Radja Nainggolan ismét úgy távozott Torinóból, hogy csapata nem tudott pontot szerezni, köszönhetően egykori csapattársa, Medhi Benatia korai és egyetlen góljának.
A középpályás azt is elismerte, csapata nem tudta kihasználni az adódó lehetőségeket, így tulajdonképpen megérdemelt, ám fájó vereséget szenvedett.
"A Juve egy nagyszerű csapat. Szerettük volna őket már a saját térfelükön letámadni, de ez mindig veszélyes, amennyiben sikerül átjátszaniuk a középpályát. A Juventushoz látogattunk, aztán mindent kihoztunk magunkból, és sikerült pár jó helyzetet kialakítani, azonban ezeket nem sikerült értékesíteni, s ilyenkor az ember elgondolkodik azon, hogy képes-e kihozni a meccsből legalább egy döntetlent.
A mérkőzés végén hatalmas lehetőség adódott Patrick Schick előtt a gólszerzésre, ám Wojciech Szczęsny hatalmasat védett. Vajon hogyan érezte magát a fiatal cseh támadó a mérkőzés után.
"Kicsit maga alatt volt, de úgy gondolom, ez normális. Fantasztikus adottságokkal rendelkezik és nagyon keményen dolgozik a csapatért, remélhetőleg a jövőben gólokkal is fogja segíteni a gárdát."
Ezzel a vereséggel és ponthátránnyal a Roma továbbra is esélyese a Scudettónak?
"Mindig is azt mondtam, hogy mérkőzésről mérkőzésre kell gondolkodnunk. Még mindig a tabella elején vagyunk, s van egy elmaradt meccsünk is. A Juventustól való vereség nem katasztrófa és még a szezon fele hátravan. Még meglehet a Scudetto, ha nem hullatunk sok pontot. Jó szezonunk van, s bár nem könnyű, de továbbra is keményen kel dolgoznunk annak érdekében, hogy a lehető legtovább jussunk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
letepem 2017.12.24. 16:05:52
Génmanipuláltházikecske 2017.12.24. 20:42:11
Sztovicska 2017.12.24. 22:17:47
Kukszi 2017.12.24. 22:57:36
Törődjön bele szépen hogy sose lesznek jobbak mint mi!