Massimiliano Allegri a Cagliari elleni egygólos győzelmet követően arról beszélt, hogy a vendéglátók nem érdemeltek vereséget, a meccs során kialakult vitás helyzettel kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy az embereknek el kellene fogadniuk a bírói döntéseket.
A győzelem révén a bianconero csapat megtartotta egypontos távolságát a Napolihoz képest, illetve a harmadik helyezett Interhez képest nyolc pontra növelte az előnyét az Öreg Hölgy.
„Nem reagáltunk az elvárásoknak megfelelően, a második félidő pedig sok fizikai küzdelmet hozott.
Fontos volt számunkra az eredményt, ezért gratulálok a srácoknak, így továbbra is a Napoli farvizén úszunk, illetve leszakítottuk az Inter és a Roma csapatát.” - mondta a mester a Mediaset Premium számára.
A meccs nem csak küzdelmekben volt gazdag, hanem vitás helyzetekben is, amikor például Simone Padoin beadásába Federico Bernardeschi karral ért.
„1-0 után lőhettünk volna még egy gólt, vagy legalábbis jobban irányíthattuk volna a labda útját, és nem kellett volna lehetőségeket adnunk a Cagliari játékosainak az egyenlítésre.
Véleményem szerint a Cagliari ma nem érdemelt vereséget. A VAR eszközként a viták csökkentését célozza, azonban ehelyett csak gerjeszti a vitákat, mivel az emberek nem fogadják el a bírói döntéseket.
A Juventus ebben a szezonban végrehajtotta a feladatát, mivel második helyen vagyunk a bajnokságban, továbbjutottunk a BL-csoportból, illetve az Olasz Kupában is az elődöntőben vagyunk.”
A meccsen Paulo Dybalának sérülés miatt el kellett hagynia a pályát, feltehetően a térdhajlító izom sérülhetett.
„Nem tudjuk még, hogy mennyire súlyos a sérülés, azonban ki fogjuk vizsgálni. Szerencsére most kezdődik a kéthetes szünet, és ezen idő alatt neki nyilvánvalóan többet kell majd pihenni, mint a többieknek, hogy friss lehessen a szezon végső szakaszában.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
TYUKI 2018.01.07. 09:10:14
2018.01.07. 12:38:31
A digi stúdiban pedig: "a Cagliari csapata dicsérhető, hogy milyen fizikai küzdelemre kényszerítik a Juventust." - Pff. Hááát. Innen is lehet nézni. De kétlem, hogy ha a Juventus helyett a Barcelona, vagy a PSG játszott volna, akkor nem a sportszerűtlenség és a tisztelet hiánya lett volna a téma.
Alex8610 2018.01.07. 13:20:20
2018.01.07. 13:49:35
1.) Dybala megsérült.
2.) VAR-óta ugyanúgy oda-vissza tévednek, mint előtte. A reakció is sajnos ugyanaz. Azt senki nem jegyezte meg, mikor a szezon elején 6 meccsből 3-szor a Juventus kárára tévedtek hasonló szituációban (a Juve-szurkolókon kívül, persze). Ilyenkor meg másról sem beszélnek, összeesküvés-elméleteket emlegetnek.
pedronegroo 2018.01.07. 13:55:37
A VAR rendszer jó, de ha a bíró eleve vak akkor tök mindegy ha a kényes szitukat visszanézheti a monitoron úgy se látja.
2018.01.07. 13:57:38
GGábr81 2018.01.07. 14:16:20
Persze máskor meg jófocival nem sikerül a 3 pont (pl sInter ellen győzelmet érdemeltünk volna). Tudni kell helyén kezelni ezt az eredményt, sőt okulni kell belőle. A sorsnak köszönjük meg a 3 pontot aztán hajrá.
2018.01.07. 14:42:47
GGábr81 2018.01.07. 15:05:02
2018.01.07. 16:10:37
Lehetséges amúgy, hogy általánosságban azért esik kevesebb szó róla, mivel a szurkolók többsége tudja, hogy a teljesítmény az lesz jobb és Allegri Juventusának játékában néhány meccsenként benne van egy ilyen pocsék meccs, viszont a VAR-os, bírói tévedéses dolgokból lehet, hogy sokkal több problémánk lesz. Mint ahogy már volt is.