Allegri: „Szükségünk volt egy emlékeztetőre”

allegri_massimiliano_mutogat_1.jpgMassimiliano Allegri kritikusan nyilatkozott a Juventus első meccsét követően, amelyen bár a címvédő csapat megszerezte a vezetést már az első percekben Sami Khedira gólja révén, de Mariusz Stepinski és Emanuele Giaccherini találatával fordított az ellenfél.

Leonardo Bonucci nyomása alatt Mattia Bani öngóljával egyenlítettek a vendégek, majd Alex Sandro belőtt labdáját Federico Bernardeschi juttatta a kapuba a győzelemért.

„Kicsit elaludtunk védekezésben, illetve a passzolásban is, mivel úgy gondoltuk, hogy ez a meccs már kézben van, és visszavettünk a tempóból.” - idézi a mester szavait a Sky Sport Italia.

„Ha egy csapat hagyja, hogy az ellenfél letámadja, rosszul védekezik, akkor természetesen gólt fog kapni. Nagyszerű győzelem volt ez számunkra, és szükségünk volt egy ilyen meccsre, egy ilyen emlékeztetőre már a bajnokság első mérkőzésén, hogy tudjuk, az összes olasz bajnoki nehéz lesz, és semmit sem vehetünk biztosra.

Az első néhány fordulóban az a legfontosabb, hogy pontokat szerezzünk.”

Ez volt Cristiano Ronaldo első meccse a Serie A-ban, és bár nem lőtt gólt, több megmozdulásával is bravúrokra késztette Stefano Sorrentinót.

„Cristiano Ronaldo nagyon jól bírta fizikailag, bár csak hét napja végez velünk edzéseket, de nagyon jól teljesített. Kár, hogy nem sikerült a gólszerzés.

Minden a körülötte lévő játékosok jellemzőitől függ. A mai napon többször is kapura lőtt, Stefano Sorrentino többször mentett, illetve volt pár jó megmozdulás, amit nem használtak ki a középpályások. Ezeket a mozgásokat olvasni kell hátulról, és a labdát oda kell passzolni a megfelelő helyre.

Leginkább az lepett meg, ahogyan Cristiano Ronaldo beilleszkedett a csapatba, nagyon jól érezte magát az öltözőben, és megvoltak a lehetőségei is.

A legnagyobb gond ma este a koncentrációszint leesése volt, ezt egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.”

A csatársor mellett a középpályán is komoly versenyhelyzet alakult ki a Juventusnál, hiszen többek között például Emre Can és Blaise Matuidi is szeretne játékpercekhez jutni.

„Sami Khedira bármilyen kritikán felülálló játékos. Az elmúlt évben kilenc gólt szerzett, és ma is azonnal lőtt egyet. Számos kritikát hallottam vele kapcsolatban, amióta a Juventusnál futballozik, és mindig azonnal reagált ezekre a pályán. Azon játékosok egyike, aki érzi a meccs tempóját, és hiányzik, amikor nincs a pályán.

João Cancelo jól játszott az első félidőben, aztán a tizenegyes után, ami előfordulhat egy csapatnál, lehajtotta a fejét, és szinte hibásnak érezte magát. Ezek a dolgok megeshetnek, a fontos az, hogy reagáljunk rájuk.

Amikor ilyen minőség áll rendelkezésre a széleken, mint nálunk beleértve Alex Sandrót és João Cancelót, már korábban le kell zárni a meccset. Megvoltak a lehetőségeink, domináltunk a labdatartás tekintetében, de nem voltak jók a befejezések.

Más a megközelítés támadás és a labda előrehozatala során, amikor Cristiano Ronaldo van elől, és mondjuk nem Mario Mandžukić. Láttam pozitívumokat, de negatívumok is előfordultak. Az első félidőben széthúztak minket, és erre semmi ok nem volt adott. Meg kellett volna őriznünk a szervezettségünket.

Elaludtunk az egyenlítő találatnál, aztán jobban teljesítettünk Federico Bernardeschi és Mario Mandžukić beállása után. Meg kell találnunk az egyensúlyt, de a legfontosabb az, hogy ne aludjunk el, amikor jó helyzetben vagyunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1214188925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dana06 2018.08.19. 10:14:37

Korrekt nyilatkozat, látszott is hogy kiengedtünk a meccsen gól után. Gyors beilleszkedés legyen Cancelonak és Cannak is (bár ezek után nem hiszem hogy kezdő lesz...) Khedira tegnap legendává vàlt Allegrinèl (ennyi). Az hogy ezt a tegnapi tempót érzi arról ne vicceljünk már! (6 kör a 400ason bemelegítésnek jó lesz)...

Il Principino 2018.08.19. 10:21:46

Ezt nem hiszem el,Allegri párti voltam eddig,de ez a Khedira szerelem érthetetlen,felfoghatatlan...Akár Kanté is lehetne a keretben,akkor is a kebaby kezdene!!!Cancelo jó lesz idővel,sztem a Lazio ellen teljesen más meccset látunk majd..

Juvetto 2018.08.19. 10:22:04

Ennek így "Sami értelme"...

JuventusFanatikus 2018.08.19. 10:26:46

Most Allegri vagy olvassa a Blogot, vagy a Mister maga Grinta Barátom:)

nemesszabi 2018.08.19. 10:29:36

@Il Principino: Ja Khedira tegnap minden fontosabb mutatóban felül múlta az alábbi játékosokat: Ronaldo, Dybala, DC, Cuadrado. De azért természetesen most itt helyénvaló az ő szidása...

Il Principino 2018.08.19. 10:38:23

@nemesszabi: miben múlta felül?Kockázatmentes hátra és oldal passzokban?Labda nélküli fel le kószálásban?Első félidőben a 16osunknál eladta a labdát...Annyira zárja a passzsávokat hogy kivonja magát a támadás épitésből cserébe,de mégis mint kés a vajon mentek át a középpályánkon...mivel egy megnyert párharcára sem emlékszem,de arra -igen hogy a saját csapattársát leszerelte...a labdát kétszer nem tudta lekezelni..párharcokat csineket kerüli,mert fosik!A gólja volt az egyetlen értékelhető megmozdulása..Nettó emberhátrány,pedig nem szokásom saját játékost kispécizni,de ha ekkora májer,mint ahogy sokan véditek és Allegri akkor miért nem akarja leigazolni senki?Bezzeg a "szürke" Pjanicot a fél világ vitte volna...érdekes!

Dana06 2018.08.19. 10:38:38

@nemesszabi: nekem az a bajom vele hogy:
Lassú, pár harcokat nem nyeri meg, belső középpályás létére vagy nevezzük védekező kozeppalyasnak 1 szerelése volt a meccsen! Passzolasi hatékonysága rendben van.
Lőtt egy gól, az szuper és Grat neki de akkor toljuk fel éknek mert ezek a mutatók inkább oda valók...
nem a pozíciójában játszik kiemelkedőt.
Nekem ez a bajom vele

Zsolt16 2018.08.19. 10:43:20

Khedira nem elég jó két középpályás szerkezethez. Nem képes labdákat szerezni, körülményes, lassú. A 4231 vele soha nem fog igazán menni. Nem vitatom a góljait, de könyörgöm, képes elhagyni a pozícióját és megy előre mint egy idióta. Semmi értelme legtöbbször ennek, főleg amikor ilyen támadóink vannak. Arról nem beszélve, ha az ellenfél labdát szerez akkor Khedira elől ragad és a középpálya stabilitás mint olyan megszűnik létezni...

Sztovicska 2018.08.19. 11:06:51

„Sami Khedira bármilyen kritikán felülálló játékos“
??????????????????????????????????????????
BAAAAAZZZZZZZZZ
MI VAAAN???
Ezt valaki magyarázza már el. Ha valaki szarul teljesit kijátsza magát a csapatból. Rengetegen ezért padoztak. De neki mindent lehet mert kritikán felül áll? Mi a f*sz????? Komolyan agyvérzést kapok. Can az a pár perc alatt többet hozzáadott a játékhoz mint khedira egész meccsen. Nem volt olyan rossz de vannak sokkal jobbak nála a padon. Most komolyan a khedira család valami gigabefektető torinoban???

Leram7 2018.08.19. 11:14:32

Számomraóriási pozitívum volt, hogy CR 8x lőtt kapura, egyszerűen vérében van a gólszerzés. Egy új országban, 7 nap edzés után, egy új csapatban így kezdeni nagyon nagy respect.

Nem tetszett Dybala, aki úgy játszott, mint egy megilletődött ifi, aki kényszerből van a pályán. Nem tetszett Khedira, aki bár 1x jó helyen volt, a meccs többi részében passzív volt.

Valamint azt éreztem, hogy Cancelo és Cuadrado full ugyan olyan kvalitású játékosok, sokkal jobbat tett a csapatnak Bernardeschi.

Bonucci jó volt szerintem.

Be kell építeni Can és Bernardeschi és jók leszünk.

Sztovicska 2018.08.19. 11:18:12

@Leram7: dybala helyett berna khedira helyett meg can nagyot dobna a csapaton

Thuglife! 2018.08.19. 11:41:44

Ez Berna éve lehet!Bonucci meg mit ünnepelte a gólt,nem is ő szerezte...képtelen szerény maradni.Ronaldo sok lövőhelyzetet magának alakított,amire nagy szükség lesz ha Pjanic és Dybala ilyen szürke lesz ami a kulcspasszokat illeti.

2018.08.19. 12:05:00

Khedira nem csak érzi a meccs tempóját,de sokszor mintha ő diktálná azt...olyan lassú a támadásépítésünk is,mint ahogy Khedira mozog a pályán...magyar bajnoki szint,továbbra is tartom magam ahhoz,hogy amíg ilyen lassúak és kockázatmentesek maradunk,addig felesleges ide Ronaldo meg Dybala meg Costa is. Nincs tempó,nincs lendület...

MdewC 2018.08.19. 12:05:13

@Thuglife!: annyira azért nem ünnepelte...

Ennyire én is megünnepeltem volna.

The king of alibis 2018.08.19. 12:43:49

Dupla nulla középpálya és belső védelem. Hiâba CR érkezése esélyünk nem lesz Blt nyerni.

bianconeri83 2018.08.19. 13:10:57

@The king of alibis: egy meccs alapján messzemenő következtetéseket levonni...
A tegnapi játék biztosan kevés lenne, de a keret erős, ha megtalálja mindenkinek a helyét Allegri és sikerül formába lendülniük tavaszra, akkor nem lehetetlen a BL-ben messze jutni.

NagyonJuve 2018.08.19. 13:27:00

Na kedira bácsi ezzel a teljesítménnyel megalapozta a következő 10 meccses biztos kezdő pozícióját! Most bir kicsit lazítani, majd megint egy jó meccs és el van felejtve hogy 10 meccsig nem csinál semmit.@Juvetto: ez jó ez jó! :)

2018.08.19. 13:29:10

@JuventusFanatikus: :-D Szerintem nincs itt semmit titok. Statisztika. Ami itt az általános vélemény a blogon (90-95%-ban), az az általános vélemény Torinóban is, ahol jobban eljut hozzá. De amit eddig is sejtettünk az most 100% lett. Allegri és Khedira egyek és elválaszthatatlanok. Khedira-kritizálásomnak ezennel itt a vége. Nem, nem a véleményem változott. Az nem fog. Csak teljesen felesleges. Ez a nyilatkozat csak egy újabb fekete pont Marchisio elküldése után. Allegrit eddig csak óvatosan kritizáltam (csak jobbító szándékkal, de ennek ugye itt nincs sok értelme), de ezután nem fogom őt sem egyáltalán. Ha nagyon jogos, akkor sem. Allegri ÉS Khedira kritikáját, csak akkor fogom elővenni, ha szükséges lesz (k.nagy baj lesz esetleg a pályán, vagy eredményben).

2018.08.19. 13:30:08

@Juvetto: :-D Ismét csak zseniális. :-)

NagyonJuve 2018.08.19. 13:56:34

@The king of alibis: válogasd meg a szavaidat kérlek. A dupla nullás az már elit besorolás! :)Inkább csak szimpla nulla.@bianconeri83: sajnos mindig ez van várni várni és várni. Allegri ezt tudja tezszik nem tetszik kipukkadt. Minden évben szarabb a játékunk. Érdekes hogy sarri egysíkú taktikály mennyire mást mutat a chelsinél pedig minden játékos új neki és nem is volt annyi ideje alapozni. Ha megnézzük a napoli keretét meg a juve keretét láthatod hogy sokkal gyengébb és azzal szorongatott minket. Mert nem rotál?! Kit is tett volna be? Cserepadja nincs a napolinak ahol meg még volt valamire fogható cserélye ott rotált.

rightinthenuts91 2018.08.19. 14:02:33

Na, nem kellett sokat várni hogy "mennyire szar a csapat idén is" :D.

Jack Bauer 24 2018.08.19. 14:03:30

Bonuccinak innen üzenném, hogy naponta nézze meg Giacherrini 11-es utáni pillanatait. Rég játszott nálunk, de a klub és a szurkolók iránti tisztelete olyan mintha ma is Juve mez lenne rajta! Látod Bonucci, bár nem volt akkora jatektudasa, de arca sem, de egy ilyen mozzanattal örökre szimpatikus marad!

bianconeri83 2018.08.19. 14:53:38

@NagyonJuve: az eredmények még mindig Allegrit igazolják, aki csúcsformát és összeszokottságot vár a szezon elején, az naív (vagy túl optimista :)).
Amúgy sem az olasz foci, sem a Juve nem volt a szép játék nagykövete, ezt már megszokhattuk. Persze most adott az alapanyag erre is, aztán majd kiderül mi sül ki belőle. De ha a szép játék és az eredményes között kell választani, sztem a többség utóbbira szavazna :)

.Bulldeo 2018.08.19. 15:22:28

@bianconeri83: kérdés, mit nevezünk szép játéknak. Nyilván mi, akik a Juventusba szerettünk bele, mégis csak szépnek tudtuk találni a Juventus fociját. Ha a szép játék a joga bonitot jelenti, akkor igazad van, de ha lehet szép a szervezett játék, akkor tavaly előtt szépen játszottunk, tavaly pedig messze voltunk tőle.
Szerintem sokunknak az a zavaró, hogy teljes homály, hogy középen milyen játékot képzelünk el, és miközben Pjanicot egy nagyszerű játékosnak tartom, világosan látszik, hogy a Pjanic-Khedira kettős egyre ötlettelenebb játékot kölcsönöz a csapatnak, és Allegri első feladata kellene, hogy legyen, hogy ezt rendbe rakja. A nyilatkozatából meg úgy látszik, hogy ebben egyáltalán nem gondolkozik, ami ad némi okot az aggodalomra.
Persze a scudetto + kupa egy ilyen kerettel meglesz, de hát Pep is tarolt a Münchennel a Bundesligában, nyilván az az eredmény őt is "igazolta".

Thuglife! 2018.08.19. 15:41:00

@MdewC: van egy szokásos gólöröme,azt adta elő mintha ő szerezte volna...biztos lemaradtál...én is felugrottam a fotelból...aztán meghallottam a nevét...

MdewC 2018.08.19. 16:31:23

@Thuglife!: akkor se értem, hogy miért baj, hogy ünnepelt. :)

Megette a húsvéti nyuszit? Vagy mi a tököm. Ez a tipikus van rajta sapka vagy nincs rajta sapka tipikus esete.

Rocky80 2018.08.20. 01:24:01

@MdewC: én meg azt nem értem, mit nem értesz... ;-)

Megünnepelte mintha ő lőtte volna a gólt, holott hozzá sem ért... Egy olyan "látjátok, ezt a fontos gólt is én lőttem" mozdulatsorral. Megjátssza itt magát hátha megbocsátunk neki vagy mi a tököm?... Mintha minden rendben lenne úgy csinált.

2018.08.20. 08:34:46

@Rocky80: :-D Már egy 5 éves gyerek is kapisgálná, hogy ez ahhoz édes kevés. Még, ha ő szerezte volna, akkor is. :-D Sajnos kezdetnek is kevés, mert ahhoz inkább egy beismerés + megbánás kellett volna. Egyik sem történt meg. Ez előrevetíti, hogy a másfél évvel ezelőttinél jobb hozzáállásra valószínűleg felesleges számítani nála kritikus helyzetben.

alexGicamo 2018.08.20. 14:08:37

@Dr. Grant: Úgy van ! Ha már nem kért bocsánatot, akkor a viselkedésén és a hozzáállásán kellene sokat változtatnia .
A meccset nem láttam, mivel nincs digifosom - hurrá, hogy 3 évig megint nem látom a meccseket, csak a BL-t, mert azt legalább olyan csatorna adja, amelyik minden szolgáltatónál megtalálható - ,de a gólokat megnézem a YouTube- on .
Örülök a győzelemnek ! Egy meccs alapján balgaság lenne messzemenő következtetéseket levonni . Jó munkához idő kell, ahogyan az összeszokáshoz is .
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása