akiért millió eurót csengettek ki. Ettől jóval olcsóbban, ingyen szerezték még Kevin-Prince Boateng játékjogát, aki az Eintracht Frankfurtot hagyta a háta mögött. A Fiorentinától megszerezték még Kouma Babacart is, aki 9 milló euróért tette át székhelyét. Cseréből pedig még visszatért Marcello Trotta.

Távozók terén is voltak nagy mozgások és nagy összegek. A Laziót választotta Francesco Acerbi, ezzel az üzlettel 10 millió euróval lett gazdagabb a Sassuolo. A szintén középhátvéd Luca Antei a Sasoktól kisebb kvalitású csapatot erősít, a Beneventót. Kisebb összegért is, 3 millió euróért. Edoardo Goldaniga csupán kölcsön keretein belül erõsíti a Frosinonét. Riccardo Marchizza esetében is ilyen üzlet köttetett, ám õ a Crotonét erõsíti. Timo Letschert szintén kölcsön távozott az Utrecht csapatához.

A középpályán talán kisebb volumenű játékosok hagyták el a Neroverdit. Simone Missiroli 2,5 millióért a SPAL-t választotta. Luca Mazzitelli kölcsön ment Genoába, ez 1 millióban fájt a genovaiaknak. Davide Biondini ingyen ment a Cesenához a Serie D-be. Francesco Cassata pedig kölcsön erősíti a Frosinonét.

Szélsõk közül egyértelmûen a legnagyobb név Matteo Politano, aki az Inter szolgálataiba állt. Egyelőre kölcsön, ami 5 millióba fáj a milánóiaknak és még kötelező opciójuk is van rá. Kölcsön keretein belül hagyta el a klubot Federico Ricci és Antonino Ragusa. Első a Benevento, míg második a Hellas Veronát erõsíti.

Csatárok közül távozott Grégoire Defrel, akit a Roma vásárolt ki 15 millió euróért. Diego Falcinelli 10 millióért lett Bologna játékos, míg Pietro Iemmello ennek feléért lett a Beneventóé.

Komoly üzletek folytak a Sassuolo háza táján. Komoly bevételekkel és okos vételekkel. A csapat továbbra is tartja a szintet, sőt, a sok fiatal berobbanása esetén még lehet, hogy növelik a csapat nívóját. Eddig az utolsó állítás bizonyosodott be.

Visszatérve a Juventusra, komoly változások lehetnek a kezdőben. Ennek fő oka a válogatott szünet és a szerdai BL-mérkõzés. Kezdőbe kerülhet Benatia, Rugani, De Sciglio és Bentancur, esetleg még Emre Can is. Pjanić valószínűleg kisebb pihenõt kap, a sérülése miatt is. A dél-amerikai játékosok jócskán hosszú utat tettek meg, hogy visszatérjenek Torinóba, ezért könnyen elõfordulhat, hogy mellõzi õket a Mister. Barzagli biztosan kimarad sérülés miatt, míg Szczęsny és Khedira biztos kezdő, ha abból indulunk ki, hogy velük harangozták be a meccset. Miralem kihagyása óriási érvágás, viszont nem játszhatja végig az egész szezont. Jobb lenne, ha Dybala kezdene. Visszatérne hamarabb a formája és kicsit fazont szabna a csapatra. Nélkülük nem sok jót várhatunk.

Annyira nem tartok attól, hogy a Sassuolo beveszi a kapunkat. Sokkal jobban attól, hogy megszenvedünk a góllövéssel. Most kellene, hogy CR elkezdje a termelést. A tavalyi gólzápor szerintem elmarad és egy nyögvenyelős 2-0 lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5214240145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaRcika 2018.09.15. 17:46:51

16.án lesz a meccs

2018.09.15. 19:03:37

@MaRcika: Én is meglepődtem. :)

JuventusFanatikus 2018.09.15. 19:06:41

@MaRcika: Upsz, ezt nagyon elnéztem még mikor írtam.

MaRcika 2018.09.15. 20:01:45

@MGB75: megnéztem 3X az időpontot nehogy rossz infóval kötekedjek:D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása