A SPAL elleni keret

Serie A logo.jpgA Juventus nehezen induló, ám végül gólzáport hozó mérkőzésen aratott győzelmet az Udinese otthonában, s a hétközi fordulóban a bajnoki címvédő az első osztály újoncát, a SPAL együttesét fogadja majd az Allianz Stadiumban, ahol nem lehet más a cél, mint a győzelem és a soron következő három bajnoki pont begyűjtése.

Massimiliano Allegri keretéből ma is hiányozni fog Benedikt Höwedes, Marko Pjaca, Stefano Sturaro és Medhi Benatia, valamint az Udinese elleni találkozón a kiállítás sorsára jutó Mario Mandžukić is, azonban már Mattia De Sciglio és Claudio Marchisio is együtt készülődhet csapattársaival.

A SPAL a Serie B előző szezonjának bajnokaként biztosította helyét az első vonalban, ahol azóta egy győzelemre, két döntetlenre és hat vereségre futotta erejéből, így a tabella utolsó előtti helyén tanyázva látogat majd a Juventus otthonába.

Az újonc eddigi egyetlen győzelmét hazai pályán, az Udinese ellen aratta, míg egy pontot tudott gyűjteni a Lazio otthonában és a Crotone elleni hazai mérkőzésen.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Asamoah, Bentancur

Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 3 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9713070130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2017.10.25. 19:33:50

Csesznyi- Lichti Barza Rugo Sanyi- Bekur Pjanics - Berna Dyb DC - Hugi

Juvetto 2017.10.25. 19:39:10

@GGábr81: Hapci, Vidor, Tas, Huba, Töhötöm :D

Apuleius 2017.10.25. 19:39:59

A hivatalos kezdő: Juventus XI: Szczesny; Lichtsteiner, Barzagli, Rugani, Alex Sandro; Bentancur, Khedira; Bernardeschi, Dybala, D. Costa; Higuain

Apuleius 2017.10.25. 19:42:22

Juventus subs: Buffon, Pinsoglio, De Sciglio, Chiellini, Asamoah, Marchisio, Pjanic, Cuadrado

Gyori_Juventino 2017.10.25. 19:46:15

Jó kis kezdőcsapat. Remélem nem kapunk gólt és legalább 3-4 gólt lövünk. KÖzönségszorakoztató önbizalomnövelő játékra számítok. Rugani-Bentacur-Bernardeschi tengelyre különösen kiváncsi leszek.

Andris Farkas 2017.10.25. 19:58:00

Remélem Dybala lő legalább 2 gólt

Tomy81 2017.10.25. 20:00:21

@Gyori_Juventino: Tengely? Inkább kipufogó nem?

Tomy81 2017.10.25. 20:02:25

Megraktam a mindkét félidőben Juve gólt úgyhogy erős argentín feltámadást várok.Aztán meglátjuk...

Tomy81 2017.10.25. 20:05:09

Jó lenne ha Khedira már az elején kiállíttatná magát, és akkor más is lőhetne gólt.Nem fog hiányozni védekezésben :-)

The king of alibis 2017.10.25. 20:10:56

@Apuleius: tetszik. Végre együtt láthatom a Berna-Dybala-Costa triót

letepem 2017.10.25. 20:43:27

Remélem nem lesz túl passzív a Bentancur - Khedira duó a középpályán.

giorgio007 2017.10.25. 20:48:01

@letepem: pedig számithatsz rá, h sok lesz az "oldalfasz... őőő oldalpassz" :D

4D 2017.10.25. 20:54:43

Kis területen passzolgatás nem az erősségünk...

4D 2017.10.25. 20:57:14

Vezet a genoa a kukások ellen

The king of alibis 2017.10.25. 21:01:33

Bernaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
kanfasztikus góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól

Andris Farkas 2017.10.25. 21:02:53

Azt a rohadt, szerintem a nyár igazolása.

Apuleius 2017.10.25. 21:03:17

Csodálatos gól! Közben egyenlített a Napoli.

epaska 2017.10.25. 21:04:16

Szép volt Fede!!! Mutasd meg miért vagy itt!!!

2017.10.25. 21:05:26

Befért, remélem Bernának több esélyt ad Allegri, ne úgy járjon, mint szegény Rugani.

babo0410 2017.10.25. 21:06:32

Szép gól volt Bernától. Remélem a Genoa legalább 1 pontot el tud csenni a Napolitól, és akkor már csak 1 pontra lennénk az előttünk levőktől. Ez pedig egy mai legalább 3-0-ás győzelemmel hatalmas önbizalmat adhatna.

Rikoo 2017.10.25. 21:09:13

Szerintem Bernardeschi is megpróbálhatna néha szabadrúgásokat ilyen rugótechnikával.
Közben Dybala be is veri.:D

4D 2017.10.25. 21:09:22

Ott a bal láb :))))

babo0410 2017.10.25. 21:11:16

Szép volt Dybala! Remélem most ettől a góltól kicsit megnyugszik. Jó lenne, ha lőne még párat.
Eddig jó a meccs. Igaz a SPAL oly gyenge, hogy nincs nehéz dolgunk.

Drughi Di Bianconeri 2017.10.25. 21:16:48

Bmeg....addig írtam egy kommentet,hogy megfeledkeztem a kezdésről xD :D
Na mindegy,látom vezetünk,majd visszanézem a gólokat.
Mi történt eddig ?

Forza JUVE !

The king of alibis 2017.10.25. 21:17:13

De vártam már, hogy együtt láthassam a kezdőben a Berna-Dybala duót. Remélem most már gyakrabban láthatjuk együtt őket.

Rikoo 2017.10.25. 21:17:31

Nagyon gyors tempóban játszik a csapat, nem mekszokott ez egy kiscsapat ellen.
Pedig a szokásos totyogást vártam.:D

Gabuero9 2017.10.25. 21:20:47

meg egy Spal tol is golt kapunk beszaras

The king of alibis 2017.10.25. 21:21:15

Szégyen, hogy egy Spal is gólt lő. A svájci bohóc mit művelt?

epaska 2017.10.25. 21:21:30

Szép volt svájci...

Rikoo 2017.10.25. 21:21:42

Lichti min. az idei kapott gólok felében benne van.
Nem megy ez már sajnos.

patrik1112 2017.10.25. 21:21:53

Hat egy ilyen meccsen szegyen golt kapni komolyan..a svajci mit csinalt?

babo0410 2017.10.25. 21:22:10

Hihetetlen még a SPAL ellen is gólt kapunk?

Apuleius 2017.10.25. 21:22:41

Hihetetlen, hogy gyakorlatilag képtelenek vagyunk kapott gól nélkül lehozni egy meccset, s tök mindegy, ki az ellenfél.

2017.10.25. 21:22:54

A kis passzok kis területen sokszor pontatlanok.. Higunal rendszeresen lefullad a támadásunk ahogy szokott általában. A gólok viszont ritka látványosak voltak, bár Dybala esetében lassan borítékolható hogy onnan bevágja. A Berna bomba külön öröm, reméljük nagy löketet ad neki

Rivendell 2017.10.25. 21:22:57

Lichti mit csinált még úgy a vedelem

James Zabiela 2017.10.25. 21:23:01

Azért egy Spal ellen illet volna megúszni kapott gól nélkül! Siralmas a védelem!

Tony. 2017.10.25. 21:23:10

"csak aki nem akat az nem..."

Patricco 2017.10.25. 21:23:24

Svájci vonat huzzál már innen!

giorgio007 2017.10.25. 21:24:17

Lichtsteiner és Cuadrado a két legbutább játékos a focihoz ebben a csapatban, de legalább itt vannak, és minden héten élvezhetjük sziporkázó tudásuk legjavát.

danimester1 2017.10.25. 21:24:19

B+ ez mi volt!?Miért kel összeszerencsétlenkedni egy gólt!!?Forza még vagxy 3-4-et illene gurítani!

Apuleius 2017.10.25. 21:25:22

Közben már vezet a Napoli.

steven.h 2017.10.25. 21:25:59

Lichti mégis mi a bubanatert nem a labdat nezte? Meg h lehet igy nem figyelni a szogleteknel?

Rivendell 2017.10.25. 21:26:50

Befoghatna dybala...azért nem egy sztár

Nathas 2017.10.25. 21:26:54

Lemegyek a pincébe egy pohár borért és máris gólt kapunk?!
Ez a Rugani sárga mekkora kamu.
Jó végre ezt a támadó négyest a pályán látni, de az még jobb lenne, ha nem csak a Spal ellen.
Remélem Dybalát megnyugtatja a gólja.
Bernardeschi találata meg mintha strandfocin született volna :-)

2017.10.25. 21:27:19

Istenem...annyit tudunk már h Bonucci egymaga egy nulla a Milanban, de a mi védelmünk is az is egy kabaré néha napján...Höwedest jó lenne élesben látni, ha felépül és egy normális jobb védő is kell.

The king of alibis 2017.10.25. 21:27:33

Szánalmas, megint mit művel a 90 millás pojáca. Kiugratni, labdát megtartani nem tud. - 1 ember ismét.

giorgio007 2017.10.25. 21:28:26

@Rivendell: Licht kezdett el ugatni vele tök feleslegesen. Ahogy szokta.

Norbijuveforever 2017.10.25. 21:29:25

Nem értem Higuainnak miért nem adnak egy fotelt a 11-es pontra meg egy szivart a kezébe és 100 milliós VIP páholy ..

Rivendell 2017.10.25. 21:30:44

Höwedes 1talan mikorra lesz kesz

letepem 2017.10.25. 21:31:40

@Norbijuveforever: Látszik rajta, hogy frusztrált, merev és görcsös is emiatt.

The king of alibis 2017.10.25. 21:31:46

Hányingerem van a lomha, lusta 90 millás pojácától

Norbijuveforever 2017.10.25. 21:33:11

Nem akarok én a kedvenceink közül bántani senkit de ha Higu 90 Milla akkor Mandzu 500 Milla

Norbijuveforever 2017.10.25. 21:35:07

Mandzu= technika kitartás hajtás tiszta szív vezér egyéniség ..Higu= nem is tudom mintha azt hinne hogy a hight szereten van és kirakatokat nézeget

MaRcika 2017.10.25. 21:35:57

Khedirát kérjük csatárba

BigP86 2017.10.25. 21:37:07

Nyugi, Higu most azt jatsza hogy majd a tavaszi fontos meccseken fossa a gólokat! :D egyebkent sajnos amit ősszel nyújt az tenyleg dupla 0. Főleg 90 misiért. Ennyi pénzért csak jobb játékost tudtunk volna igazolni, foleg fiatalabbat..

epaska 2017.10.25. 21:37:45

Higuaínban van még legalább 3-4 jó év! Muhahahhaaahahahhha

steven.h 2017.10.25. 21:40:35

Nyilván egy szögletből nem feltétlenül kellene gólt kapni, de Rugani olyan mintha nem akarná a mezét bepiszkolni... becsúszva simán bedobásra tudta volna rúgni a labdát, ehelyett megtorpant és állva kiserte Borist. Nyilvàn nem az ő hibája a gól, de fura

2017.10.25. 21:41:24

Hogy játszik Rugani?

Tomy81 2017.10.25. 21:42:17

Izgulnàtok inkább azon hogy formàba lendüljön..

Gyori_Juventino 2017.10.25. 21:43:30

Svájci hiábja volt a gól , de az is kérdés miért jutott el addig a labda.
Nem kell keseregni és nyerni kell. Lövünk még két gólt és minden jó lesz.
Probáljunk a pozitívumokra figyelni!

GGábr81 2017.10.25. 21:45:45

Nah ezaz, most akkor megyek megteszem, hogy Higany mesterhármas. Ha itt valakit el kezdenek savazni, az utána szárnyra kap. Kicsit többet várnék DC sráctól, Bekúr sem gyôzött meg ma. Ébresztô, mert ha bealszunk a meccsbe akkor izgi is lehet a vége.

karesssz 2017.10.25. 21:49:29

Ez a Napoly durvan joltolja. Ėrdekes hogy mėg az aszisztáló Spal is betalál.

The king of alibis 2017.10.25. 21:50:24

Kövezzetek meg, de én semmit nem látok ebben a Bentancur gyerekben

Apuleius 2017.10.25. 21:55:18

Katasztrófa a védelmünk...

The king of alibis 2017.10.25. 21:56:34

Ki ez a barom kommentátor hogy századjára sem esik le neki, hogy les miatt fújták vissza a gólt

BigP86 2017.10.25. 21:57:35

marotta megmondta, kivalo mercatonk volt, a csapat erősödött, nincs itt látnivaló kérem szépen.

letepem 2017.10.25. 21:58:00

Most mit fogunk kapni... Berna pedig jön is le...

Juventino86 2017.10.25. 21:58:03

Sürgős és drasztikus változásnak kell beállnia a védekezésben.

giorgio007 2017.10.25. 21:58:33

Melyik idényben is volt, h szinte minden rögzített helyzetből gólt kaptunk? :D

Shankin 2017.10.25. 21:58:33

Komoly kommentátorok vannak a DIGInél.

letepem 2017.10.25. 21:58:55

@letepem: inkább Bentancur jött volna le

Direct_01 2017.10.25. 21:59:27

Megjött Cuadrado,itt a drasztikus változás.Most buktuk el a meccset.

Rikoo 2017.10.25. 21:59:37

Barzagli és Lichti már nagyon nem Juventus szint.
Barza néhány hónap alatt, mintha éveket öregedett volna.

Rivendell 2017.10.25. 22:00:03

Csoda lenne ezt a bajnokságot behuznank...kiv leszek idegenben egy Napoli..roma elleni mérkőzésre

Alex8610 2017.10.25. 22:00:29

Komolyan hazai pályán egy Spal ellen kell remegni? Ennyire nem tudunk figyelni még a rögzített helyzeteknel sem? Meg jó hogy a fejese szerint minden rendben

hurbiny3k 2017.10.25. 22:00:43

Kezezés, édes faszom.. Nincs ennek főnöke, hogy ne alázza magát túl hosszan??

danimester1 2017.10.25. 22:00:47

A VAR kivár....Hihetetlen ami olaazban megy!

4D 2017.10.25. 22:01:39

Ez ma nem Benta napja volt..

.Bulldeo 2017.10.25. 22:01:52

Khedirát kellett volna lekapni. Bentancur jól játszik, ha van mellette egy potens, rutinos játékos.

letepem 2017.10.25. 22:02:10

Végre lesz kreativitás a középpályán :D

Gabuero9 2017.10.25. 22:02:33

azthittem lesz vagy 5-6 erre itt szenvedunk.

danimester1 2017.10.25. 22:03:27

Ez a védelem nem csak Bonucciccka kiválása miatt ilyen,mondjuk ki,hogy kiöregedett és tapasztalatlan csikó (k) alkotja (á)k.Azon kivül pedig belealudtunk...

epaska 2017.10.25. 22:04:05

Az a kurva nagy helyzet, hogy a vedelmünk tagjai 1től 1ig kurvára nem top szint(már). Sanyi kivétel, viszont nála mostanság Asa is értékelhetőbb teljesítményre képes. Nem lepne meg, ha szombaton ő kezdene.
Lehet hurrogni...de mindenki tegye a kezét a szívére és gondolkozzon el rajta, ki hova férne be a TOP csapatok védelmeben.

Gyori_Juventino 2017.10.25. 22:05:02

De Berna miért jött le?

Juventino86 2017.10.25. 22:05:26

@epaska: Alex Sandro helyett simán játszhatna Asa a hétvégén.

letepem 2017.10.25. 22:05:51

@epaska: Höwedest még ne írd le :D

giorgio007 2017.10.25. 22:05:54

Hál' istennek úgy locsolták fel az ellenfél tizenhatosát, h csak mi csúszunk el ott XD

danimester1 2017.10.25. 22:07:56

@Gyori_Juventino: Ezt én sem értem!Így kell lerombolni az önbizalmát...!

Drughi Di Bianconeri 2017.10.25. 22:08:42

EzAZZZ Gecc, végre !
Szép volt !

babo0410 2017.10.25. 22:09:06

Tessék ott van Higuaín! Ezért kellett fikázni.

danimester1 2017.10.25. 22:09:15

Na végreee!Hajrá Husi,innen termelni kell tovább!

Rikoo 2017.10.25. 22:09:26

@epaska: @Juventino86: Asamoah játszik majd hétvégén, mert Alex Sandro a Sporting ellen lesz a pályán.

Norbijuveforever 2017.10.25. 22:09:32

Hat ezentúl minden meccsen oltom Higut úgy látszik beválik

MeGmOnDtaM 2017.10.25. 22:10:21

Eközben Mertens mesterhármas.... jó lenne még Dibusznak is rúgnia egyet :)

Apuleius 2017.10.25. 22:12:20

@MeGmOnDtaM: A livescore öngólként jegyzi a Napoli harmadik találatát.

The king of alibis 2017.10.25. 22:12:22

Csodálatosak Costa beadásai

patrik1112 2017.10.25. 22:13:20

Costa vegre elkezdte a golpassz gyartast

babo0410 2017.10.25. 22:13:39

Ott a 4. is! MÉG MÉG MÉG! :D

babo0410 2017.10.25. 22:18:25

NEm semmi egyébként, hogy 10 meccsen 31 találatnál járunk. Eddig mi lőttük a legtöbb gólt. A top 4 ligát figyelembe véve a PSG annyit lőtt, mint mi, és csak a City lőtt eggyel többet nálunk. Ez nem rossz teljesítmény.

letepem 2017.10.25. 22:19:12

Herceg újra itt :)

Lord Viktor 2017.10.25. 22:22:13

@babo0410: Viszont a topligák élmezőnyében a kapott gólok számában elég szarul állunk. Eddig a "csak többet rúgjunk, mint amennyit kapunk" elv érvényesül, ami hosszú távon nem lesz jó.

JuveWinC 2017.10.25. 22:24:04

@babo0410: Bizony és majd 70 éve nem lőttünk ennyit az első 10 fordulóban.
1951/52: 32, 1950/51: 33... mindkét szezont 100 gól körül zártuk (és csak 34 forduló volt). Ilyen katasztrófa védelemmel úgy néz ki h mindig többet kell lőnünk, mint ahányat kapunk és nincs gond.

Nathas 2017.10.25. 22:26:45

Szabályosan sajnálom Bernardeschit, hogy ide igazolt.

Nathas 2017.10.25. 22:30:11

@babo0410: Tessék ott van Higuaín! Ezért kellett fikázni.

Hát én még ennél is többet várnék el tőle :-)

patrik1112 2017.10.25. 22:31:08

Micsoda passz Marcitol... Higu 100 bravo :)

Apuleius 2017.10.25. 22:32:07

Remek ez a videjóbíró...

Drughi Di Bianconeri 2017.10.25. 22:32:25

EZAAAAZZZZ, Pipita, lehet átszakad végre az a gát ?

PRINCIPE VISSZATÉRT - GYÖNYÖRŰ GÓLPASSSZ !!!

babo0410 2017.10.25. 22:32:26

Tessék Higu dupla! Most már a legtöbb gól a topligákban a miénk. Már csak a kapott gólokat kéne minimalizálni.

Drughi Di Bianconeri 2017.10.25. 22:33:20

A QRRRRVA ANYÁÁÁÁÁÁÁDDDAAAATTTT RIGÓÓÓÓ !!!!!
(de tényleg les volt, csak kár azért a szép passzért,potyára.. :( )

.Bulldeo 2017.10.25. 22:33:54

nevetséges, a vak nem érezte, hogy lesgyanús. Akkor minek hagyják az ünneplést.

babo0410 2017.10.25. 22:34:15

Sajnos elvették. Pedig Higunak nagyon kellenének a gólok, hogy visszanyerje az önbizalmát.

2017.10.25. 22:34:30

H rohadjanak meg, most bezzeg vissza tudták nézni, mocskos tetű bírók.

danimester1 2017.10.25. 22:34:38

Caló Bundentus!...vagy mégse?

Sztovicska 2017.10.25. 22:35:37

Genova oszthatna még egy gólt

danimester1 2017.10.25. 22:37:43

Szép volt jó volt elég volt!Ez hihetetlen,hogy a 10 fordulóból gyakorlatilag a felén csak minket súlytott a VAR!Ennek senki nem néz utána??

4D 2017.10.25. 22:37:44

2 meccs 10 gol. Hetvegen megb@sszuk a milányt. Forza Juve

babo0410 2017.10.25. 22:38:34

Jó kis meccs volt, Milant is remélem hasonlóképpen alázzuk. Nekem tetszett a mai meccs az egyetlen bekapott gólon kívül.

.Bulldeo 2017.10.25. 22:42:03

Costa nagyot játszott, szerintem fél év múlva nagyon nagy fegyver lesz belőle.
Berna is ígéretes, a gólja frenetikus volt, de azt leszámítva is egyre jobban illik a csapatba a játéka. Remélhetőleg most már nem 5 percekre fog beállni.

Drughi Di Bianconeri 2017.10.25. 22:42:20

Szép találatokat szereztek a fiúk, potyognak a gólok, gyerekek ! :D
Én ezt adom, a védelmünk/védekezésünk úgyis gagyi - egyelőre- legalább zörgessék meg az ellenfelek hálóit minél többször :D
Nyomni kell, mert sajnos a kékek is nyertek...

Daráljuk be a milánóit meg a Sportingot is !

Forza JUVE !

Ja, hallottátok Ti is azt a "Sa-mi Khe-di-ra" rigmust az ultráktól ? :O
Ennyire szeretik az "otthoniak" a döner-árust ? :O
Először azthittem csak ironizálnak,de vagy 1 percig tolták :D

Fabio83 2017.10.25. 22:44:18

Douglas Costa nagyon jó volt ma!

niccolo 2017.10.25. 22:46:43

@Drughi Di Bianconeri: igen, példát kell venni az olasz szurkolóktól!

epaska 2017.10.25. 22:49:04

Ezek után szombatra tuti tipp a mindkét csapat szerez gólt. :)

danimester1 2017.10.25. 22:51:51

@Drughi Di Bianconeri: A milány veszélyes lesz mert felszívják magukat,nem szabad lebecsülni őket.A Sportinggal pedig megszenvedtünk itthon is és a jobb oldal gyenge a BL-ben,ráadásul nekik élet-halál meccs lesz.Természetesen én is így gondolom,várom a srácoktól,de izgi lesz mindkettő!Forza Juve!

GGábr81 2017.10.25. 22:53:19

@Drughi Di Bianconeri: Egyszer azt olvastam valahol, hogy az olaszok közül sokan szeretik Samit, aztán valakivel itt beszélgettem Khedira teljesítményérôl és ô lehurrogott, hogy ô szokott meccsre járni és ott is utálják. Szerintem ez most csak a mester3 miatt volt. Ma is figyeltem amúgy a teljesítményét. Nagyon hasznosan játszott és 0 alibizéssel.

Rikoo 2017.10.25. 22:58:39

@Drughi Di Bianconeri: Na az engem is nagyon meglepett.
A Conte érában voltam utoljára meccsen vagyis mióta Khedira van nem voltam, de mások azt mondták Torinóban nem kedvelik annyira őt, főleg mert Marci kevesebb lehetőséget kap miatta és a szurkolók egyértelműen őt szeretnék a pályán látni.

2017.10.25. 23:05:42

Jó volt ez. A támadójáték összeállhat lassan, a védekezéssel még lesz mit kínlódni.

.Bulldeo 2017.10.25. 23:05:52

@GGábr81: szerintem nem játszik hasznosan. Ha fönn van a pályán 4 vérbeli támadó, akkor a 2 fős középpálya elsősorban biztosítson, és oldja meg a középpályás védekezést. Khedirának ez mintha derogálna. Bentancur jól játszik Matuidi mellett is, jól játszik Pjanic mellett is, de Khedira mellett bizonytalan. Amúgy Pjanic is Khedira mellett legkevésbé meggyőző. Ez azért elég beszédes.

GGábr81 2017.10.25. 23:08:38

Jajj buktam a fogadást. Nem szidtátok eléggé Hugit a félidôben, így csak 1,5 gólt rúgott a 3 helyett. Gyerünk megy ez jobban is lusta, dagadt, alibi, pojáca malac, aki nettó emberhátrány. Khedira szintén nem csinál semmit -1 ember. Mandzsut kiállították az elôzô meccsen. Namost a két meccsen rúgtak 10-et és kaptak 3-at, úgy hogy javarészt -2, sôt - 3 emberrel voltunk szerintetek. Akkor a többi 8 az extra világklasszis, CR és Messi szerelem gyermekei.
Jah azt hittem, hogy végre meghackelük a VAR-t a "kéz volt" les szitu miatt, de az ötödiket elvették tehát elbizonytalanodtam. Lehet, hogy csak 80 percre kaptuk meg a hozzáférést?

2017.10.25. 23:14:23

@GGábr81: én sokszor szoktam negatív véleményt formálni róla, de ma elismerem, nem játszott rosszul. De ez egy kis csapat, más lenne a helyzet Real/Bayern... ellen, ahol néha önfeláldozó mentések, szerelések is kellenek.
Nem gondolom, hogy rám gondoltál amúgy Khedira kapcsán, mert én csak annyit említettem, hogy élőben kicsit jobban kijön, ha valaki alibizik a pályán, mint közvetítésben.
@Rikoo: Torinóban tényleg kiemelten szeretik Marchisiót, de én nem tapasztaltam hogy utálnák Khedirát. A Juventus család tagjaklét kezelték a lelátón, mint a többi játékost.

GGábr81 2017.10.25. 23:21:17

@.Bulldeo: Én azt mondtam, hogy ma nagyon hasznosan játszott, egyébként már régóta figyelem a játékát és mióta visszatért a sérülésbôl szerintem totál mást játszik mint eddig, mást játszat vele Allegri.
Majd egyszer ha lesz idôm hosszabban kifejtem Khedira játékát, tudom senkit nem gyôzök meg, de legalább reagálok néhány gondolatra vele kapcsolatban. Én eddig sem tartottam rossznak, de annyit szidják, hogy nekem lassan a kedvencem lesz.

GGábr81 2017.10.25. 23:29:33

@gomorra21: Bele olvastam a félidôben a kommentekbe. Egymás után azt olvastam, hogy ki milyen szar, fôleg Higany. Szombaton Khedirát szidták már a meccs elött. De legalább közte olvasnék néha olyat, hogy szorítok neki, hogy újra megtalálja a gollovo formajat. De nem csak a rosszindulat, hát ezért kicsit bepöccentem. Szurkoljunk is néha!

giorgio007 2017.10.26. 07:17:08

Azért amit Costa lerakott ott a bal oldalon a klasszis teljesítmény volt. A két gólpasszáról nem is beszélve. Remélem Allegri is nézte a meccset, és Mandzu nem lesz már szélső :D

malloy_ 2017.10.26. 07:19:46

@GGábr81: ne haragudj, de amig egy védekező középpályás 0 jobb esetben 1 labdát szerez meccsenként, addig az szerintem gyenge teljesítmény. És most hagyjuk, hogy múltkor rúgott 3 gólt. Szep volt, de mellette a feladatát ugyanúgy nem teljesítette.

FeriGjuve 2017.10.26. 08:28:29

@Drughi Di Bianconeri: Ők látják azt a játékában,amit itt mi kevesen veszünk észre,valamint a hozzáállását értékelik.

Rocky80 2017.10.26. 10:05:25

Ez a Costa f...sa a gólpasszokat.
Remélem még ennél is jobb lesz.

2017.10.26. 13:45:16

@malloy_: +1 Ez az, amit meg kell érteni. Komolyabb csapatok ellen klasszis középpályás védekezés szükségeltetik, ezt pedig tőle nem lehet várni. Olyan kell, aki Pjanicnak minél többet segít védekezésben (hogy koncentrálhasson a kulcspasszokra), nem olyan aki előrekolbászolgat, hogy valamit csináljon.

GGábr81 2017.10.26. 14:01:10

@malloy_: De ki az aki, ha helyette szerepel, akkor több labdát szerez? Én megnéztem Matyi statisztikáját, hát nem látok benne nagy különbséget. De a statisztika az nem jelent semmit. Mert, ha mondjuk letámadjuk az ellebfelet és pl Dybala + DC becspdázzák az ellenfelet közbelépnek, odapiszkálnak, a labda távolabb kerül a játékostól (szabad labda). Elsôként érkezik rá Khedira. Nem kerül vissza egybôl a labda az ellenfélhez, mert összeszedi. Ugyan ez kilép mondjuk Kinkong a védelembôl becsúszik labda szabad, startol rá az ellenfél is Khedira begyûjti. Sok ilyen van egy meccsen. A starisztikában nem lesz labdaszerzés, illetve nem az ô neve mellet. De ha nem gyûjti be, akkor ezekkel nem megyünk sokra. Ezért becsapós a statisztika. Szerintem ezek is fontos mozzanatok, amit a statisztikából nem látni. Nem haragszom, szerintem se jó Khedira (kéne jobb), de annyira nem haszontalan. Passzsávok, visszazárások, játék megnyugtatása, zavarosból kipasszolja... Ezek is fontosak. Taktikai elemek betartása fontos egy edzônek, ebben Allegri szerint élenjár. Védekezô fejjâték stb. Annyira nem rossz ezekben, de csak ezen a meccsen, nem csak nem rossz, hanem inkább jó volt.

Rikoo 2017.10.26. 14:36:42

@GGábr81: Khedira tökéletes is a Spal-Benevento-Udinese ellen. Rotációban elfér, de nyáron remélhetőleg véget ér a Juventusos karrierje.

GGábr81 2017.10.26. 21:37:07

@Rikoo: Remélem, hogy így lesz és hozunk végre a helyére egy nagyságrendekkel jobb kp-t.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása