A Juventus egykori csatára, Álvaro Morata nemrégiben elmondta, hogy nyáron megfordult a fejében a klubváltás, miután az elmúlt szezonban igencsak feledhető teljesítménnyel szolgált a Chelsea együttesénél, de legalábbis nem azt hozta, amit elvártak tőle.
A spanyol csatár tavaly nyáron igazolt a Premier League akkori bajnokához, erős kezdés után azonban csak 11 gólig jutott, és nem lett csapatának a vezéregyénisége.
A csalódást keltő szezon után a játékost hírbe hozták a Juventus és az AC Milan együttesével is, most pedig elismerte, hogy valóban felmerült az Olaszországba való visszatérés lehetősége is.
„Az elmúlt évben nem voltam boldog, minden rosszul alakult, amikor pályára léptem, mintha nem tudtam volna, hogy hol is vagyok.” - idézi a spanyol csatár szavait a Marca.
„A nyáron elgondolkodtam a Spanyolországba való visszatérésen, illetve felmerült az Olaszországba szerződése lehetősége is.
Azonban végül maradás lett a történet vége, és most fel kell pattannom a vert helyzetből.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.