A Juventus hosszabbítana, Alex Sandro egyelőre kivár

alex_sandro_felemelt_kezek.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus kész további két évvel meghosszabbítani Alex Sandro jelenlegi szerződését, azonban a brazil védő egyelőre kivár az ügyben.

A szélső védőt tavaly nyáron a Cheslea szerette volna leigazolni, azonban végül maradt Torinóban, de a szerződése nem került meghosszabbításra. A zebramezesek ügyvezető igazgatója, Giuseppe Marotta korábban már megerősítette, hogy a klub új szerződést kínál majd nyáron a brazil játékosnak, s a  Calciomercato most részleteket is közölt a feltételekről.

A hírforrás úgy tudja, Alex Sandro az előző kontraktushoz képest további két szezonra érvényes, 2022 júniusáig szóló, évi 4 millió eurós bérezést biztosító szerződést kaphat a Juventustól.

Ez anyagi téren előrelépést jelentene a jelenlegi 2.8 millió eurós fizetéshez képest, azonban Alex Sandro képviselői egyelőre kivárásra játszanak az ügyben. Úgy hírlik, hogy a játékos és ügynöke szeretnék felmérni a nyáron esetlegesen felmerülő lehetőségeket és ajánlatokat, s csak utána hozzák meg a döntést a jövőt illetően.

A legelszántabb érdeklődőnek mindeddig a Manchester United látszik, azonban az angol klub még nem tett hivatalos ajánlatot a Juventus védőjéért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5414040456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Forza Juve !!! 2018.06.11. 13:35:14

Szóval ha nem kapnak semmi jó ajánlatot akkor elfogadják a Juventusét. Kapják be...

Barolo4 2018.06.11. 13:45:58

Nehéz kérdés.... egyrészt nagyon kevés jó szélső védő van a piacon, ezért mindenképpen meg kellene tartani.... másrészt az idei selejt teljesítménye után örülhet, hogy kap egy ilyen gáláns ajánlatot, amit már becsületből is alá kellene írni. De sajnos a világ nem ebbe az irányba megy, és a kis g...i játékosügynököknek csak az számít, hogy hol kapnak 5 forinttal többet. Ha ez a hír igaz, az részemről sajnálatos. Forza Juventus!

mozambo 2018.06.11. 13:49:04

Azért az éremnek két oldala van szerintem. A Juventus nemtudom mire várt, mert ez a jelenlegi fizetése egészen nevetséges.

venember83 2018.06.11. 13:56:23

Ha gondolkodnia kell, akkor menjen csak a PL-be, semmi szükség egy duzzogó brazilra.

Pavel1988 2018.06.11. 13:57:46

Ez alapján úgy tűnik, hogy fel akarják verni az árát.

jeneiPALI 2018.06.11. 14:01:27

Az ö fizetése csapaton belül is egy vicc kategória miért nem lehet neki is megadni a6m vagy legalább 5 m khedira 4,5 m kap pl jó hogy kivár megemelok apénzét rendesen arégi sanyit láthatjuk a nyártol

Ádám.84 2018.06.11. 14:09:00

Ha lelép, teljes káosz lesz a védelemben. Minőségi bal hátvédet nem fognak hozni a helyére, Spinazzola sérült, De Sciglio is sérülékeny, Canceloért pedig nem akar fizetni a Juve. Igazából már most káosz van a full backek terén Torinóban, ezért is lenne fontos őt megtartani és Cancelot elhozni, akkor legalább már lenne két normális játékos a két szélre, de úgy látszik ez sem megy, szomorú ez.

biancineri101 2018.06.11. 14:16:26

@mozambo: A juve mire várt? Te inkább a játékos pártján állsz? Amúgy megmondom mire várt: a játékosnak még hátra volt a szerződéséből 3 év. A mostani fizuja meg épp annyira nevetséges mint a mutatott játéka...

Leram7 2018.06.11. 14:16:48

Gondolkodjunk egy kicsit...

Sandrot eladjuk, pótolni nem fogjuk tudni, mert nincsen elérhető, tehetséges, olcsó balbekk most kb.

Miért nem adunk neki 5-6M fizetést? Bőven megéri, bőven.

Fontos a stabilitás és fontos az építkezés. Elvesztettük Buffont, minden évben elmegy 1-2 nagy név és így soha nem leszünk egy olyan csapat, akinél minden poszt rendben van.

Van egy jó csapatunk, van egy jó edzőnk, de az értékeinket nem szabad eladni, csak ha jobbat tudunk helyette.

Barolo4 2018.06.11. 15:26:09

@Leram7: 6m-et a jelenlegi fizetések mellett szerintem akkor érdemelne meg, ha két egymás utáni top szezont hozna, és aláírna +5-6 évre. Forza Juventus!

mozambo 2018.06.11. 15:42:33

@biancineri101: Én nem az a fajta szurkoló vagyok aki a kedvenc csapata balfasz lépéseit is védi. Azt gondolom ez az intelligencia egyfajta fokmérője is egyébként. Sandronak új szerződést kellett volna kapnia a 2016/17-es szezon után figyelembe véve azt a teljesítményt amit letett az asztalra. Ha ez megtörtént volna akkor most nem állt volna elő az a kellemetlen helyzet, hogy Alex Sandro fizetése (2,8M€) egy szinten mozog Sturaro (2,5M€) és De Sciglio (3M€) keresésével.

Drotkoszoru 2018.06.11. 15:59:18

Alex Sandro a világ egyik legjobb balhátvédje, akit minőségileg nem tudnánk pótolni a piacon, így az értékesítése nálam szóba sem jöhet. Magához képest gyengébb szezont futott, de még így is a legjobb szélső hátvédünk volt a szezon során, mind a gólok, gólpasszok, osztályzatok terén. Asamoah távozása és a számomra súlytalan Spinazzola sérülése után főleg őrültség lenne eladni a brazilt is. Minden meg kell neki adni, amit kér, ha kell 5-6 millió €-ra emelni a fizetését. Nem rajta kell spórolnia a vezetőségnek.

Thug6Life 2018.06.11. 17:04:26

Egy védő ne kapjon már 4M-nál többet!kivéve ha vezére is a csapatnak!senkit nem érdekelnek a szélső erényei,védekezésben meg szar volt idén.pótolhatatlan??jah a brazil VÁLOGATOTT nem így gondolja.csak egy tipikus zsoldos, már tavaly el kellett volna adni.

Drotkoszoru 2018.06.11. 19:20:07

@rightinthenuts91: Ugyanolyan fizetési ajánlat mellett kétlem, hogy a BL-ben nem induló Chelsea-t választaná.
@Thug6Life: Alex Sandro "pechje", hogy Brazíliában született, Marcelo pedig a világ legjobb balhátvédje. Filipe Luisnál szerintem jobb, de Tite valamiért inkább őt preferálta. Ettől függetlenül a Juventus számára pótolhatatlan a jelenlegi piaci viszonyokat figyelembe véve. Sorold kérlek azokat a balhátvédeket, akik jobbak nála, mozdíthatóak, hasonló összegért és fizetésért hajlandóak aláírni, mint Sandro. Simán megérdemli az 5 millió €-s fizetést, egy kiba*zott nagy vicc, hogy 2,8 milliós fizut kap csak, miközben Khedira féle bohócok 4,5 milliót tesznek zsebre.

Glivenko 2018.06.11. 19:41:31

Sandro egy gonosz brazil. Hiába az egyik legjobb balhátvéd, nem ér ő 4 milliónál többet, akkor sem, ha ebben a szezonban is a csapat egyik legjobbja volt a statok szerint, pedig most aztán nem volt formában a brazil. Én inkább Khedirát próbálnám megtartani, hiszen szegény csak 4,5 millióból kell, hogy lezárja a passzsávokat, ami azért édeskevés egy ekkora klasszis ilyen szintű játékáért.

Roli984 2018.06.11. 20:40:55

@jeneiPALI: mert Semi infyen jott, Marotta meg a szerzodesre eso teljes koltseget nezi jatekosonkent, ami fizubol, meg atigazolasi dijbol all.

biancineri101 2018.06.12. 08:06:54

@mozambo: Ez aztán tényleg kellemetlen helyzet! Egy játékos, akik idén lefele lógott ki a sorból nincs ott a legjobban keresők között, ez felháborító!!! Ne viccelj már :)

Barolo4 2018.06.12. 09:24:24

@Glivenko: Szerintem kár ezeket a dolgokat összekeverni.... egy játékos bérezése nagyon sok mindenen múlik, egyetlen csapatban sem arányos az aktuális tudás szinttel. Khedira azért keres ennyit mert világbajnokként és bl győztesként viszonylag jó korban ingyen érkezett.... én sem kedvelem túlzottan, de teljesen érthető a fizetése. Can is ezért (mármint mert ingyen jön, ha tényleg jön már végre) lesz az egyik legjobban kereső játékosunk.
Forza Juventus!

Glivenko 2018.06.12. 11:57:06

@Barolo4: Nem is akarok ezzel vitatkozni, inkább csak a játékos oldaláról közelítem meg a dolgot. Sandro-t szerintem kicsit sem érdekli, hogy Khedira azért keres ennyit, mert ingyen jött, ő meg kevesebbet keres mert pénzért kellett megvenni. Ez vezetői vagy gazdasági szempontból védhető, de ez egy játékost miért érdekelje?
Sandro még így is az egyik legjobb játékosa a Juvénak, ehhez viszonyítva talán érthető, ha a pénz is fontos neki, mégiscsak egy topjátékosról van szó egy topcsapatban. Azt meg nem várhatjuk el tőle, hogy juvés pizsiben ábrándozzon gyerekként, hogy majd itt játszik egyszer. Szóval ha máshol többet kaphat, átgondolja a dolgot. Ez van. Jobb lenne, ha maradna.

2018.06.12. 12:01:47

@mozambo: Ez pontosan így van. Nehéz így ítélkezni. Számomra általában pont az a legbosszantóbb, hogy csak az egyik oldalát ismerjük annak a bizonyos éremnek. Vagy pontosan azt sem. Vagy egyiket sem, csak találgatunk.
Túlcsordulunk nyilatkozatokkal (a pletykákat már nem is mondom), de mindegyik csak ködösítés, meg félrevezetés.

2018.06.12. 12:07:18

@biancineri101: Nem Sandrot védem, tényleg. De honnan tudod, hogy mi történt tavaly nyáron, vagy ősz elején? Hogy mi miatt romlott le hirtelen a teljesítménye? Meg mi miatt nem volt akkor hosszabbítás? Semmit sem kötöttek akkor SEM az orrunkra. De hogy valami történt, az biztos (vagy történtek). De akkor is csak a ködösítés ment.
- Kapott ajánlatot, de visszautasította, mert a PL-be akart menni?
- Vagy nem is kapott hosszabbítási ajánlatot?
- Vagy kapott ajánlatot, de KHEDIRÁHOZ KÉPEST szánalmas emeléssel?
Találgatással mindenesetre biztosan nem fog kiderülni az igazság.

mozambo 2018.06.12. 12:12:35

@biancineri101: Aláírom, hogy lefelé lógott ki a szezonban. Én nem is vagyok oda érte különösebben, de ekkora fizetéssel ilyen játékost nem lehet itt tartani. béke :)

Roli984 2018.06.12. 12:27:55

nem hiszem hogy a magasabb fizu jobb teljesitmenyt eredmenyez hosszu távon. ha menni akar akkor el kellene adni.

biancineri101 2018.06.12. 16:10:37

@mozambo: Nézd aláírt egy szerződést 5 évre. A Juve amit ígért tartotta, fizut nem vont le, a körülményeket csak fejlesztette azóta (csapatbusz, személyzet edzőközpont...).
ebből a szempontból igazán elvárható, hogy a szerződését itt töltse ki és ne legyen nagy a szája. ha meg menni akar és a klubnak is megfelel mehet szép summáért. Nincs olyan munkáltató-alkalmazott viszony a világon ahol ilyen szituban bármi rossz szó érhetné a munkáltatót. Persze tudom a sportolóknál minden más, de abban egyetérthetünk, hogy AS a játéka alapján nem érdemel sokkal többet, az meg hogy tavaly, mikor 3 év hátra volt a szerződéséből nem kapott jobb fizut szerintem kibírható. Ha meg amúgy is jelezte, hogy rövidesen menni akar, akkor meg pláne nem kell neki nagyobb fizut adni

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása