Pjanić: „Szoros bajnoki csatára számítok”

pjanic_miralem_portre.jpgMiralem Pjanić úgy gondolja, hogy a Napoli és a Juventus közötti csata egészen az utolsó bajnoki fordulóig szoros lesz.

Jelenleg a Napoli vezeti a tabellát egy ponttal a Juventus előtt, miközben még tizenhárom bajnoki forduló van hátra, az Öreg Hölgy bosnyák játékszervezője pedig arról beszélt, hogy csapata nem fogja könnyedén feladni a címvédésért zajló harcot.

„Szoros harc lesz köztünk és a Napoli között egészen az utolsó meccsig.” - nyilatkozta a középpályás a La Gazzetta dello Sport számára.

„Jelenleg egy lépéssel le vagyunk maradva, ezért meccsről meccsre folyamatosan tartanunk kell a nyomást. Ezt követően pedig nekik majd itt kell bizonyítaniuk nálunk, ha pedig szeretnénk megelőzni őket, akkor nekünk válasszal kell szolgálnunk.

Elég bonyolult sorozat végéhez közeledünk, amely során számos idegenben játszott meccs van mögöttünk, de jó eredményeket szerzünk, a fontos dolog pedig az, hogy mindannyian 100%-ig készen állunk a harcra.

Mindannyian azt reméljük, hogy a sérültek minél hamarabb visszatérnek, hogy a teljes csapat rendelkezésre állhasson. mivel így minden bizonnyal egyszerűbb versenyképesen megérkezni a szezon végéhez mindhárom sorozatban.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7413689254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoltan Hervay 2018.02.22. 10:36:39

Nem ide tartozik de akik nyàron lemondtàk N Zonzit remèlem tegnap làttàk h mit tud ès h pontosan egy olyan jàtèkos hiànyzik pjanic mellöl.

jeneiPALI 2018.02.22. 11:55:45

@Zoltan Hervay: Egyet értek nem khedira az biztos!!

Juve82 2018.02.22. 12:27:26

@jeneiPALI: Most láttam először játékban...de már az pozitív, hogy hallottam többször a nevét :D

2018.02.22. 16:15:12

@jeneiPALI: @Juve82: Nagyon meg kell erőltetnem az emlékezetemet, hogy ennyire gyenge Juve-középpályást mondjak a történelmünkben, aki stabilan a kezdőcsapat tagja volt. Természetesen Khediráról van szó. Valószínűleg csak a 7. helyezett években érdemes kutakodni. Talán a Marchionni-Felipe Melo-Tiago hármasból valaki felvenné a harcot a nemes címért, de ők messze nem voltak ilyen stabilan kezdők.

Szabolcs Borbély 2018.02.22. 16:58:30

@Dr. Grant: Kövezzetek meg, de én bírtam Marchionnit :D

ToTTy-Juve 2018.02.22. 17:24:41

@Szabolcs Borbély: Őt én is, de a szerencsétlen Tiagót és az "elborult az agyam" F.Melót ki nem állhattam.

Pjanicnak pedig igaza lehet, hogy szoros lesz a vége, de az otthoni meccs az adu még a kezünkben, viszont azon kívül is folyamatosan a sarkukban kel lennünk. Azt meg sajnos be kell látni, hogy az idei BL álom kategória.

Egyébként Higuainról tud valaki valamit? Mikor lesz bevethető?

Tibi Sebestyén 2018.02.22. 18:00:04

Az a baj hogy én nem hiszem hogy a hátra lévő 13 meccsen kihúzzuk ezzel a védekezős 1-0 győzelmekkel! Elöbb utóbb beleszaladunk egy 90. Pecben kapott gólba! A napoli viszont nem nagyon akar hibázni!

JuveWinC 2018.02.22. 20:03:03

Én meg azt hiszem nehezen, hogy a Napoli kihúzza a hátralévő 13 meccset ugyanazzal a kezdő 11-gyel, sérülések nélkül, plusz még hozzánk is jönnek. De ha megcsinálják, megérdemlik.

2018.02.22. 22:17:26

@Szabolcs Borbély: lehet, hogy üdítő lenne Khedirát visszacserélni rá. :-D

2018.02.22. 22:18:47

@ToTTy-Juve: Kicsit pihen, megeszi az összes tésztát, aztán már jön is.

2018.02.22. 22:20:26

@Tibi Sebestyén: @JuveWinC: nekem eleve magas, hogy a napoli eddig is kihúzta ilyen vékony kerettel. Allegri ott ennél a keretnél lassan be kéne, hogy szálljon, mint játékos-edző. :-P

2018.02.23. 06:37:33

@Zoltan Hervay: Néztem a meccset,nem tudom beazonosítani,hogy mi olyat csinált NZonzi,ami miatt sajnálni kéne,hogy nem itt játszik...Sturaronál annyival ügyesebb,hogy le tudja kezelni a labdát,de passzolni már ő se tud,technikailag NB1-es szinten van. Jól rombol,ezt elismerem,de ettől soha nem lesz Juve-szintű,szerintem még a Sevillához is kevés az ő játéktudása,csak nincs jobb a posztjára. Aki azon a meccsen nagyot játszott,az Banega,Jesus Navas és De Gea,nem láttam több említésre méltó teljesítményt.

Juve82 2018.02.23. 10:47:47

@Dr. Grant: +1 ! Maximálisan egyetértek!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása