Az Udinese elleni keret

Serie A logo.jpgA Tottenham Hotspur elleni idegenbeli diadalt és Bajnokok Ligája-továbbjutást követően a Juventus egy papíron könnyebbnek ígérkező mérkőzéssel folytatja a bajnoki bajnoki versenyfutást, hiszen az Udinese csapatát fogadja majd az Allianz Stadiumban.

Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányozni fog a sérüléssel bajlódó Juan Cuadrado és Federico Bernardeschi, míg Alex Sandro és Stephan Lichtsteiner sárga lapos eltiltás miatt kényszerülnek kihagyni a kisebbik zebramezes csapat elleni mérkőzést. Ugyan a hétközi Bajnokok Ligája-ütközetre el sem utazott Londonba, Mario Mandžukić ezúttal már ismét együtt készülődhet a csapattal. 

A két csapat októberi találkozója igen szerencsétlenül kezdődött a Juventus számára, hiszen a házigazda Udinese már a nyolcadik perben előnybe került, azonban a gólzáporos mérkőzésen aztán Samir öngóljával, az ihletet napot kifogó Sami Khedira mesterhármasával, Daniele Rugani és Miralem Pjanić, valamint Danilo találatával alakult ki a címvédő győzelmét jelentő 6:2-es végeredmény.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny, Del Favero

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Barzagli, Höwedes, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2613729252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2018.03.11. 14:15:28

Juventus XI: Szczesny; De Sciglio, Rugani, Chiellini, Asamoah; Khedira, Marchisio, Sturaro; D. Costa, Higuain, Dybala

Subs: Buffon, Del Favero, Barzagli, Benatia, Howedes, Pjanic, Matuidi, Bentancur, Mandzukic

venember83 2018.03.11. 14:23:01

Sami biztos, hogy a pihentetés jegyében került a csapatba. Mira nélkül nyögvenyelős meccsre számítok, bár Douglas Costa és Marchisio pályára küldése azért ad valamennyi reményt.

Glivenko 2018.03.11. 14:33:38

Khedira és Sturaro? :D
Na, akkor megint mindent Marchisiónak kell majd csinálnia, és ha esetleg nem tudja ellátni a másik két "klasszis" feladatát is, akkor Allegri majd őt veszi elő, és elégedetlen lesz vele, azaz megint padozhat 1-2 hónapot. :D

Sztovicska 2018.03.11. 14:53:10

Hú gyerekek ezzel a középpályával lemossuk őket a pályáról :D :D

.Bulldeo 2018.03.11. 14:58:15

Stuani helyett jöhetett volna Bentancur. Ha Allegri nem durrantja be Marchisiot és Bentancurt a következő BL meccsig, akkor nagy bajban leszünk. Mondjuk belőle kinézem, hogy Matuidi-Khedira-Sturaro kp-val számol a negyeddöntőre.

Sztovicska 2018.03.11. 15:08:58

Érdekes felállás ez a 4-1-3

danimester1 2018.03.11. 15:16:27

Forza Juve !!!Előzzünk!!!

patrik1112 2018.03.11. 15:20:39

@Sztovicska: mar ki is allitottak 2 jatekosunkat? :D

Rikoo 2018.03.11. 15:20:39

Én nem nagyon kedveltem De Scigliot, de be kell vallanom, hogy TOP10-ben benne van a posztján az alapján, ahogyan eddig a Juventusban játszik. Nagyon megbízható technikailag és taktikailag és jól tud szerelni.

patrik1112 2018.03.11. 15:22:13

@Sztovicska: ja, csak Sturaro es Khedira....

Patricco 2018.03.11. 15:24:12

@Rikoo: igen ma nagyon jol tolja

patrik1112 2018.03.11. 15:25:14

Hihetetlen hogy rugja ilyen szogbol a szabadrugasokat

Rivendell 2018.03.11. 15:25:24

Gratula neki.... még párat

Juventino86 2018.03.11. 15:28:28

DS kimondottan kellemes csalódás. Jól játszik eddig, mint ahogy a szezon egészében. Dybala meg fantasztikus formában:)

Rikoo 2018.03.11. 15:31:21

Borzasztó mennyire nincs középpálya. Próbálja úgy felépíteni a támadásokat a csapat, hogy a középpályát kihagyva, a támadók felé próbálják feljátszani a védők. Egyik kp. sem kéri a labdát, Marci mondjuk nagyon megbízható eddig.

Rivendell 2018.03.11. 15:36:46

Na már megint a dybala PSG szál.

Watakuki 2018.03.11. 15:42:17

Miért Higuain lövi? :/

m.martin91 2018.03.11. 15:42:38

Ki az az idióta fasz, aki kijelöli ezt a Higanyt tizenegyest rúgni?

Rivendell 2018.03.11. 15:42:59

Nem fogom szidni Higut,de miért kapja ő a büntetőket? Látszik rajta,hogy nem az ő műfaja

venember83 2018.03.11. 15:43:02

Marha jó, hogy lassan valamelyik védőnek kell majd lőnie a tizenegyeseket, hogy gólt szerezhessen a csapat. Vagy Khedirának.

Juventino86 2018.03.11. 15:43:16

Miért Higu lőtte???? Nagyon sablont lő. Jobbal a természetes oldalra lefelé...

Apuleius 2018.03.11. 15:43:35

Hány büntetőt akarunk még elbaszatni Higuaínnal? Ezt az edzésen kellene gyakorolni inkább...

Watakuki 2018.03.11. 15:44:57

@Rikoo: Igen, de ott van Dybala, Costa, Marchisio, akiknek bármikor látatlanban átadnám a labdát.

giorgio007 2018.03.11. 15:44:58

Az utolsó kettő tizijét kihagyta a kis cuncimókus.

Rikoo 2018.03.11. 15:46:40

@Watakuki: Dybala a 3 fontoa kihagyott büntetője után, nem hiszem, hogy fog lőni a közeljövőben.

2018.03.11. 15:46:46

Gratulálok annak a leleményes edzőnek, aki Higannyal löveti a tiziket, igazán zseniális döntés.

Del Pybala 2018.03.11. 15:46:50

Fura, hogy a 2 40 éves kapus kozul Bizzari-nak van bl gyozelme és nem Buffonnak :D

pott70 2018.03.11. 15:58:17

Nem is rossz ez,viszonylag szórakoztató meccs.Costa-DS elég jól tolja.Marcinak nincs könnyű dolga,így egy szem középpályásként,de viszonylag jól benne van a játékban.Egyre nehezebben értem,miért is nem kap több lehetőséget.

Juventino86 2018.03.11. 16:10:30

Most hatalmas passzt osztott le Higu. Jól nyomja ő, csak tizit nem kellene lőnie. :)

Thug6Life 2018.03.11. 16:11:07

hány gólos így Dybusz?

Watakuki 2018.03.11. 16:13:50

Dybala úgy látszik, kezd visszatalálni arra az útra, amit év elején elkezdett.

2018.03.11. 16:14:36

Jó "ellötyögünk" egyenlőre, sima edzőmeccs.

2018.03.11. 16:15:23

@Juventino86: úgy rémlik, az sem jobb, ha Dybala rúgja a 11-est. :-P

Génmanipuláltházikecske 2018.03.11. 16:16:27

Egy gólra lemaradva Icarditol, nagyon biztató ez az ő szempontjábol.

Rikoo 2018.03.11. 16:18:28

Khedira annyira legalja színvonal. Milyen lövés volt ez?:D

patrik1112 2018.03.11. 16:20:38

Ds meccsrol meccsre egyre jobb. Biztato

Juventino86 2018.03.11. 16:22:55

@Dr. Grant: Nem is rá gondoltam :) Marci, Costa, esetleg Asa is lőhette volna. Bár utóbbi kissé furcsa lett volna:)

Juvejuve 2018.03.11. 16:23:07

De Sciglio simán az egyik legjobb igazolásunk volt idén, Douglas Costával együtt :)

Juvejuve 2018.03.11. 16:23:48

Közbe kiegészült a csapat :D (Khedira out)

James Zabiela 2018.03.11. 16:24:07

Micsoda tapsvihart kapott Khedira!

Sztovicska 2018.03.11. 16:29:42

Hatalmas az összhang khedira és sturaro között. Amióta lement khedira sturaro kétszer olyan szar. Szenzációs páros

Dybala2379 2018.03.11. 16:31:13

Szegény Bentancur mit érezhet mikor látja, hogy egy Sturaro játszik helyette..remekül passzolt a reklámtáblának :D lol..

2018.03.11. 16:31:26

@Juventino86: gondolom, hogy olyat akarnak, aki általában játszik. Utóbbi hármas azért nem játszik mindig. Dybala maradt volna szerintem, ha ősszel nem kezdi játszani a kiskirályt.

2018.03.11. 16:32:38

@Sztovicska: Ha Sturaro is lemenne, akkor 2-vel több focista lenne a pályán egyből. Úgy könnyebb focizni. :-P

Rikoo 2018.03.11. 16:35:30

@Dybala2379: Sturaro szeret a reklámtáblának passzolni. Minden 2. meccsén megjátsza valamelyiket.

venember83 2018.03.11. 16:50:51

Fránya ugráló, kezelhetetlen labda...

Juvetto 2018.03.11. 16:52:30

Juve meccsek alatt időnként felkapom a fejem, hogy talán a Fiamnak fáj valami, beverte valamijét, vagy odacsípte az ujját, esetleg elesett...? De nem, olyankor csak Sturaronál van a labda, a síró hangot pedig mindannyiszor a játékszer préseli ki magából.

tom85 2018.03.11. 16:52:55

Ha a Juventus Medicalban nézőket is ápolnak, lehet kevesebb munka lenne,ha minden meccsen Marchisio és/vagy Bentancur játszana. Sturarot és Khedirat a takarítónő kidőlése után cserélném be,ha már a felmosóra támaszkodva sem tudna pályára bócorogni.Persze kettejük helyett játszana.

pott70 2018.03.11. 16:56:56

@Juvetto:Csodálkozol?Hát kék-zöld szegény bogyó...:))Stu olyan,mint valami futballista paródia.

Rikoo 2018.03.11. 17:00:14

A Juventus erejét mutatja, hogy kettős emberhátrányban is simán győzött.

danimester1 2018.03.11. 17:23:03

Este meg a dövevő hullarabló csürhe tehetne egy szívességet...ja!és legyőzhetné az afrikai kukás bagázsot,de minimum 1 pontot szerezzenek!

2018.03.11. 19:26:25

@danimester1: A 2 "szimpatikus" bagázshoz egy jó 0-0-ás döntetlen illene. Azzal pontelőnyünk is maradna úgy, hogy egyel kevesebb meccset játszottunk. Ja és Isten őrizzen meg minket attól, hogy az inter bejusson a BL-be. Sokkal több problémával néznénk szembe, mint eddig.

preczol 2018.03.11. 19:53:01

A mai meccsen több volt a pozitívum, szerintem ezzel mindenki egyetért. Az elmaradt meccset szerdán pótoljuk?

2018.03.11. 21:08:45

@preczol: A hozzáállás egészen dicséretes volt. Beszorították őket és a gól után sem álltak le, akartak még gólokat lőni. Ráadásul egy ki-ki meccs utáni hétvégén.

Cannavaro 2018.03.11. 21:12:53

Khedira-tól, még 'Sztuáni is jobb volt ma... :D Dybala nagyon kell ebbe a csapatba, csak ha megy neki, ne szálljon a felhők felé! Del Papa elbeszélgethetne vele az alázat fogalmáról, és akkor folyamatos lenne a zseniális formája! DS, tényleg egyre jobb! Remélem, még nem ez a csúcsformája!
Ma egy elfogadható meccset nyomtunk, ami még nagyrészt nekem is tetszett! :D :P
Kellett hozzá az Udine is, de nem akarom csak rájuk fogni! Jó lenne nyáron 2 nagy fogás a KP -ra, mert ez katasztrófa! Lássuk be Marci se megoldás már(Nagyon azt akartam hinni, de nem az) Matuidi a legjobb jelenleg, mert fut, labdát szerez, és talán a legritkábban adja azt el azonnal! Pjanic, egyértelműen a társak hiánya miatt nem hoz rendszeres jó formát! Ő nem az, aki betonbiztossá teszi a középpályát, de ha csinálnak neki helyet zseniálisan passzol, és lát a pályán! Cuad, ha vissza tér, és tudunk jól igazolni nyáron KP ra, úgy ismét esélyesek leszünk a BL re, és végre nem kis csapatként kell játszanunk, kis csapatok ellen(Ma épp nem, de túl gyakori) FORZA JUVE!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása