Licitháború lett Pellegri ügyéből

pellegri_pietro_genoa_golorom.jpgA Monaco is komolyan gondolja a Genoa fiatal csatárának, Pietro Pellegrinek a megszerzését, ezért a tizenhat éves futballista ügyében komoly versenytársra lelt a Juventus.

A középcsatár 2001-es márciusi születésű, és nyolc Serie A meccs alatt három gólt is jegyzett.

Amint arról a minap beszámoltunk, a Juventus egyeztetéseket folytat a Genoa vezetőivel egy következő nyári esetleges átigazolás ügyében.

A pletykák szerint a torinóiak 10 millió eurót kínáltak a támadóért, amely összeghez 20 millió euró csatlakozhat bónuszok formájában.

Mindazonáltal a Sky Sport Italia átigazolásokra szakosodott munkatársa, Gianluca Di Marzio arról számolt be, hogy a Monaco is ajánlattal állt elő, ami fordítottja a bianconero ajánlatnak: 20 millió fix díjhoz 10 millió euró csatlakozhat különböző bónuszok formájában.

A lényegi különbség a két ajánlat között mégis az, hogy a Monaco azonnal elvinné Pietro Pellegrit, a hercegségiek több játékidőt ígérnek a támadónak, hiszen a Ligue 1 bajnokainál már tulajdonképpen hagyományai vannak a fiatal tehetségek kinevelésének.

A Juventus is azonnal vihetné a támadót, azonban Torinóban feltehetőleg elég sokat padozna a futballista, hiszen az Öreg Hölgy jelenleg rendkívül komoly támadósorral rendelkezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3813604411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2018.01.26. 09:02:15

Ha kialakul a licitháború, akkor egyszerűen ki kell szállni ebből a transzferből. Ilyen nagy összegeket nem szabad kiadni egy fiatal tehetségért,aki akár még el is kallódhat. Sokkal inkább egy minőségi jobbhátvédbe kellene beinvesztálni. Annak sokkal több értelmét látnám.

pedronegroo 2018.01.26. 09:09:24

Havonta kijön egy ilyen nagy tehetség... a játékos érdekeit nézve oda kell mennie ahol folyamatosan játszhat ha van eszük akkor ebbe az irányba indulnak el.

2018.01.26. 09:57:30

@Juventino86: szerencsére, nem kell tartanunk ettől. :-D
Marotta sosem felejti el kinyilatkoztatni, hogy semmiféle licitháborúban nem veszünk részt. :-O

Juventino86 2018.01.26. 10:03:48

@Dr. Grant: Úgy legyen! :) Kellene tényleg mindkét szélre egy minőségi védő. Nem mondom, hogy feltétlenül esélyünk van klasszisokat elhozni, nincs is belőlük olyan sok azon a poszton. De kellene valaki.

babo0410 2018.01.26. 10:25:59

@Juventino86: Csak az a baj, hogy a tehetségesebb fiatalokért mindig több csapat fog versenyezni. Ha mi mindig, minden licitháborúból kihátrálunk, akkor a legnagyobb tehetségekre esélyünk se lesz. És majd oda lyukadunk ki, hogy ugye a befutott nevek nekünk piszok drágák, a fiatal tehetségekért nem versenyzünk, és akkor marad nekünk az a szint, akikkel nem lehet a BL-ben nagyot alkotni?

jeneiPALI 2018.01.26. 11:01:48

Pedig nem kéne hagyni eluszni Higany öreg 30, Mandzu is 30 koruli ekét játékosra sok évet nem lehet alapozni már lehetne Kean és Pellegri, helytük erre nem gondol senki , jövö afiatalokba van akinek több fiatal tehetsége van az uralhatja abajnokságot sok évig , idövel ablt is

rockitbaby 2018.01.26. 11:36:20

@pedronegroo: Elnézve Higuain jelenlegi hasznosságát és formáját, szerintem ha lenne más opciónk, a mister már rég a padra tette volna. Igen könnyen el tudom képzelni azt, hogy jelen pillanatban Higuainnak gyakorlatilag bárki komoly konkurencia lenne. Hogy ez vajon mégis milyen képet festhet a jelenlegi helyzetről, azt mindenki maga ítélje meg :)

pedronegroo 2018.01.26. 11:48:02

@rockitbaby: Higut nem is kellett volna idehozni de ez már egy lerágott csont. Amúgy nem gondolom hogy elsősorban az Ő hibája hogy ennyire súlytalan és azt se gondolom hogy bármelyik sztárcsatár itt lubickolna egyszerűen esetlen a támadójátékunk nem tömjük labdákkal és a befejezőcsatár nálunk bőven el van látva védekező feladatokkal és ebben már Higu is beállt a sorba a mezőnyben lefárasztja magát mondjuk elég hamar egy jobb kondijú csatár azért előre lépés lenne. Az argentin hosszabb távú padra ültetését nem fogja Allegri meglépni. A legegészségesebb az volna ha Mandzu-val felváltva nyomnák és lenne ezáltal egy kis versenyhelyzet a szélen meg elfelejteni most már a horvát tankot van oda már jobb player-ünk.

Rocky80 2018.01.26. 12:10:13

Az az elkeserítő, hogy egy licitháború esetén nekünk már a Monaco is komoly vetélytárs.

Juvegaspy 2018.01.26. 12:17:34

@Rocky80: A monaco ha odateszi magat a vilagon barkinek komoly versenytarsa lenne licithaboruban nyugi

venember83 2018.01.26. 12:26:02

@babo0410: maradnak a bevált iparosok, lásd pl. Khedira. Nem is értem, miért nem látod be, hogy egy Juventus nem engedheti meg magának, hogy felelőtlenül költekezzen holmi tizenévesekért... Anyagilag nincs azon a szinten a klub, csak azért száll harcba a Juventus, aki a Juventushoz akar igazolni, aki nem támaszt irreális igényeket, kb. ez a mantra, nem?

2018.01.26. 12:44:11

@venember83: Ez jó. Sőt, talán a hónap vicce. :-D Khedira, az alibista, mint iparos? Ha az építőiparban "dolgozna", eléggé befújna a házakba a szél. :-P

m.martin91 2018.01.26. 13:06:26

Teljesen logikus választás lenne Pellegri számára a Monaco. Még haragudni sem lehetne rá.

NagyonJuve 2018.01.26. 13:21:41

Érdekes senkinek nem tűnt fel a Juventus a fiatalokat megveszi és ott hagyja a klubjában. Ennek a srácnak is az lenne a legjobb ha maradna. Szerintem a Genova is jobban belemenne ha a Juventus most kifizeti a 10 M majd ott hagyná 3 év kölcsönbe utána meglátjuk mennyit fejlődik. Nagyon fiatal még.

epaska 2018.01.26. 13:22:17

Most komolyan...minek nekünk egy 16 éves játékos, mikor a 20-24 évesek sem kapnak lehetőséget? Azért, hogy jobbra-balra adogassuk kölcsönbe, úgy mint Keant?
Amennyiben ez a francia ajánlat valós, biztos nem fogja a Juventus ifit választani. Hülye lenne.

Rikoo 2018.01.26. 13:29:05

A Juventus TOPklub. Meg kell vásárolni és kikölcsönözni a Monaconak. Nevelgessék csak, ha annyira akarják.

venember83 2018.01.26. 14:01:28

@Rikoo: vicces gondolat, ebbe tuti, hogy nem menne bele a Monaco, pedig szép gesztus lenne a Juve részéről. Na jó, nem annyira szép. És talán nem is olyan hasznos, ha figyelembe vesszük az olasz bajnokság egyedi jellemvonásait, amelyekhez hozzá kellene szoknia egy fiatal támadónak, ha sikeres akar lenni a Juventus csapatában.

Rikoo 2018.01.26. 14:22:06

@venember83: Nyilván nem mennének bele. De jó lenne végre TOPklubként viselkedni az átigazolási piacon is. Egy olasz játékost ne a Monaco igazoljon le. Még annak se örülnék, ha a Real Madrid igazolná le.
Az olyan olasz játékosokat akiben tényleg komoly lehetőség van a Juventusnak kötelessége leigazolni.
Szerintem nem lenne gond, ha más bajnokságban próbálná ki magát, biztosan sokkal többet fejlődne, mint a Serie A-ban.
A taktikus foci pedig már biztos a vérében van, hiszen Olaszországban nevelkedett és a Genoa felnőttnél edz már egy ideje.
Érdekesség még róla, hogy Ibrahimovic a példaképe és ezért folyamatosan fejleszti a technikai képességeit.

rockitbaby 2018.01.26. 14:46:11

@pedronegroo: Tény, hogy az lenne a legideálisabb, de pont ezért nem fog megtörténni. Mandzu fix kezdő a komolyabb, védekezést igénylő meccseket a szélen, mert azt a védőmunkát senki nem tudja lepakolni, amit ő.

Higuain örök vitatéma lesz a szurkolók körében, de nincs rá egyértelmű válasz, hogy kellett-e nekünk vagy sem. A magam részéről minimum 50%-át az átigazolásnak a "mi megtehetjük ezt is, ti meg nem" faktornak tulajdonítom. Nyáron legkésőbb mindenképp kelleni fog egy csatár még. Mandzu szerintem távozni fog, ha továbbra is szélsőként számolunk vele. Ilyen tekintetben pedig nem lenne rossz vétel ez a fiatal srác.

Én a fiatalokkal amúgy is azon az elven vagyok, hogy felesleges kölcsönadogatni őket, mikor értelmes rotálással - ami idén végre alakulni látszik -, kapnának 20-25 meccset, ami a legmagasabb szinten nagyon is jó, ráadásul sokkal többet is érhet az A csapattal edzeni, mint bármelyik kis/középcsapattal.

Ha látunk ebben a srácban fantáziát, csapjunk le rá. Ha Pjaca megért több, mint 20 milliót, akkor igazán nem látom, őt miért ne lehetne bepróbálni ennyiért.

m.martin91 2018.01.26. 14:47:31

@Rikoo: Szerintem érdekes volna, ha lemaradnánk Pellegriről a Monacóval szemben, és maradna nekünk az észak-koreai. Ez sok mindent elárulna az olasz labdarúgás jelenlegi helyzetéről.

Rikoo 2018.01.26. 15:17:37

@m.martin91: Szerintem nem érdekes, hanem inkább szégyen lenne. És inkább jönne helyette 2 olasz "tehetség".(Cristante, Darmian)

Nathas 2018.01.26. 17:22:34

Vegyük meg Pellegrit és cseréljük el Sidibére ;-)

Il Principino 2018.01.26. 17:38:12

Jó lenne ha végre lenne egy olasz tehetség a csapatban,ha már kinevelni nem tudunk!
Higuainról meg annyit,hogy ha akkor nem vesszük meg,akkor se bajnoki,se kupacímvédés nem lett volna tavaly!!!A rangadókat az ő góljaival nyertük (Roma-Napoli ellen)a kupában kivégezte ismét a Napolit több gólt szerezve volt csapata ellen..Nem beszélve a Monaco elleni góljairól és a sok aprócska bajnoki találatairól!
Az ő leigazolása(és Pjanicé persze) éppen arra volt jó,hogy kihúzzuk a fő riválisok méregfogát,ezzel gyengítve őket,minket meg pont annyival erősítve :)

2018.01.26. 17:58:24

@m.martin91: @Rikoo: minden fiatal olasz "tehetséget" nem vehetünk meg. Most pillanatnyilag nem is látom, mi értelme lenne, ha úgyis egy Khedira-féle szerencsétlen játszik Bentancur helyén, Barza, Chiello és Benatia mellett nem jut szóhoz Rugani és Brnardeschi is maximum arra van használva, hogy elmondhassuk, hogy a Juvénak van az egyik legdrágább padja a világon. Allegrinek nem megy a fiatalok beépítése. Így minek egy újabb fiatal?

Nathas 2018.01.26. 20:31:25

@Dr. Grant: igazad van, felesleges. De szerintem a fiatalok is látják, hogy hülyeség ide igazolni, míg Allegria mester.

@Il Principino: zárójelbe tetted Pjanicot és kiemelted Higuaint, de azt hiszem fordítva kellene.

2018.01.26. 20:59:58

@Nathas: Ejj, dehogy felesleges, én sem ezt akartam mondani, csak egészen szégyenteljes módon úgysem játszanának és így hiába lennének leigazolva. Szomorú. És nézhetjük helyettük Khedirát.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása