Higuaín bérigényei miatt szünetelnek a tárgyalások

higuain_gonzalo_golorom_bl.jpgAz AC Milan szeretné leigazolni Mattia Caldarát és Gonzalo Higuaínt a Juventustól, előbbiért cserébe átadnák Leonardo Bonucci játékjogát, miközben Pipitát kölcsönbe vinné a rossonero együttes 20 millió euróért, jövő nyáron pedig 35 millió euróért kivásárolnák a szerződéséből, legalábbis opcióval rendelkeznének erre vonatkozóan.

A Juventus nem adott választ az AC Milan ajánlatára, inkább kihasználja az időt a helyzet értékelésére, azonban a calciomercato.com értesülései szerint az AC Milan és Gonzalo Higuaín zajló tárgyalásokat szüneteltetik a felek.

Gonzalo ​Higuaín már rábólintott a milánói átigazolásra, azonban szeretne többet keresni, mint amennyit jelenleg a Juventus biztosít számára.

A Real Madrid és a Napoli csapatát is megjárt futballista jelenleg évi 7,5 millió eurót keres Torinóban, az AC Milan klubjánál pedig szeretne évi 8 millió euróval gazdagodni.

Emellett pedig a játékos négy/öt évre szóló szerződést is szeretne.

A klub ajánlata és a játékos követelése között körülbelül 2 millió eurós űr tátong, és bár bőven van még idő tárgyalásra, jelenleg kissé zátonyra futottak az egyeztetések, ez pedig rossz hír lehet a Leonardo Bonuccit visszaváró szurkolók számára is, mivel a Juventus csak úgy hajlandó megválni Mattia Caldarától, megszerezve így egykori védőjét, ha az AC Milan lekötelezi magát Gonzalo Higuaín leigazolása mellett is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7814147435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2018.07.28. 17:48:35

Ez a történet egy agyrém. A hányinger kerülget tőle.

m.martin91 2018.07.28. 17:53:26

Adjuk már el a Chelsea-nek, és vessünk véget ennek az egész őrületnek.

venember83 2018.07.28. 18:00:45

@m.martin91: pontosan. De ha már választani kell, akkor én inkább Pipita és Caldara maradására szavazok, Ruganival együtt. Kellene egy Bonu kaliberű középhátvéd, de nagyon nem tartom jónak az egy-az-egyben cserét Caldara és Bonu esetében. Persze a legjobb az lenne, ha Pipita is lelépne valamelyik fizetőképes klubhoz, és nem egy fejetlen AC Milannal szarakodnának a vezetők.

Paradigma 2018.07.28. 18:08:16

Leonardo Bonuccit visszaváró szurkolók? :-)

babo0410 2018.07.28. 18:26:28

Bonut ki a tököm várja vissza, ez az egyik. Másik, hogy a vezetőségnek miért jó az, hogy Caldarát elpazarolják egy ilyen nagy senkiért? A vezetőség nagyon nagy őrültségre készül. Remélem nem igaz ebből semmi. Csalódott lennék, ha a jövő egyik nagy ígéretét elpazarolnánk egy 31 éves árulóra.

Juventina7 2018.07.28. 18:27:11

@Paradigma: ezen en is meglepodtem...hanyan lehetnek? Bonu, a Juve es Caldara instaja konkretan felrobbant es Bonut ossztuz ala vettek a szurkolok...szoval velhetoen elenyeszo lehet a tart karokkal visszavarok szama.

Glivenko 2018.07.28. 18:27:39

@Paradigma: Képzelheted, tényleg van ilyen. :D
Olyanok ők, mint a csövessel félrekúró asszonyt visszaváró férjek. :D

Gabueroo 2018.07.28. 18:53:25

@venember83: +1 Maradjon mindenki szerintem is.

Max egy Benatia out Godin in
Es meg 1 KP kellene.

Akar ha itt veget erne a mercato mar merfoldekkel elobbre lennenk mint tavalyi evekben.

Rocky80 2018.07.28. 18:55:33

Engem inkább az lepett meg hogy hol él ez a Higany hogy ennyi idősen 4-5 éves szerződést szeretne?

Tisztelem meg minden, na de nehogy már...

west30 2018.07.28. 19:01:51

@Rocky80: Na meg magasabb fizetessel.

Il Principino 2018.07.28. 19:26:53

Valahogy még most sem tudom elképzelni a Leo-Caldara cserét..Ha meg is történik,remélem nem engedjük el végleg a kezét,csak okosan Beppe,eddig jól csináltátok,ne csesszétek el az egészet!Én sem bánom ha Higu marad,de örülök,hogy vki szopatja a Milant :) Azért arra kíváncsi lennék legbelül Caldara,de főleg Rugani mit érez Leo visszatérésével kapcsolatban..Végre eljöhetne az ő ideje,erre lehet jön a Júdás...

Bagg10 2018.07.28. 22:33:53

Remélem Paratici és Marotta csak a Chelseat és Bonuccit szopatja ezzel az egésszel. Caldara nem eladó semmi pénzért!
Nem kerek ez az egész sztori így.
Higuain is minek menne Milanóba? 7,5et keres nálunk. Ki az az ökör aki átmenne bármelyik másik olasz csapatba? Azt hogy PL-be 30 felett leakaszt még heti 200.000 fontos fizut és élvezkednek Sarrival az oké. Annak van értelme.

Paradigma 2018.07.28. 23:49:28

@Juventina7: @Glivenko:
Csak a szokásos, rejtett szerkesztőségi humor. Ezért is csípem ezt a blogot.

jeneiPALI 2018.07.29. 13:26:37

Áruló ide ne jöjjön visza max khedrát adnám oda érte mondjuk az egyzyák krumpliért is adnám semán x.:D

alexGicamo 2018.07.29. 15:18:26

Ami Hugit illeti, szerintem, már csak sértődöttségből is szeretne többet keresni, mondván, ha már " lepasszolnak, legalább anyagilag járjak jól,mert itt az égvilágon semmit sem fogok nyerni ".Ugyanakkor kétlem, hogy a makarónis egyesület tudna neki 8 misis bért fizetni ...

Kérdés azon szurkesztársaimhoz, akik nálam jobban értenek a lovakhoz :Caldara és Bonucci értéke közé mióta kerülhet egyenlőségjel ? Szerintem, sem szakmailag ,sem pedig pénzben kifejezve nem tekinthetőek egyenértékűnek, ebből következik, hogy 1 in 1-ben sem volna szerencsés elcserélni őket . De lehet, hogy tévedek és csak az ifjú, szimpatikus Caldarát szeretném marasztalni, s azért vonom kétségbe ezt a fajta párhuzamot ?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása