Dybala: „A csapat már a beállásom előtt is a győztes úton volt”

dybala_paulo_golorom_esoben.jpgPaulo Dybala véleménye szerint a pályára lépése nem alakította át a Juventust a Chievo elleni meccsen, azonban a csapat komoly tiszteletet mutatva futballozott, és ugyanezt kell tenni a Barcelona ellen is.

La Joya is játszott a Chievo elleni 3-0 arányú győzelem során, és természetesen sokat hozzátett a csapat teljesítményéhez.

„A csapat már a győztes utat járta, amikor beálltam, de változtattunk a felálláson a pályára lépésemkor, és így több terület nyílt előttünk. Jól teljesítettünk, és megérdemeltük a győzelmet.” - idézte Paulo Dybala szavait a Mediaset Premium.

A csatárt Massimiliano Allegri pihentette a meccs elején, mivel Paulo Dybala is csak csütörtökön ért vissza a nemzeti csapattól, kedden pedig a Camp Nou gyepén kell játszani a Juventusnak a Bajnokok Ligájában.

„Jól érzem magam, kicsit fáradt vagyok az út miatt, de örülök. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez az első három alapvető meccs egyike, amely meghatározza, milyen irányt fog venni számunkra a szezon. A Chievo ellen komoly tiszteletet mutattunk, és a Barcelona ellen is nagy tisztelettel fogunk pályára lépni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8812818612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuveWinC 2017.09.10. 11:07:52

Zseni a kisgyerek, idén teljesen kijöhet belőle a klasszis. Már most elég nagy repertoárt villantott 4 meccsen:
Lazio: gyönyörű szabadrúgásgól és egy 11-es gól
Cagliari: egy higgadt befejezés a középcsatár pozíciójából
Genoa: mesterhármas: 1. gól okosan a rövidbe a rosszabbik lábával, egy 11-es gól és egy mesteri gurítás oldalról a rövidbe
Chievo: okos megindulás a 16-os sarkán és 3 ember mellett becselezve gól a rövidre

JuventusFanatikus 2017.09.10. 11:43:53

Hatalmas erőt adott neki a 10-es mez.Így tovább!

2017.09.10. 11:50:02

3 meccs 5 gól, de szinte fontosabb a "támadásban különbséget jelent" dolog, ami nemcsak a gólszerzésben mutatkozik meg. A teljes tanácstalanságból (a talált 1. gól nem változtat ezen) a beállása után sima meccs lett.
A fontos meccsek eldöntése kérdésében április 11-én már kaptunk meggyőző prezentációt.

Grinta 2017.09.10. 12:30:21

Több van benne!Lényegesen!De ehhez kell majd jobban az erőnléte,meg a korlátai megismerése.Technikai szempontból is,határait érezve,akár játékelméletből..hogy ráérezzen,kicsit rutint szerezzen abban hogy mikor nem kell kapkodni egy csellel,elég csak "bemutatni" azt.

Watakuki 2017.09.10. 12:35:33

Idén törhet be igazàn a klasszisok közé.

Trieszt120506 2017.09.10. 12:58:45

hát enyhén szólva lehagyta Berardit. pedig az olasz még jobban is indult..

Nagyon jól áll neki ez a teljes kötetlenség, most nyáron pedig elég sok gumibogyó szörpöt ihatott.

The king of alibis 2017.09.10. 13:51:19

A 40 millás lufi nélkül lófax a csapat kreativitása. Még mindig nehéz felfogni a mit vár el Allegri a bal szélen a statikus Mandzukictól. Remélem nem kezd a Barca ellen

Nathas 2017.09.10. 20:14:55

@Sas Jóska: Engem az bántott, hogy Costa korán mehetett zuhanyozni, Mandzu meg elvileg a pályán maradt. Lehet, hogy a Barca elleni meccs volt már ebben a döntésben.

Megkövetem a kisembert, a tavaszi szezon után nem éreztem pótolhatatlannak, de a legendás mez akkora erőt adott neki, hogy alig akarom elhinni. Csak így tovább! :-)

Shyr Kahn 2017.09.10. 22:56:35

Pogba megkapta a 10-est es nem tudott mit kezdeni vele. Akkor azt mondtak kivetelesen nagy, aranylabdara eselyes, nagy tehetseg, pedig a terhet lathatoan nem tudta cipelni. Eretlen kis p.cs volt. Ugyanez Dybalanal eddig ellenkezoleg nez ki. Ha ez igy folytatodik, akkor elobb kerul Dybala az aranylabda kozelebe, mint Pogba, ami bevallom kulonos orommel tolt el :)

78juve 2017.09.11. 07:27:39

@Shyr Kahn: Pogba soha nem fog kapni aranylabdát

MdewC 2017.09.11. 09:36:43

Hajrá Dyba! Mint mindig. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1640) bajnokság (2380) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (577) elemzés (40) előzetes (568) Európa Liga (108) felkészülés (71) hírek (1330) játékosokról (7572) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1786) meccsek (2903) mercato (3119) nyilatkozat (5775) Olasz Kupa (223) összefoglaló (233) pletyka (3099) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (124) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (157) video (26) Címkefelhő
süti beállítások módosítása