Eltiltás várhat Higuaínra

higuain_gonzalo_bemutat_barcelona.jpgA Juventus tegnap rendkívül gyenge teljesítményt nyújtva szenvedett súlyos vereséget az FC Barcelona otthonában, s így nehéz helyzetből várja a folytatást a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Aligha illeti dicséret a zebramezesek argentin támadóját, Gonzalo Higuaínt, aki szinte semmit sem tudott hozzátenni csapata támadójátékához, ráadásul könnyen lehet, hogy eltiltás vár a játékosra, amiért nem éppen barátságos mutogatással búcsúzott a katalánok közönségétől.

A Juventus összeomlását hozó mérkőzés utolsó perceiben Massimiliano Allegri úgy döntött, hogy a támadó helyett a Primavera-csapat mindössze 17 esztendős középpályásának, Fabrizio Caligarának szavaz bizalmat, s mikor Higuaín elhagyta a pályát, középső ujját a magasba emelve válaszolt az őt kifütyülő barcelonai nézőseregnek, a jelenetet pedig természetesen megörökítették a kamerák is.

Mindez azzal a következménnyel járhat, hogy az UEFA eltiltással sújtja a Juventus támadóját, hiszen hasonló esetre már volt példa korábban is.

Roberto Mancini korábban egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott egy hasonló gesztusért az olasz élvonalban, ahogyan a nem éppen szalonképes megnyilvánulásairól elhíresült Luis Suárez is hasonlóképpen járt, mikor még a Liverpool mezét viselve üzent a Fulham szurkolótáborának.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7112825900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2017.09.13. 14:07:44

Várható egy eltiltás. De ennek lehet pozitív hozadéka is. Engem pl. nagyon érdekelne, hogy nem lenne-e jobb Mandzukic centerben. Komoly meccseken sokkal inkább helyén van a szíve és a lába, mint Higunak. Illetve Dybala is játszhatna kicsit feljebb.

delpi0823 2017.09.13. 14:32:06

Hat azelott nem glhittem volna hogy ilyet leirok de eljott ez a pillanat is,lehet jobban jarnank mandzut visszatolni centerbe higanyt meg leultetni a padra,vicc amit muvel hetek ota ,arrol bem is beszelva hogy hogy engedheti meg allegri is meg a vezetoseg hogy ilyen sulyfrleslege legyen(nevetseges),hat egy vedot nem bir lefutni szanalmas.

4Evorg 2017.09.13. 14:33:03

Ez még most nagyon kell, komolyan mondom, ennyi eszük van ezeknek a játékosoknak? Értem én, hogy nagy a nyomás, de tegnap még ő beszélt róla, hogy ezzel együtt kell élni. Az ilyen hülyeségek miatt hiányzik egy-egy kulcsjátékos a fontosabb meccseken, arról nem is bszélve, hogy a fél csapat sérült.

west30 2017.09.13. 14:39:30

A szezon vegen remelem az 'eladas' is var Higuainra.

The king of alibis 2017.09.13. 14:45:45

Szinte minden nagy csapat nyomja már a pressinget, csak mi képtelenek vagyunk rá, mert elől kocorászik egy lomha, lusta Higuain. Remélem eltiltják s összeáll elől a Costa-Dybala-Berna trió. Nyáron pedig el kell adni ezt a 90 millás pojácát. Keitát nagy hiba volt nem leigazolni...

Shyr Kahn 2017.09.13. 15:03:27

@Juventino86: Mandzukic centerben joval gyengebb a statisztikak alapjan. Nem veletlenul kerult ki a szelre. De persze tudom mindig az a jo, aki eppen nincs, vagy nem azon a poszton jatszik. Ha kicsit hosszabb tavon visszatekintunk, kapott Mandzu eleg bizalmat centerben es meg se kozelitette Higu teljesitmenyet. Se kicsi, se nagy csapatok ellen.

.Bulldeo 2017.09.13. 15:16:32

@Shyr Kahn: én a magam részéről már egy olyan 4-3-3mal is bőven elégedett lennék, ahol Dybala egyfajta hamis kilencesként játszik középen, Mandzukic meg marad bal oldalon. Nem állítom, hogy egy ilyen felállás tuti sikert hozna, de sajnos ki kell valamit találni a Higuain-problémára.

Nathas 2017.09.13. 15:17:34

Higuain eltiltása nem lesz nagy hatással a csapatra.

@Shyr Kahn: Azért ezt a teljesítményt Mandzu is hozná. Én nem szeretem, ha a bal szélen játszik, úgyis csak védekezni tud. Akkor már rrány a jhv poszt! :)

@Sas Jóska: Mondjuk én ettől a 4-3-3-tól nem vagyok elájulva, de ez a támadótrió 4-2-3-1-ben is fent kellene, hogy legyen.

@delpi0823: És már 1 éve "küzd" ezzel a súlyfelesleggel, teljesen érthetetlen. A Napoliban sokkal dinamikusabb volt (persze ott sem a gyorsasága döntött).

m.martin91 2017.09.13. 15:40:16

@Sas Jóska: Nem igaz, hogy nem érted, hogy nem lenne helye Keitának. Hányszor megmondták már.

pedronegroo 2017.09.13. 15:41:00

Milyen eltiltás?? Mi bizonyítja hogy a katalánoknak mutogatott?? Szerintem az inkább Allegrinek szólt! :))

Higany meg jó lesz a nyomorúságos serie a kieső csapatai ellen villogni, amúgy meg felejtsük el, nyugodtan mehet elől a Costa-Dybala-Berna trió talán ők tudnának is együtt játszani mert alapvetően nem zavarja őket a labda.

A 4-3-3-at meg lehet szokni! Ide a rozsdás bökőt hogy azért kell a három belső középpályás hogy a lófejű németet ne kelljen a padra száműzni!

Rikoo 2017.09.13. 15:48:24

@pedronegroo: A 4-3-3-hoz kellene 3 olyan támadó akik 20 gól közelében zárják a szezont.

keshudioo 2017.09.13. 15:48:26

Icardi kellett volna 60 millióért.

2017.09.13. 15:50:24

Higuain a legtúlárazottabb játékos, akit valaha vettünk. A felét sem éri annak.

m.martin91 2017.09.13. 15:57:00

Az a baj a Higannyal, hogy minden, csak nem modern játékos. Az olyan típusú középcsatárok, mint ő, 20-30 évvel ezelőtt voltak a csúcson, ma már az a játékstílus, amit ő képvisel, nemzetközi szinten kevés. Olaszországban ez továbbra is működhet, amennyiben ki van szolgálva. Ebben a sebesség nélküli bajnokságban, ahol állóháború zajlik, s ő hivatalosan a legerősebb csapatban játszik, minden adott ahhoz, hogy sok gólt szerezzen. Mondjuk, most éppen nincs nagy formában itt sem.

gomorra21 2017.09.13. 16:00:42

@keshudioo: Icardi egy anti-juventino. Inkább el kellett volna adnunk Conténak Pipitát, és nekünk vásárolni vissza Moratát a cselszky helyett. Vele szélsebes kontrafocit lehetne játszani.

steven.h 2017.09.13. 16:16:31

@gomorra21: Sajnos ezzel totálisan egyetértek, bár én elfogult vagyok Morataval szemben, mert ő mindig kitette a lelkét a csapatért, egyik kedvencemmé nőtte ki magát.

+Sparta 2017.09.13. 16:21:10

Nagyon Jó a fórum.Öröm Titeket olvasni.Amúgy meg nyugsi van srácok,mert higyjétek el ez a Csapat nagyon ERŐS(!!).A Torinói mérkőzéstől pedig jobban tart már előre a Barca,mint a JUVE a tegnapitól.Itthon a 4-1 sem lesz meglepetés.

venember83 2017.09.13. 16:38:00

@m.martin91: a Juventusnál valahogy nem divat, hogy a csatárok nagy formában legyenek. Amauri is jó volt, míg a Juventushoz nem került. Toni milyen nagyszerűen működött a Bayernnél. Aztán ezek az emberek felöltötték a Juve mezét, aztán lófütyi lett teljesítmény helyett.

Ja, Higuaín nem kap eltiltást, az ügyét nem tárgyalja az UEFA illetékes bizottsága.

MaRcika 2017.09.13. 17:11:54

Én egy cavaninak örülnék....

babo0410 2017.09.13. 17:13:17

@venember83: És Matri? 9 góla Cagliariban, aztán egy év alatt (két fél szezon) lőtt nálunk asszem 18 vagy 19 gólt, majd úgy ahogy volt, soha többet.
Én is tegnap ezen tanakodtam mi van nálunk, hogy akármelyik csatárt igazolunk, az előbb-utóbb megbukik? Szerintem ide inkább Tévez, Dybala, Del Piero stílusú csatárok kellenének, akik előkészítésben és gólszerzésben is nagyszerűek.

Goku06 2017.09.13. 17:40:58

Bárcsak a jövő nyáron valami idióta elvinné Higuaint 90 millióért

MdewC 2017.09.13. 17:47:09

Nem bántom Higut, de Moratának örülnék.

Apuleius 2017.09.13. 17:54:57

Az UEFA végül nem sújtja eltiltással Higuaínt.

BellaDona 2017.09.13. 18:59:02

@MGB75: Emlékszem Marotta azt mondta hogy Higuain a legjobb igazolása. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen vén róka tévedett?

BellaDona 2017.09.13. 19:01:20

@babo0410: Mert csak az üzlet számít mostanában.

Csak Csucsu 2017.09.13. 19:01:32

Kicsit fineszesebb lenne már aranylabdás is lehetne de ész nélkül a mai focit már nehéz játszani. alkata,ereje s technikája pedig megvan, hogy legjobbak között lehessen,de reagálásán is érezhető hol lehet a gond. Erőből mindent nem lehet megoldani pláne ha már nem az olasz alsóházi csapatok az ellen.
De remélem rámcáfol év végére :)
Forza Juve

gomorra21 2017.09.13. 21:24:52

@babo0410: szerintem egy olyan csapat, aminek az egyik legnagyobb ütőkártyája, hogy csapatszinten képes megfojtani az ellenfél játékát, nem bír el egy olyan csatárt, aki nem képes ebből a magból kilőve az ellenfél kapujáig vinni a labdát.
Pipita meg erre képtelen.
Az utóbbi évek legnagyszerűbb gólja volt, amit Münchenben Morata és Cuadrado összehozott.
Higuaintól három lépés után vették volna el a pettyest...

MaRcika 2017.09.13. 21:46:51

@gomorra21:
Az a gól a kedvenceim között van
Kene ide a spanyol fiu (higany mellé konkurencia)
(+morata eleg f@szán tolja a chelseaban...)

Tony. 2017.09.13. 22:18:25

90 millió... mekkora vicc. Az az igazság, hogy a klubnak egyszer volt ennyi pénze, azt is rosszul költötte el. És ha azt vesszük, hogy Marotta a reális ára kétszeresét költötte el egy játékosra, akivel az eredményeink ugyanazok mint előtte, akkor azt is lehet mondani, hogy ez sokkal inkább a legrosszabb igazolása volt, mint a legjobb.

gomorra21 2017.09.13. 22:32:20

@MaRcika: hihetetlen gól volt, libabőrös leszek tőle rendesen. Ahogy a bajnokságban a mélypontján lévő Morata ficánkol a bajorok között, aztán Cuad elegánsan elküldi gyufáért a védőjét, és beb*ssza. A 4-2 ellenére is nagyon büszke voltam akkor a csapatra.

2017.09.13. 22:53:29

@gomorra21: ezzel sajnos egyetértek. Az a gól bennem is megmaradt és lehet hogy sokáig meg is fog.
Én viszont nem adnám el Higut, DE:
- Ha meccs előtt legalább 70 %, hogy dominálni fogunk egy meccsen, akkor játsszon, mert így sokkal könnyebb felőrölni egy csapatot, mint 20 kilós csatárokkal.
- Viszont ha sejthető - mint a tegnapi meccs kapcsán is az volt -, hogy maximum kontráink lesznek, akkor nem szabadna lomha támadót a kezdőcsapatba tenni. Védekezni nem annyira tud, a támadást meg lelassítja.

Ádám.84 2017.09.13. 22:59:46

@Dr. Grant: ez így van, Higuain nem az a mzgékony csatár típus, mint Tevez vagy Morata voltak. Ő inkább egy klasszikus elöl álldogáló kilences.

gomorra21 2017.09.13. 23:13:07

@Dr. Grant: +1

Egyébként az idei mercato legnagyobb baklövésének én azt érzem, hogy Keant elküldtük a Hellasnak. Ha még egy potens csapatnál játszana (mint ahogy írták többször az Ajaxot, de olaszban is vannak elfogadható csapatok, pl.: Samp), akkor még oké, de így most csak szívunk ezzel a megoldással. Kean (nyilván először a bajnokságban) elég jó alternatívája tudna lenni a lomha Pipitátnak. Eleinte csereként, aztán ami a csövön kifér.

Shyr Kahn 2017.09.14. 01:22:35

@.Bulldeo: En azt allitom, hogy nincs Higuain problema. Csak maximum sokatok fejeben letezik. Sem Trezeguet, sem DP nem rugott golt minden merkozesen... sot! olykor a nagy merkozeseken sem (ha a korabbi a BL dontoinket lattatok). Attol meg, hogy egy center nem tud mindig kimagaslo teljesitmenyt hozni, nem kellene temetni. Turelem.

Rikoo 2017.09.14. 01:35:49

@Shyr Kahn: Egyértelmű, hogy van Higuaín probléma és nagyon jó lenne, ha Allegri elkezdené őt is padoztatni, mert elkényelmesedett játékos akinek nem kell megharcolnia a helyéért és ez a nagy 0 teljesítmény jön ki belőle.
Én nagyon türelmes voltam vele szemben, de a határt már túllépte.
A foci megváltozott és nem a Higuaínhoz hasonló támadóké a jövő, de talán már a jelen se.

.Bulldeo 2017.09.14. 01:56:04

@Shyr Kahn: általában szimpatizálok a higgadt gondolkodásoddal, én sem az a fajta szurkoló vagyok, aki állandóan ostorral szeretgeti a csapatát, de szerintem van Higuain probléma. És ahogy az előző kommentjeimből leszűrhetted, nem az elmaradozgató góljaival van alapvetően bajom, hanem azzal, hogy a jelenlegi tulajdonságaival Higuain nem illeszkedik ahhoz a játékhoz, amit a keret, és a Juventus filozófiája alapján játszanunk kellene, és amit egyébként próbálunk is játszani.

west30 2017.09.14. 02:55:49

@Shyr Kahn: Nagyon meredek Higuaint az altalad emlitett 2 jatekoshoz hasonlitani szinte minden szempontbol.

Quentin_KR 2017.09.14. 08:24:27

@Sas Jóska: Mindenben eggyetértek... kivéve a Keite dolgot. Boldog voltam mikor végleg eldőlt nem jön ide az a kis öntelt, túlértéket senki... ráadásul Highuain helyére keita amúgy sem lenne opció.

NagyonJuve 2017.09.14. 15:28:53

@MaRcika: hát épp múltkor mondtam a havernak hogy mekkora baromság volt nem eladni 100 ért higanyt és visszahozni moratat. Minőségben nem romlottunk volna fiatalabb és még pénzünk is maradt volna.

Trieszt120506 2017.09.14. 17:22:46

Remélem, hogy a kínaik bekínálnak valami értelmes összeget érte a télen. Másnak ugyanis esze ágában sem lenne még csak a 90 millió felét sem megadni.

Totálisan ellenkező az amit ő, és az amit a Juventus képvisel. 1 dimenzós, szív nélküli zsoldos.

2017.09.14. 17:40:20

Szar formában van, mint ahogy jó páran a keretből. Tavaly meg a csapat egyik legjobbja volt, tavaszig mindenképpen. Én nem aggódok, bele fog rázódni, főleg miután Douglas Costát és Bernardeschit sikerül beilleszteni a keretbe.

Rikoo 2017.09.14. 18:13:34

@Nattorio: Bernardeschi eddig bizonyít is abban a kevés játékidőben amikor a pályán van, Douglas Costa, viszont egy nagy 0 eddig. Sokkal többet várnék tőle, de lehet tényleg flop lesz.
Pjacára kiváncsi leszek még.
Óriási hiba volt Keant elengedni a Serie A leggyengébb csapatához...

gomorra21 2017.09.14. 18:25:33

@Rikoo: Keant én is nagyon sajnálom.
A Juve és Kean szemszögéből ez egy lose-lose szituáció. Nincs gyors center cserénk, Kean nem biztos, hogy fejlődni fog, sőt, akár megutálhatja az egész olasz focit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása