A Sassuolo elleni keret

Serie A logo.jpgAz FC Barcelona csapatától elszenvedett csalódást keltő vereséget követően, a Juventus most a Sassuolo vendégeként próbálhatja meg folytatni az eddig hibátlan bajnoki sorozatot. Természetesen a Mapei Stadiumban sem lehet más a cél mint a győzelem, s az ezért járó újabb három pont begyűjtése.

A zebramezes együttes nagy visszaérői a hétközi Bajnokok Ligája-csatát sérülés miatt kihagyó Giorgio Chiellini és Mario Mandžukić lesznek, azonban Massimiliano Allegri mester továbbra sem számíthat Sami Khedira, Claudio Marchisio, Benedikt Höwedes és Marko Pjaca játékára, míg Mattia De Sciglio éppen a katalánok elleni találkozón szenvedett sérülést.

A Juventus legutóbb január végén látogatott a Sassuolo otthonába, s a bajnoki címvédő akkor Gonzalo Higuaín és Sami Khedira találataival már az első félidőben döntött a három pont sorsáról, kialakítva a 2:0-ás végeredményt.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Cuadrado, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Csatárok: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Bernardeschi

A 12:30-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9312830378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quentin_KR 2017.09.17. 10:24:12

Tudja valaki Höwedes-el mi a helyzet. A cikk szerint "tovàbbra" sem szàmìthat rà Allegri, de èn arròl is lemaradtam hogy eddig mièrt nem....

Grinta 2017.09.17. 10:24:19

Nem szabad félvállról venni ezt a mérkőzést,mert kellemetlen volna ha meglepne minket a Sassuolo.Ők bizonyosan nem arra készülnek hogy asszisztáljanak egy Juventus győzelemhez.

Bbenj 2017.09.17. 10:31:28

Sajnos az utolsó 2 meccset nem làttam,ma vègre újra làthatom a meccset.szerintem gyözelem lesz 2 gólos különbsèggel!Forza Juve!

Patricco 2017.09.17. 10:40:46

@Quentin_KR: ez engem is nagyon érdekelne!

steven.h 2017.09.17. 10:56:38

@Patricco: @Quentin_KR: én úgy tudom, hogy a nyáron műtötték és nen tudta elkezdeni a Schalkeval a felkészülédt időben, ergo erőnléti gondjai lehetnek

+Sparta 2017.09.17. 10:57:32

@Patricco: Mert Allegri végre(!!)hole cards játszhat.

2017.09.17. 11:29:31

Hivatalos kezdő:
Juventus XI: Buffon; Lichtsteiner, Rugani, Chiellini, Alex Sandro; Pjanic, Matuidi; Cuadrado, Dybala, Mandzukic; Higuain. #SassuoloJuve

Apuleius 2017.09.17. 11:31:40

Juventus XI: Buffon; Lichtsteiner, Rugani, Chiellini, Alex Sandro; Pjanic, Matuidi; Cuadrado, Dybala, Mandzukic; Higuain. #SassuoloJuve

Juventus subs: Szczesny, Pinsoglio, Barzagli, Benatia, Asamoah, Bentancur, Sturaro, Douglas Costa, Bernardeschi. #SassuoloJuve

Tomy81 2017.09.17. 11:39:59

Felálltunk a jól bevált legerősebb ide a következő Scudetto-t formációval..

Györijuventino 2017.09.17. 11:41:30

Jó a kezdő , de azért kéne kicsit eröltetni Bernardeschi-t. Pjanic pihentetése érdekében remélem beszáll majd a mérközésbe Bentancur is.
Remélem Chiello -Rugai kettős jól muzsikál majd és nem kapnak gólt :)

Dante01 2017.09.17. 11:55:00

Nekem azért van kritikám a kezdővel kapcsolatban.
Higu nálam pad, Chiello sérülés után pihenhetne még bőven, Pjanic szintén kaphatna egy kis pihit és Berna kezdene nálam.

Buffon; Lichtsteiner, Barza, Rugani, Alex Sandro; Bentecur, Matuidi; Berna, Dybala, Cuadrado; Mandzu

A cserék pedig, feltéve ha nincs sérülés és nem a Sass vezet kettővel: Costa, Asa, Sturaro

The king of alibis 2017.09.17. 11:55:41

Elképesztő....Bernardeschi soha a büdös életben nem kezdhet?

Patricco 2017.09.17. 12:02:01

Costa is csak akkor fog jatszani ha Cuadrado sérült,eltiltott,vagy pihenőt kap....engem azért ez is aggaszt

Patricco 2017.09.17. 12:02:44

@Dante01: Akkor Mandzut is lehetne pihentetni!

Mr. Ocean 2017.09.17. 12:05:56

Sziasztok!

Linket valakit tud majd dobni? Köszi. FJ!

Quentin_KR 2017.09.17. 12:09:08

@Dante01: kèt, mèg beilleszkedèsi időszakàt èlő belső közèppàlyàssal kezdeni (Bentacur, Matuidi) hatalmas kockàzat lenne szerintem.

Rikoo 2017.09.17. 12:09:26

@Patricco: Jobbra inkább Bernardeschit számítsd és balra Douglas Costát.
Az olasznak szerintem több esélye van hosszútávon a kezdőbe kerülni, mint D.Costának.
Legalábbis ebből a kevés játékidőből amit kaptak ő sokkal biztatóbb.

Quentin_KR 2017.09.17. 12:10:48

@Patricco: attòl függ. Douglas tènyleg jobbnak tűnik, de mèg egy olyan hiszti mint a barca meccsen amièrt nem volt pontos a labda s zavarnàm is vissza Münchenbe....

Dante01 2017.09.17. 12:12:30

@Quentin_KR: Matuidinek nem hiszem, hogy beilleszkedési gondjai lennének. És ki ellen ha nem a Sass ellen akik egy kemény gólt rúgtak és 5 kaptak.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 12:12:57

Megnyerjük és megint miénk lesz a világ 2. legerősebb kerete !!!44 xD

Zsolt16 2017.09.17. 12:18:48

De jó lesz megint Higany szenvedését nézni...

Patricco 2017.09.17. 12:29:44

@Rikoo: tehát Mandzu kirobbanthatatlan...pedig en szivesebben neznek a szelem egy dinamikus skillert mint egy centert! Mandzu legyen csak center...talan most lenne is eselye Higany helyett jatszani

Rikoo 2017.09.17. 12:38:59

Nincs fellocsolva a gyep. Nagyon lassú a pálya. Végülis nem rossz ötlet a Sassuolo részéről.

Sztovicska 2017.09.17. 12:40:27

Jó hogy matuidi kezd de szélen costa is lehetne kezdő. Pár meccsen kipróbálhatná allegri hogy mandzu kezd higu helyett. Szélen meg akár berna is lehetne kezdő

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 12:41:31

Higuaín labdaátvételei és dinamikája lenyűgözőek !

Nathas 2017.09.17. 12:42:16

Az ilyen meccseken én nem játszatnám Mandzut, most kreativitás kellene, az ő védekező munkájára ma remélhetőleg nem lesz szükség.

Bbenj 2017.09.17. 12:43:19

Bazki ezt illett volna belőni Higuain.

Dante01 2017.09.17. 12:46:18

@Bbenj: oda rúgja ahova akarja ere ő ááááááááá kiakaszt ezekkel a megoldásokkal.

Bbenj 2017.09.17. 12:48:20

Ki màs mint Dybala!!!!szèp gól!!

The king of alibis 2017.09.17. 12:48:26

Dybalaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
Ki más. Lehet szapulni.....

Patricco 2017.09.17. 12:49:05

Barca ellen kéne ekkora golokat lőni!

Rikoo 2017.09.17. 12:49:09

Dybala teljesen valószínűtleg gólokat lő. Gyönyörű volt.

Juventino86 2017.09.17. 12:49:46

Gyönyörű gól :) És Mandzu okos passzt adott, nagyon kell ő is!!!!

The king of alibis 2017.09.17. 12:50:37

@Patricco: Jajj... Volt értelmes teljesítmény a Barca ellen?
Vagy a tavaszi meccset elfelejtetted, ahol kettőt vágott nekik?

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 12:51:33

NagYon nagy gól volt !
Szép volt La Joya, kár hogy a BLben nem megy.

Dante01 2017.09.17. 12:51:56

Ennyi a különbség Higu 5m se Dybala 20m is.

DrinkTeam 2017.09.17. 12:55:45

Kedves Forumtarsak! Remelem nyerunk ma, de egyszeruen nem tudom fuggetleniteni magam attol, hogy ugy zartuk az atigazolasi szezont, hogy Lichtsteiner meg de Sciglio jutott a jobb oldalra, es a kozephatved kerdes sem teljesen megoldott, mert ha Barzaglinak kell a Barca ellen jatszania, vagy Benatianak, oriasi bajban vagyunk. Es ne legyen igazam, de ezen elmehet a szezon, a bajnoksagot szerintem iden is behuzzuk, ez lathato, de a BL-ben jon egy komolyabb csapat, aki megbont minket a jobb oldalon vagy kozepen, es eldont egy parharcot mondjuk a legjobb 8 kozott azert, mert nincs egy epkezlab jobbhatvedunk, es ez duhito. Aztan az marad idenre is , hogy lehet hallgatni pl. a Barca elleni meccs utan is a minket lesajnalo hangokat, es erezni, hogy nem voltunk ellenfel nekik, pusztan csak azert, mert nem nyitottuk ki a penztarcankat, de Sciglio arahoz mar csak 10 misi kellett volna, es annyibol egy viszonylag jo jobbhatved mar kijott volna. Rossz nezni most is a Sassuolo ellen, hogy Sandro vilagklasszis, hajszalpontos beadasai vannak, gyors, dinamikus, a masik oldal meg szintelen-szagtalan, csak azert nincs ott bajunk, mert nem Messi vagy Aguero jatszik az ellenfelnel azon az oldalon, es igy elevickel a jobb szarny is, de semmi plusz. Elnezest a negativ hangnemert, pedig en szinte mindig pozitivan latok mindent, de ez most nem melto a csapathoz. Dybala meg elekepeszto futballista, mekkora gol!!!!

MdewC 2017.09.17. 12:56:04

Szép volt Dyba!!! Így kell!

Hajrá Juve!

steven.h 2017.09.17. 12:58:19

Nagyon gyenge ez a Sas, remélem év végén nem kell tőlük búcsúzni, a legnagyobb hiányzójuk Di Francesco, ez egyértelmű

The king of alibis 2017.09.17. 13:04:21

Takarítsa már le a 90 millás pojácát.

MdewC 2017.09.17. 13:04:26

Higu nincs formában sajnos.

hurbiny3k 2017.09.17. 13:04:53

Istenem, de hiányzik Morata..

Tony. 2017.09.17. 13:07:13

Ez a 90 milliós tényleg hót fogalmatlan.

MdewC 2017.09.17. 13:07:26

Kicsit darabos a játékunk, nem érzem azt a lehengerlő összeszokott stílust.

Bbenj 2017.09.17. 13:08:57

Nem lehet,hogy Higuain mèg mindig a Napoli embere?nekem kezd gyanús lenni...

Quentin_KR 2017.09.17. 13:09:10

Papìron tele vagyunk jobbnàl jobb tàmadòkkal. Mègis előre rettegek attòl, mi lesz ha Dybala lesèrül, vagy lesz pàr gyengèbb meccse, ki fog akkor gòlt lőni? @DrinkTeam: sajnos èn Sandro jàtèkàtòl is tartok. Fèlre ne èrts, mèg mindig nagyon jò, de meg sem közelìti szt a szintet amit akkor jàtszott amikor Evra-val kellett megküzdenie a kezdőèrt.

Alex8610 2017.09.17. 13:10:48

Sorra halnak el a támadások Higun most is eltotojázta a lehetőséget

babo0410 2017.09.17. 13:12:37

Nagyon jó lenne végre felpörögni! Annyira bealudtunk a félidő végére, hogy a Sas mindjárt egyenlít.
Nem sokszor írok ilyet, de ez a meccs unalmasabb, mint Capello idején bármelyik meccsünk volt.

babo0410 2017.09.17. 13:14:03

@Quentin_KR: Akkor majd jön Bernardeschi, Bentancur, D. Costa. Allegri azt is meg fogja oldani. De bízzunk benne, hogy erre nem kerül sor.

Sztovicska 2017.09.17. 13:14:24

Komolyan mondom mindig is birtam higuaint. De eljött az az idő amikor azt mondom ha nem hoznak valami pörgös centert helyette falnak szaladok. Ez vicc amit csinál. Úgy fordul mint a csuklós busz. Borzasztó tohonya. Amikor tiszta lövőhelyzet van azt megoldja. De amikor kissé vert helyzetből kell megoldani lefordulni vagy valami akkor olyan mint a lassitott felvétel. Hihetetlen milyen brutál gólerősek lennénk ha ott egy keita vagy hasonló fiatal pörgős csatár lenne

Rocky80 2017.09.17. 13:14:34

Cuadrado kell ebbe a csapatba.

Apuleius 2017.09.17. 13:15:43

Higuaín olyan, mintha nekem kellene most játszanom, enyhén fájós derékkel, tele a vasárnapi rántott hússal, két sör után.

danimester1 2017.09.17. 13:17:25

Higuain eszméletlenül fogalmatlan ma,nem találja helyét.Csetlik-botlik nincs egy jó megmozdulása kivéve a gólt megelőző passza Cuadnak.Kiérdemlte a kispadot!

The king of alibis 2017.09.17. 13:17:40

@Quentin_KR: Ezért kéne már befelé építeni a kezdőbe Costát és Bernardeschit

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 13:18:07

Higuain TAKAROGGGGYY!!!
Bmeg ennyit priskin is tud a qrrrrva anyját ,nem 90Mért és a liga legnagyobb fizetéséért.!!!!

Sztovicska 2017.09.17. 13:18:08

@DrinkTeam: abszolút igazad van bár a barca ellen amig játszott de sciglio nekem meggyőző volt. Továbbra is azt mondom hogy jelenleg max egy genovába fér be de simán kifejlődhet arra a szintre ami nekünk kell. Szerintem van benne potenciál. De részemről az is aggasztó hogy a támadásaink 80%-a higanyon megy el. Mert kit érdekel ha kapunk kettőt ha mellette rugunk 4et.

The king of alibis 2017.09.17. 13:18:39

@danimester1: Nem csak ma fogalmatlan, hanem az összes meccsen, amit eddig lejátszottunk ebben a szezonban.

Sztovicska 2017.09.17. 13:21:05

@Drughi Di Bianconeri: ott a pont. Nem értem miért nem lehet egy ilyen viszonylag egyszerübb meccsen kipróbálni hogy pl berna vagy costa kezd és dybalát vagy mandzut feltolni centerbe. Mondjuk centernek kell mindkét láb dybala meg jobbon gyér de simán lehetne szerintem egy costa/berna - dybala - cuad sor előtt mandzu. Higany úgy mozog mint ronaldo anno amikor már gurult

Patricco 2017.09.17. 13:22:12

@babo0410: fel kéne pörögni de kell a kezdőben Mandzu, Cuadrado ,Higuain velük pedig ez a maximum tempó.....Costa, Berna sosem lesznek beépítve kezdőben de akkor meg kell szoknunk ezt a tempót!

Leram7 2017.09.17. 13:24:25

Nem tudom miért, de egyszerűen nem tudom megszokni ezt a sárga mezt :(

Cuad, Chiello, Dybala jól tólják, a többiek átlagosak.

Sokkal többet várok Higanytól,Matuiditől és Sandrótól.

babo0410 2017.09.17. 13:24:38

Nem kell szidni Higut. Mindenkinek lehetnek gyengébb meccsei. Még Messinek is. Inkább Allegrit kéne megkérdezni, hogy ilyen pocsék formában miért nem padozik egy kicsit? Néha padozhatna, és maximum csereként beáll.
Mert értem, hogy a padon nem fog formába lendülni, de ha meg a legrosszabb formájában is kezdő, akkor nem is fog akarni.
Én nagyon kedvelem Higut, már anno a Realban is kedveltem, de ez most kicsit sok amit művel.

Mitya10 2017.09.17. 13:25:50

Skacok dolgozok sajnos nem látom a meccset bár az lejött a kommentekből h Higu a szokásos szar :D Matuidi , Rugani , Sensi és Lirola játéka érdekelne milyenek ma?

2017.09.17. 13:28:49

@babo0410: Itt a vezetőség is hibázott a patent felkészültségével amit a nyári mercaton mutattak. Tavaly Higanyt kivégeztük a szezon végére annyit játszott a pályán. A napnál is világosabb, hogy Mandzukicra bal szélen számít Allegri, erre nem intéztünk az argentinnek cserét és Keant is kölcsön adtuk. Mit gondolnak meddig fogja bírni ahogy Sandro a balon?

babo0410 2017.09.17. 13:29:13

@Patricco: Be lesznek építve, biztosra veszem. Mikor Dybala érkezett, vagy két hónapig nem játszott, max momentumokat. Akkor is mindenki Allegri felelősségét firtatta. Aztán egyszer csak a kezdőben találta magát, és ott is ragadt. Szerintem hamarosan Megkapja Berna és Costa is a bizonyítási lehetőséget. Lehet egyébként Allegri úgy számol, hogy amint a csapat kész átállni 4-3-3-ra, akkor lesznek majd ők kezdők.
Egyébként ha tévednék, és mégse épülnének be a kezdőbe, az csak egy miatt lehetséges, hogy nem egy nagy csapat kezdőjébe valók, nem olyan jók, mint reméltük, de ezt kétlem.
Látszott rajtuk már eddig is, hogy idővel nagyon jók lesznek ők.

Dante01 2017.09.17. 13:29:52

Mikor mondtam, hogy inkább a nagypofájú Icardiért adtam volna egyben 50-55m, mint két részletben 45m Higuért azt mondtátok hülye vagyok, mert bomlasztja az egységet meg nem fog kijönni az edzővel meg ilyenek. Érdekes Spalleti alatt kussol és rugdossa a gólokat.
Neki nem kell nagy helyzet meg, hogy tisztán kapja a labdát akkor is gólt tud rúgni.
Most meg lehet nézni 90m mit tud a pályán sajnos már jó pár meccs óta.

babo0410 2017.09.17. 13:33:08

@hellan: Sandronak van alternatívája, méghozzá nem is rossz, Asamoah személyében.
És szerény véleményem szerint Higuaínnak is van cseréje, mert Mandzukicnak egyértelműen Higu cseréjének kéne lennie. És nagyon remélem, hogy hamarosan ez is fog történni, és akkor majd D. Costa és Berna lesznek Dybala mellett a két szélen.
Szerintem sokkal ütősebb lenne a
Mandzukic
Bernardeschi-Dybala-D. Costa
támadósor, ha már 4-2-3-1 a felállás.

pedronegroo 2017.09.17. 13:34:06

@babo0410: De két éve is pont az volt a gond hogy Dybala nem játszott az elején mikor első perctől kezdve Ő volt a csapat legjobbja!

babo0410 2017.09.17. 13:35:22

@Dante01: Kérdés eladták volna-e nekünk, másrészt akart volna-e hozzánk igazolni. Harmadik pedig az, hogy valóban nem tudhatjuk mennyire lenne balhés a srác. Elképzelhető, hogy Allegri megnevelné, de az is, hogy nem sikerülne neki. Sajnos sok olyan kérdés van Icardi kapcsán, amire mi nem tudjuk a választ, de a vezetőség tudhatja.

The king of alibis 2017.09.17. 13:37:01

Nincs jelző Dybire. Parádé

Bbenj 2017.09.17. 13:37:07

Dybala!!!!hihetetlen!!!

Alex8610 2017.09.17. 13:37:19

Omg mi gól zseni a srac

The king of alibis 2017.09.17. 13:39:30

Mi ez a védekezés?
A svájci bohóc.... miért is kéne jobbhátvédet igazolni.....

Dante01 2017.09.17. 13:39:53

Na vajon meglesz a mesterhármas??

2017.09.17. 13:40:16

DS Lichti jobbos tekergesd a szemeid Marotta, a te munkád gratulálok.

el.Flaco 2017.09.17. 13:40:38

Jezusom Lichtsteiner..

Dante01 2017.09.17. 13:43:52

@el.Flaco: Én nagyon bírom, de ez azért erősen az ő lelkén szárad.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 13:43:58

Ez a védelem minden meccsen gólt kap ?
Nem csak stefi volt benne,hanem sandrot.kivéve mindenki,Gigi is szépen mellényúlt,de nem hiányzik se.alves se az áruló:)

Ámok 2017.09.17. 13:44:40

@hellan: Hatalmas+

@Juventino86: Én nem lennék boldog!

Dybalát ideje megkövetnem!

pedronegroo 2017.09.17. 13:46:13

@Drughi Di Bianconeri: elég bohózat jellegű volt, ne légy szigorú, csak elcsúszott mindenki néha ilyen is van :)

steven.h 2017.09.17. 13:48:12

@Drughi Di Bianconeri: ez Lichti gólja volt, ennyi, nem kell védeni a svájcit, semmivel se jobb mint DS.
Ez a meccs megmutatja miért nem lett a BL-re se nevezve

DrinkTeam 2017.09.17. 13:48:13

@Quentin_KR: Igazad lehet, viszont nem az ö hibaja, hogy nincs egy megfelelö alternativaja. Es latod, Lichti megint mit csinalt... visszavonom az elozo hosszu irasomat, ugy latszik mar a Sassuolo ellen sem eleg a svajci, pedig eddig azt hittem, az még menni fog. De nem, erdemei elismerese mellett mar reg el kellett volna koszonnunk tole. Volt par szep es jo eve a hajtos svajcinak, de elmentek az evek, lefött a kave, es lehet kegyetlen leirni, de nincs helye a keretben, szamomra a most kapott gol utan az is kerdes, hogy Serie A szintü-e még... es eskuszom a siras fog kerulgetni, ha belegondolok, hogy ma inkabb megis ra szavazott Allegri de Sciglio helyett, akit meg majd lehet nezni a BL-ben, ez katasztrofa, egy ekkora csapatban egyszerüen nem lehetnek ekkora lyukak...

The king of alibis 2017.09.17. 13:50:51

Dybalaaaaaaaaaaaaaaaaa
Nincsenek szavak. Világklasszis. S sajnos jövőre lépni is fog a Barcába

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 13:50:53

@steven.h: nem védem , stefi IS vastagon benne volt,de Gigi IS csúnyán mellényúlt,Rugani meg Chiellini pedig csúsztak,mint vmi magyar játékosok.

Gabuero9 2017.09.17. 13:50:59

2 mesterharmas 2 meccs alatt

Bbenj 2017.09.17. 13:51:00

Dybala 3!!!nincsenek szavak!

Dante01 2017.09.17. 13:51:04

Én megmondtam, hogy mesterhármas lesz.

Forza Juve !!! 2017.09.17. 13:51:20

Kisgyerek második mesterhármasa fekete fehérben :)

Juventino86 2017.09.17. 13:51:31

Dybala fantasztikus, nincsenek rá szavak!

Conan1984 2017.09.17. 13:51:32

Ez a "GYEREK"szenzációs!!!!!!

bianconeri83 2017.09.17. 13:51:37

@Drughi Di Bianconeri: elment Alves és bonucci, ez már a múlt. Azzal kell megoldani aki van, és jelenleg ennek a csapatnak kellene szorítani, mert most így néz ki a Juventus.
Komolyan azt érzem sokszor, hogy egyesek azért szurkolnak h ne menjen jól a Juvénak, ezzel is igazolva az ő Marotta/bárki utálatukat...

steven.h 2017.09.17. 13:52:47

Beszarássssss Dybiiii!!!!

MdewC 2017.09.17. 13:52:48

Dybala!!!

Szép munka!

Alex8610 2017.09.17. 13:52:52

BLbe kéne még átmenteni ezt a formát bár nyilván nem lehet minden meccsen így játszani
@Sas Jóska: Ilyet megcsak le se irjal:)

Ámok 2017.09.17. 13:53:29

Azta qrva....
Ere nincsenek szavak!!!

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 13:53:49

Aztaqrrrrva mennyit.késik a stream ls mekkora gólt vert Dybalaaa !
Tripla megint,fantasztikus.
Bárcsak a BLre.is.jutna ebből a Dybalabol !

Sztovicska 2017.09.17. 13:55:00

És még sokan eladták volna dybala-t. Idén nagyon beérhet a srác. Jó hogy velünk maradt

The king of alibis 2017.09.17. 13:55:03

Matuidi játszik? Észre sem vettem

pedronegroo 2017.09.17. 13:55:22

Na Dybala úgy játszik mint első évében szinte minden bemegy amit kapura lő! :) Szerintem legyőzte Higuain-fóbiáját, vagy változott a taktika amit eddig nem vettünk észre és már Dybala az első számú csatár. Taktika vagy véletlen minden esetre remélem így marad, Higuainra meg igazából semmi szükség....

Dante01 2017.09.17. 13:55:24

@Drughi Di Bianconeri: kb. 2 és fél percet úgy általában.

babo0410 2017.09.17. 13:56:25

Azért az nem semmi, hogy Dybala 4 meccsen lőtt 8 gólt. Remélem a következő körben már a BL-ben is elkezdi szórni a gólokat.
Dybala az, akit semmi pénzért nem szabad eladni, minden eszközzel azon kell lenni, hogy minél tovább itt tudjuk tartani.

Patricco 2017.09.17. 13:56:33

Kéne már cserélni!!!!

The king of alibis 2017.09.17. 13:57:33

@pedronegroo: higuain csak azért játszik, hogy 11-en meglegyünk a pályán

danimester1 2017.09.17. 13:57:55

Jöhetne Berna és Costa....

GGábr81 2017.09.17. 13:58:36

Egy laza hármast rúgott a kisgyerek. De a facc van már, elaludt Allegri, hogy nem hozza a cseréket. Mikor építi be őket?

babo0410 2017.09.17. 13:58:45

@Sas Jóska: Játszik, és igen sok labdát is szerez. Nem látványos, de nagyon fontos láncszem a középpályán Matuidi.

The king of alibis 2017.09.17. 14:01:15

Barzagli.....nehogy hozzad a szerencsétlen Bernardeschi gyereket. Lassan ő is megbánja, hogy idejött

pedronegroo 2017.09.17. 14:02:02

@Sas Jóska: Én tényleg csak azt tudom gondolni hogy változott a taktika, Dybala már nem próbálja minden meccsen görcsösen Higuaint megjátszani mint a tavalyi szezonban. Allegri taktikájára amúgy is jellemző a "onemanshow" most ez megint Dybala.

DrinkTeam 2017.09.17. 14:02:46

A negativ hangvetelt probalom mellozni, mert latszik, hogy rengeteg pozitivumunk van, Dybala meg fantasztikus. Higuainnak meg kellene par meccs a padon, hogy eszhez terjen, Mandzukicot megneznem centerben. Elol szerintem ilyen jellegu kis modositasokkal megvagyunk, es a 2 kozeppalyas posztra is, Pjanic, Matuidi, Bentancur, Marchisio, vegulis Khedira is jo cserenek a rutin miatt, de max. annak jo. Epp ezert idegesito az a jobbos poszt meg a kicsit lyukas kozephatved poszt, szoval hogy csak egesz kicsit kellene alakitani a kereten szerintem, hogy BL eselyesek legyunk, es epp ezert duhito ez, hogy nem lett volna lehetetlen nyaron rendbetenni a dolgokat, legalabbis anyagilag tuti nem, csak akkor nem tudom mi volt az akadalya. Mindenesetre Lichtsteinert telen el kell passzolni es hozni a kezdobe valakit a helyere szinte barmi aron, meg Höwedest be kell epiteni, ez lesz a tél 2 legnagyobb feladata, a kovetkezo nyarig meg màr ne szaladjunk elore, mindenesetre mar csak finomhangolni kellene a kereten, hogy atbillenjunk a jo csapat szerepkorebol a nagyon jo csapateba, ami màr ilyen dolgokon mulik. Madridban nem fordulhatna elö egy Lichtsteiner meg egy de Sciglio a keretben a jobb hatved posztra...

Quentin_KR 2017.09.17. 14:02:57

Nem, nem ès nem èrtem Allegrit. Hogy a fenèbe fog Bernardeschi meccsrutint szerezni s beèpülni ha mèg 3:1-es vezetèsnèl sem hozza be legalàbb 20 percre????

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 14:03:35

Végülis a 40 éves Barzaglit kell a csapatba és annak játékába szoktatni egy megnyert meccsen,Mister...

Dante01 2017.09.17. 14:07:11

Az első értelmes csere.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 14:09:54

Dybala ma nagyon él,jó nézni.

The king of alibis 2017.09.17. 14:11:35

Ezért sem lesz sosem alapember Pumukli. Az ilyen ajtó-ablak ziccert be kell verni

The king of alibis 2017.09.17. 14:12:45

Szegény Berna. Kap 8 percet. Gratulálok, Allegri.

Quentin_KR 2017.09.17. 14:15:21

A vèdelem minden megmozdulàsàbòl làtszik mièrt is kaptunk hàrmat barcelonàban....

babo0410 2017.09.17. 14:15:50

@pedronegroo: Pont erre gondoltam én is. Tavaly még Dybala inkább előkészítő volt, és Higuaínt akarta megjátszani. Higuaín ilyenkor nagyon jó. A Napoliban is minden támadásnál őt próbálták megjátszani, ezért tudott 35 gólt lőni.
Most viszont Dybala lett az elsőszámű gólfelelős, és nem elképzelhetetlen, hogy az aranycipőért fog harcolni. Na persze ehhez az is kell, hogy ne kerüljön hullámvölgybe.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 14:17:55

Higany sárga az irigységtől rá se mer nézni Dybalara xD

babo0410 2017.09.17. 14:18:01

@DrinkTeam: A középhátvéd poszt nem lyukas szerintem. Ott van Höwedes, és Rugani is egészen jó, kis rutin kell neki, de jelenleg a BL-ben is előbb kezdetném, mint Benatiát, vagy Barzaglit.

Magyar Közöny 2017.09.17. 14:19:53

Costa nagyon sokat szájal a társakkal. Nem lesz ez így jó.

Patricco 2017.09.17. 14:23:12

@Magyar Közöny: de mégis jó nézni a játékát a szélen!

Bbenj 2017.09.17. 14:23:37

Tömören Sassuolo-Dybala 1-3.Dybala hihetetlen,többeknek is fel kène nőni mellè.

Leram7 2017.09.17. 14:24:51

Megint 3 pont, bravo!

pedronegroo 2017.09.17. 14:27:15

Berna lesz az új Pjaca!

Goku06 2017.09.17. 14:33:49

Úgy néz ki megvan az új Messi...
Neki és Ronaldonak szokása hogy bármilyen csapat ellen megvillannak párszor és eldöntik a meccseket.
Dybala még gyerekcipőben tolja ezt, de jó lesz így is.. majd komolyabb meccseken is neki kell állnia 2-3 gólokat lőni a semmiből.
Annó talán Zlatan szokta a milanban egymaga eldönteni a meccseket, lehet ez egy ilyen szezon lesz Dybalának is..
Kár hogy a védelem miatt a BL-re esélyünk sincs :/

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 14:34:30

@pedronegroo:
Kérlek,ne hasonlítsd Bernardeschit egy biatlonistához. xD

GGábr81 2017.09.17. 14:34:39

@Drughi Di Bianconeri: Barza macinak kell néhány perc a Bl előtt, ezen a poszton, ha csak nem Styuanit akarjuk nézni jhvnek. De amúgy jól cserélt, csak Higanyt kellett volna korábban lehozni, akkor a helyére Berna Mandzu előre és én megnézném balba mit tud, de igy is jók voltak a cserék, csak kb 15 percel előbb.

pedronegroo 2017.09.17. 14:37:31

@Drughi Di Bianconeri: ott a pont! :) Akkor úgy fogalmazok hogy Berna lesz az új "ötperces" csere.

Quentin_KR 2017.09.17. 14:44:10

@Magyar Közöny: ettől èn is nagyon tartok...

2017.09.17. 14:47:03

Amúgy a Sassuolo gólja egyedül Lichti lelkén szárad aki nem volt képes lereagálni a hosszú labdát. Rugani nagyot blokkolt üres kapura, Chiellini pedig érthető h nem tudta lereagálni sajnos a dolgokat olyan gyorsan.

steven.h 2017.09.17. 14:47:22

Valaki írta, h Matuidi egyáltalán pályán van-e, nos elvileg Sky adatok szerint a mai meccsen a legtöbbet szerelte és hozzá fűzödik a legtöbb előre idított játék valamint legtöbb fejpárbajt is ő vívta

Patricco 2017.09.17. 14:48:05

Dybala eligazol de a helyére jöhet Alexis!

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 14:52:00

@pedronegroo:
Azért remélem nem.
Pipita május óta erős lejtmenetben van, ez a hét volt a negatív csúcs nála, még 2 ilyen meccs és talán a Mister feltolja Dybalat 9esbe, az ő helyére meg Bernardeschit.Így lenne talán a legjobb.

2017.09.17. 14:54:18

@Drughi Di Bianconeri: Nem is tudtam, hogy Pjaca szereti a sílövészetet. :)

Egyébként most ez végre egy olyan meccs volt ahol szinte mindenki jól játszott egyénileg is. Cuadrado is végre összehozott egy értelmes meccset hónapok után, és akit szerintem még ki kell emelni az Pjanic. Igazi karmester lett, és Ő azon kevesek egyike aki képes hozni magát a nagy meccseken. Matuidi ráadásul nagyon jól kiegészíti őt, így több teher lekerül Pjanic válláról is.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 14:57:57

@Nattorio:
*javítás : duatlonra gondoltam, ezt tudja pjaca,nem focizni.

.Bulldeo 2017.09.17. 14:58:06

@steven.h: +1 Matuidi már most nagyon sokat hozzátesz a játékhoz, de ha igazán kikristályosodik a Pjanic-Matuidi kettős között az összhang, akkor az egy erős alapja lehet a csapatnak.
Én mondjuk a Matuidi-Pjanic-Marchisio középpályát várom igazán - az még kompaktabb játékra lenne képes, előttük meg a Mandzukic-Dybala-Barnardeschi támadótrió lehetne.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.17. 15:00:08

@.Bulldeo: +1
Szerintem is ez lehetne a legjobb,legstabilabb és Matuidi jó, szintekkel jobb,mint khedira.

2017.09.17. 15:01:49

Dybala 4/8. Fele ilyen erősen tudná tartani, már nem kell elemezni, hogy hova emelkedne.
Szegény Lichti, pff...
@Patricco: embeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer...........

2017.09.17. 15:02:40

@Drughi Di Bianconeri: Igen, sejtettem, hogy arra gondoltál :)

Egyébként személy szerint én úgy gondolom, hogy túl hamar várt tőle mindenki túl sokat. 22 éves, Ő a jövőnek lett igazolva, ezt már akkor tudni lehetett amikor idejött. Persze lehet, hogy nem lesz belőle semmi, de azért én még várok a megítélésével addig amíg igazán meg nem kapja a lehetőséget.

babo0410 2017.09.17. 15:06:16

Dybala idén egy zseni. Egyedül a Barca ellen volt gyenge, de ott tudjuk, hogy az egész csapat az volt. Egy felforgatott, összeszokatlan csapat játszott, ráadásul a védelem valami iszonyatosan gyenge teljesítménnyel rukkolt elő. Megéztem volna, ha a mai kezdővel állunk fel Barcelonában is, illetve talán Higuaín helyett megnéztem volna mást elől. Ő sajna pocsék formában van, illetve idén nem is tömik labdákkal, neki meg sajna anélkül esélye sincsen.
A Whoscoredes pontjai Dybalának:
Lazio ellen 9.1
Cagliari 8.4
Genoa 9.9
Chievo 8.0 (csereként az 54'-ben beállva)
Barcelona 6.5 (Matuidi 6.6 után a második legjobb a csapatban, ami ilyen pontszámmal szégyen)
És ma a Sassuolo ellen 9.6

2017.09.17. 15:06:27

@Sas Jóska: ezen én is bosszankodtam, hogy egy megnyert meccsen miért nem kaphat 20-25 percet Berna?

Gabuero9 2017.09.17. 15:09:03

Amugy
Eddig 2x jatszottunk sargaban mind a 2x Dybala 3at lott.
Lehet tobbszor kene ebben a mezben xD

2017.09.17. 15:09:49

@babo0410: Szerintem most már nem nagyon kéne boncolgtni a barka meccset, mindenkinek jobb lenne elfelejteni és továbblépni, nem a "mi lett volna ha"-n gondolkodni. Biztos vagyok benne, hogy ahhoz képest sokat fogunk fejlődni + részben lehetett egy kisiklás is. De tényleg tovább kell lépni.

babo0410 2017.09.17. 15:18:36

@Nattorio: Pláne egy olyan szezon után ne akarjuk kijelenteni, hogy sz@r, amikor a szezon legnagyobb részében sérült volt.
Marottáék már jó ideje figyelték, és úgy állapították meg, hogy megér 26 milliót. Ennyi pénzt meg csak úgy, a bizonytalanra nem adnak ki. Ne állapítsuk meg ennyiből, hogy nem tud focizni.
Adjuk meg neki a lehetőséget, mert még igazán megmutatni nem tudta magát.

babo0410 2017.09.17. 15:28:20

@Dr. Grant: Ezzel egyetértek. Én sem akartam felhánytorgatni, mert biztos vagyok benne, hogy nem az az igazi Juve, aki ott leszerepelt, csak említettem, hogy a mai kezdő biztosan többre menne még a Barca ellen is. Mi annál többet tudunk, és biztosra veszem, hogy Allegri is tanult abból a meccsből, és a Barza-Benatia duó többet nem fog összeállni a védelem közepén. Sőt azt se zárom ki, hogy Benatia ezután csak nagyon vészmegoldás lesz.
Rugani egyébként megint lehozta nagyon jól a meccset. Egyre jobban tetszik a játéka. A Rugani-Chiellini tengely szerintem nagyon jó lesz. Viszont Lichti sajnos egyre csak gyengébb lesz. A bekapott gólt is neki köszönhetjük. Van egy olyan érzésem, hogy De Sciglio sokkal jobb megoldás lesz helyette. Most még neki is akad 1-1 hibája, de látszik rajta, hogy több önbizalommal nem lesz rossz. Remélem ez a kis sérülés, amit összeszedett, nem fogja nagyon visszavetni. Lehet nem egy világklasszis, de a védekezést jól megoldja, és előre játékban sem olyan gyenge, mint sokan várták. Szerintem a jelenlegi formájában Lichtinél mindenképpen jobb megoldás.

2017.09.17. 15:57:20

@babo0410: Rugani jó úton halad, már mindenképpen lehet rá számítani, kis magabiztosság kell még neki, rutin. Sajnos Lichti tényleg már lemarad mindenkiről, kicselezik, otthagyják. Szinte fájó ezt látni. De hogy pozitívummal fejezzem be: Matuidi szerintem nagyon korrekt meccset nyomott, ez a Pjanic-Matuidi páros jó lehet.

Rikoo 2017.09.17. 16:29:31

Tudom, hogy csak a Sassuolo volt az ellenfél, de szerintem több pozitívum is volt a meccsen.
Pjanic-Matuidi középpálya pl. szerintem kifejezetten jól kiegészítik egymást 4-2-3-1-ben.
Dybala félelmetes mire képes olasz csapatok ellen. Mandzukic nem véletlenül kiszoríthatatlan kezdő. Cuadrado nagyon akar bizonyítani és nagyon látszik rajta, hogy mennyire megharcol a helyéért.
Rugani-Chiellini duó is egyre jobban kezdenek összeszokni, bár a fiatalabb olasznak még mindig vannak komoly problémai sokszor. Illetve Chielloban is benne van a hiba bőven.
Ami a negatívumokat illeti egyértelmű, hogy Higany áll a lista tetején, mert vmi brutál gyenge formában játszik. Lichti nem megbízható már és testileg is sajnos kezd leépülni.(Talán már Buffonon is érződik ez egy kicsit)
Nekem még Alex Sandro védekezésével is van egy kisebb problémám, mert úgy látom egyre több komolyabb egyéni hibája van a hátsó harmadban.
A csapatmozgásokon pedig bőven van mit javítani, mert kezd kiismerhetővé válni a támadójáték, a csapatvédekezés pedig nagyon nem bíztató.

Watakuki 2017.09.17. 17:47:44

Dybala már meglőtte tavalyi góljainak a felét... :D

Nathas 2017.09.17. 19:49:08

Jó meccs volt, elég magabiztos győzelem. Ettől függetlenül óva intenék mindenkit attól, hogy az egekbe emelje a csapatot, ez a Sas baromi gyenge.
Kritika igazából csak Higuaint, Lichtit és Allegrit érheti.

CsJuve 2017.09.17. 20:03:35

@Sas Jóska: Nemrég még mindenki Pipitázott, meg ömlengett Higuainról, mikor lőtte a gólokat, és meccseket döntött el tavaly. Juventus drukker az ilyen???? "Khedira kebabos takarodj, Barmotta szintén, Lichti, Barza, Allegri, stb most meg Matuidi jön, ha más nincs... Elfelejted\titek , hogy ők juttatták a Juvét oda, ahova vagyunk... Hánynom kell...

Ámok 2017.09.17. 20:09:05

@CsJuve: Nem szabad így beszélni.... ellenben ha jön egy ajánlat Higanyért 30 millió körül, akkor azonnal el kell adni!!!!
Esetleg csere is szóba jöhet: Giovinco, Matri, Quagliarella...

CsJuve 2017.09.17. 20:10:23

@DrinkTeam: Nem Lichit kell szidni a bekapott gólért és szét alázni... Elcsúszott...és? Ennyin múlik egy gól. Láttam már többször is ilyet Marcelotol is, vagy Ramostól, Bonucci? Soroljam? De kit érdekel? Nyert a csapat, de itt még ilyenkor is csak a fikázódás megy... Undorító....

CsJuve 2017.09.17. 20:15:02

@Ámok: Ezt adom. Én sem vagyok meggyőződve, hogy jó vétel volt, de egy győztes meccs után örüljünk és ne csomót keressünk a kákán...

Glivenko 2017.09.17. 20:15:36

@CsJuve: Érthető az indulatod. De tudod, én azt szoktam mondani, hogy értelmes, normális kommentet csak értelmes, normális embertől lehet várni.
Neveket nem akarok sorolni, felesleges, ráadásul vita lenne belőle.
Amúgy Higuain nincs formában, gyengén játszik, de ezt normális keretek között is el lehet mondani, de erre nem mindenki képes...
Sandro jó volt, főleg támadásban, Matuidi melózott rendesen, sajnos a távoli lövése nem akadt be, Dybala meg nagyot játszott. Ez nem csak egy szimpla mesterhármas volt, hiszen mind a 3 gólja zseniális volt.

niccolo 2017.09.17. 21:34:49

@Glivenko: +1!Teljesen igazad van,rossz olvasni a sok gusztustalan hsz.t pedig nyertünk de mégis csak a rosszat látják.Nèha

niccolo 2017.09.17. 21:36:17

@niccolo: ...igazuk van,de lehetne finomabban is fogalmazni!

Juventino86 2017.09.17. 23:19:07

@CsJuve: Sajnos ezen a fórumon hónapok óta durván megy a fikázás 3-4 elmebeteg fórumozó miatt. Ez sokakat elszomorít.

Il Principino 2017.09.18. 05:18:44

@Juventino86: Egyre ritkábban lépek fel ide a sok fikázás miatt ami a csapatot és egyes játékosokat ér!Nyilván változtatni kellett a taktikán az új emberek miatt,szezon eleji forma stb...de egyszerűbb fikázni inkább egyes játékosokat!Lassan már Gigit is kikezdjük??

Juventino86 2017.09.18. 08:01:05

@Il Principino: Sajnos pár agyatlan már Marchisiót is kikezdte. Itt semmi se szent. Nem a kritikával van a gond, hanem pár ember stílusával.

BigP86 2017.09.18. 08:44:09

@CsJuve: @Il Principino: @Juventino86: ez komolyam szörnyű!! Ennyi lelketlen embert! Ezek nem is Juve drukkerek! Szerintem nyújtsunk be petíciót, hogy zárják ki őket a blogról! Sőt inkább az egész internetről! Világbéke és mentsük meg az óriás pandákat!

Ámok 2017.09.18. 08:50:28

@BigP86: HATALMAS!!!!! :)

@Il Principino: @Juventino86: Fikázás = nem a ti véleményetekkel egyetérteni?
Sokkal nagyobb baj, hogy ameddig egyesek közszereplőkről mondanak véleményt, addig ti a blogtársakat "agyatlanozzátok" de gondolom nektek lehet....

Apuleius 2017.09.18. 09:09:02

Mindenki fejezze be a személyeskedést!

Juventino86 2017.09.18. 09:13:55

@Ámok: Most speciel pont nem rád gondoltam. De ha magadra vetted...

Glivenko 2017.09.18. 14:18:19

@Ámok: "Fikázás = nem a ti véleményetekkel egyetérteni?"
---
Ez tudatos félremagyarázás tőled? Arról ment itt az eszmecsere, hogy egyesek olyan stílusban írják le a véleményüket, ami nem mindenkinek tetszik. Ezzel nem is lenne baj, de egy idő után már unja az ember, ha azt kell olvasnia pl. hogy "gyökér Higany", már ha ismerős ez az idézet...
Persze az igaz, hogy akinek nem bírja a gyomra ezeknek az "intelligens" véleményeknek a stílusát, az ne olvassa, vagy menjen más blogra.
Lassan ott tartunk, hogy az lesz itt megfegyelmezve, illetve leszólva, aki ezeket szóvá teszi, nem pedig az, aki ilyen formában tud megnyilvánulni.

Juventino86 2017.09.18. 14:21:35

@Glivenko: +1. És ez hosszabb távon nagyon rosszat fog tenni a blognak.

2017.09.18. 22:08:02

Hijjjjjnnye...Lassus, még olvasod a blogodat?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása