A Juventus végső ajánlatra készül Emre Canért

emre_can_liverpool.jpgA Juventus kész végső támadást indítani a Liverpool középpályásáért, Emre Canért. A torinói Tuttosport beszámolója szerint a rekordbajnok klubvezetői meg kívánják győzni a Premier League-ben szereplő vörösöket, hogy engedjék el a 23 éves német válogatottat, aki szerződésének utolsó 12 hónapját kezdte meg.

A Mersey-partiak állítólag 30 millió körüli eurót kérnek a játékosért, azonban állítólag a Juventusnak esze ágában sincs ezt az összeget kifizetni.

A klub vezérigazgatója, Beppe Marotta és a sportügyekért felelős igazgató, Fabio Paratici vasárnap az Everton és a Sevilla összecsapását tekintette meg a Goodison Parkban. A napilap arról is beszámolt, hogy a vezetők a meccs adta lehetőséget kihasználták, hogy a Sevilla vezetőivel is tárgyaljanak a Juventus számára igencsak érdekes Steven N’Zonzi esetleges átigazolásáról, akit már hosszabb ideje hírbe hoznak a Juventusszal.

A mai La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus az égető középpályáskérdés mellett új középhátvédet is keres Leonardo Bonucci váratlan és gyors távozása miatt. Az olasz napilap úgy tudja, hogy a két célpont a Valenciából Ezequiel Garay, illetve a Chelsea és a Manchester United kiszemeltje, Stefan de Vrij.

Emellett friss hír, miszerint a Juventus döntött Juan Cuadrado kapcsán, és a vezetők nem kívánják áron alul értékesíteni a kolumbiai válogatottat. Az olasz bajnokok 30 millió eurót kérnek a futballistáért a calciomercato.com munkatársa, Fabrizio Romano reggeli beszámolója szerint.

A kolumbiai futballistáért állítólag továbbra is érdeklődik az Arsenal csapata, ám természetesen kérdéses, hogy a szélső kíván-e ismét szerencsét próbálni a ködös Albionban a Chelsea-nél nagyon balul elsült fél év után.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1212725802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frenky441 2017.08.07. 14:55:15

30 millió nem pénz érte, és szerintem az eddig hírbe hozott játékosok közül torony magasan ő érné meg.

MaRcika 2017.08.07. 14:55:42

Most komolyan eladjuk cuadradot?
30milióért?
Lehet hogy pénzügyileg jól járunk de attól még ...

Szívét lelkét kiteszi a pályán a juvéért és csak úgy eladjuk az arsenalnak?

Támadó Szélső szeret lenni
De jobbhátvédként is bevethető
Ha jön cancelo akkor a jobb szélső hátvéd poszt normál esetben megoldva de ha mondjuk alex lesérül és cancelo is (remeljük nem lesz ilyen)
Akkor a balszélsővédő DS lenne a jobbszélső meg cuadrado
A kolumbiai szerintem jelen esetben jobb mint lichti( minden tiszteletem lichtinek de már nem a régi sajnos)

Watakuki 2017.08.07. 15:00:41

30 millió a mai árak mellett tökéletes lenne érte.

kismedvee 2017.08.07. 15:16:27

Hát,akkor túl sok értelme nem volt annak,hogy megvették,ha máris eladják!Amúgy pedig kizártnak tartom,hogy valós érdeklődés lenne iránta, főleg nem Londonból,ahol rettentően csúnyán megbukott (főleg a Chelsea hibájából).A Roma érdeklődése már hihetőbb lenne,ha Di Franco nem lenne szerelmes Mahrezbe;meg fogja szerezni magának.
Ami nagyon beszédes,hogy sok olyan játékos neve esetén kering a sajtóban,hogy a Juventus nem akar adni ért ennyit vagy annyit - a standard,hogy 5m-on megy a huza vona. Vagyis,Canceloért nem adunk 25-t,Canért nem adunk 30-at,Keitáért nem adunk 30-at és így tovább. Viszont Canceloért adunk 20-at plusz bónuszt,Can-ért még azt se tudom,hogy mennyiről vitázunk,de kb 25+bónuszt képzelek el,Keitáért pedig max csak 25-t adunk. Ugye ez milyen nevetséges? Ha valakit meg akarunk szerezni,vegyük meg és ne apróságokon bénázzunk már!
Áh,amúgy szót se érdemelne,csak egyszerűen sóhajtok és csóválom a fejem...

Rikoo 2017.08.07. 15:20:16

Ezzel a Cancelo témával szerintem óvatosan, mert jelen állás szerint a Tottenhamnek égetően fontos egy jobbhátvéd igazolása, nálunk meg itt van Lichtsteiner és nem nagyon kapkodunk ezügyben.
Nem csodálkoznék, ha 2-3 napon belül már Londonban mutogatná az új mezét.

Apuleius 2017.08.07. 15:34:01

@Rikoo: "mert jelen állás szerint a Tottenhamnek égetően fontos egy jobbhátvéd igazolása"

Amolyan "double package" formában rájuk kellene sózni akkor Lichtsteinert és De Scigliót is.

Rikoo 2017.08.07. 15:38:17

@Apuleius: Szerintem a Tottenham vezetői azt mondanák, hogy erősíteni akarnak és nem gyengülni.:D
Csak a Juventusnál hiszik azt, hogy micsoda bombaerős jobboldal van.
Meg az olasz sajtó akik szerint De Sciglio az új Dani Alves.:D

Sztovicska 2017.08.07. 15:40:35

És a Matuidi-Keita ügyekkel mi van? Matuidi ezekszerint bukta?

Rikoo 2017.08.07. 15:43:08

@Sztovicska: Matuidi ügyében csend van, Keita helyzetét pedig a mercato kommentjei közé írtam.

Sztovicska 2017.08.07. 15:45:45

Amúgy az A Bola szerint a P$G Oblakot akarja vinni az Athleticotól 100milkáért. Tényleg érdekelne engem ez a FairPlay dolog. Mert a nyomát nem látni. Ilyen összegek mellett minden játékos akkor vehető az az araboknak vagyos bocs a párizsiaknak nem kell? Ezekkel ki tud versenyezni? Ennyi erővel ha Dybala menni akar ne a Barcának adjuk 150ért, dobjuk be aladinéknak 300ért (persze csak vicc remélem marad). Komolyan vicc amit ezek művelnek. Mint a miller hülyegyerek fater megdurrantott hitelkártyájával

The king of alibis 2017.08.07. 17:15:52

Tuti, hogy nem fog jönni. Több hónapra lesérült Lallana, Keitát nem engedik el hozzájuk. Ki van zárva, hogy le tudnánk igazolni

Rikoo 2017.08.07. 17:33:16

@Sas Jóska: Érdekes a helyzet, mert ha minden igaz Allegrinek ő az első számú jelöltje középre.
Ha meglehetne győzni őt akkor lehetséges, hogy nem hosszabbít és ugye jövőre lejár a szerződése.

MdewC 2017.08.07. 18:39:27

@Rikoo: de nekünk most kellene, nem jövőre! :)

Rikoo 2017.08.07. 18:46:14

@MdewC: Igen és nagyon érdekes a helyzet. A 2018-as szerződéssel rendelkező játékosok a legfontosabb célpontok.
Ha sikerülne meggyőzni ezeket a játékosokat akkor idén is érkezhetnének, mert valószínűleg a klubjaik nem akarják ingyen elengedni őket.

TYUKI 2017.08.07. 19:39:08

Hadjuk már ezt a gyereket! Matuidi kell ő a legmegfelőbb! Sporolunk pár milán azt közben 15-20 játékos kölcsön van adva akinek jővöje a kluban úgy sincs! Miért nem adjuk el őket potom öszegért azt nem kell garaskodni!

Ámok 2017.08.07. 19:41:24

@Apuleius: Khedirát kihagytad :)

78juve 2017.08.07. 21:37:44

Hát igen spórolunk 10-15 mialat közben a BL rekord bevetelre teszünk szert

simoni 2017.08.07. 22:22:42

Egy kis off (annyiban nem, hogy Liverpoollal kapcsolatos):

A Coutinho-Barca dologgal kapcsolatban nyilatkozta Klopp, idézem: "[...] Ha egyszer azt mondtam, nem eladó, akkor nem eladó. Nincs más mondanivalóm, kész! Ez a klub döntése, ez az én döntésem, ez van.”

Ja... hogy így is lehet?

Wickerman 2017.08.07. 23:13:00

@simoni: szert várjuk ki a végét. De jobban hangzik, mint a játékos akarata dönt maszlag

Sztovicska 2017.08.07. 23:15:27

@simoni: ha ez igaz akkor hamarosan kopogtatnak torinoban Dybaláért. Remélem a juve is lesz ennyire határozott

Rikoo 2017.08.07. 23:20:05

@Sztovicska: Bármilyen furán is hangzik Draxler a legkomolyabb kiszemeltjük jelenleg. Egybehanzóan minden országban írnak arról, hogy az ügynöke Barcelonában volt.

Juveboy92 2017.08.08. 00:53:45

Mondjuk egy Xhaka Cuadrado cserébe én belemennék

Nathas 2017.08.08. 08:08:19

@Rikoo: Ha nem akarnak formációt váltani, akkor jobban is járnak vele. Dybala max a karácsonyfába illeszthető bele.

@Juveboy92: Cuadrado nem hiszem, hogy még egyszer elmenne Angliába, ráadásul Xhaka sem eladó. Különben én még mindig potenciális jhv-ként tekintek a kolumbiaira, mert már a Cancelo üzlet is távolodni látszik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása