Marotta: „Dybala semmi pénzért sem eladó”

marotta_beppe_teljes_fogsor.jpegA Juventus vezérigazgatója, Giuseppe Marotta nemrégiben egyértelmű jelzéssel szolgált Paulo Dybala kapcsán, akit folyamatosan a Barcelonával hoznak kapcsolatba a napilapok.

„Paulo Dybala ártól függetlenül nem eladó.” - idézi a klubvezető szavait a Tuttosport.

„Nagyon sok ajánlatot visszautasítottunk, amelyek Paulo Dybaláért érkeztek. Amennyiben egy játékos jól érzi magát nálunk, addig marad, amíg csak szeretne.”

Az igazgató állásfoglalása különösen indokolt volt, mivel csütörtökön a Juventus argentin sztárja arról beszélt, mennyire jól eső érzés, hogy a Real Madriddal és a Barcelonával hozzák hírbe, és hogy alapvetően az első szó egy esetleges átigazolás esetében a Juventust illeti.

„Amikor az ember azt olvassa, hogy érdeklődik a Barcelona, a Real Madrid és ilyen kaliberű csapatok, akkor ez jó érzéssel tölti el az embert, mivel azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját.” - válaszolta La Joya a Mediaset Premium és a Sky Sport Italia kérdésére.

„Aztán meg kell tudni, hogy mi is van valóban az ajánlat mögött, mivel az átigazolási időszakban számos dologról lehet hallani, és bizonyos hírek korántsem biztosak, egyéb hírek pedig valósabbak, de ezekről nem engem kell kérdezni.

Ezekkel a kérdésekkel a klubhoz kell fordulni. Én jól érzem magam itt, a nyár során a lehető legjobb edzésmunkát akarom végezni, hogy felkészüljek egy nagyszerű szezonra.

Amennyiben érkezik egy ajánlat, a klub tájékoztat erről, és majd elmondják, hogy a maradásomat vagy a távozásomat szorgalmazzák. Szóval elsősorban rajtuk múlik, és csak ezt követően dönthetek én.”

Ezt követően a riporter konkrétan rá is kérdezett, hogy mi lenne, amennyiben a Barcelona tenne ajánlatot a leigazolására?

„Az első szó a klubé, aztán következek én.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr612696427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2017.07.28. 12:42:21

Na ettől most nem lettünk okosabbak. Be kell keményíteni, világos jelzést kell adni, h a Juve nem egy szupermarket.

The king of alibis 2017.07.28. 12:49:07

Mintha ezt már többször is hallottuk volna a kancsal bohóctól.

Szabolcs Borbély 2017.07.28. 12:50:37

@Sas Jóska: dobd ki magad az ablakon kérlek

Juventino86 2017.07.28. 12:51:56

@Sas Jóska: Akkor érdekes módon nem írtad ezt, amikor érkezett Bernardeschi. De te biztosan hatalmas szakértő lehetsz... :D :D Szerintem Agnelli már tervezi, hogy felkérjen téged arra, hogy végezd az átigazolás körüli teendőket. :D

Juvegaspy 2017.07.28. 12:52:13

@Sas Jóska: Mit is hallottunk tobbszor?

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2017.07.28. 13:17:06

összegezve mindent, nem érdemelne kicsit több tiszteleteta vezetőségünk?
olyankor is, mikor nem vagyunk elégedettek!
6 bajnoki cím, kupák, 3 évben 2 bl döntő... nem érdemelnének minimális tiszteletet?

sasjóska?

biancineri101 2017.07.28. 13:23:24

@vargacsabi: ááá, itt csak fikázni jó!
Azon senki nem gondolkodik el, hogy ezeket a akiket elad és megkörnyékeznek sok pénzért (Dybala 100 milla+, Pogba 100+, Bonucci 40+, vidal 40+ Higuain 100...) mind ő hozta ide a klubhoz szóval nyerünk is rajtuk+hozzá is tettek a játékunkhoz. Itt azt hiszik, hogy valakit leigazolunk és akkor innen megy majd nyugdíjba, kivéve ha nem teszik a szurkolóknak, mert akkor rekord áron eladjuk majd...

MdewC 2017.07.28. 13:23:35

Dybala nem eladó. Ez számomra most egyértelmű.

Juventino86 2017.07.28. 13:30:26

@vargacsabi: Az említett Jóska nem először beszél minősíthetetlen módon vezetőről és játékosról egyaránt. Érdekes, Babo kolléga ki van tiltva, se egy ilyen provokátor szabadon garázdálkodhat. No comment.

Forza Juve !!! 2017.07.28. 13:41:06

Remélem 1-2 èvet még marad.

@Juventino86:
El kell ismerni, hogy Babo is elég nagy provokátor csak más a stílusa.
Sas Jóska a vezetőséget szidtja amit ha kulturáltabban tenne akkor nem is lenne vele gond.

Rikoo 2017.07.28. 13:45:21

@Juventino86: Babo meg is érdemli, remélem jó sokáig pihenőn lesz. Mondjuk a mercato végéig legalább.

Juventino86 2017.07.28. 13:53:12

@Rikoo: Itt nem az a lényeg, h megérdemli-e, vagy nem. Engem a kettős mérce zavar. A poszthoz hozzászólva: remélem, h Dybala minél tovább marad, de jövőre nagyon nehéz lesz megtartani.

Apuleius 2017.07.28. 14:04:59

@Juventino86: Na ne viccelődjünk, az, hogy valaki "kancsal bohócnak" nevezi Marottát, marhára nem provokáció, még akkor sem, ha neked mondjuk bántja a szemedet vagy az ízlésedet. Tökéletesen értelmetlen ezt hasonlítgatni babo kényszerpihenőjéhez.

Ezredszer is leírom, semmiféle blogszabályt nem sért valaki azzal, ha csúnya, Neked vagy nekem nem tetsző szavakkal illeti a vezetőséget vagy valamelyik játékost (ezt ráadásul még trágárnak is igen nehéz lenne nevezni). Babo teljesen más típusú okból kapott egy kis pihenőt. Ne mossuk egybe az egymástól különböző dolgokat, ha lehet. Szó nincs itt kettős mércéről.

Juventino86 2017.07.28. 14:27:45

@Apuleius: Ha a blog szabályait nem is, de több ember érzékenységét sérti. Ez látszik a kommentekből is. Én továbbra is érzek egy kis kettős mércét, de mindegy, ezen nem veszünk össze.:)

Mitya10 2017.07.28. 14:27:59

@Juventino86: Neki ez vagy ilyen a vélemènye. Engem semmilyen formában nem izgat mennyire tiszteli a vezetőséget amíg itt minket nem nevez így. A kényszerpihenős okostojásnak senki vélemènye nem volt jó ő volt maga Isten a nlogon szóval sztem sem kène összehasonlítani a kettőt. Azt persze megértem ha nem tetszik de ilyenért senkit nem bannolnak. Peace.

simoni 2017.07.28. 14:36:19

Most akkor van kivásárlási záradék a szerződésében vagy nincs? Valaki írta pár napja, hogy külön kivásárlási ár szerepel benne a Barca számára. Mindenesetre abban igaza van a Sas kollégának, hogy annyit lehet adni ezekre a nyilatkozatokra, mintha pártunk és kormányunk sajtóirádájából jönne...

Egyébként 120m+-ért balekság lenne nem eladni. Az olaj is elfogy egyszer, nem fog örökké tartani ez az őrült költekezés. Másrészt meg mi van, ha jövőre Paulo (vagy az ügynöke kitalálja), hogy akkor inkább dobbantanánk, mert ez már nem annyira pálya? Aztán majd a kancsal elnyomja 60-ért, mert a játékos elégedettsége az első...

Apuleius 2017.07.28. 14:38:16

@Juventino86: "Ha a blog szabályait nem is, de több ember érzékenységét sérti."

Értem én ezt, de könyörgöm, kinek az érzékenységéhez kellene igazítani a normát???!!! Különböző emberek járnak ide és kommentelnek, van akinek ez a véleménye, van, akinek az. Az egyik ember érzékenységébe belefér valami, a másikéba már nem. Tökéletesen irreális és megvalósíthatatlan dolgokat kérsz számon.

"Én továbbra is érzek egy kis kettős mércét"

Akkor ezt bizony rosszul érzed. Mindamellett kifejthetnéd, mert az az érzésem, hogy csak dobálózol, mert nem tudsz túllépni azon, hogy bizonyos emberek véleménye számodra nem elfogadható.

Juventino86 2017.07.28. 14:42:57

@Apuleius: Privátban szívesen kifejtem, ha érdekel. Vagy itt, ahogy szeretnéd, csak nem akarom a posztot elárasztani ezzel a témával.

Apuleius 2017.07.28. 14:49:38

@Juventino86: Valóban érdekel, mert szerintem abszolúte nem igaz, amit írsz. Röviden érdekelne, hosszabban viszont nem szeretnék levelezni róla, mert meggyőzni nem akarlak.

MdewC 2017.07.28. 15:41:39

@Juventino86: ne sértődj meg, de már máskor is feltűnt, most megkérdezem. Te nem babo vagy véletlenül?

Juventino86 2017.07.28. 15:51:58

@MdewC: Természetesen nem. Ezt bármelyik admin megerősíti :)

Juventino86 2017.07.28. 15:54:15

@MdewC: De tény, h sok dologban egy véleményen vagyok vele. Szakmai kérdésekben. De egy határt valóban átlépett, ezt kár lenne tagadni.

Sztovicska 2017.07.28. 16:22:42

Attól függetlenül érdekes hogy akkor amikor érkezik douglas costa, bernardeschi stb akkor csend van de minden egyébért megy az osztás. Összességében jól csinálja amit csinál. Elég megnézni hogy mennyi volt a játékosok összértéke pl 5 évvel ezelőtt és mennyi most. Az eredményekről nem is beszélve

keshudioo 2017.07.28. 17:08:17

@Sas Jóska: EGy picit egyetértek veled, a kancsal balfaszozást kivéve, de ezzel eléggé mellélőttél: "Más edzőnél már rég megbukott volna ez a szerencsétlen a balf@sz igazolási politikájával együtt"

Ugyanis ez a szerencsétlen balfasz dolgozott Contéval is.

Juvegaspy 2017.07.28. 17:08:55

@Apuleius: @Sas Jóska: engem zavart a cicus jelzo szal azt kernem h Sasjozsi monnygyon le! :)

Mitya10 2017.07.28. 17:12:25

@Sas Jóska: Bár én egyetértek veled sokmindenben azért azt a 2 edzőt is akiket idehozott benne volt a rizikó kimondottan Allegrinèl a Milanos múltja miatt mègis beváltak. Vannak nagyon katasztrófális elképzelései is meg fantasztikusak is. Ezt hívják embernek. Engem a leginkább a játékos akarata szent nyilatkozata cseszett fel anno igazán. Nem Juventushoz méltó mi nem 1 Sampdoria vagyunk...

Drughi Di Bianconeri 2017.07.28. 17:17:01

Csak én érzem úgy,hogy már előre megy a mutogatás,hárítgatás ?

@Sas Jóska: +1
A nyelvezettel nem, de a tartalmával egyetértek.
Évről évre új csapatot kell építenie, és mivel nem olyan temperamentuma van,mint Contenak, ebbe bele is megy.
Ahogy mondod,évről évre nem,hogy a Maximumot,hanem annál is többet hoz ki a keretből.
Erre nem mindenki lenne képes,sőt szerintem a nagy celeb edzők közül senki...
Addig örüljünk,míg Ő az edzőnk.

@keshudioo: Conte is szépen szerepelt a BLben. xD

Kukszi 2017.07.28. 17:18:18

Dybala maradni akar én úgy látom, de Neymar még Barcaba van. Ez onnantól lesz érdekes ha elviszi a PSG!

keshudioo 2017.07.28. 17:59:17

@Drughi Di Bianconeri: Conte azzal a kerettel azért nem vallott akkora szégyent szerintem. Inkább az azt követő kommentjei a 10 eurós étteremről voltak gázak.

Sztovicska 2017.07.28. 18:46:08

@Sas Jóska: van igazság is abban amit mondasz két dologban azonban nem értek egyet.
1. Kell a játékos is hozzá hogy ki lehessen hozni belőle a 150%-ot mert ha alkalmatlan akkor bárki lehet az edző. Erre mondják hogy szarból nem lehet várat épiteni.
2. Szerintem az edző véleménye is nagyban hozzájárul az átigazolási tervek alakításához tehát ha marrotta valakit le akar igazolni nem hinném hogy azért mert épp bejön a frizkója a játékosnak hanem gondolom azért mert allegri jelezte igényét arra a posztra. Persze ezt csak igy gondolom de nem biztos hogy igazam van

Juventus 2017.07.28. 18:57:23

@Apuleius: A "mi a probléma cicusok" is belefér a blog szabályazáta ugye?
Több éve járok ide,de ez szererncsétlen sem semmivel különb mint babo...

BigP86 2017.07.28. 19:07:55

Basszameg gyerekek, nem lehetne a cikkhez írogatni? Reszemrol le sem szarom Babo, Sas Joska es a tobbi kicsi huszar kakaskodasat, viszont az tobb mint idegesito h ezzel offoljatok a cikket!

A cikkhez: Dybala lecelni fog 2 even belul, ez 100%. Egyszer nem hallani tole egy igazan huseges, "Juve szerelem" nyilatkozatot. Ez engem pl kifejezetten zavar. Termeszetesen ha ezt ő mar elore eltervezte hogy a Barca a vegallomas, akkor ne is legyen Vidal v Pogba 2.0, de sajnalom hogy erezhetoen neki (is) a Juve csak egy ugrodeszka. Egyebkent szerintem jo jatekos de soha nem lesz Messi-CR magassagokban.

Juventino86 2017.07.28. 19:15:55

@Juventus: Én is utaltam már erre a nap folyamán.

Apuleius 2017.07.28. 19:28:42

Akkor ez az a pont, amikor mindenki villámgyorsan fejezze be az ordenáré stílusú és a cikkhez nyomokban sem nagyon kapcsolódó kommentek írogatását!!!

Apuleius 2017.07.28. 19:29:59

@Juventus: Végtelenül sajnálom, s remélem elnézed nekem, de nem ülök állandóan a gép előtt. Tudom, hogy béna kifogás, de van munkám meg családom is mellette. Én kérek elnézést.

The king of alibis 2017.07.28. 20:18:39

Mennyire érzelmes itt mindenki. Eddig egész nyáron a kommentek 90 %-a Marotta szapulásáról szól, meg mennyire gyenge sportigazgató. Nem gondoltam volna, hogy 1 "kancsal bohóc" beírás ennyire kivágja néhányaknál a biztosítékot. Talán elgondolkozhatna az a pár ember, hogy miért alakult ki ez a helyzet. Minden évben kulcsjátékosok eladása apróért (talán Pogba a kivétel ha nem tudnánk, hogy Raiola mennyit nyúlt le belőle) majd töketlenkedés a lyukak betömésével kapcsolatban. Egy normális, belső középpályást is mióta keres? Tavaly nyár óta? Ha nincs Allegri tökös húzása és a 4-2-3-1-re való átállás, biztos vagyok benne hogy a gyenge középpálya miatt nem lett volna meg a BL-döntő. Más sportvezetők semmibe nézik szegény Marottát. Az ő szintjét már rég túlnőtte a Juve. Ha BL-t akarunk nyerni akkor egyértelműen le kell váltani.

pott70 2017.07.28. 20:44:24

@Sas Jóska: Sok igazság van az írásodban.

Apuleius 2017.07.28. 20:58:25

@Sas Jóska: Nem a véleményeddel, hanem a stílussal van gond.

The king of alibis 2017.07.28. 21:04:50

@Apuleius: Csak ezt a nagy sírást nem értem itt pár kommentelőtől.

Juvegaspy 2017.07.28. 21:10:00

@Sas Jóska: meg lehetne is ertelme amit irtal de a te esetetben barki jonne ugyis akadna a mondandodban egy "Ha" val kezdodo mondat melyben kifejtened hogy mekkora "balfek a kancsal".
Csak azt nem tudom pedig kerdeztem mar toled h kit hoznal a helyere? Perez nem epp egy nagy stratega...megvesszuk mer sztar szisztema epp a realnal mukodik mert van 1-2 nullaval tobb a bankszamlan. Bayern igazgatoja hasonlo mint a mienk, Marottaek ezt a vonalat kovetik de pl az elmult 3evben tobb kupank van mint a bayernek...vagy a Barca igazgatoja kene? Ott azert a vedelem es lassan a kp leepitese bizonyitja h mennyire "jol" vegzik a munkajukat. Ergo a 3nagy csapat igazgatoja kilove..kit hoznal akkor...ki jobb mint Marotta? Ki jobb mint a Juve?
1szo mint 100 te kb barkinek szurkolnal hibat mindig talalnal s elarulok egy titkot mindig is fogsz talalni a Juvenal is ugyanis Te csak azt keresed!

Apuleius 2017.07.28. 21:12:51

@Sas Jóska: Az a baj, hogy gyakorlatilag minden második hozzászólásodban elsütöd ugyanazokat a nem túl szalonképes jelzőket Marottára, s valahol érthető, hogy egy bizonyos idő után irritálja az olvasók egy részét.

Juventino86 2017.07.28. 21:41:34

@Sas Jóska: Nem a mondandód tartalmával van mindig baj. Sok esetben szerintem jó meglátásaid vannak. De olyan primitíven adod elő magad, ami egyértelműen bizonyítja, hogy szellemileg nem vagy egy sasmadár. :D

2017.07.28. 23:49:49

Én nem hinném most azt hogy megy, de azért nem 100% hogy marad. Idén szerintem marad. Aztán sok függ az idei évtől. Hogy áll össze a csapat, milyen lesz a kohézió, kiszorítja-e Bernardeschi, esetleg Ő nem válik be, vagy ütőképes 3-ast alkotnak Higuainnal. Ezektől szerintem sok minden fog függeni.
Engem Vidal óta kifejezetten zavar, ha egy Juventus játékos (nem olasz) látványosan imádja a Klubot, meg hűségesküket tesz. Szükségtelen. Bonucci, mint olasz esetében is csak színjáték volt.

@Mitya10: +1 Teljes mértékben egyetértek.
@Sas Jóska: de fura, hogy az utolsó (kifejtős) írásodban milyen összeszedetten és kulturáltan írtál az előtte levőhöz képest. Egyik ismerősömre emlékeztet, aki mások felidegesítésére és "hasonló jellegű" dolgokra használt ilyen technikát.
A Vidal-üzlet szerintem is kétségbeejtő volt, de Pogbát pl. Te megtartottad volna? Én így biztos nem, hogy ennyit fizettek érte.

ToTTy-Juve 2017.07.29. 01:11:43

"El Joya" helyett "La Joya"-t kellene javítani (bocs)

Dyvi kapott egy bomba fizetést. BL-ért versenyző klubban kirobbanthatatlan kezdő, aki címeket is nyer. Ugyan miért váltaná ezt le egy bizonytalanabbra? Mondhatnánk, hogy sokkal több pénzért, de annak tényleg sokkal többnek kellene lenni és tudtommal spanyol honban sokkal nagyobb az adószázalék. És szerintem 1-2 évig még biztos nem fognak neki 20M-ás fizut ajánlani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása