A csalódást keltó bergamói döntetlent, valamint a válogatott szünetet követően nehéz hét vár a Juventusra, hiszen előbb a kiváló bajnoki formát mutató Lazio, majd hét közben a Sporting Lisszabon látogat majd Torinóba, s Massimiliano Allegri csapata számára mindkét mérkőzésen a győzelem megszerzése és a három pont begyűjtése a cél.
Jó hír a Juventus számára, hogy a csapat horvát támadója, Mandžukić végül vállalni tudta a játékot válogatottja utolsó fellépőjén, mivel bokasérülése nem bizonyult komolynak, s így ott lehet a Lazio ellen készülődő keretben is. A zebramezesek nagy visszatérője Sami Khedira lesz, azonban egyelőre még Miralem Pjanić, Marko Pjaca, Benedikt Höwedes és Mattia De Sciglio sem lesz bevethető.
A két csapat legutóbb az Olasz Szuperkupa fináléjában mérte össze erejét, akkor a Lazio 2:0-ás előnyt szerzett Ciro Immobile duplájával, s a későn ébredő Paulo Dybala hiába gyűjtött két találatot, a rómaiak végül a lefújás előtti másodpercekben az ifjú Alessandro Murgia góljával kialakították a 3:2-es végeredményt, így némi meglepetésre a fővárosban tartották a trófeát.
A Juventus 20 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny
Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner
Középpályások: Khedira, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur
Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Bernardeschi
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
I love JU 2017.10.14. 16:55:42
Pitts 2017.10.14. 17:11:32
Pitts 2017.10.14. 17:13:39
The king of alibis 2017.10.14. 17:17:13
Kreativitás 0 lesz.
Az meg, hogy Rugani megint nem játszik nevetséges.
Rikoo 2017.10.14. 17:18:05
patrik1112 2017.10.14. 17:22:17
mpite 2017.10.14. 17:26:02
Mitya10 2017.10.14. 17:26:45
patrik1112 2017.10.14. 17:30:23
mpite 2017.10.14. 17:35:13
Drughi Di Bianconeri 2017.10.14. 17:37:42
Dybala hiába nem játszott, de edzéseken részt vett, meg az a min. 2*12órás út önmagában fárasztó, nem baj, ha pihen,ha ég a ház,bejön csereként,de a Sporting most a fontosabb meccs, hiába ez a rangadó.
Csúnya,kiscsapatos játékra számítok, szerencsére nem lesz DS onnan meg Lukaku, szóval nem lesz utolsó perces, alázós gól xD
Remélem győzünk,
Forza JUVE !
JuventusFanatikus 2017.10.14. 17:38:24
FORZA JUVE!!!
Pitts 2017.10.14. 17:45:50
The king of alibis 2017.10.14. 17:52:01
The king of alibis 2017.10.14. 18:22:17
Quentin_KR 2017.10.14. 18:22:19
patrik1112 2017.10.14. 18:23:47
Mitya10 2017.10.14. 18:23:50
patrik1112 2017.10.14. 18:24:21
Alex8610 2017.10.14. 18:24:56
letepem 2017.10.14. 18:25:36
patrik1112 2017.10.14. 18:26:03
Rikoo 2017.10.14. 18:26:46
2017.10.14. 18:28:47
Sokadszor bizonyosodik be hogy a videobiro ilyesfajta alkalmazása semmit sem ér. Azt néznek vissza amit akarnak
patrik1112 2017.10.14. 18:32:43
Rikoo 2017.10.14. 18:33:35
Rikoo 2017.10.14. 18:34:21
Tony. 2017.10.14. 18:36:02
patrik1112 2017.10.14. 18:40:04
hurbiny3k 2017.10.14. 18:42:34
patrik1112 2017.10.14. 18:49:06
hurbiny3k 2017.10.14. 18:50:33
Quentin_KR 2017.10.14. 18:54:50
m.martin91 2017.10.14. 18:54:56
Juventino86 2017.10.14. 18:54:58
Drughi Di Bianconeri 2017.10.14. 18:57:35
Nagyjából hasonló szintű játékra számítottam, talán picit jobb egyéni teljesítményekkel.
D.Costa pontosan azt hozza, a gólja ellenére,amit érkezésekor mondtam róla,egyszerűen nem illik az olasz bajnokságba.
Higany játékából nagyon hiányzik a gól,szegény mikor elpiszkálta a kapustól a labdát,akkor is milyen ügyetlen volt, de egyébként nem roszz, presszingel, védekezésben aktív.Talán fizikailag is jobb formában van. Remélem betalál !
Bentancurtól én nem vagyok elájulva: előre továbbra is 0, zéró,amit hozzátesz, pedig tudna többet, csak nem mer..?
Eddig olyan,mintha egy uruguayi Nagy Ádám lenne, ami nem rossz, de nem is extra...
Még 1 gól kéne.
Leram7 2017.10.14. 18:58:04
Lényeg, hogy nyerjünk.
pott70 2017.10.14. 18:59:54
Na mindegy,hajrá Juve!!!!
Alex8610 2017.10.14. 19:05:04
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:05:15
James Zabiela 2017.10.14. 19:05:35
MdewC 2017.10.14. 19:06:11
James Zabiela 2017.10.14. 19:06:18
west30 2017.10.14. 19:06:33
steven.h 2017.10.14. 19:06:44
Drughi Di Bianconeri 2017.10.14. 19:08:08
Ami meg Immobilenek bemegy,az Higanynak sajnos rohadtul nem.szembe a kapussal középre,a kezébe lőni...
Quentin_KR 2017.10.14. 19:08:31
Apuleius 2017.10.14. 19:09:15
Quentin_KR 2017.10.14. 19:09:30
Alex8610 2017.10.14. 19:09:32
Rikoo 2017.10.14. 19:10:22
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:10:23
patrik1112 2017.10.14. 19:10:27
west30 2017.10.14. 19:11:19
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:11:38
giorgio007 2017.10.14. 19:12:03
m.martin91 2017.10.14. 19:12:12
Hiribi27 2017.10.14. 19:12:14
Alex8610 2017.10.14. 19:14:38
Sischo 2017.10.14. 19:16:12
Ámok 2017.10.14. 19:16:50
Mitya10 2017.10.14. 19:16:58
giorgio007 2017.10.14. 19:20:15
Apuleius 2017.10.14. 19:20:59
Kukszi 2017.10.14. 19:21:54
Többet rúgjunk mint kapjunk :/
Csak ahhoz Bekell rúgni a helyzeteket (Higany) 1:1 ellen kötelező...
Quentin_KR 2017.10.14. 19:22:02
2017.10.14. 19:22:19
The king of alibis 2017.10.14. 19:22:20
Ádám.84 2017.10.14. 19:22:48
Mitya10 2017.10.14. 19:24:40
letepem 2017.10.14. 19:26:31
Mozgékony, cselezni is tud és igazi igás ló, persze ha nem sérült.
Quentin_KR 2017.10.14. 19:29:21
The king of alibis 2017.10.14. 19:29:31
Sturaro, te atya isten. Ő nagyon hiányzott
danimester1 2017.10.14. 19:32:49
Ádám.84 2017.10.14. 19:33:42
Mitya10 2017.10.14. 19:35:20
danimester1 2017.10.14. 19:36:30
Apuleius 2017.10.14. 19:36:57
venember83 2017.10.14. 19:37:44
Major Tom X 2017.10.14. 19:37:49
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:38:13
Major Tom X 2017.10.14. 19:38:23
Ámok 2017.10.14. 19:39:08
giorgio007 2017.10.14. 19:39:37
Juventino86 2017.10.14. 19:40:05
James Zabiela 2017.10.14. 19:40:41
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:41:06
gomorra21 2017.10.14. 19:41:22
danimester1 2017.10.14. 19:41:47
Watakuki 2017.10.14. 19:43:32
Szokásos őszi szar forma...
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:44:31
Mitya10 2017.10.14. 19:45:18
James Zabiela 2017.10.14. 19:45:49
patrik1112 2017.10.14. 19:48:09
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:48:41
The king of alibis 2017.10.14. 19:50:27
Ámok 2017.10.14. 19:52:18
Ámok 2017.10.14. 19:53:19
Ámok 2017.10.14. 19:54:07
patrik1112 2017.10.14. 19:54:12
m.martin91 2017.10.14. 19:54:18
Mitya10 2017.10.14. 19:54:47
Ámok 2017.10.14. 19:54:52
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:55:06
Andris Farkas 2017.10.14. 19:55:51
Tony. 2017.10.14. 19:55:54
James Zabiela 2017.10.14. 19:56:18
2017.10.14. 19:56:24
Watakuki 2017.10.14. 19:56:53
Ámok 2017.10.14. 19:56:53
Drughi Di Bianconeri 2017.10.14. 19:57:37
2rangadó/2 vereség.
4D 2017.10.14. 19:57:52
Gyurva 2017.10.14. 19:57:58
Major Tom X 2017.10.14. 19:57:59
Juventino86 2017.10.14. 19:58:03
1. A legfontosabb az, hogy nem szabad rotálni, és kész!!!! Mindig a legerősebb kezdőt kell feltenni, mert a rotációnak az lesz az ára, hogy nem áll össze a csapat játéka.
2. A védelem nagyon lassú már, és sok hibával játszanak. Barza és Chiellini rengeteget tettek a csapatért, de az idő nekik sem kegyelmezett.
3. A 4-3-3 nem jó, főleg nem egy olyan csapat ellen, amelyik kontrára játszik.
MeGmOnDtaM 2017.10.14. 19:58:11
Szerintem nem vagyunk meg még fejben. Ez nagyobb hátrány mint a fizikális formán kívüliség. Pjanic nélkül nagyon fogatlanok vagyunk.
Watakuki 2017.10.14. 19:58:33
venember83 2017.10.14. 19:58:52
Lisandro 2017.10.14. 19:58:54
Rossz olvasni ezt az egész oldalt!!!
2 évente egyszer azt hiszem ki lehet kapni!!
Ámok 2017.10.14. 19:59:19
Lord Viktor 2017.10.14. 20:01:09
danimester1 2017.10.14. 20:02:02
Gyurva 2017.10.14. 20:02:34
Trieszt120506 2017.10.14. 20:03:24
Persze mindet beleférne, ha a védelem tavalyi szinten lenne. Bonucci kiválása lose-lose szitu, ők együtt voltak jók Chiellinivel, külön-külön mindkettő katasztrófa. Barza papa meg már végérvényesen elkopott.
Juventino86 2017.10.14. 20:04:55
Juventino86 2017.10.14. 20:05:41
rob1 2017.10.14. 20:06:20
pott70 2017.10.14. 20:06:45
Rikoo 2017.10.14. 20:06:47
vizi8 2017.10.14. 20:07:29
Ádám.84 2017.10.14. 20:08:40
Juvegaspy 2017.10.14. 20:08:50
Oktoberi vereseg es "papa scudetto".
Amok..ez meg az altalanos hulyesegeidnel is durvabb.
De azert Allegrit megkerdeznem h miert Sturaro jott be 2:1nel vagy mi a tokom tortent a 2.felido elejen.
Dybalanal meg ismet elojott a Vidal fele baj..(azt hiszi o szarta a spanyol viaszt) imadom ot igy remelem a kov meccsen 200szor tobb alazatot fogok tole latni.
Baj az meg nincs csak azert rossz h az ember var 2hetet es kikap a csapat.
Mind1 hetkozben lehet javitani
m.martin91 2017.10.14. 20:08:56
megasün 2017.10.14. 20:12:44
Forza Juve!!!!!!!!!!!
danimester1 2017.10.14. 20:13:53
gomorra21 2017.10.14. 20:14:59
Trefe 2017.10.14. 20:15:19
A malacon ment el az az igazság, ha azt berúgja, lelkileg mi lettünk volna fölénybe, és nyomhattuk volna tovább ezt a nyugger tempót.
Juventino86 2017.10.14. 20:15:21
m.martin91 2017.10.14. 20:17:06
danimester1 2017.10.14. 20:19:31
Lisandro 2017.10.14. 20:20:43
Sosem jó a vereség,de ha ez 2 évente egyszer van,azt azt hiszem ki lehet bírni!
Engem nem is igazán a vereség idegesített fel,hanem az itteni kommentek!
Legszívesebben szájba vernék itt egy jó pár embert,mert vicc ami itt megy!
Már megy a takarodó meg a többi faszság!Juve szurkolók ezek egyálltalán?
Meg Bonuccis milanos profilkép stb.
Nem is értem miért engedik ezt az adminok?
Nekem az eddigi szezon egyértelmű legnagyobb csalódása az Bernardeschi.
Sajnos rém gyenge a srác.Dehát más villogni egy Fiorban,meg más egy Juvéban.
Remélem hamarosan visszatér Pjanic mert nagyon meglátszik a hiánya.Ez a vereség után most fel van adva a lecke,s szeretnék innentől egy kúrva dühös Juventust látni,aki végiggyalulja a mezőnyt!
Mert a keretünk abszolút alkalmas erre!
Gyerünk gyerekek!!
Forza Juve!
Grinta 2017.10.14. 20:21:47
pott70 2017.10.14. 20:22:39
2017.10.14. 20:22:53
Csak abban bízhatunk hogy Howedesben van valami plusz es hogy tavaszra stabilizálódik a csapatjatek
Juventino86 2017.10.14. 20:24:21
Sajnos az új igazolások nem igazán váltották meg eddig a világot. Egyedül talán Matuidi az, akivel elégedettek lehetünk, Bentancurnak is vannak jó megoldásai. Bernardeschi és DC mezőnyben nagyon gyengék. És hát a védelem... Sajnos ők se fiatalodnak. Higuain pedig sajnos nagyon rossz napjait éli.
Mindazonáltal azt remélem, hogy ez a vereség elindít valamit. Tavaly is a Genoa elleni égés után kezdett fejlődni a csapat.
The king of alibis 2017.10.14. 20:24:54
Kifogsz egy olyan játékost, aki alig kap lehetőséget? Miért nem a 90 millás balfaxt fikázod, akin folyamatosan akadnak el a támadások? Vagy Chiellinit, akiről sorra kapjuk a gólokat?
Juventino86 2017.10.14. 20:25:30
Grinta 2017.10.14. 20:33:32
Juventino86 2017.10.14. 20:36:32
Thug6Life 2017.10.14. 20:38:19
Lisandro 2017.10.14. 20:42:44
Én sosem fikáztam egy Juve játékost sem!
Én csípem mindet egy től egy ig!
Csak megjegyeztem,hogy a Berna nagyon gyenge,s szerintem Sturaro is jobb nála.Úgy gondolom,hogy vele melléfogtunk 40 millióval.De ne legyen igazam,s cáfoljon rám!
Egyszerűen nagy falat neki a Juve,és kész.Még jó,hogy nem fogadta el a 10-es mezt.
Higut meg csípem egyszerűen,s nem tudok rá mérges lenni!
Dybala meg majd szerdán rúg egy hármast,azt folytatja a szárnyalást!
hurbiny3k 2017.10.14. 20:43:10
bulldeo 2017.10.14. 20:44:03
Egyébként meg világosan látszik, hogy ez egy nagyon jó Lazio, azt, amit évek óta vártunk, hogy legyen a bajnokság erősebb, az most már itt van.
The king of alibis 2017.10.14. 20:44:49
-nincs egy épkézláb jobbhátvédünk, a falábú balfácán Sturaronak kell ott játszani
-az 5 belsővédőből 2 kiöregedett, a 3. állandóan sérült, a 4. mindig hibázik, az 5. fiatal pedig nem kap lehetőséget
- Pjanicon kívül nincs egy kreatív belső középpályás, csak csupa vízhordó
- a mindenki által sokat remélt Bernardeschi alig kap lehetőséget
- a 90 millás balfax állandóan játszik, pedig a leggyengébb láncszem
bulldeo 2017.10.14. 20:45:34
hurbiny3k 2017.10.14. 20:47:46
megasün 2017.10.14. 20:51:24
delpiero26 2017.10.14. 20:52:21
Ámok 2017.10.14. 20:52:33
Ámok 2017.10.14. 20:53:26
Juventino86 2017.10.14. 20:54:05
bulldeo 2017.10.14. 20:55:07
megasün 2017.10.14. 20:55:32
Juventino86 2017.10.14. 20:57:06
megasün 2017.10.14. 20:58:22
Na erről beszéltem, milyen szurkoló az ilyen?
Menj, és csináld jobban!!!
megasün 2017.10.14. 21:04:17
Nekünk az a dolgunk, hogy szurkoljunk, a szakmához kevesek vagyunk, ezért nem vagyunk a vezetőségben. Senki sem tökéletes, mindenki követ el hibát a munkája során, még a legjobbak is. Az össz teljesítmény, ami számít.
Juventino86 2017.10.14. 21:05:09
megasün 2017.10.14. 21:06:55
megasün 2017.10.14. 21:08:08
west30 2017.10.14. 21:08:24
epaska 2017.10.14. 21:09:14
2017.10.14. 21:10:53
Kukszi 2017.10.14. 21:12:02
Ez van!
Forza Juve
bulldeo 2017.10.14. 21:15:23
Quentin_KR 2017.10.14. 21:18:24
2017.10.14. 21:19:23
Az meg nagyon jó lenne ha Allegri eldöntené, hogy ki legyen Chiellini párja hátul, mert ha össz-vissza rakosgatja mellé az embereket az életben nem lesz összeszokva ez az amúgy is meggyengült védelem. Legyen az Rugani vagy Benatia, nekem tökmindegy csak játszanak már le 3 meccset zsinórban egymás mellett...
Alex8610 2017.10.14. 21:19:49
Juventus 2017.10.14. 21:21:45
Mitya10 2017.10.14. 21:50:09
bulldeo 2017.10.14. 22:15:03
A Juventus türelmes játéka nem bírja el ezeket a védelmi hibákat, és itt nem azzal van a baj, hogy nincsenek eléggé összeszokva a játékosok, hanem kiöregedtek, elkoptak hátul a játékosaink. Nagyon itt az ideje az őrségváltásnak (beleértve sajnos Buffont is).
Talán, ha Rugani megemberelné magát, akkor kevésbé lenne aggasztó a helyzet.
2017.10.14. 22:16:57
Az a korrekt, ha az ember dicsér is, de a kritikát sem szabad benntartani.
Szerintem:
Lichtsteiner, Asamoah, Khedira a kezdőcsapatban (plusz a fiatal Bentancur) és se Dybala, se Pjanic, se Sandro, se Cuadrado.
Ez így egy olasz középcsapat (főleg ha a védelem gyengélkedését is figyelembe vesszük), semmivel sem jobb.
Nem jöhetett ki más, mint egy kínkeserves döntetlen, vagy vereség. Az utóbbi lett.
Bosszantó, de lépjünk túl.
De azért nézzük a mai kezdőcsapat problémáit:
Védelem: sehogy sem akar ez egyenlőre összeállni. A szélső védők meg tragikomédia.
- Hátha a "jobb később, mint soha" bejön.
Középpálya: Ki szervez és ad hosszú labdákat? 0 kreativitás?!? KI A BESEGÍTŐEMBER KHEDIRÁNAK védekezésben? Jaj, megint Khedira...
Csatársor: Costa az egyetlen gyors, cselezni tudó ember, aki kreatív, ha éppen jó napot fog ki.
- Bernardeschi talán előbb-utóbb belelendül, de még azért nem tudja a világot megváltani.
Pjanic + Dybala nélkül ki van húzva a méregfoga ennek a csapatnak, most ez van.
Itt ma kb. Costára és Matuidire bíztuk a meccset (esetleg Bentacurra?).
Az a kérdés merül fel, hogy Allegri vajon beáldozta ezt a meccset? BL? Sérülések elkerülése? Valami taktika?
Az már a kezdőn is látszott, hogy igen gyenge "produktum" lesz.
Grinta 2017.10.14. 22:21:09
Ámok 2017.10.14. 22:23:15
2017.10.14. 22:50:39
Ne vedd sértésnek, de ennyire nem szoktál régebben lealjasulni. :-D
babo0410 2017.10.14. 23:04:43
Most nem gépelem be még egyszer. Elég annyi, hogy ne krutizáljuk a csapatot még. Adjunk időt nekik. Tavaly, tavaly előtt sokkal rosszabbul kezdtük s szezont, még is bajnokok lettünk. Én se örülök a vereségnek, én se örülnék, ha nem mi lennénk a bajnokok, de komolyan elhiszi vki, hogy örökké miénk lesz a bajnoki cím? A Napoli egyben van, nem változott annyit a keretük, mint nekünk. Persze, hogy jobban kezdenek. De kezdett már ilyen jól a Roma is. Láttuk a végeredményt.
8 forduló után ne írjuk még le a szezont. Én hiszek abban, hogy Allegri és a vezetőség tudja mit csinál, és megoldják újra.
De 6 bajnoki cím után nehezebb újra motivációt találni.
Egyébként miért van az egyeseknél, hogy ha jól megy akkor minden szuper, Allegri a király, ha kikapunk, akkor meg már Allegri is hülye? De ldgalább megint lehet Marottázni. Azt úgy is imádjátok.
De legalább látjátok, hogy az itt elharapódzó stílus nem csak nekem nem jön be.
Nem kell mindig mindennek tapsolni, kritikákat meg lehet fogalmazni, de itt egyesek stílusa kissé túlzó és erős. Ráadásul egyesek észre se veszik, de olyanok, mint a szélkakas. Ha jól megy mindenki nagyon jó, ha nem, akkor meg ugyanazok akik pár napja jók voltak, már hülyék.
És miért kell mindig keresni vkit a csapatban, akit szidni kell?
Akinek nem inge...
GGábr81 2017.10.14. 23:13:02
Jah és az örök szlógenem le ne maradjon: Allegri takaródjon vagy, ha nem ô akkor valaki
Gabuero9 2017.10.14. 23:31:51
itt mar nincs spirito juve inkabb spirito lazio! respect nekik!
Gabuero9 2017.10.14. 23:39:57
Sztovicska 2017.10.15. 00:36:15
Leram7 2017.10.15. 01:15:23
Dybala 2x hibázott 11-est, amely + 4 pont lenne és ez luxus.
De még ez is beleférne, de sajnos a napolinak 8/8 és nagy esélyük van, de keményen mennünk kell.
2017.10.15. 11:19:23
Az összes alibizőt szépen be kell hívni egyesével a kedves igazgatóinknak elbeszélgetésre, mert ezért fizetni marha kár, nem beszélve h sok szurkoló szórakozását is elrontják.
2017.10.15. 13:40:12
Én is elítélem egyébként a szégyenletes stílust, nem arról van szó, hogy nem.
De egy ember azért ember, hogy reálisan lássa a dolgokat. Örüljön, ha oka van rá, dicsérjen, ha a helyzet megérdemli, de nem tapsolhat, amikor látja a szégyent.
Sokan panaszkodnak amiatt, hogy "egyesek" mindig megtalálják maguknak a gyenge teljesítményt nyújtókat és azt szűrik le belőle, hogy ennek örülnek. Miért?!? Ennek semmi értelme. Mit dicsérjen a pocsék teljesítmény láttán? A stílus maga az ember, de aki szidja a folyamatosan rossz teljesítmény nyújtókat, az is csak a klub érdekeit tartja szem előtt. És persze, hogy bosszantó, ha mellett még több millió eurót is kap érte. Ha látja, hogy egy játékos szimpla pénzkidobás a klubnak, az fájdalmas. Én pl. nem vagyok hajlandó elmenni szó nélkül a rossz teljesítmények mellett, de megpróbálom normális stílusban előadni. Nyilván nekem sem sikerül 100-ból 100-szor. De az sem szabad, hogy mindegy legyen, hogy melyik játékos menyit tett a klubért. Khedirának alig volt még egy jó teljesítménye a csapatban és engem egyáltalán nem érdekelnek a megnyert címei, meg hogy melyik NAGYEMBER hogyan dicséri. Én azt látom, ha gólt kapunk róla, vagy ha valakinek folyton kisegítgetni kell. Lichtsteiner már más eset. Rengeteget segített AZ ELEJÉTŐL a csapatnak (és nem kellett felhozogatni, mint bonuccit) és csak az utóbbi időben nyújt tényleg rossz teljesítményt. Buffon meg Buffon. Amennyit tett a csapatért, sokkal többet el lehet nézni neki, mint bárki másnak. Viszont ha a klub is így gondolkodna, akkor nem küldte volna el kegyetlen módon Del Pierot. Sokkal kritikusabbak, mint mi, csak nem kürtölik szét. Persze, az engem is zavar, ha Higuaint alpári stílusban jellemzik folyamatosan. De az utcákon nem ez van? Plázákban? Stb. Majdnem mindenhol. A vegyes társaság. Annyi a különbség, hogy ott nem közös cél, közös klubszeretet érdekében vannak. És visszakanyarodok a legelejéhez. Hogy a legrosszabb, ha az embert magával rántja a primitívség. A legtöbbünkkel néha megtörténik.
Ha meg valaki elvárja, hogy csak pozitívumokat írjunk, akkor hol az építő kritika értelme? De tegyük fel, hogy csak VALÓS pozitívumokat írunk. Ebben az esetben kis túlzással nem született volna ehhez a cikkhez komment.
Az meg nevetséges, hogy valaki csak akkor jelezhet egy hibát, ha "labdarúgó szakember". Pont az a lényeg, hogy a problémákat más is látja, csak kijavítani nem tudná, mert gyakorlat és képzettség hiányában ez nem működne.
@babo0410: Egyetértek veled abban, hogy ne írjuk le még a csapatot. A védelem még összeállhat. Allegri húzhat váratlant jobb oldali védő posztra, amire nem látok megoldást, Higu megtalálhatja a góllövő cipőjét, Dybala elkezdheti esetleg variálni a büntetőrúgást, meg kicsit magába szállhat, a csapat meg összeállhat tavaszig. Sok a ha, de volt már ilyen. Én nem dőlnék a kardomba akkor sem, ha nem nyernénk meg a Scudettót. inter ne legyen 4-ben, ez lényeges minden igazi Juventus szurkolónak. Nekem a BL lenne már a fontos, mint a szurkolók többségének is. De ehhez túl soknak tűnik idén is a lyuk a csapatban. Mindegy.
Rajta Max, sok munka vár rád, hátha...
GGábr81 2017.10.15. 14:50:26
2017.10.15. 15:56:54
Aki "akkor is őt szidja, amikor nem játszik", ezzel nem arra gondolsz, hogy arról beszélnek, aki helyette van a pályán, mennyivel többet tesz le az asztalra? Mint összehasonlítás? Szerintem nagy különbség van a "háttérben sokat dolgozó" és az alibijátékos között.
De fordítsuk meg a dolgot. Én elismerném, ha Khedira jól játszik, de nem nagyon van ilyen. Ugyanúgy Dybala is előfordul, ha pocsék teljesítményt nyújt. Amiatt is bosszankodik az ember, de könnyebben elfogadja, mert több jó teljesítmény "van a segítségére". De aki ezt is megjegyzi, ott még nagyobb szokott lenni a felháborodás.
Pedig reális igény a jót és rosszat sem letagadni. Az tény, hogy a köpködés az rossz érzés az embernek. Amúgy nagy pénzekért dolgozó profikról van szó, akiknek valamit le kell tenniük az asztalra. És nem véletlenül hoztam fel példának Buffon, Lichti és Khedira különbségét ilyen szempontból.
A másik dologhoz: Van 1-2 ember, aki csak szidni jár, de azért ez tényleg kevés. Sajnos én életben is ismerek olyan embereket, akik ha valami jól sikerül, "menjünk tovább, ne foglalkozzunk vele", ha meg nem sikerül, akkor "összedől a világ" jellegű felfogással rendelkeznek. Pocsék érzés lehet. Kicsit több van azokból, akik a győzelmi öröm mellett az építő kritikát is megfogalmazzák, szerintem ez nem helytelen. Attól még örül a győzelemnek.
Juventino86 2017.10.15. 18:32:48
Grinta 2017.10.15. 20:31:34
2017.10.16. 16:53:31
@Juventino86: nem lehetsz biztos benne. Van, aki a normális hangból is ért, viszont van, aki semmiből sem ért és csak oda-vissza ugatás lesz az egészből. Szélmalomharc.
GGábr81 2017.10.16. 21:15:08
Grinta 2017.10.16. 21:40:06
2017.10.16. 23:41:38
Khedirával kapcsolatban: ez a taktikai fegyelem lehet tényleg az oka a "sikerének".
De mire gondol vajon Max, amikor mellébombáz egy helyzetet, vagy bekapunk egy gólt miatta? Hogy más fegyelmezetlenebbül csinálta volna? :-P De nem poénkodok. Értem amit írsz. Meg azzal sem lehet mit kezdeni ha nincs jobb alternatíva. De szerintem ez a passzsáv-zárás meg a taktikai fegyelem kicsit kevés egy BL-re törő klub kezdőjéhez. Az lesz érdekes (csak lássuk már), ha Marchisio, Pjanic, Matuidi, Bentancur és Khedira is egészséges lesz, akkor ki játszik.