A Juventus tárgyalásokat kezdeményezett Praet ügyében

praet_dennis_sampdoria_1.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus tárgyalásokat kezdeményezett a Sampdoriával a genovai klub belga középpályása, Dennis Praet ügyében.

A Sportitalia arról számol be, hogy a játékosért ugyancsak érdeklődő Inter és As Roma előtt, pillanatnyilag a Juventus vezeti a versenyfutást, s a torinóiak négy esztendőre szóló szerződést kínálnak Praetnek.

A hírforrás azt is tudni véli, hogy a zebramezesek a szezont a Crotone kötelékében töltő tehetséget, Rolandro Mandragorát is bevonnák az üzletbe, amely 25-30 millió euro fejében valósulhat meg.

A 24 esztendős játékos a jelenlegi szezon során összesen 35 alkalommal lépett pályára a Sampdoria mezében, ezalatt egy találat és három gólpassz fűződik nevéhez.

Praet 2016 nyarán az RSC Anderlecht együttesétől, 10 millió euróért igazolt a Sampdoriához.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9613994708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2018.05.23. 12:06:31

Na, jólvan. Csak helyre áll a világ rendje. Sergej -> Kovacic -> Bonaventura -> Pellegrini -> Praet. Most nyugodtam meg. Gyorsan elérkeztünk a végéhez. Ha ez a vége egyáltalán.

Spider81 2018.05.23. 12:12:54

@m.martin91: ez egy vicc,csak sajna nem tudok nevetni rajta :(
Azilyen jellegu jatekosokkal mar tele a padlas...valamelyik Seria C-s csaptban "edzodnek" eppen

2018.05.23. 12:16:08

Ez kicsoda? Megint 30 millió a semmire.

Juvetto 2018.05.23. 12:16:18

@m.martin91: Praet -> Padoin visszajön -> Sturaro marad, ez a vége.

Juvejuve 2018.05.23. 12:22:19

Úgy beszéltek mintha már meg is vette volna a klub. Minden pletykának nem kell be dőlni azért :)

Il Principino 2018.05.23. 12:23:18

Ezt nem hiszem el...Kezdődik..De legalább nem 30 éves,addig eljutottunk :)

pedronegroo 2018.05.23. 12:40:10

Ez mégis kinek az okos kis fejéből pattant ki? Az oké hogy komolyabb játékosokra nincs pénz azt eltudom fogadni ha helyében legalább olaszok érkeznek de ennek a belgának semmi értelme!!! Remélem nem vele kezdődik a mercato mert máris elbassza a nyaramat!

Alex8610 2018.05.23. 12:45:24

Simán eltudom képzelni hogy miután Allegri leadta a neveket /SMS Pogba.. / és kiment az irodából Marottaek osszeneztek aztán szetrohogtek az agyukat.Remelem jön Bonaventuraval együtt 60millioert.

Spider81 2018.05.23. 12:45:37

@pedronegroo: A mercato Can bejeltesevel kezdodik ;)

Bbenj 2018.05.23. 12:57:13

Akkor màr inkabb a Nagy Àdàm?Ő legalàbb magyar :D

jeneiPALI 2018.05.23. 13:27:19

Kinézem a mr kobrábol ide hozza hm

Rikoo 2018.05.23. 13:36:41

Minőségi igazolás lesz..

Pavel1988 2018.05.23. 14:10:21

Nem akarom elhinni, hogy ez igaz. Ez a gyerek a Sampdoriaval elérte a csúcsot, semmi keresnivalója egy nagyobb klubban. Stílusát tekintve talán Bentancurhoz áll a legközelebb, de az uruguayi már most jobb nála.

Mindenesetre azért tavaly is voltak rémhírek Luiz Gustavorol vagy éppen Soaresről, azt is megúsztuk. Korai még pánikolni.

Rikoo 2018.05.23. 14:20:50

@Pavel1988: Jó, hogy említed Bentancurt. Az ő távozása is lehetséges.

Alex8610 2018.05.23. 14:29:50

@Rikoo: Annak megint mi értelme lenne? Hogy többek között az ő helyére érkezzenek 20-30 millióért ilyen játékosok? Nagyon remélem hogy ezekből a pletykákbol semmi nem valósul meg.Egyebkent már lassan nem meglepő hogy mindenkiert aki egyeneset rúg a labdába ennyit kérnek csak azt nem értem hogyan gondolja a vezetőség hogy nekünk megis ér ekkora összeget.

Watakuki 2018.05.23. 14:52:36

Kb olyan szintű igazolás lenne, mint Schick. Hálisten a Roma tavaly belopta tőlünk.

Apuleius 2018.05.23. 14:53:03

@Rikoo: A szerződésben szereplő idióta záradék miatt, amely szerint a fele pénz a Boca Juniorst illeti, nem sok értelme volna pénzzé tenni.

Rikoo 2018.05.23. 15:08:27

@Alex8610: Én is remélem, hogy ezek csak kamu cikkek.
@Apuleius: Nyáron elvileg lesz majd tárgyalás a Bocaval, hogy eltűnjön majd ez a záradék. Egyébként leginkább kölcsönt olvastam vele kapcsolatban.

Ádám.84 2018.05.23. 15:14:19

@Rikoo: Bentancur esetében a kölcsön viszont jó ötlet, hadd fejlődjön a srác

Apuleius 2018.05.23. 15:14:36

@Rikoo: Egy kölcsön simán benne van a pakliban, s lehet, hogy nem is volna rossz az ő esetében. A záradékot nem lesz könnyű kiiktatni, a Boca nyilván csak pénzért menne bele ilyesmibe.

Leram7 2018.05.23. 16:15:47

Mivel jobb ő mint Bentancour pl?

Can + Milinkovic-Savic + Pjanic lenne most egy álomkp és cserének Matuidi, Khedira, Marchisio, Bentancour

Il Principino 2018.05.23. 16:39:32

@Apuleius: erről eddig nem tudtam,hogy az értékesitésén feleznek a klubbok..Újabb Marotta féle baromság,nagyon megérte Tevezt elengedni nekik..Mi a helyzet azzal a Vadalá gyerekkel???

Rikoo 2018.05.23. 16:41:11

@Ádám.84: @Apuleius: Szerintem is jó ötlet lenne őt kölcsönbe elengedni. Allegri csak kész játékosokat játszat és ő még nem az.

JuventusFanatikus 2018.05.23. 17:19:34

@Il Principino: Még mindig a miénk és most a Boca Juniors B csapatában játszott kölcsönben.

babo0410 2018.05.23. 17:49:12

@Juvejuve: Akartam írni. Másrészről meg kellenek olyanok is a kp-re, akik elfogadják a padozást. Nem vehetünk csupa klasszist, mert azok nem fognak padozni. Másrészről meg Praet annyira azért nem rossz játékos. Bőven nem középszer.

m.martin91 2018.05.23. 17:51:03

@babo0410: Szerinted 30 millió euróért kell a padra igazolni?

2018.05.23. 17:51:35

Megy az altatás. :) Az ilyen hírektől majd akkor kell aggódni, ha augusztus körül jönnek.

Alex8610 2018.05.23. 19:20:47

@babo0410: Vannak olyan csapatok ahol a padon is minőségi játékosok vannak mégis mindenki eleget játszik valahogy megoldjak. Amúgy nekünk elsősorban a kezdőbe kellene igazolni nem a padra és oda sem 30millioert.Tovabba annak sem látom értelmét hogy Bentancurt kölcsön adjuk és ilyen kaliberű játékos jönne kvázi a helyére ennyi pénzért.Remelem csak pletyka

2018.05.23. 20:24:00

@babo0410: 35 meccsen 1 egész gól és három darab assziszt...tényleg,bőven nem középszer,ennél középszerűbb középhátvédek jobb statokat tudnak összehozni...

2018.05.23. 21:01:19

@Alex8610: Hát igen,ráadásul nálunk 53 meccsen 51 féle csapat volt,vagy micsoda,Allegri is kiemelte,na most ehhez képest amennyit Bentancur,Rugani vagy mondjuk Marchisio játszottak a szezonban,Sturaro szintjén kb...

2018.05.23. 21:22:56

@babo0410: Hááát szvsz semmivel nem több egy átlagos játékosnál, ergo középszer. Pont ugyanaz lenne, mint a tavalyi Schick dolog, amely hála az égnek nem jött össze -> pénzkidobás.

bulldeo 2018.05.23. 23:05:08

Ha már Samp: ez a srác miben jobb, mint Torreira? Gondolom olcsóbb, meg senkivel nem kell versenyezni érte, de ezen kívül?

Rikoo 2018.05.23. 23:06:14

@.Bulldeo: Az a vicc, hogy nem olcsóbb.

bulldeo 2018.05.23. 23:15:01

@Rikoo: akkor gondolom Allegri a megfejtés. Ő jobban csípi a halvérű játékosokat ezeknél a harcosoknál. Az ifjú olaszok közül is pont Barella figyelésével állt le a vezetőség.

Cannavaro 2018.05.24. 07:22:04

Kicsit mindegynek érzem, ki érkezik, mert garancia, hogy Alle jövőre sem hagyja ki Khedirát a kezdőből, így majdnem mindegy, ki a másik kettő, úgy is helyette kell majd játszaniuk....
Kovacic lenne az ár érték arányban legjobb opció, mert nem hiszem, hogy 100 milla lenne, de nem sokkal rosszabb, mint SMS! Can, Pjanic, Kovaciv középpálya, és több lehetőség Bentancurnak, és már jóval előrébb lennénk, de ez persze sosem valósul meg!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása