A Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus vezetői egy újabb komoly igazolás ügyében szorgoskodnak, a preferált opció pedig a Manchester United középpályása, Paul Pogba.
Az Öreg Hölgy a nyáron komoly meglepetésre megszerezte korunk egyik legnagyobb futballistáját, Cristiano Ronaldót a Real Madridtól.
Miután a scudetto tekintetében már sorozatban a hetediknél jár a torinói együttes, Andrea Agnelli és Beppe Marotta számára egyértelmű klubprioritást egy BL-győzelemre képes csapat kialakítása jelenti.
Ezért az olasz napilap úgy gondolja, hogy a bianconero klubvezetés magas célt tűzött ki magának Paul Pogba tekintetében, aki meghatározó játékossá lett zebramezben 2012 és 2016 között.
Miközben a világbajnokságon igencsak csillogó francia válogatott jelenti az elsődleges célpontot, a vezetők örülnének Sergej Milinković-Savić vagy akár Adrien Rabiot érkezésének is, ha a francia középpályást nem kívánja elengedni a Manchester United.
Párhuzamos szálakon természetesen felmerül Miralem Pjanić jövője is, hiszen meglepő lenne, ha úgy érkezne komoly név a középpályára, hogy a keretből nem távozik meghatározó jelentőségű középpályás.
A Serie A bajnokai nem kívánnak megválni a bosnyák futballistától, sőt, számos forrás szerint készek hosszabbítani vele, azonban számos klub bejelentkezett érte, ezért a klubelnök és a vezérigazgató kész megfontolni 100 millió eurós ajánlatokat a kreatív középpályás kapcsán.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hiribi27 2018.07.24. 12:25:45
Bonu? Pogba? Na ne már!
Mitya10 2018.07.24. 12:27:06
2018.07.24. 12:37:13
rockitbaby 2018.07.24. 12:39:56
Viszont Pjanic megtartása és még egy komoly kp érkezése olyasmi játékot ígérhet, mint amit a mister annó a milannal tolt. Csak egy fokkal nézhetőbb. Nálunk Ibra helyett CR7, Caasano és Boateng helyett Dybala és Pjanic lenne.