Tare: „Milinković-Savić nem eladó”

tare_igli_cserepadon_oltonyben.jpgA Lazio sportigazgatója, Igli Tare nemrégiben arról beszélt, hogy reményei szerint Stefan de Vrij alá fogja írni az új szerződését, miközben azt is elmondta, hogy Sergej Milinković-Savić tekintetében nem határozott meg a klubvezetés értékesítési árat, és a támadó nincs a piacon.

Az egykori futballista az Udinese elleni mérkőzést megelőzően beszélt a sajtóval a csapatáról és a két játékos helyzetéről.

„Fontos meccs a mai, azonban nem alapvető.” - idézi a vezető szavait a Mediaset Premium.

„Koncentrálnunk kell, és győzelmet kell szereznünk, amely megerősíthetné a tabellán elfoglalt pozíciónkat. Felipe Anderson és Luis Nani hozzáadott értéket nyújt támadásban, és komoly minőséget biztosít a csapatnak. A játékosoknak jobban meg kell ismerniük egymást, azonban a csapat már bizonyította edzésen, hogy mennyire szeretne jó eredményeket elérni.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Lazio együttesét Európa legjobb csapatai között láthatjuk. A csapat nem csupán megnyeri a meccseket, de meggyőző teljesítményt ér el a Serie A, az Európa Liga és az Olasz Kupa színterén.”

A Lazio kapcsán kardinális kérdés két játékos helyzete, így a lejáró szerződésű Stefan De Vrij és a rendkívül nagy érdeklődést keltő szerb fiatal, Sergej Milinković-Savić jövője.

„Véleményem szerint Stefan De Vrij alá fogja írni az új szerződését. Nem egyszerű a holland játékossal tárgyalni, azonban a futballista maradni szeretne.

Serges Milinković-Savić minden bizonnyal a Lazio játékosa marad a szezon végéig, de azt követően nem tudom, hogy mi fog történni. Nagyon jól érzi magát, a Lazio vezetősége pedig nagyon elégedett, hogy olyan játékost tudhat a csapat keretében, amilyen ő. Az ő esetében nem beszélhetünk árról, mivel egyszerűen nem dobtuk piacra a játékjogát.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5613602449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.01.25. 14:19:46

Mindenki eladó egy ilyen játékost /SMS/ pedig nem fogja évekig motiválni a max az első 4-5 hely egyike.

Nathas 2018.01.25. 15:35:26

@Alex8610: Tare is csak az idei szezonról beszélt. Ebben az is benne van, hogy ha valaki nagy pénzt kínál érte a nyáron, el fogják adni. Szerintem ezzel a nyilatkozattal csak azt tudatosítja, hogy ha valakinek kell, az ne próbáljon meg egy 25+5-ös ajánlattal próbálkozni.

Nathas 2018.01.25. 15:36:38

@Alex8610: ui: többször felmerült már a neve a blogon, de szerintem nem lesz Juve játékos, ahhoz túl drága.

pedronegroo 2018.01.25. 15:47:05

SMS nem nekünk való se a stílusa se az ára nem kompatibilis a Juve-val. Ha meg tényleg ráálltunk a fiatalokra, mert belátjuk hogy nem tudunk versenyezni a jelenlegi árakkal vagy csak nem akarunk akkor Barella-ért nem kellene pár millión tökölni mert még így is nagyság rendekkel kevesebbe kerül mint egy már felkapottabb játékos. Barella szerintem sokkal jobban is passzolna hozzánk. Már csak egy edző kellene aki képes és hajlandó is beépíteni a tehetségeket.

Rikoo 2018.01.25. 16:10:13

@Nathas: Hát Romano szerint már a vezetőség előkészített egy 3. 100 millió euró összértékű ajánlatot nyárra.(Eddig egy 40 és 70 milliós volt.)
Azonban, mivel jó esély van arra, hogy elutasítja ezt Lotito inkább más játékosok ügynökeivel találkoznak, hogy ne csússzanak le róluk végül.(Barella, Cristante, Praet)
Illetve még Pellegrini az aki nagyon esélyes arra, hogy Juventus játékos legyen.
@pedronegroo: Barella szerintem Allegri kompatibilis. Ő szereti az ilyen harcos stílusú játékosokat.

Alex8610 2018.01.25. 16:18:27

@Nathas: Igen valószínű ez lehet az oka akinek kell az nyisson pénztárcát
@Rikoo: Akkor Bentancur miért koptatja a padot már egy ideje és miért van arról pletyka hogy jövőre kölcsönbe megy? Nem bújik el a pályán kéri a labdát nem kerüli a fizikai kontaktot.Ev elején viszonylag sokat játszott nemis rosszul aztán egyszer csak eltűnt..

pedronegroo 2018.01.25. 16:22:46

@Rikoo: "Barella szerintem Allegri kompatibilis. Ő szereti az ilyen harcos stílusú játékosokat." - kire gondolsz Khedira-ra vagy DS-re? :)

Barella harcossága miatt elsősorban juve-kompatibilis.

babo0410 2018.01.25. 16:45:28

@Alex8610: @Nathas: Ha a Lazio bejutna a BL-be, amire az eddigi teljesítményük alapján nagy esélyük van, akkor szerintem meg fogják próbálni legalább még egy idény erejéig ott tartani. Ha nem megy, akkor nagy az esély rá, hogy bőven 100 millió felett fog távozni. Olyan összegért, amit mi sajnos nem fogunk tudni megadni.
Higuaín is csak azért érkezhetett szerintem, mert két részletben ki lehetett fizetni a kivásárlási árát. De sajnos egy ideig még az ilyen befutott nevek, akikért a legnagyobbak versenyeznek, nem a mi tárcánknak valók.
De ha az olasz liga újjá tudna születni, a rajongók újra visszatérnének a stadionokba, és többen néznék világszerte is, azaz közelítené a spanyol liga, vagy a PL nézetségét, akkor a szponzorok is többet fizetnének, nagyobb bevétel, és akkor talán 1-2 ilyen nevet is tudnánk igazolni.
Addig esélytelen, és kár is ezt várni, ezért a vezetőséget hibáztatni.
Amíg Sáncheznek 29 évesen simán megadják a 26 millió FONTot! sajnos nem tudunk versenyezni az ilyen játékosokért. Sajnos a befutott nevek egyre drágábbak, egyre szemtelenebbek a fizetési igény tekintetében.
Sajnos ha SMS elmegy a Lazioból a nyáron, akkor olyan csapatba fog igazolni, ahol legalább a dupláját kaphatja annak, amit mi ki tudnánk vente fizetni neki. Nem mellesleg az ára is olyan lesz, amit mi nem tudnánk kifizetni.

Rikoo 2018.01.25. 16:49:38

@Alex8610: Mert egyszerűen gyenge még.
B-t-b poszton még Khedira is hasznosabb nála, irányító poszt pedig bizalmi. Ott próbálgatta Allegri, de megközelíteni sem tudta Pjanic és Marci szintjét. Jó játékos lesz, ő de még nem a közeljövőben.
Nem véletlen, hogy még Sturaro is hamarabb áll be, pedig ő aztán tényleg kapja az ívet a nézőktől a stadionban és a szurkolóktól világszerte.
@pedronegroo: Jó példák.:D A 3,5 évből kiindulva inkább a harcosabb játékosokat kedveli, mint a művészeket.

pedronegroo 2018.01.25. 16:53:31

@Rikoo: Elsősorban a rizikómentesebb playereket kedveli, szerintem a harcosokat annyira nem vagy inkább a fegyelmezett és taktikusabb a jobb szó rá. Barella fiatal és sokat szabálytalankodik nem hinném hogy ez a kombó bejönne Allegrinél.

Rikoo 2018.01.25. 17:06:25

@pedronegroo: Szerintem bőven több lehetőséget kapna, mint Bentancur.

pedronegroo 2018.01.25. 17:20:40

@Rikoo: Bentancur nem kapott lehetőséget csak nem volt más a sérülések miatt azért játszott pár meccsen, a kettő nem ugyanaz! De nem ez a lényeg, a jöjjön a fiatal kis olasz, megfizethető és van benne potenciál aztán meglátjuk hogy őt is "beépítgeti" Allegri mint más fiatalt vagy végre tényleg lehetőséget ad egy tehetségnek, de én kizártnak tartom. :)

babo0410 2018.01.25. 17:23:06

@Rikoo: Bár lenne igaz, és Barellát, meg Pellegrinit sikerülne megszerezni!

2018.01.25. 17:43:14

"Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Lazio együttesét Európa legjobb csapatai között láthatjuk." - Mi? Odébb van az még.

Nathas 2018.01.25. 19:13:52

@Rikoo: az mekkora humor lenne, ha a profitorientált vezetőség eladná Dybalat és Sandrot, majd 100 milliós ajánlatot tenne SMS-ért. Ezt tényleg nem tudnám hová tenni. Én az egyszerű gondolkodásommal úgy hittem az utóbbi időkig, hogy ha (eladás nélkül!) veszünk egy valamirevaló jhv-t, plusz érkezik ingyen Can, akkor egy európai szinten is igen jó keretünk van. Valahogy úgy hiszem, ez lenne a követendő út.

Nathas 2018.01.25. 19:20:45

@babo0410: befutott játékost valóban nem tudunk igazolni, ezért nem szabad elengedni a legjobbjainkat. Meg kell győzni őket a maradás helyességéről. Can és Bellerin in, aztán egyben tartani a keretet, ez a lehetőségeinkhez képest legjobb - és talán reális - opció, amiben reménykedem.

babo0410 2018.01.25. 19:53:31

@Nathas: A keretet egyben szeretné tartani a vezetőség, de sajnos Sandro nem hajlandó hosszabbítani. Őt akárhogy próbáljuk meg marasztalni, nagyon úgy néz ki, hogy nem hajlandó. Viszont Dybala maradása szerintem esélyesebb, mint az, hogy idén elmenjen.

pott70 2018.01.25. 20:00:19

@babo0410: Ezt a Sandro ügyet kifejthetnéd kicsit jobban is,hátha van valami tuti infód,hogy mi lehet a háttérben,mert nekem sajna fogalmam sincs.Meg szerintem vagyunk itt még vakon egy páran ez ügyben.

Nathas 2018.01.25. 20:31:24

@babo0410: ezt a maradás/eladás kérdéskört ne nyissuk meg, mert ebben többünknek eltérő a véleménye. Ami viszont tény: Sandronak leghamarabb 2020.06.30-án jár le a szerződése.

babo0410 2018.01.26. 00:15:20

@pott70: Egyrészt nyáron arról volt szó, hogy maradna, és hosszabbítani fog. Most viszont több játékos esetében felmerült, hogy hosszabbítani fog, róla meg semmi hír.
Természetesen, ha hosszabbítana, akkor nincs igazam, és bár ne lenne.
Ráadásul 2020-ban lejár a szerződése, ami még két év. Ha nem akar hosszabbítani, akkor jövő nyáron már nem valószínű, hogy meg fogjuk kapni érte azt az összeget, amit idén még kínálnak érte Angliából.
Sánchez esete jut eszembe. Elég sokat cikkeztek arról, hogy ő többet akar keresni, sokkal többet. Az Arsenal nem akarta neki megadni amit kért. Nyáron még nem nagyon kapkodtak érte, a United szépen kivárta a téli időszakot, és Mkhitaryanra elcserélték, aki jelenleg rosszabb formában van, mint Alexis. És annyira nem is jó játékos.
Azaz ha nem akar hosszabbítani, akkor idén el kell engedni, nem kell megkockáztatni, hogy vagy jövőre sokkal olcsóbban, vagy ha akkornem, akkor 2020-ban fillérekért veszítsük el. Ha egy évig nem akar hosszabbítani, utána mikor és miért fog?
@Nathas: Viszont akkor kifejthetnéd a véleményeteket. Mert én sejtem, de remélem nem az amire gondolok.

babo0410 2018.01.26. 00:26:02

@pott70: Ja és még az érdekesség, hogy Dybala kapcsán folyton az hangzik el, hogy mindenáron meg szeretnénk tartani, fontos a csapat szempontjából.
Sandroval kapcsolatban meg Marotta kihangsúlyozza, hogy nem erőszak a disznótor, azaz, ha menni akar, akkor szóljon, nem erőltetjük.
Ebből is az jön le nekem, hogy Sandro nem biztos a hosszabbításban, azaz lehet elcsábult valamelyik dúsgazdag csapat csilliárdos fizetést ígérő ajánlatától, de valószínű, hogy egyértelműen nem jelezte, hogy menne. Mert ha jelezné, hogy ő nyáron megy, ahogy anno Tévez tette, akkor még az igazolási időszak előtt meg tudnánk találni azt, aki a legjobban tudja pótolni, mint anno Dybala kapcsán. Lehet Dybala most nincs itt, ha Tévez a nyár közepéig azt a látszatot kelti, hogy márpedig ő jól érzi itt magát.
UI: Ha nincsenek infórmációitok arról mi zajlik a háttérben, akkor elég sokan miért veszik oly biztosra, hogy márpedig Sandro, netán Dybala is menni fognak a nyáron? Akkor ezt egyesek miből tudják oly biztosan?

Rikoo 2018.01.26. 00:42:34

@babo0410: Dybala esetében is nyilatkozta azt többször is Marotta, hogy a játékos akarata a legfontosabb és nem érzi jól magát a klubnál akkor elengedik majd.

2018.01.26. 08:47:27

@babo0410: Ezzel nem válaszoltad ám meg @pott70: kolléga kérdését, hogy MI lehet a háttérben. Jópofák ezek a sejtelmes "nem érzi jól magát", meg hasonló dolgok, de az ég világon nem jelentenek semmit. Semmi értelme nem meghosszabbítani egy szerződést nagyobb fizetésért, ha amúgyis még messze van a lejárata, nem?
A Sánchez-féle futballribanc esetében, csoda, hogy eddig meg tudta tartani az Arsenal. Szerintem nem jártak rosszul Mikivel, annak ellenére, hogy rossz formában van, mert karnyújtásnyira volt, hogy 1 fillért sem látnak Sánchez után. Pénzügyileg biztosan jól jártak, de ha esetleg formába lendül, akkor még játékosállományban is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3384) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4157) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása