A Juventus kapusa és csapatkapitánya a világ legjobb kapusainak az egyike, azonban várhatóan visszavonul ezt a szezont követően, amikor már betölti a negyvenedik életévét, profi karrierjét pedig tizenhét éves korában kezdte.
„Gyakran gondolok erre, kevés olyan futballista van, aki negyven évnyi futballt tud összekapcsolni.” - idézi a futballista szavait a Copa90.
„Amikor elkezdtem játszani, a hatvanas években született játékosokkal futballoztam, most pedig olyanokkal zárom a karrierem, akik a kétezres éveken születtek. Erre büszke vagyok, a futball rengeteget változott, most sokkal nehezebb, és ennek ellenére főszereplő maradtam.
A kapusok számára a futball sokat változott a lábjáték tekintetében, amikor kezdtem, akkor lépett érvénybe a hátrapasszra vonatkozó szabály. A múltban a kapus csak felszabadított, azonban az elmúlt hat-hét évben a kapus is szerepet kap a játékszervezésben, pontosabban kell kidobni a labdát, vagy esetleg akár egy ellenfelet is ki kell cselezni.
Emiatt a feladatunk sokkal bonyolultabb, a kapust nagyobb felelősség terheli a döntéseit illetően.
Hogy ki lehetne az utódom? Jelenleg a legérdekesebb opciót Gianluigi Donnarumma, európai szinten ő a legfiatalabb, és teljesen természetes, hogy ekkora kíváncsiság övezi. Kivételes képességekkel rendelkezik, azonban általános értelemben az összes jó hálóőrt nagyra értékelem. Szeretem, amikor egy kapus valamilyen szép gesztust tesz.
Ha Manuel Neuer, Thibaut Courtois vagy David De Gea valami jót tesz, az nekem is tetszik, és bámulatot érzek. Rajtuk kívül még megemlítenék olyan futballistákat, mint Jan Oblak, Hugo Lloris, Samir Handanović, Alisson, Wojciech Szczęsny, Joe Hart… Gyakran figyelem őket, mivel szeretem megérteni, hogy ők milyen módszert alkalmaznak egy-egy védéshez.”
Gigi Buffon kulcsfontosságú szereppel bírt az olasz válogatott berlini sikerében, amikor a franciák legyőzésével az olasz válogatott világbajnok lett.
„Megvalósítottam a legkomolyabb álmot, amelyet egy gyermek megálmodhat, de egy futballistára is igaz ez. Amikor kicsi voltam, akkor áttekintettem a focistákat tartalmazó címkealbumokat, és arról álmodtam, hogy játszok majd az olasz első osztályban, a válogatottban futballozhatok, de a világbajnoki cím megnyerése talán kicsit merész volt.
A BL-döntők előtt tudtam aludni, de a világbajnokság előtt egy percet sem aludtam. A világbajnokság megnyerése révén beteljesítettem életem célját, ilyen hatást tudtam gyakorolni az életre egyedi dolog, így már nyugodtan halhat meg az ember.”
Amennyiben Giampiero Ventura válogatottjának sikerül kvalifikálnia magát a világbajnokságra, Gianluigi Buffon hat világbajnokságon vehet részt, 1998-ban a keretben volt, majd 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben játszott is.
„Még ki kell érdemelnünk a kijutást, de remélem, hogy sikerülni fog. Ha az ember Olaszországot képviseli, nem lehet, hogy ne a győzelemről álmodjon, az álomnak léteznie kell.
Soha nem vágtam neki úgy egy sorozatnak, hogy ne gondoltam volna a győzelem lehetőségére. Sportolóként nem szabad megölni az álmokat és az ambíciókat. Az álom adott, de aztán meglátjuk, milyen százalékos esélyünk van a győzelemre attól függően, milyen csapat alakul ki.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2017.10.10. 15:37:26
venember83 2017.10.10. 15:49:25
2017.10.10. 16:03:13
MdewC 2017.10.10. 16:32:56
Fino Alla Fine
The king of alibis 2017.10.10. 16:58:14
Ámok 2017.10.10. 17:18:29
venember83 2017.10.10. 18:20:16
Ámok 2017.10.10. 18:34:13
90 milla Higany után én bármit kinézek ebből a szerencsétlenből....!!!!
venember83 2017.10.10. 18:46:59
GGábr81 2017.10.10. 23:10:44
GGábr81 2017.10.10. 23:12:46
Kukszi 2017.10.11. 09:10:34
Nagyon kevés ilyen kapus van/volt.
Oliver Kahn, Van der Sar
Idén a csúcson befejezi pályafutását szerintem mindenki megfogja könnyezni.