Marotta az átigazolási piacról beszélt

marotta_beppe_sajtotajekoztato_2_1.jpgBő két héttel a nyári átigazolási szezon zárása előtt még formálódik a Juventus kerete, s a zebramezes csapat szurkolói türelmetlenül várják, hogy a klub mely játékosok megszerzésével vág neki az új szezonnak. A torinóiak igazgatója,  Giuseppe Marotta az utóbbi időszak pletykáiban felmerült játékosokról is beszélt.

"Spinazzola? Két évre került kölcsönbe. Tudatában vagyunk ennek, s hálásak vagyunk az Atalantának mindazért, amit érte tettek." - mondta Marotta a Juventus fiatal játékosáról, akit az utóbbi napok pletykái szinte már visszaköltöztettek Torinóba.

"Megkérdeztük az Atalantát arról, hogy egy évvel korábban vissza tudjuk-e szerezni a megfelelő összeg megfizetése mellett, azonban nemet mondtak, mi pedig gond nélkül visszaléptünk.

Sajnáljuk a játékost, mert nagy lehetőség állt volna előtte, azonban a labdarúgás ilyen, s ezt tiszteletben kell tartanunk. Nem érkezik-e? Még van tizenöt nap...

Cuadrado, Alex Sandro és Asamoah? Egyikük sem kérte az eladását. Az egyetlen, aki azt kérte, hogy maradhasson Alex Sandro volt, ez pedig nagy örömmel tölt el bennünket, s most bizonyosan elutasítjuk a Chelsea ajánlatát. 

Asamoah megemlítette a Galatasaray kínálta lehetőséget, de nem kérte, hogy távozhasson, ahogyan Cuadrado sem tette. Az ilyen helyzetek természetesek az átigazolási időszak végén, azonban nem bánkódunk miatta. Szó sincs ilyesmiről, azonban még tizenöt napunk van, hogy választ adjunk más klubok ajánlataira.

Bonucci? Nincs értelme beszélni róla. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy nem okoz semmiféle keserűsget számunkra az, amit mond. 

Garay? Ő egy kiváló játékos."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1012759366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2017.08.18. 12:06:50

Spinazzola nem jön, Garay jelölt a védelembe. Csodálatos.

BigP86 2017.08.18. 12:08:31

Tisztelem a munkát ami a cikkekkel jár, de T. Adminok, az ilyen Marotta "nyilatkozatokat" inkább ki sem kéne tenni, mert agyvérzést kapunk... :((

Hiribi27 2017.08.18. 12:09:04

Az Alex Sandro-s rèsz megnyugatott, a többi meg nem szólt semmiről. As always Marotta...

Kukszi 2017.08.18. 12:13:54

Kicsit úgy érzem 'nyúl viszi a puskàt' nálunk!
Akar e menni, vagy maradni akar! Az alapján cselekszik Marrotta...
Ha Sandro menni akar akkor meg eladtuk volna most Chelsea-nek?
Így viszont:
"Most biztosan elutasítjuk..."
Valahogy olyan mintha nem lenne meg a kellő tiszteletet, de lehet én latom kivűlről rosszul...

mrdel 2017.08.18. 12:15:36

Garai nem rossz. Igaz top csapatba sose fért be. Majd itt 32. életévében megmutatja.

MDaniel98 2017.08.18. 12:20:42

A szövegből azt vettem ki, hogy Marottáék minden további nélkül eladták volna Sandro-t, de mivel a játékos(!) megvétózta az üzletet így erre nem került sor. Ez alapján a nyilatkozat alapján nyilvánvaló, hogy egyik Atalanta-játékosunk sem fog visszajönni idő előtt, de cserébe megpróbáljuk leigazolni a szebb napokat is látott, lassan 31 éves Garay-t, az amúgy se a fiatalságáról híres védelmünkbe. Szívderítő...

Apuleius 2017.08.18. 12:21:23

@Hiribi27: Azért az Alex Sandróra vonatkozó mondatból sem maradhatott ki a "most" szó :-)

MDaniel98 2017.08.18. 12:22:12

@MDaniel98: Ja, és a ballasztot sem sikerül eladni, mert ők nem kérték a távozásukat, így helyet sem tudunk csinálni az új érkezőknek (már ha lennének).

BigP86 2017.08.18. 12:26:44

@MDaniel98: Pontosan. Ez pedig felháborító, szánalmas és teljességgel összeegyezhetetlen számomra a Juvéval.

The king of alibis 2017.08.18. 12:27:21

Kókler pojáca. Tehát aki kéri, hogy távozzon azt elengedjük, aki pedig nem szeretne távozni, az legyen bármennyire is gyenge játékos, marad.

Gaben Smith 2017.08.18. 12:28:07

@Hiribi27: Engem nem nyugtatott meg mert amint azt mondja Sandro hogy megyek marotta dobja el 40 millióért...

jeneiPALI 2017.08.18. 12:44:38

Akkor khedira de sciglio örökké itt lesz mert nemfogják kérni a eladásukat viszont Sandrot eladta volna ha kéri örömmel fasza kilátások vagy nemjó értelmezem?

Milito20 2017.08.18. 12:47:27

Nem túl sűrűn kommentelek ide, de ezt nem bírom szó nélkül hagyni. Általában nem szoktam állást foglalni se Marotta mellet meg ellene sem, de ez a nyilatkozat kabaré...

"Szó sincs ilyesmiről, azonban még tizenöt napunk van, hogy választ adjunk más klubok ajánlataira."

Szóval jöjjenek bátran a klubok ajánlatai. Rajtunk igazából nem múlik semmi, ha Sandro 30-án úgy dönt, hogy mégis Chelsea, már hívjuk is őket, hogy vigyék nyugodtan.

Garay? Hiába jöttek előre jó nevek, ha hátul végrehajtunk egy D.Alves-Bonucci --> DS-Garay cserét. Kiborító...

Rikoo 2017.08.18. 12:51:17

Hát ez egyre szánalmasabb Beppe...

pott70 2017.08.18. 13:06:32

Gyerekek,ezekhez a Marrotta nyilatkozatokhoz ajánlott mindenképpen leülni,és lehetőleg jól megkapaszkodni,mielőtt olvasni kezditek,nehogy leesetek még a székről is.Magas vérnyomásban szenvedők egyáltalán ne olvassák,a stroke veszélye miatt.

GGábr81 2017.08.18. 13:18:27

Menni akar valaki és mi nem engedjük akkor abból mi sűl ki. Lásd Keita Lazio. Na arra kíváncsi leszek. Ha mindenki kitart akkor anyagilag és szakmailag is csak veszít. A játékos és a klubb is. Szóval nem tudom, hogy mi a jobb hozzáállás. Egy biztos, ennyiszer lenyilatkozni ezt nem kéne. Legyen ez engedjék el ha menni akar, erőszakkal senkit ne tartsunk itt. Ez még vonzó is lehet egyes játéko$oknak. De legalább ne hangoztassuk folyton. A pozitív részét észre sem veszitek, Sanyi kérte, hogy maradhasson mert szeret itt. Hát megint nagyot nőtt a szememben.

MdewC 2017.08.18. 13:57:09

Kár elhinni ezt a játékos akarata dönt szöveget, mert komma. :D Így mossák a kezüket, tettetik hülyének magukat, pedig ők irányítanak. Szóval kár ezért fikázni őket, viszont a hazugsákogért lehetne.

Asa nem kérte a távozását --> nem kapjuk meg a kért árat, ergo marad.

Atalanta nemet mondot? --> nem adjuk meg a kért árat.

Sandro kérte a maradását --> nem akart aláírni a Chelseahez.

Cuadro nem kérte a távozását? --> sok pénzt akarunk kapni érte.

Garay kiváló játékos --> kölcsön akarjuk venni.

Ez ilyen egyszerű.

2017.08.18. 14:17:02

@GGábr81: ott a kulcs a hsz-ed második felében. Nem kell kinyilatkozni folyton. Ez az oka hogy nem tisztelnek minket és áron alul mennek el a sztarjaink is (Pogba kivételes eset).

Pl a Barca is tudta h nem fogják ott tartani Neymart, de nem meghunyaszkodtak hanem kiálltak magukért, Neymarral szemben ha jol emlékszem vmifele szankciót is alkalmaztak, az élő szerződésre hivatkoztak és kifelé azt kommunikálták hogy csak abban az esetben megy, ha a psg egyosszegben kifizeti ezt az embertelen 222 millio eurot.

m.martin91 2017.08.18. 14:34:46

Garay egyébként abszolút esélyes lehet, mert úgy tűnik, a Valencia szerződteti a posztjára Murillót az Interből, és Gabriel-t az Arsenalból.

Rikoo 2017.08.18. 14:49:23

@m.martin91: Az egyik Calciomercatos tag ott volt villar perosában tegnap és este cikket írt és videóban is beszélt arról, hogy Garay mindenkit meggyőzött arról, hogy ő a tökéletes megoldás hátra.

A legnagyobb pedig az, hogy mindenki szerint De Sciglio lesz az egyértelmű favorit a jobbhátvéd posztra akkor is, ha Spinazzola esetleg érkezne.

Télen egyébként Dr Vrij leigazolására és Caldara visszahozatalára is esély van, ha nem érkezik senki.

Spinazzola, Garay, Matuidi(vagy más középpályás) érkezhet még és ennyi.

simoni 2017.08.18. 14:49:28

@GGábr81: profi labdarúgásban ilyen nincs. A szerződés azért vannak, hogy a felek kölcsönösen lefektessék a feltételeket, és ha ez egyszer alá van írva, akkor kutya kötelessége mindkét félnek betartani azokat. A játékos ne írjon alá olyat, amit nem akar teljesíteni, különben pedig tegye a dolgát. Ha pedig mégis nekiáll szarakodni, akkor példát kell statuálni vele. Így a többi látja, hogy hiábavaló próbálkozni. Ezzel szemben nálunk gyakorlatilag minden nyilatkozatban erre a magatartást bátorít derék sportigazgatónk. Well done!

Amúgy Matuidi miért nincs még bejelentve? Ilyet se láttam még, hogy megvan az orvosi, de még utána is megy az egyezkedés.

Garay ennyi idősen pedig egy újabb valag feleslegesen kib*tt pénz lesz.

Komoly gondok vannak itt, és ez a pályán is láthatóvá fog válni hamarosan.

m.martin91 2017.08.18. 15:21:23

@Rikoo: Garay egykoron jó játékos volt még a Benficában, ill. a Zenit-es pályafutásának első felében, és volt egy jó időszaka az argentin válogatottban is, de egy jó ideje már leszállóágban van, és a Valenciában nyújtott teljesítménye sem volt megfelelő. Évekkel ezelőtt Garay egy jó igazolás lett volna a Juventus számára, de nem most, és nem is 20 millióért, amit rebesgetnek vele kapcsolatban.
De Sciglio Allegri pályafutásának legnagyobb hibája, és ez a történet akkor lesz majd a legérdekesebb, amikor a Juventus szurkolói is kifejezik nemtetszésüket a játszatását illetően. Allegri gyakorlatilag feladta a jobb oldalt De Sciglio miatt, hogy neki biztosan legyen helye a kezdőcsapatban. Mégsem meri játszatni, mert ő is tudja, hogy jelen állapotában totális csőd a csávó, gondolom, azon próbál majd dolgozni, hogy valamelyest összeszedje, ehhez viszont játékra van szüksége az ürgének. Éppen hogy megérkezett, már egy Szuperkupa elment rajta. A holnapi meccs, otthon, a Cagliari ellen, megfelelő lehet De Sciglio játszatására. Kíváncsi leszek, hogy meg meri-e kockáztatni a játékát kezdőként, és arra is, hogy a szurkolók hogyan fogadják majd a játékost a Szuperkupa után.

Rikoo 2017.08.18. 15:37:17

@m.martin91: Garay úgyis csak a keretmélyítés miatt jönne, szóval annyira komolyan nem kell vele számítani.

Az a baj, hogy nem is nagyon emlékszem, hogy Juventus szurkolók kifütyülték volna a saját játékosokat, inkább a közösségi médiában lesz De Sciglio "népszerű".

m.martin91 2017.08.18. 15:44:17

@Rikoo: Persze. Úgy jönne a keretmélyítés miatt Garay, ahogyan De Sciglio jött csere jobbhátvédnek, és várjuk még Dani Alves pótlását.

Rikoo 2017.08.18. 15:49:33

@m.martin91: :D
Mondjuk Garay jobb, mint Benatia, de szerintem Barzagli/Rugani-Chiellini védelem lesz.
Bár az sem kizárt, hogy Barza marad a jobbhátvéd pozícióban továbbra is.

m.martin91 2017.08.18. 15:52:58

@Rikoo: Attól szánalmasabb helyzetbe nem is kerülhetnénk, hogy szegény Barzagli folytatja jobbhátvédként, 36 évesen, 100 kilósan. Ez mindent elmondana a nyári mercato sikerességéről, és Marotta tevékenységéről. Garay-ról meg azt gondolom, hogy ha leigazolnánk 20 millió környékén, akkor az játszana is. Nem utolsó opció volna középre.

Rikoo 2017.08.18. 15:59:59

@m.martin91: Benatiát is leigazoltuk 20 millióért pedig egész évben a padon ült tavaly és borzasztóan gyenge volt.
Ruganit kell játszatni nem ezt a 2 kiégett játékost.
Minden szurkoló ezt szeretne Olaszországban is, nem értem az egészet.
Marcit is mindenki a kezdőbe követeli, még a volt játékosok/edzők is, erre Khedira játszik mindig..

Apuleius 2017.08.18. 16:03:13

@m.martin91: "Mégsem meri játszatni, mert ő is tudja, hogy jelen állapotában totális csőd a csávó, gondolom, azon próbál majd dolgozni, hogy valamelyest összeszedje, ehhez viszont játékra van szüksége az ürgének. "

Hát nem tudom, szerintem nagyon optimistán látod. Szerintem De Sciglio nem azért nem játszott kezdőként az eddigi néhány felkészülési meccsen és a Szuperkupán, mert Allegri nem meri játszatni, hanem mert hagyományosan nem nagyon szokta eleinte játszatni az új igazolásokat. A valódi forgatókönyv sokkal riasztóbb lesz.

m.martin91 2017.08.18. 16:04:18

@Rikoo: Benatiát a "jó kapcsolat" miatt igazoltuk le elsősorban, az ő helyzete teljesen más volt, mint most Garay-é. Én úgy gondolom, hogy ha egy októberben 31 éves játékosra 20 milliót áldozunk, akkor azt nem bohócnak hoznánk, arra kölcsön is vehetnénk valakit Olaszországból. Rugani-val kapcsolatban valamilyen szinten egyetértek, én nem tartozom az őt kedvelők közé, de ki kellene derülnie, hogy mit tud valójában, és ez a padról nem fog menni. Egyébként Marotta mintha említette volna, hogy szurkolói nyomásra senkit nem fogunk igazolni, talán ez vonatkozik Rugani játszatására is.

m.martin91 2017.08.18. 16:06:57

@Apuleius: Hát, mondjuk erre nem gondoltam, de van benne valami. Érdekes lesz ez a De Sciglio-féle történet, én csak a füttyöt szeretném hallani, más elvárásom nincs.

Apuleius 2017.08.18. 16:08:45

@m.martin91: A legszebb a Juve-Milan meccs lehet, amikor mindkét szurkolótábor kifütyüli De Scigliót :-)

Rikoo 2017.08.18. 16:29:25

@m.martin91: A jó kapcsolat miatt kidobták a pénzt az ablakon..
Remélem mikor Allegri lecserélte a róla kapott gól után az egy jel volt, hogy többet nem számít rá. Volt esélye bizonyítani, de csak azt mutatta meg, hogy soha nem volt Juventus/Bayern München szintű játékos.

Szerintem egyértelmű, hogy Ruganit kell játszatni, a szurkolók jobban elviseli azt, ha egy fiatal olasz játékos hibázik akinek van múltja a klubnál, mint ha egy kiégett, túlfizetett 30+-os külföldi védő csinálja ezt aki már csak visszafejlődik.

Én emlékszem Bonucci és Chiellini hogyan kezdték.
Egyikben sem volt feleannyi potenciál sem, mint Ruganiban.
Barzagliról nem is beszélve, ő maga a csoda. Senki nem gondolta volna, hogy ilyen szintű játékos lesz.
Szerintem Ruganit kell játszatni akkor is, ha hibázni fog.
Allegrinek fel kell építenie őt, ugyanúgy, mint Dybalával tette!
Különedzés, videózás stb.

m.martin91 2017.08.18. 16:45:57

@Rikoo: Én kedvelem Benatiát, de ebbe a kommentbe nem tudok belekötni.

Grinta 2017.08.18. 17:15:27

Érdekes módon mindenki átsiklik azon a bizonyos bekezdésen..amivel gyakorlatilag áthágják(Galatasaray) az átigazolásokra szóló szabályt!!"Asamoah megemlítette a Galatasaray kínálta lehetősége". Gyakorlatilag kimondják azt,amit eddig is tudtunk..józan paraszt ésszel nem nehéz kitalálni..hogy folyamatosan mennek az ügynökökön,közvetítőkön keresztül a megkeresések.

Sztovicska 2017.08.18. 17:18:47

Imádom az ilyen nyilatkozatokat amikor fél órán át beszél a semmiről és tulajdonképpen konkrétan semmit nem is mondott. Bízzunk benne hátha jön egy megfelelő ajánlat marottára

NagyonJuve 2017.08.18. 18:10:51

@m.martin91: az baszik be ha karajra kiadunk 20 miskócit de ferikére meg sajnálják!!!

FeriGjuve 2017.08.19. 07:09:22

Gyerekek!Nem veszitek észre hogy ez az ember direkt szopat mindenkit az ilyen nyilatkozataival?Biztos vagyok benne,hogy direkt csinálja,utána meg jót röhög magában hogy:na most megint adtam két hétre való alapot a spekulációknak. :)
Én mindenesetre jól mulatok mikor ezeket olvasom.Valahol meg tudom érteni,biztos tele lenne nekem is a f*szom,ha naponta ötször jönne oda valaki hogy kit?mikor?honnan?hova?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása