Beharangozó: Chievo Verona elleni meccs

chievo_verona_cimer.pngA nyár folyamán nem lehettünk biztosak abban, hogy ez a párharc létrejöhet a Serie A-ban, mivel a Chievo Verona indulása nem volt biztos. Ennek nem volt más oka, mint könyvelési problémák. De a napokban sem lehettünk biztosak, hogy a szombati napon leülhetünk megnézni kedvenc csapatunkat a súlyos genovai hídbaleset miatt. Ám végül csak megtartják a fordulót, kivéve a Milan-Genoa és Sampdoria-Fiorentina találkozókat.

Először tegyünk egy kis visszatekintést a múltra: A tavalyi szezonban már szeptemberben találkozott a két egyesület Torinóban, ahol könnyed, 3-0-ás győzelemnek a Bianconeri örülhetett. Hetemaj öngólja után Higuaín és a csereként beálló Dybala volt eredményes. 

A visszavágón szintén zebra győzelem született, 2-0-ás végeredménnyel. A gólszerzők nem voltak mások, mint Sami Khedira és Gonzalo Higuaín. Emlékezetes volt az, hogy két veronai játékost állítottak ki. Samuel Bastient két buta szabálytalanságért, míg Fabrizio Cacciatore reklamálásért érdemelte ki a piros színű lapot.

A múlt szezonban nagy nehezen bírta kiharcolni a bent maradást a veronai alakulat, ennek ellenére a tizenharmadik helyen végeztek a tabellán.

A mercato alatt komoly változásokat eszközöltek a Szamaraknál.Csak, hogy a komolyabb transzfereket említsem:

Először is edzőváltás történt még a szezon végén: Rolando Maran mestert, Lorenzo D'Anna váltotta.

Volt egy kisebb vérfrissítés kapus poszton, mivel kölcsönvették a Dinamo Zagreb tehetséges kapusát, Adrian Šempert. Rá emlékezhetünk, mivel  a 2016-2017-es szezonban, a BL csoportkörben, ő védte horvát alakulat kapuját.

A védelem közepére érkezett Federico Barba a Sporting Gijón csapatától 3 millió euró fejében. Mellé még kölcsönvették a Genoa rutinos olasz játékosát, Luca Rossettinit.

A középpályára Joel Obi érkezett a torinói bikáktól. Komoly erősítésnek számíthat és még csak az a pláne, hogy csupán 2 millió euróért szerezték meg.

A jobb szélre visszatért Luca Garritano kölcsönből, míg csatár posztra a szebb napokat is megélt, Filip Đorđević érkezett ingyen.

Voltak komolyabb távozók is: Lucas Castro, a középpálya motorja a Cagliarihoz csatlakozott 6,5 millió euróért, Samuel Bastien 3 millióért a Standard Liège csapatához igazolt. Az idős játékosairól híres csapat "vénjei" távoztak: Gobbi, Gamberini, Cesar, Dainelli. De a legnagyobb távozó, a 12 gólt szerző csatár, Inglese volt, aki a Parmához csatlakozott,

A Chievo minden játékosára számíthat, az Öreg Hölgy azonban nélkülözi Leonardo Spinazzola és Mattia De Sciglio játékát, akik nem utaztak Veronába. De Sciglio "csupán" izomproblémákkal küszköd. 

Az ESPN szerint így nézhet ki a Juventus kezdője, 4-2-3-1-es hadrendben:

Szczęsny- Cuadrado, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro - Can, Pjanić - Bernardeschi, Dybala, Costa - Ronaldo

Összefoglalva: fiatalodott és egyben gyengült is az aktuális ellenfél, a tavalyi keretéhez képest. A Chievo Verona rendkívül híres a bunkerfocijáról és az unalmas meccseiről, de nem hinném, hogy ez gondot okozna a Juventusnak. Góltól nem hinném, hogy kellene tartanunk, mivel nincs igazi gólvágójuk. A védelmük is újult, nincs összeszokva, ezért gondolom fölényes győzelemnek lehetünk majd tanúi. 2-0 vagy akár egy 3-0 végeredményű meccsre számítok a Stadio Marc'Antonio Bentegodiban.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik, amit a Digi Sport élőben közvetít.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2114186463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2018.08.17. 19:02:05

Allegri azt nyilatkozta elvileg, hogy Ronaldo mellett Cancelo is kezdeni fog, szóval valószínű Cuad helyett Cancelo lesz

Juvetto 2018.08.17. 19:30:21

18.08.18., Chievo 0 - 8 Juventus :)

Egyébként szerintem Berna nem kezd majd.

Quentin_KR 2018.08.17. 19:53:35

Jó lesz megnézni a végeredményt az eredmények.com-on, mert ez ugye magyarország...... (a kis betű nem véletelen és nem helyesírási hiba, szégyen amit képviselünk... )

jeneiPALI 2018.08.17. 20:04:10

Több gól lesz lesz az 5-6is Forza Juve, szegény Marci.

FeriGjuve 2018.08.17. 20:24:09

Lehet tudni,hogy spíler,vagy digi tv adja a Serie A meccseket?

Spud3674 2018.08.17. 20:32:07

@FeriGjuve: Egyelőre nincs biztos infó, de nehezen tudom elképzelni, hogy a Digi jön ki győztesen a licitből. A Szerencsejáték Zrt. honlapján lesz élő videó, egyelőre ezzel kell beérnünk.

FeriGjuve 2018.08.17. 20:52:33

@Spud3674: Pedig a Diginek létkérdés lenne,hogy megtartsa a Seria A-t.
A végén még az lesz,hogy sehol nem lesz...

Spud3674 2018.08.17. 21:05:33

@FeriGjuve: A Spíler, mint a Tv2 csoport tagja a piaci viszonyok figyelembe vétele nélkül költekezik, szerintem idő kérdése, hogy ott láthassuk a Serie A-t. 1,3 milliárd forint állítólag a jogdíj, amit a közvetítésért kellene fizetni, ezt kizárólag ők tudják teljesíteni. De Ronaldo miatt ki is fogják, tudják, hogy egy bizonyos réteg csak őt akarja látni...

steven.h 2018.08.17. 21:24:21

@Spud3674: de nincs hozzá elég csatornájuk... a Spíler 2 sem elérhető sehol, az első spanyol bajnokit se látja senki, hála nekik... csak a Serie A miatt Mo-n szerintem nem éri meg 3 csatornát inditani, szerintem idő kérdése és a Digi Sport3 is megszűnik

Spud3674 2018.08.17. 21:29:11

@steven.h: A Tarr Kft-nél már elérhető a Spíler 2 és hamarosan a Telekomnál is az lesz. Valóban problémás a 3 nagy bajnokságot időben elrendezni, hogy működjön az élő közvetítés, de a "Ronaldo-piac" ziccerét nem hiszem, hogy kihagyják. Szerintem egyelőre felmérik az igényt, és ennek fényében döntenek a befektetésről. Én nagyon remélem, hogy így lesz, én is Telekom előfizető vagyok...

2018.08.17. 21:58:54

A cikkben szereplő kezdő nagyon adná! Amolyan erődemonstráció.
A slusszpoén meg, h NINCS KHEDIRA!!! :D Bár, ezt csak akkor hiszem el, ha látom...

JuventusFanatikus 2018.08.17. 22:08:28

@MGB75: Khedira csak pihen a következő fordulóban lévő Lazio elleni meccsre, hogy teljes bedobással tudja majd zárni a passzsávokat:)

steven.h 2018.08.17. 22:29:46

Digisportnál maradt a Serie A

Giovinco14 2018.08.17. 22:38:44

Digisporton lesz a Seria A!

Nathas 2018.08.17. 22:39:50

@steven.h: hála Istennek! Éppen ma érdeklődtem másik szolgáltató iránt, már ejtem is őket! :-)

GGábr81 2018.08.17. 22:42:43

Digi, de a holnapit még szerintem nem adják.

Giovinco14 2018.08.17. 22:51:46

@GGábr81: De adják már ki van írva a digi honlapjára!

tomsz 2018.08.18. 02:43:05

@Giovinco14: csak az a kérdés, hogy melyik a 3-ból. a digi1 a psg meccsét adja majd..

Spud3674 2018.08.18. 03:40:15

@steven.h: Ennek nem annyira örülök, marad a stream továbbra is... Sajnos nincs Digi ott ahol lakok.

NagyonJuve 2018.08.18. 10:46:31

@tomsz: A digi 1 adja a psg a digi 2 re került.

JuventusFanatikus 2018.08.18. 12:18:55

La Gazzetta dello Sport szerinti kezdők:

Chievo:

4-3-3

Sorrentino - Cacciatore, Tomović, Rossettini, Depaoli - Rigoni, Radovanović, Hetemaj - Birsa, Stępiński, Giaccherini

Juventus:

4-2-3-1

Szczęsny - Cancelo, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro - KHEDIRA, Pjanić - Bernardeschi, Dybala, Douglas Costa - Cristiano Ronaldo

.Bulldeo 2018.08.18. 12:35:47

@JuventusFanatikus: nincsen abban semmi meglepő abban, hogy Il Futuro Capitano kezdeni fog. Hiszen Mourinhónál is kezdő volt, meg Löwnél is alapember. Ennek így kell történnie.

2018.08.18. 12:53:06

@JuventusFanatikus: @.Bulldeo: Hát ez remek...érkezett Can és Khedirát kezdeti...és azért nekem azzal, hogy el is zavarták Marcit, megszűnt a türelem és az empátia Allegri és a vezetőség irányába. Marchiso elküldését nem veszi be a gyomrom. Szurkolok a győzelmekért továbbra is, de az első komolyabb problémánál én leszek az első, aki Allegri távozását fogja követelni. Kulturáltan fogom tenni, de megingathatatlanul. (Zárójelben: azért már Agnelli is belef**sott a ventilátorba Del Piero elküldésénél) Buffon is furcsán távozott. Szakmailag sem alátámasztható ez az egész egyértelműen. Mintha elzavargatnánk az összes Juventinot?!? Ez az állandó duma a család-klub-modellről így közröhej tárgyává vált. :-(

JuventusFanatikus 2018.08.18. 13:48:10

@Dr. Grant: @.Bulldeo: Én megmondom őszintén, Sturaro és Padoin sokkal nagyobb ember a szememben, mint Khedira. Ők nem tudtak nagyon focizni, de mindent beleadtak amit tudtak, mindent megtettek a címerért. Khedira nem így tesz. Kihúzza magát a munka alól és szinte csak arra gondol nehogy valami sérülés érje és ne hibázzon. Nézetem szerint egy ilyen ember nem érdemli meg azt, hogy a Juventus címerét viselje, nemhogy a karszalagot. Félreértés ne essék, nem utálom Samit, csak egyszerűen nem kedvelem és nem tartom fair dolognak a csapattársaival szemben amit művel a pályán.

Matteo89 2018.08.18. 13:54:32

Hihetetlen hogy megint kezdhet Khedira.

Grinta 2018.08.18. 13:56:22

Én azt hittem ma este hatkor a Juventus játszik

Génmanipuláltházikecske 2018.08.18. 14:00:37

@JuventusFanatikus: Ilyen embert sok csapatban nem tolerálnak....

Rikoo 2018.08.18. 14:37:42

@Matteo89: Ez egy kib@szott röhej. A legnagyobb az egészben, hogy Emre Can ücsöröghet a padon a 3. legmagasabb fizetéssel a Juventus keretében.
Khedira ha nem csinál semmi olyat amit egy középpályástól el lehet várni, akkor sem tudja kijátszani magát a kezdőből.:D

2018.08.18. 14:55:12

@Rikoo: Amikor örültünk Can leigazolásának, mondtam, hogy "csak nehogy a padra jöjjön, és továbbra is Khedira maradjon a kezdő"...

2018.08.18. 14:55:50

@JuventusFanatikus: Teljesen egyetértek. Nemcsak Khedira esetében, hanem Padoin és Sturaro esetében is.

JuventusFanatikus 2018.08.18. 15:11:25

@Rikoo: Még ha valami komolyabb csapat ellen játszanánk, de könyörgöm, ez a Chievo Verona. Nem igaz, hogy nem lehet kezdetni Cant. Az meg nem lehet kifogás Allegri mellett, hogy új fiú, mert Cancelo kezdő.

gomorra21 2018.08.18. 16:08:33

@JuventusFanatikus: ne félj, jövő héten komolyabb csapat ellen játszunk, egy olyan fontos meccsen nem lehet kihagyni a rutinos Khedirát. Aztán jön a Parma, az ilyenek ellen könnyű ellazázni, úgyhogy középen Khedirára lesz szükség. Majd otthon fogadjuk a Sassuolót, a hazai közönség előtt meg hát vétek lenne padoztatni Samit. Frosinonében sportszerűtlen lenne 11 játékossal kiállni, úgyhogy azért, Bolognában meg az egész csapatos passzsávzárást gyakoroljuk, úgyhogy azért játszik Khedira. Megvan Allegri tervre az egész évre, nincsen benne sok meglepetés.

2018.08.18. 16:21:23

@JuventusFanatikus: Erről az oldalról nézve Ronaldo mit keresne a kezdőben? Nem kell padoztatni 3-4 hónapot, hogy szokja a taktikát, meg a bajnokságot? :-O

2018.08.18. 16:25:42

@gomorra21: :-D Jó lesz Maxi rotációja, még ha kicsit kiismerhető is lesz. :-D
Juventus: ? - ?, ?, ?, ? - ?, Khedira - ?, ?, Mandzukic (amikor nem sérült) - Ronaldo
(annyira még ő sem ellensége az eredménynem, hogy Roanldot kihagyja)

JuventusFanatikus 2018.08.18. 16:33:30

@Dr. Grant: Ha van az embernek 5 aranylabdája, az feljogosítja, hogy kezdjen a Chievo ellen. Lazio meccsen természetesen már Mario kezd. Ronaldónak még el kell sajátítania a védekezést és a passzsávok tudományát.

@gomorra21: Sikeresen megnyugtattál. Teljesen felb@szott Marchisio távozása, aztán Khedira úgy komplett létezése és azon gondolkodás, hogy miért kell kezdenie meg minden. Aztán azt hittem, hogy egy PES meccs megnyugtat... F@szt. Ez mellett még tanulnom kéne a KRESZ vizsgára. Meg még meccset is kéne nézni... Ááá
Há' de ideg állapotba vagyok Mónika!:D

JuventusFanatikus 2018.08.18. 17:55:19

@Dr. Grant: Még csak "F". Nem tudom nálatok, hogy van, itt a "B"-vel már nem jár. Mezőgazdálkodok is, ezért szükség van rá. B sajnos még odébb, mivel így is tavasszal kezdtem el és csak a héten lesz a vizsga. Ha meg nem rakom le áprilisig a B-t, akkor várhatok 21 éves koromig az egyedüli vezetéssel, mert addig próbaengedéllyel lehet hajtani... Az új törvények....

2018.08.19. 12:59:45

@JuventusFanatikus: Aha. Sajnos nem vagyok képben az ilyen újításokkal, mert én már 20 éve csináltam az enyémet. Nekem egy normál "B" van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása