Massimiliano Allegri a Sampdoria elleni háromgólos győzelem után a sajtónak azzal viccelődött, hogy lényegében jól jött Miralem Pjanić sérülése, mivel így váltania kellett: az első félidő végén Douglas Costa lépett pályára a bosnyák középpályás helyett, a meccs végéig pedig három gólpasszt is kiosztott a brazil támadó.
„Köszönetet kell mondanom Miralem Pjanićnak, mivel a sérülése nyomán hajthattam végre a változtatást.” - mondta a mester a Mediaset Premium számára.
„Úgy terveztem, hogy Douglas Costa be fog állni, azonban nem ilyen korán, viszont mindenképpen játszatni akartam.
A Samp középen játszik és védekezik, így szét kellett húznunk őket, és beadásokkal kerülni meg a védelmüket.
Egyértelműen nem vagyunk abszolút favoritok a scudetto tekintetében. Ma mindenkinek köszönetet kell mondanom, mivel nem egyszerű olyan események után nyerni, amilyeneket a Bajnokok Ligájában elszenvedtünk.
Koncentrálva, nyugodtan és okosan játszottunk. A többit meg Miralem Pjanić elrendezte. A combjában fájdalmat érzett, s jobb ötlet volt lecserélni őt.”
Benedikt Höwedes a szezon során második alkalommal léphetett pályára, ám ezúttal gólt is szerzett egy csodálatos beadás nyomán.
„Nehéz meccs volt ez számunkra. Sajnos borzasztó éve volt a sérülések tekintetében, és nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő pillanatot a játszatására, viszont Stephan Lichtsteiner Madridban 90 percig a pályán volt, így pihentetni kellett őt.
Benedikt Höwedes jó technikával rendelkezik, első számú opció a német válogatottnál, és nagyszerű gólt szerzett. Örülök a sikerének, megérdemelte, nagyszerű srác, aki nagyon sokáig várt a játékra.”
A Juve jelenleg hat pontra leszakította a Napoli együttesét, mivel a déliek gól nélküli meccset játszottak Milánóban a rossonero együttes ellen, jövő hétvégén pedig összecsap a tabella szerint Olaszország két legjobb csapata.
„A Napoli szenzációs évet teljesít, továbbra is elöl vannak, és szerint a következő két meccs szinte eldöntheti a bajnoki cím sorsát.”
A meccs előtti sajtótájékoztatón Massimiliano Allegri azt mondta, hogy még nem volt lehetősége megbeszélni a klubbal a jövőjét, és ezért a győzelem után felmerült a kérdés, hogy mire is utalt a mester.
„Talán félreérthető voltam. Egyszerűen azt akartam mondani, hogy minden március-április során leülünk, hogy egyeztessünk a jövőről. Én jól érzem magam itt, teljes mértékben szinkronban dolgozhatok a klubbal. Az átigazolási időszak elején szabadságra megyek, mivel teljesen megbízok a klub döntéseiben.
Még mindig vannak megvalósítandó céljaink. Ha nem nyerjük meg a bajnoki címet és az Olasz Kupát, talán nem is tartanak rám igényt! Le fogunk ülni tárgyalni, ahogy minden évben megtesszük, nem lesz semmi különbség idén sem.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nathas 2018.04.16. 09:13:47
Sokszor kiveri nálam a biztosítékot a betoji focival, de tegnap kiválóan nyúlt bele!
Höwedesnek is örülök, egészségesen szükség lenne rá.
Gabueroo 2018.04.16. 09:19:24
venember83 2018.04.16. 10:01:45
2018.04.16. 10:37:36
Rivendell 2018.04.16. 12:12:19
2018.04.16. 14:37:49
2018.04.16. 14:39:20
MaRcika 2018.04.16. 15:56:18
Nem klasszis, de nem rossz mostanában.
2018.04.16. 19:15:28
GGábr81 2018.04.16. 22:06:15
MARCIT A KEZDŐBE!