Marotta: „Versenyképes keretünkön nehéz javítani”

marotta_beppe_orom_agnellivel.jpgA Juventus vezérigazgatója, Giuseppe Marotta legutóbb arról beszélt, hogy a Juventus keretén nem egyszerű javítani jelenleg, és hogy majd szeptember elseje után kielemzi a vezetőség a helyzetet.

A bianconero csapat eddig mozgalmas mercatón van túl, hiszen kulcsjátékosok távoztak Leonardo Bonucci és Dani Alves váratlan lelépése nyomán, azonban érkezett Federico Bernardeschi, Mattia De Sciglio és Douglas Costa, illetve Blaise Matuidi is hamarosan aláír.

„Általában véve elég feszült a piac.” - mondta a klubvezető a JTV számára.

„Amint már többen jelezték, vannak törekvések, amelyek ennek a kínokkal tűzdelt időszaknak a rövidítését célozzák.

Hogy mire van még szükségünk? Még 15 nap hátra van a mercatóból, ezért bármi megtörténhet. Nyugodtak vagyunk, illetve tudjuk, hogy versenyképes kerettel rendelkezünk azon kiírások tekintetében, amelyekben részt fogunk venni. Meglátjuk, hogy mi fog történni a következő 15 napban, azonban semmi különös esemény nem várható.

Hogy melyik a legbiztosabb pozíció? A kapus kérdése, nagyon elégedettek vagyunk azzal, aki a hálónkat védi. Ami a többi posztot illeti, az átigazolási időszak rövidítése segítene, kockázatos lenne megmondani, hogy ki fog még érkezni, de ez is a játék részét képezi. Majd szeptember elseje után kielemezzük a helyzetet.

A piacon jelenleg több aktív ügynök is van, és vannak játékosok, akik a csapatból való első kihagyás után már távozni szeretnének.

Igazságos lenne az időszak lerövidítése, azonban azt is meg kell értenünk, hogy ezt a keretet, a Juventust nehéz fejleszteni. A szezont úgy kezdjük, hogy nem tudtuk feltenni az i-re a pontot az elmúlt évben a BL-győzelemmel, azonban megnyertük a bajnokságot és az Olasz Kupát. A keret nagyon erős.

Hogy a ciklus végénél járnánk? Az emberek erről beszéltek Antonio Conte távozásakor, azonban az elmúlt hat évben bizonyítottuk, hogy felépítettünk egy győztes modellt.

Nem olyan futballistákat vásárolunk, akit a szurkolói bázis szeretne, a klub szervezete rendkívül érvényes tényeket vesz alapul, és ezeket követjük.

A cél az lenne, hogy az átigazolási időszak valamely fontos bajnokság kezdődésekor lezáruljon. Számos játékos nem jelenik meg edzésen, és az aktuális klubnál maradni nem kívánó játékosok rendkívül intoleránsak.

A futball már nem a klubszimbólumokról szól, akik 10 évig viselik ugyanazon klub mezét, hanem olyan műsoroknak lehetünk szemtanúi, amiknek semmi köze nincs a futballhoz.

Neymar? A kivásárlási ár aránytalannak tűnt számomra, azonban ha ez 300 vagy 350 millió lett volna, a Paris Saint-Germain akkor is kifizette volna.

Ez a jelenség a játék részét képezi, ez olyan piac, ahol közepes minőségű játékosok is óriási összegekért váltanak klubot, mivel mi sem tudjuk, hogy mennyire is értékelhető adott játékos, míg valaki be nem jelentkezik érte.”

Giuseppe Marotta az interjúban kiemelte Rodrigo Bentancurt, aki a Boca Juniors csapatától érkezett.

„Őt alábecsülik az emberek, mert még fiatal, és nem rendelkezik kivételes önéletrajzzal, azonban bizonyítja a tehetségét, és ebben a szezonban megkaphatja a lehetőséget, hogy sokat javítson a hírnevén.”

Antonio Conte nem titkolta, hogy szeretné megszerezni Alex Sandrót, azonban a Juventus a játékos ügyében szilárdan kiáll azon álláspontja mellett, miszerint a futballista nem eladó, még hetvenmillió euróért sem.

„Azt mondta, hogy maradni szeretne nálunk, ezért az ajánlatokat azonnal vissza is küldtük oda, ahonnan érkeztek.”

Blaise Matuidi a mai napon átesett az orvosi vizsgálatok második részén, és hamarosan a klub is bemutathatja, miután a torinóiak megegyeztek a Paris Saint-Germain együttesével egy 20 millió euró + 10 millió euró bónuszok konstrukcióban.

„Szóbeli megegyezésünk van a PSG együttesével, és hamarosan hivatalossá válhat az ügylet. Nyertes keretünk van, amely nem igényelt forradalmi változásokat. A nyár során átalakított csapatoknak problémáik voltak, amiket ki kellett javítani.

Egy modellt hoztunk létre a minőségi játékosok beépítésére. Célunk, hogy kihasználjuk a lehetőségeket, és hogy ne kössük magunkhoz azokat, akik boldogtalanok nálunk.

Jelenleg nincs ilyen helyzetben a keret egyik játékosa sem, de további 15 nap áll rendelkezésre a további klubok bármely kéréseinek a kezelésére.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3212758098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.08.17. 19:29:01

Milyen jó hogy a viszonylag jó eredmények mögé el lehet bújni. Jól csengenek ez tény, de hazai viszonyltban nem nehéz dominálni, nemzetközileg pedig szép a BL döntő, csak az a gond, hogy megint nem nyertük meg (hangsúly a meginten van, vagyis idén mindenki várta, hogy szintet lépünk #its time) és ennek okát Allegri is megerősítette... Elfáradt a keret. Namost az rendben van, hogy ez orvosolva lett számos támadó érkezésével, de közben a védelem minőségben sokat romlott és csak mennyiségben lett pótolva.

Úgyhogy igenis van mit javítani, de ezek után nem hiszem, hogy letennénk euromilliókat De Vrij-ért, talán Keitáért sem (támadó lévén ő egyébként is másodlagos)

Ámok 2017.08.17. 19:29:29

Hogy forduljon ki a másik szemed is az ilyen hazugságoktól......

m.martin91 2017.08.17. 19:32:59

Szokásos semmitmondó vetítés, legalább ebben jó Marotta. Az igazság az, hogy ennek az embernek fogalma sincsen arról, hogy kit sikerülhet még leigazolni a hátralévő 15 napban, ezért értelemszerűen nem is akar komolyabb elemezgetésekbe belemenni. Mindenesetre néhány mondatot rendkívül fájdalmas volt olvasni, még tőle is.

Drughi Di Bianconeri 2017.08.17. 19:45:29

Pár hete "követeltem" 1 nyilatkozatot Marrottatol vagy Agnellitől, hát sok köszönet nincs benne xD

Nem is térnék ki mindenre,mert kb. bekezdésenként van vmi,amivel felb@sz xD

Ezek alapján,ő eladta volna Sandrot, csak a brazil nem akar menni...?

Az utolsó mondatok alapján pl:khedira élete végéig JUVE játékos lesz,mert boldog...?!?!

Nehéz erősíteni,ezért a világ legjobb jobbhátvédjét lecseréltük Európa legrosszabb jobbhátvédjére xD

Rikoo 2017.08.17. 19:50:37

Na b+ Beppe, inkább ne szólaltál volna meg. Mindenki jobban járt volna.
Az utolsó mondat az mi?:D
Inkább árusítsd ki nyíltan a játékosokat, ne kertelj ennyire!

Dante01 2017.08.17. 19:53:09

Ha visszanézitek tavaly kb. ugyan ebben az időben volt egy ugyan ilyen nyilatkozata.
Szerintem előre megírta és lenyomja minden évben.

Csak mondja már meg kivel is pótolta a világ egyik legjobb védőét??????????????

jeneiPALI 2017.08.17. 19:57:59

Hát ez hülye nagyon , khedira innen megy nyugdijba 5évmulva még sandrot simán eladná ez hülye baker!

Szalnoki81 2017.08.17. 20:16:53

Semmitmondó üres duma.
Serie A ban talán még kiemelkedő a keret de nemzetközi szinten sajnos vékony.
Burkoltan megmondta azt is hogy jelentős igazolás már nem jön.
Nekem csalódás összességében a mercato.

ForzaJuve12 2017.08.17. 20:31:44

„Versenyképes keretünkön nehéz javítani” - igen ez igaz, az életben sok nehéz dolog van, de attól még, hogy valami nehéz, nem feltétlenül lehetetlen...

En7ex 2017.08.17. 20:42:00

Magyarul nem fog jonni senki roviden tomoren en ezt vettem ki plusz nem tetszik neki hogy keita minden aron jonni akar

Mitya10 2017.08.17. 20:49:01

Ez teljesen hülye minden egyes nyilatkozata után jobban utálom mint elötte... Hogy van pofája a Lazio elleni meccs után olyat mondani h kb tök faszán vunk minden kafa. Idióta...

Rikoo 2017.08.17. 20:49:54

@En7ex: Én is azt vettem ki a szavaiból, hogy nem tetszik neki Keita viselkedése és nem is fog jönni.
Igaz én olvastam egy interjút ahol még erősebben nyilatkozik erről.

mpite 2017.08.17. 20:59:58

hé, ez januári mercatos duma...

steven.h 2017.08.17. 21:11:55

Ha az eredményeket nézzük, akkor igen, versenyképesek vagyunk, ha azt nézzük, hogy jelenleg átfutnak a középpályánkon és Khedira évről évre lassabbnak tűnik(most Matuidivel ez a gond megoldódhat), illetve a védelem oszlopa bemondta az unalmast és eligazolt, akkor viszont baromira nem vagyunk meg, elméletben elég a 4 középső védő, csak ebből 2 sérülékeny a 3. meg 36 éves, engem ez jobban aggaszt mint a jobbhátvéd kérdés.

giorgio007 2017.08.17. 21:37:25

Azért az utolsó mondat második része nálam kiverte a kiverni valót: „...de további 15 nap áll rendelkezésre a további klubok bármely kéréseinek a kezelésére.”

BigP86 2017.08.17. 21:43:25

Fúúú de megütném ezt a kancsal barmot ezután a nyilatkozat után. Van pofája ilyet nyilatkozni?? Nincs hová erősíteni?? Jobb bekk DS - Lichti (dani alves off)?? Középső védő bonucci off, helyette Benatia?? Középpálya Poga, Vidal, Pirlo off helyette jött az egy szem 30 éves Matuidi???

Az utolsó mondat egyenesen szégyen a Juventusra nézve! Bmegg, mi a következő lépés? A Juvestore.com-on a bögrék és a mezek mellett majd a játékosokat is meg lehet venni?

SHAME, SHAME, SHAME, SHAME... (by Game of Thrones)

Tony. 2017.08.17. 22:13:48

Tényleg nehéz egy versenyképes kereten javítani, de mivel minden egyes nyáron ütünk rajta egy kva nagy lyukat, így azért lenne min dolgozni... És ugye az a keret még nem állt nagyon össze, amelyet nem vernek bucira a BL döntőkben.

peti78 2017.08.17. 22:19:23

Inkább vasút modelleznél te majom

En7ex 2017.08.17. 23:05:20

Tolunk meg lehet tavozo de hozzank mar nem jon senki magyarul.... meg a vegen utolso heten eladjuk dybalat vagy higut vagy talan sandrot es utolso nap hozunk valakit 60+ mert jol lehuznak

vágóistván 2017.08.17. 23:12:23

emberek! egy valamit elfelejtettek! nem Marotta adja/teremti a pénzt,hanem Agnelliek!szóval bizonyos mértékben lehet kritizálni(szerintem egyébként jó munkát végez összességében), nyilván ő is igazolna Verrattit,Fabinhot,Draxlert stb...ha lenne 150 millió a rendelkezésére bocsátva.mivel eddig közel 0ás a mercato,rá van kényszeritve hogy annyiból igazoljon amennyi van!tehát a rekordbevétel,bl bevétel stb gyakorlatilag nem is állt a rendelkezésére.lássuk csak röviden,ugy zanzásitva:
Bonucci 42 M out --- ez gyakorlatilag Bernadeschi ára
Zaza 18 out---- kb benatioa
Lemina 17+3 out --- kb DS meg Bentancur
Voltak még különböző kölcsönadások + Neto ---- kb Sczesny
Coman 21 out --- kb Cuadrado
és itt van még Douglas Costa kölcsönvételéért 6 millió,valamint Caldara megvétele,amit talán más transzferekből fedeztünk.
ha meg lesz MAtuidi akkor az ő 20 misije a minusz.De JELENLEG Transfermarkt adatai szerint +700 ezerben vagyunk.úgyhogy ennyit erről.

Tudom hogy ez nem így néz ki a főkönyvekben,azonban nagyjábol ebből kiindulva azt kell feltételezni hogy a pénz vagyis a bevétel elment másra(stadion hitelre szerzpdéshosszabbításra,vagy a jóéj tudja).Tehát Marotta rendelkezésére sohasem állt az a bizonyos rekordösszeg,maximum annak egy része,mozgó tőkének,de láthatjuk,nagyjából egyik transzfer részlete fedezi a másikét.pl mondjuk Bonucci első részlete Bernardeschi első részletét és így tovább...

Nem vagyok maximálisan elégedett én sem,de nem Marotta tehet arról hogy a klub nem tud igazolni jelentősebb összegekért.egyes kommentek meg teljesen elrugaszkodottak,és tiszteletlen,egy olyan sportigazgató irányában,aki alapköve és most is főszereplője még mindig a kupahalmozásnak és bl sikereknek!

Barolo4 2017.08.17. 23:51:54

Ez a kancsal, szemét, fogalmatan,senkiházi, amatőr szarházi....mi a faxért nem lehet letenni azt a ki...szott 500m-et az asztalra és elhozni 4-5 top játékost? Hát mi a faxt értünk el az elmúlt 7 évben? Két elvesztett bl döntő? Hát ki a ....nak képzeled magad?
Hát MIIIIIIIIIII vagyunk a Juventus, te meg ki vagy ember? Jó lenne ha már végre eltakarodnál azzal a fogalmatlan Allegri haveroddal együtt.... nem hiszem el, hogy ezt nem látja a sok vak itt a blogon.... :)

@vágóistván: +1
Forza Juventu!

b.tom 2017.08.18. 00:44:49

Le kéne rövidíteni a mercatót??? matuidi leigazolására talán most, a 3.!!! átig. időszakban sikerül is pontot tenni! witsel seggét szintén két évig nyaltuk, ő meg már előfizetett a torinoi fodrászmagazinra...de jó lett volna ott még egy nap, igaz kobra? :D

bianconeri83 2017.08.18. 07:56:59

@vágóistván: +1
Érdemes azt is figyelembe venni, hogy tavaly 4.1m€, azelőtt pedig 1.8m€ volt a Juve profitja.
Tulajdonosi tőke nélkül nem lesz pénz giga kiadásokra, azt pedig jelenleg nem játéksokra költik Agnelliék, hanem az egyéb Juvés projektekre (gondolom ennek következménye ez: the club's net financial debt grew over €10m to €199.4m)

Grinta 2017.08.18. 07:59:14

@Barolo4: Ezt a csapatot/keretet/calciopoli óta felépített dolgot, sajnos a vetélytársak sokkal nagyobb becsben tartják..mint azok akik ennek a csapatnak drukkolnak.Ezt soha nem fogom megérteni.

Ámok 2017.08.18. 08:07:40

@Grinta: Mindenki becsüli azt a munkát amit Marotta tett egy padon lévő csapattal, de ahogy fejlődünk és már nem elég/kevés Quagliarella - Matri - Padoin, úgy Marotta sem ez a szint! Ideje lenne egy komoly szakemberre cserélni!

bianconeri83 2017.08.18. 08:39:01

@Ámok: és ki az a szakember, aki egy hanyatló Serie A-ba, Real, Barca, PSG, MU anyagi háttérrel nem rendelkező csapathoz olyan játékosokat tud hozni, ami garantált BL győzelemet eredményezne? Mert úgy látom jelenleg csak ez számít sikernek sok szimpatizáns szemében, pedig nincs az az edző, sportigazgató, elnök hármas, amelyik ezt üzemszerűen szállítani tudná évről évre. Szimplán amiatt sem, mert nem mindig a legjobb nyer...

ordoghr 2017.08.18. 08:50:06

@Barolo4: Ne haragudj, de te melyik csapatnak szurkolsz? Mert ilyen megnyilvánulás után a Juvénak biztos hogy nem.

pott70 2017.08.18. 08:54:02

@ordoghr: Nem tisztem Barolo4-t védeni,de irónia minden szava.

BigP86 2017.08.18. 08:55:05

@ordoghr: ironia volt. Istenem..

mrdel 2017.08.18. 09:13:40

Nincs pénz. Matuidire jó, hogy van. Megpróbálnám Sturarot, Lichtit és Asamoaht értékesíteni. Spinazzola és Cancelo jöhetne, v. De Vrij.
Keita is jöhet még, ez Cuad eladásának függvénye.
Ezek közül párat lehet meglépnek.

Jamal Jamal 2017.08.18. 09:27:00

@Barolo4: A döntéseket a következő emberek hozzák meg közösen, legyen az szakmai vagy pénzügyi szempont:
-Agnelli
-Nedved
-Allegri
-Elkann
-Marotta
és feltehetően a szponzorok sem kicsit szól(hat)nak bele.

Az hogy ki nyilatkozik az igazolásokról, gennymindegy...

Én bízom Allegriben és ez a lényeg.

Forza Juve!

ordoghr 2017.08.18. 09:35:26

@BigP86: OK. Csak már annyi hőzöngést lehet olvasni, hogy az ember agya ledobja néha az ékszíjat.

MDaniel98 2017.08.18. 12:13:27

Hát nem valami rózsás jövőképet fest az a nyilatkozat, pedig a keret erősen fejlesztésre szorulna, főleg a védelemben. Azt nem nagyon értem, hogy Marottáéknak miért is lenne előnyös, ha 2 héttel rövidebb lenne az átigazolási időszak, így is alig tudják kipaterolni a ballasztot, valamint a játékosok pótlása nem mindig sikerül.

Grinta 2017.08.18. 16:45:06

@Ámok: Ezen játékosok nevét,akiket most felsoroltál..helyettesítsd már be egy Mandzukic,Dybala,Higuaín,vagy a most érkezett Bernardeschi,Douglas Costa nevére.Mindig a szintlépéssel jössz/jöttök.Hát ha ez nem szintlépés minőségben.. akkor nem tudom micsoda!?És ezeket a játékosokat Marotta (IS) hozta sportigazgatóként.A döntési folyamatban nem csak Ő van benne,de valamiért ha rosszul sülnek el a dolgor,akkor mindig Beppe van elővéve.Nem mindig igazságos dolog ez véleményem szerint.Követ el hibákat..de melyik ilyen beosztásban dolgozó,vagy hasonló klubbnál lévő nem?!Vegyük példának okáért a Barcelonát,vagy a Bayern Münchent(akivel mindig a példálózás megy).Előbbinél nem igazán látszik mit is akarnak (játszani) utóbbinál van például egy Renato Sanchez..akit elképesztő kondíciókkal édesgettek magukhoz,és jelen pillanatban gyakorlatilag a fejüket vakarják mi legyen most.adják kölcsön?Adják el?Próbálják beépíteni?Vagy Carletto érkezésével Müller esete/formája valami elképesztő dimenziókba csapott át.negatív értelemben.félreértés ne essék..Én ki nem állhatom Müllert..de az ilyen típus az edző kedvence.Kihajtja a belét csapatember.De ha nem érzi a bizalmat,nem sok érő.Jól elkanyarodtam a témától,de csak azt szerettem volna érzékeltetni..hogy bizony más(ik) csapatnál sem fenékig tejfel az élet.És ha visszaemlékszel Zidane első Real Madrid-os évére..ha az utolsó percekben nincs az a csoda..Zizout elsöpri az elnök,és az elvárások.Lévén hogy nem nyertek volna semmit sem!Az ott megengedhetetlen.Ennyin múlt hogy most azt a "koncepciót" csodálja a világ...

FeriGjuve 2017.08.19. 06:56:54

@bianconeri83: A Serie A jelenleg nem egy hanyatló bajnokság.

bianconeri83 2017.08.19. 09:37:45

@FeriGjuve: legjobb esetben is felemelkedés előtt van (ezt csak remélni lehet), de vonzerőben sajnos max a franciával vetekedhet, az angol, spanyol, német messze előtte van sajnos...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása