20 milliós veszteséggel zárhat a Juventus

juventus_logo_2017.jpgA 2017-2018-as szezont illetően megközelítőleg 20 milliós veszteséggel számolhat a Juventus, ennek az oka nagyrészt a Bajnokok Ligájából befolyó bevételek visszaesése.

A klub mind a féléves, mind pedig a teljes évre vonatkozó beszámolóját közzétette, így betekintést nyerhetünk a teljes 2017-2018-as szezon számaiba.

A szezon első felében, a 2017. decemberig tartó időszakban a Juventus mintegy 43.3 millió eurós profitot könyvelhetett el, de ez a szám is elmarad az egy évvel ezelőtti, az év ugyanezen időszakában elért nyereségéhez képest mintegy 28.7 millió euróval.

Most az Exor, a Juventus holdingcége tette közzé a teljes éves pénzügyi kimutatását, amelyben jelentős, 62.2 millió euró működésből származó veszteséget mutattak ki a könyvek között.

A 2018-2019-es szezonra az Exor ugyancsak veszteségre számíthat, mivel komoly pénzeket fektetett Cristiano Ronaldo megszerzésébe. 

A labdarúgó klubokra általánosságban jellemző a szezon ezen szakaszában az átmeneti veszteség, mivel a bérletből származó, és egyéb bevételek nem ilyenkor kerülnek elszámolásra, hanem jellemzően a tárgyév augusztusában.

Az eredményt tovább rontotta a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből történő kiesés. Összehasonlítva az egy évvel ezelőtt döntős helyezéssel ez mintegy 35 millió eurós bevételkiesést jelent.

Egyes játékosok, mint Douglas Costa kivásárlása szintén rontotta az eredményt 47.1 millió euróval. 

Természetesen rengeteg múlhat azon, hogy a Juventus hogyan teljesít majd a Bajnokok Ligájában, mivel egy sikeres szereplés sokat lendíthetne a klub pénzügyein.

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a klub értéke, és megítélése nagy mértékben javult Cristiano Ronaldo leigazolásával, amely jobb szponzorációs, marketing lehetőségeket jelenthet, és növelheti a mezeladásokból származó bevételeket.

Ha igazak a hírek, akkor az Adidas-szal érvényben lévő szerződés értelmében, amennyiben a klub a mezeladások terén kiemelkedően teljesít, akkor a Juventus további bevételekre lesz jogosult. Márpedig a Ronaldo nevével ellátott mezekből már most több százezret értékesítettek világszerte, és bár abból befolyó pénzek nagy része az Adidast illetik, a szerződés értelmében a klub is részesedhet ebből, ha teljesít bizonyos feltételeket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8414237787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2018.09.13. 12:51:51

Csak úgy dől a lé!!!

Matteo89 2018.09.13. 13:12:04

És ebben még nincs benne az idei mercato ...

Kíváncsi leszek a 2018. II. féléves számokra, az lesz igazán érdekes.

Rivendell 2018.09.13. 15:00:32

Itt valszeg a szezont egeszeben kell majd nezni,mert tul nagy volt a kiadas es pl a legnagyobb ertek is csak kolcson ment el.szivattyu akkor lesz,ha a bl-ben nem lesz meg a top4,mert a +1 olasz csapat miatt eleve tobb fele oszlik a penz,meg hs ebbol 2 gyors ki is hullik majd.

pedronegroo 2018.09.13. 15:23:35

És még Khedira fizuemelése sincs benne, sebaj gondolom Angelliéknak lesz majd mit beadni a zaciba.

Matteo89 2018.09.13. 15:33:40

@Rivendell: Érdekes az a felvetésed, hogy ugye a +1 olasz miatt kevesebb pénz juthat nekünk, mert az eredeti cikkben éppen az ellenkezőjét állították, miszerint az "új modell" szerint több pénzhez juthatunk.

JuventusFanatikus 2018.09.13. 15:35:29

@pedronegroo: Khedira fizuját Allegri állja.

Rivendell 2018.09.13. 16:54:21

@Matteo89: szamomra ez fura lenne,mert ugye azert tudtunk rekordokat donteni bk bevetelekben a 2 donto miatt,mert kezdetektol fogva csak 3 olasz vett reszt a bl-ben es az adott penz keret csak 3 szlott,sose a bk gyoztes kereste a legtöbbet,mert a spanyoloktól mentek 4-en,talan 5-en is.

De lehet en gondolom rosszul,benne van a pakliban!

Rivendell 2018.09.13. 16:55:10

Bocs,utalok telóról gepelni

Matteo89 2018.09.13. 17:22:50

@Rivendell: Itt valami "uj modellrol" irnak, ami alatt nem tudom mit ertenek.Lehet valtozott a penzek felosztasa , vagy nem tudom.

mrdel 2018.09.13. 21:41:24

Nyáron Higuain (50 M korul), Pjaca (20-25 M korul) és Sturaro (10-14 M) árából jöhet bevétel kb. 80 M sztem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása