Claudio Marchisio édesapja és ügynöke a játékos aktuális helyzetéről beszélt, aki reménykedik a maradásban, ám nem tagadta, hogy a középpályást a szakmai vezetőség az elmúlt évben az utolsó opciók egyikekének tekintette.
Az olasz válogatott a 2016-ban elszenvedett térdsérülése nyomán elég nehéz időszakon van túl, miután tavaly csak kilenc bajnokin volt kezdő, a BL-ben pedig csak 19 játékpercet kapott.
A játékost ezért az átigazolási szezonban összehozták úgy az MLS-sel, mint a tegnap este a Monaco csapatával, azonban ügynöke szerint a torinói herceg maradni szeretne, ha van rá mód.
„Nem tudom, hogy ki terjeszti ezeket a pletykákat, de nem szeretnénk ezeket a pletykákat kommentálni.” - mondta Stefano Marchisio az IlBianconero munkatársának.
„Claudio már megjárta az egész világot a pletykákban, és jelenleg semmi értelme ezeket az értesüléseket kommentálni. Az elmúlt órák semmi újdonságot sem hoztak, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Jelekre várunk.
A reményünk az, hogy a Juventusnál marad Claudio Marchisio, azonban a Juventus az elmúlt évben az utolsó középpályások között tartotta számon őt, és most tudnunk kell, hogy a klub kíván-e másfajta megítélést megfogalmazni.
Ha igen, ennek megfelelően fogunk cselekedni, azonban jelenleg a Juventus játékosa.
Nincsenek határidők, nem zajlanak telefonhívások, két okból nem zavartuk a Juventust: először is Claudio érvényes szerződéssel rendelkezik, a második ok pedig az, hogy semmilyen oldalon nem merültek fel újdonságok.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2018.06.06. 09:25:45
Tibi Sebestyén 2018.06.06. 09:41:58
Teljesen egyetértek! Pjanic cseréjének kiváló lenne. A gyengébb ellenfelek ellen játszhatna a bajnokikon hogy Pjanicnak ne kelljen minden meccset végig játszani. Szerintem a Bosnyák teljesítményén látszott is a szezon végén hogy a szart is kipréselik belőle. Mindent elmond hogy anno a Pogba Vidal Pirlo középpályán több helye volt mint idén Khedira Matuidi Sturaro mögött! Szégyen hogy idáig fajult a helyzet.
babo0410 2018.06.06. 10:03:52
Nekem is személyes kedvencem, én mindig is védtem őt. Egyszerűen imádom. De sajnos be kell látni, hogy Marchisionak jelenleg csak nagyon kis szerep juthat. Ha magára tudna találni, én lennék a legboldogabb, de félő, hogy ezek a folyamatos sérülései nagyon betettek neki. Remélem azért csereként valamivel több lehetőséget fog kapni, de sajnos itt már csak a pad jut neki.
e remélem ennek ellenére marad.
rockitbaby 2018.06.06. 10:11:24
A kis hercegünk csinálja végig a felkészülést, majd így nézzük meg mire képes.