Sacchi: „A BL-t a domináns klubok nyerik”

sacchi_arrigo_3.jpgArrigo Sacchi kételkedik benne, hogy a Juventus képes lenne Bajnokok Ligáját nyerni, mivel a torinóiak futballstílusa ezt nem engedi meg.

A legendás olasz mester Zinedine Zidane-ig az utolsó edző volt, aki képes volt sorozatban nyerni európai kupákat és az UEFA Szuperkupát.

„A Bajnokok Ligáját domináns futballt nyújtó klubok nyerték, ez így volt Alfredo Di Stefano idejében a Real Madriddal, a hetvenes évek Ajaxán át és egészen a Pep Guardiola Barcelonájáig.” - mondta a szakember a Mediaset Premium munkatársának.

„Nagyon tetszik a Juventus, amikor hajlandó kezdeményezni, azonban a csapat csak negyedórát játszik, aztán visszahúzódik, s nem marad más, mint a védekezés és az ellentámadás lehetőségének a keresése.

A csapat nem hozza ki a maximumot a rendelkezésre álló támadópotenciálból, illetve a csatárok nem kapnak elég labdát. Örömömre szolgálna, ha megkérdezhetném Massimiliano Allegritől, hogy miért van ez így. Félek, hogy ennek erőnléthez köthető okai vannak, a csapat egyszerűen nem képes adott módon futballozni egy egész félidőn át.

Sok Juventus-szurkoló teszi fel nekem ugyanezt a kérdést, és őszintén nagyon kíváncsi vagyok a válaszra.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9512732304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya10 2017.08.10. 12:03:18

Ez rettentő jó meglátás kopaszkám. Ezt monduk én is megkérdezném Allegritől h az általa nem tudatos visszaállás h eshet meg kb 40 meccsen :D

Hiribi27 2017.08.10. 12:11:33

Na végre, VALAKI elmondta az igazságot!

Attila F 2017.08.10. 12:25:42

Tavaly még másképp látta.

venember83 2017.08.10. 12:43:47

@Attila F: talán rájött a legutóbbi próbálkozás után, hogy ez így egyszerűen kevés ezen a szinten. Az volt a Barcelona ellen Allegri első évében, aztán kevés volt a Bayern ellen, majd tavaly is kevés volt a döntőben.

pedronegroo 2017.08.10. 13:11:54

"Sok Juventus-szurkoló teszi fel nekem ugyanezt a kérdést, és őszintén nagyon kíváncsi vagyok a válaszra.”

A juventus szurkolók 90%-a el van ájulva a csapattól így nem hinném hogy sokan zaklatnák a miértekkel.

A 15 perc foci és aztán betol a busz és kontra az kurva gáz egy Juventustól de nem merek én már semmit mondani mert csak egy Allegri-gyűlölő vagyok és nem értek hozzá meg Sacchi is már öreg és szenilis.

Apuleius 2017.08.10. 13:18:03

@pedronegroo: Baromi inkorrekt, hogy most már ilyen alattomos módszerekkel operálsz, s Sacchi szájába adod az Allegrit fikázó gondolataidat, így keltve a feszültséget.

Glivenko 2017.08.10. 13:25:18

Sajnos igaza van. Nem játszik a csapat, csak amennyit szükséges. Az a gond, hogy ez a kicsik és középszerek ellen oké is lenne, de mindig ez megy.
Úgy játszik a csapat, mintha egész évben tartalékolnának valamire, ami soha nem jön el.
Remélhetőleg most jobban lehet majd rotálni, és talán a fontosabb meccseken többet hajtanak majd a játékosok.

pedronegroo 2017.08.10. 13:42:56

@Apuleius: Semmivel se fikázom jobban a csapatot mint Sacchi! Ugyanazt kritizálja amit én szoktam hangoztatni a játék(taktika) és az erőnlét. Korrektség az lenne ha végre észrevennétek hogy csak erről beszélek és nem rám aggasztani az Allegri-gyűlölőt! Na ez az ami nagyon inkorrekt!!!

Apuleius 2017.08.10. 13:52:15

@pedronegroo: Ohh, baszki, azt hittem érteni fogod az iróniát, s eszembe sem jutott, hogy komolyan veszed majd, de látom, oda kellett volna írnom egy mosolygós arcot a végére... Akkor utólagosan :-)

venember83 2017.08.10. 14:03:08

"de nem merek én már semmit mondani mert csak egy Allegri-gyűlölő vagyok"

@pedronegroo: attól még hogy bevallod, nem lesznek itt megbocsájtva a bűneid, nehogy azt hidd!!! :D

pedronegroo 2017.08.10. 14:03:56

@Apuleius: Meg is lepett a kirohanásod :) fogjuk a nagy melegre hogy most nem esett le nekem az iróniád. :)

Nathas 2017.08.10. 14:08:55

Talán az idei (eddig) gyenge védelmünk és a sok támadó azt hozza majd, hogy kénytelenek leszünk focizni :)

Drughi Di Bianconeri 2017.08.10. 14:10:49

@pedronegroo:
Nagyon sarkítasz haver, tegnap neked az jött le,hogy el vagyok ájulva a csapat mutatott játékától ?

Az a baj,hogy Sacchi is komolytalan,hiszen pár héttel korábban meg egekig magasztalta Allegrit és a Juventust xD

Egy Real Madrid ellen egyszerűen NINCS meg ahhoz az alapanyag,hogy full támadó focit toljunk.
Egyébként a Barca ellen Torinoban (meg még volt egy pár ilyen meccs tavasszal,pl:kupadöntő ) kifejezetten impresszíven,letámadással, gyors tempóban játszottunk.

Egyesek tévedésben vannak ,nem mindig arról van szó,hogy tudatosan adjuk át a területet, az nem lehet,hogy bizonyos csapatok ellen egyszerűen NEM TUDUNK kijönni, mert nincs meg hozzá az eszközünk ?

Azt persze én is megkérdezném Allegritől,hogy Serie A alsóházi csapatok ellen miért kell simliskedni,betolni a buszt stb. ?
Miért nem lehet "ujjgyakorlatként" kirázni ezeket a meccseket , olyan csapatok ellen,aminél 5-10szer többet ér a keretünk... ?

A Real ellen nem azért álltunk vissza,mert az volt a terv: ha akartunk volna se tudtunk volna ellenük támadni, presszingelni.

A technikai minőségen túl ebben - talán?- még nagyobb szerepe van a fizikai kondíciónak,erőnlétnek.
Erre - talán?- ezen a nyáron Allegri és a stábja nagyobb hangsúlyt fektetett (többezer kmnyi utazás között...), így tavasszal jobb kondiban lehetnek a játékosaink.

Ha kondiban és erőnlétben tud javulni a csapat (ezáltal futás sebességben,mennyiségben labdával és anélkül is), az nagyon sokat javíthat a játék minőségén is.
Példának okáért ott van random német kiscsapatok, vagy az U-válogatottaik: mindet élmény nézni, olyan gyorsan passzolnak,mozognak,gondolkodnak és NEM azért,mert azok annyira zsenik lennének...egyáltalán nem.
Ezek tanulható,gyakorolható dolgok, persze ez függ xy játékos saját korlátaitól is.

Apuleius 2017.08.10. 14:21:02

@pedronegroo: Ok, semmi gond, ügyelj a folyadékbevitelre! :-)

Őszintén szólva fel sem merült bennem, hogy komolyan veszed, hogy megvádollak Sacchi befolyásolásával. Annyira egyértelmű marhaságnak szántam, hogy biztos voltam benne, Te is valami tréfás választ adsz rá, s mikor végigolvastam a felháborodott kommentedet, először azt hittem, hogy csak viccből írtad, aztán leesett, hogy nem :-)

delpi0823 2017.08.10. 14:22:40

Na Sacchi jon megint az okoskodasaval,persze meg a donto elott mi vagyunk az eselyesek meg stb f.....gokat beszelt,utolag okos kapitany. Kivancsi lettem volna o mit jatszat ezzel a kerettel a dontoben a real ellen.Az ellen a real madrid ellen amirol mar reg kiderult hogy magasan a vilag legjobb keretevel rendelkezik jelenleg,plane a kozeppalyassoruk a kroos,casemiro,modric,isco 4est ossze se lehet merni a mienkel sajnos ezt a vak is latja.

Drotkoszoru 2017.08.10. 14:27:28

Nem állítom, hogy semmi igazság nincs a szavaiban, de nagyjából segget is csinált most a szájából Sacchi a 3-4 hónappal ezelőtti nyilatkozataival összevetve. Utólag már kurva könnyen okoskodik. Miért nem mondta el akkor ezeket még a BL döntő előtt? Miért dicsérte agyba-fűbe Allegrit és a csapatot májusban, és kiáltotta ki a BL fő esélyesének? Akkor még egy gyilkos gépezet volt a Juve, el volt ájulva kb. a játékunktól, most meg megmondja a frankót a BL döntő után. Egyáltalán nem korrekt, egyenes emberre vall. Az, hogy visszaáll a csapat egy Real, Barca, Bayern hármas ellen, nem feltétlen Allegri kérése minden esetben (legalábbis szerintem). Ilyen labdabiztos, nagyobb tempóhoz szokott csapatok ellen nem lehet 90 percig letámadni, dominálni, beszorítani az ellenfelet. A Real elleni döntőben is épp azt láttam, hogy az első félidőben végig letámadtunk, próbáltuk megfojtani már a Real térfelén a játékukat, de ezt nem lehet bírni erőnléttel egy egész meccsen (főleg a szezon végén). Nem csoda, hogy a második félidőben már mindenki csak a seggén vette a levegőt és bedaráltak minket. Egyszerűen erőnléttel nem bírják szerintem a 90 percnyi totális támadó focit, presszinget a srácok, főleg olyan csapatok ellen, akik papíron amúgy is erősebbek, labdabiztosabbak, bővebb kerettel rendelkeznek (nagyon nem mindegy, hogy a Realnál James, Morata, Asensio, Isco bármikor be tudott szállni a padról, nálunk meg a támadó részlegbe senki. Most már lesz több alternatíva nálunk is, lehet rotálni, remélhetőleg jobban bírják a támadók is erővel a szezon végét és nem 15 percnyi fellángolásokat láthatunk meccsenként, hanem végig tudják nyomni a gázpedált akár egész meccsen).

pedronegroo 2017.08.10. 14:45:10

@Drughi Di Bianconeri: Nyugi, én értelek. :) Amúgy is most megadom magam, 40 fokban nem "harcolok"! :) Ősszel meg javaslok most már egy közös meccsnézést szigorúan szakmai szemmel! :)

Drughi Di Bianconeri 2017.08.10. 14:52:29

@pedronegroo:
xD

Mindenképpen adom a közös meccsnézést, addig vedd fel Allegrit vmi közösségi oldalon,vagy szerezd meg az e-mail címét és,ha a játékunk nem tetszik,azonnal küldheted is neki a véleményed xD

pedronegroo 2017.08.10. 15:09:20

@Drughi Di Bianconeri: Ha meglenne szerinted már nem küldtem volna? :)

Watakuki 2017.08.10. 15:44:58

Hosszú percek óta próbálnék belekötni a szövegbe - de sajnos egyet kell vele értenem.

west30 2017.08.10. 16:51:13

Nem feltetlen Allegri hibaja ez,meg ha Saccinak igaza is van osszessegen,szerintem ettol a kerettol tavaly ennyire futotta.

alexGicamo 2017.08.10. 19:13:03

@Drotkoszoru: Teljesen egyetértek !

Sacchinak meg : Utólag már könnyű okoskodni . Erre bárki képes .

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

FeriGjuve 2017.08.11. 09:02:29

"Úgy játszik a csapat, mintha egész évben tartalékolnának valamire, ami soha nem jön el."

Ezt nagyon jól megfogalmaztad!Pontosan ugyanezt èreztem a legutóbbi idènyben.
Aztàn amikor vègre eljött az a valami,amikor kellett volna,akkor meg úgy nèz ki,hogy elfogyott a kraft.
....vagy rosszabbik esetben nem is volt.
Sajnos nem voltak olyan mèrkőzèseink,amelyeken ez a hiànyossàg kiderülhetett volna.Mèg a Barcelona ellen sem kellett különösebben megszakadnunk.

I love JU 2017.08.11. 20:46:09

@west30: ja, ennyire futotta. kupa, bajnoksag, bl-donto :) 1 lepesre voltunk a maximumtol :) remenykedjunk a legjobbakban :) forza Juve!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása