A Juventus játékosai a Tottenham Hotspur elleni diadalról

higuain_gonzalo_golorom_dybalaval_1.jpgA Juventus fordulatos és emlékezetes mérkőzésen, 1:0-ás hátrányból felállva fordított a Tottenham Hotspur ellen, s a 2:1-es győzelemmel továbblépett a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé. 

"Micsoda fantasztikus pillanat! Megmutattuk, hogy minden lehetséges." - adott hangot örömének Andrea Barzagli a mérkőzés lefújását követően. 

"Ötven percen keresztül nem játszottunk jól, de utána feljavultunk és megfordítottuk a mérkőzést. Amikor az ember képes küzdeni, a szerencse időnként a pártjára áll, ezt láthattuk akkor is, amikor a kapufát találták el a mérkőzés vége felé. 

Mit mondtunk a szünetben az öltözőben? Hogy hinnünk kell, s amikor eljön az idő a küzdelemre, képesek vagyunk felnőni a feladathoz. Megmutattuk, hogy a Juve vagyunk, egy kemény ellenfél."

Giorgio Chiellini hozta a tőle megszokott harcos játékot, s nagy szerepe volt abban, hogy a Juventus állta a sarat a londoni csapat rohamai alatt.

"Ez a mérkőzés járt a fejünkben. Megszenvedtünk az első félidőben, de ez várható volt. Továbbra is hittünk, nem futott le a meccs számunkra, s tudtuk, hogy lesznek majd helyzeteink arra, hogy előnybe kerüljünk.

Jó teljesítményt nyújtottunk és megmutattuk, milyen tapasztaltak vagyunk. Hat évvel ezelőtt nem rendelkeztünk volna ugyanezzel az önbizalommal, ami ahhoz kell, hogy az ilyen estéket kezeljük. Ma este megmutattuk, milyen sok van bennünk! Életben tartjuk az álmokat, s nehéz lesz, de itt vagyunk és nehéz ellenfél leszünk."

Kwadwo Asamoah csereként lépett pályára, s a váltás döntőnek bizonyult, hiszen a ghánai középpályás jelenlétének is köszönhetően, a Juventus felébredt Csipkerózsika-álmából és magasabb sebességre kapcsolt.

"Hat éve játszom ebben a csapatban. Minden nap keményen dolgozunk a csapat érdekében, én is így teszek, ahogyan a csapattársaim is. Ma este hatalmas győzelmet arattunk egy fiatal, de kiváló csapat fölött. A kispadról azt láttam, hogy túlzottan égtünk a vágytól, hogy előre menjünk és gólt szerezzünk. A mester arra kért, hogy egy átalakított rendszerben játsszak, hátul négy védővel. Ezt követően jobban megtartottuk a labdát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9813723936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DelPiero2 2018.03.08. 10:44:43

a fiatalok gyorsabb beépítése egyébként történhetne úgy is, ha a bajnokikon arra törekednénk, hogy gyorsan megtömjük az ellenfelet pár góllal, és utána már lehetne kockáztatni, hogy lehozunk sztárokat, és játszanának a fiatalok. Azért is jó lenne, mert akkor nem fordulna elő, hogy a sztárok lesérülnek, fáradtak...Sajnos nem erre törekszünk, hanem lövünk egy két gólt, és húzzuk az időt, és ezért nem kockáztathatunk a fiatalokkal.

mrdel 2018.03.08. 10:48:43

Remélem idén megint szétrollkodjuk a Bl-t és magasba emelhetjük a serleget a szezon végén!
Forza Juve!!!

preczol 2018.03.08. 11:39:08

A Lazio és a tegnapi meccs után a fiúkon azt láttam, hogy újra harapnak. Felszakadt egy gát, ami ezek után egy olyan pluszt jelent, ami viszi most már a csapatot. Jó volt látni Buffon+Chielo+Barzát, valamint Dybala+Higu. Ilyen eksztázis nincs más csapatnál egy győzelem után.

mpite 2018.03.08. 14:13:48

@DelPiero2: Ez túl ésszerű, logikus és jövőorientált gondolkodásmódot feltételezne. Vagyis semmi olyat, amiről a Juventus és úgy általában az olaszok ismertek lennének. :)

alexGicamo 2018.03.08. 17:50:02

@mrdel: Bárcsak igazad lenne !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása