Buffon: „Szerintem Bonucci velünk kezdi meg a felkészülést”

buffon_higuainnal_es_dybalaval_monaco_bl.jpgGianluigi Buffon véleménye szerint Leonardo Bonucci nem fog távozni, sőt, a csapatkapitány a legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy szinte elvárja csapattársától a maradást.

A középhátvéd után idén ismét komolyan érdeklődni látszik a Chelsea és a Manchester City, illetve természetesen arról is voltak pletykák olvashatók, miszerint a Juventus megfelelő összegért megválna a futballistától.

„Csodálatos szezonunk volt, ha leszámítjuk az elveszített Bajnokok Ligája-döntőt.” - mondta az ősszel valószínűleg az utolsó aktív évét kezdő csapatkapitány a Sky számára adott interjúban.

„Nem hiszem, hogy más vágya lenne, mint a Juventus. Arra számítok, hogy a csapattal kezdi meg a szezon előtti felkészülést.”

Az Arsenal kapusát már alaposan szóba hozták a Juventusszal, és Gigi Buffon is elmondta erről kicsit bővebben a véleményét.

„A lehető legjobb döntést hozta. Ugyanakkor véleményem szerint a Juventus is a lehető legjobban választott, mivel szerintem Wojciech Szczęsny nagyszerű szezont tudhat maga mögött.

A kiegyensúlyozott teljesítmény és mentések tekintetében valószínűleg ő volt a legjobb kapus. Szerintem ez intelligens házasság a legerősebb klub és a tavalyi év egyik legjobb hálóőre között.

Hogyan tudunk majd alkalmazkodni egymáshoz? Könnyedén. Az egyikünk bekerül a kezdőbe, játszani fog, ha pedig az embert nem jelölik a kezdőbe, akkor nem játszik. Ez sokkal egyszerűbb, mint ahogyan sokan gondolják.

Emiatt tényleg azt gondolom, hogy a legjobb döntést hozta a jelene és a jövője tekintetében, és biztos vagyok benne, hogy soha nem fogja ezt megbánni.

Amikor az ember a Juventushoz érkezik, különösen ha például az ember játszott egyéb jelentős klubnál, de nincs hozzászokva a győzelmekhez, akkor egyértelműen látja a különbségeket.”

Ezt követően felmerült a keserű kérdés is, miszerint mennyire biztos a visszavonulás a 2018-as orosz világbajnokság után.

„Igen, ez lesz, ez 99,9 százalék. Még egy intenzív és zsúfolt szezonom lesz komoly mérkőzésekkel. Ezt követően meg kell húzni a vonalat.

Az elnök úrral egyetlen lehetőséget hagytunk még nyitva: ha megnyerné a csapat a BL-t, akkor még egy további szezont futballoznék, hogy megnyerhessem a klubvilágbajnokságot és egyéb trófeákat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3412588751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd1 2017.06.13. 12:14:59

Szczęsny már ennyire hivatalos? lemaradtam a bejelentésről?

Mitya10 2017.06.13. 12:35:10

@cd1: Nem maradtál le csak Buffon jelenti ki biztosan 2jára szóval gondolom hamarosan orvosira jön. Válogatott mèrközése volt szóval gondolom ezért kell várni.

Nathas 2017.06.13. 12:37:06

Buffon sok esélyt ad a BL-győzelemre...

4Evorg 2017.06.13. 12:40:16

@Nathas: Pont ezen mosolyogtam én is. :D

babo0410 2017.06.13. 12:47:24

@Nathas: Azt azért mégse mondhatja, hogy jövőre BL-t nyerünk, így még két évet maradok. Hidd el, ő nagyon bízik abban, hogy jövőre összejöhet. Talán nem a Ral lesz döntős végre, és más ellen meg van szerintem esélyünk. Még egy olyan erős keret nincsen, mint a Realé. Nekik két kezdőnyi játékosuk van, így a 2. félidőben egyszerűen frissebbek tudtak lenni nálunk.

"Hogyan tudunk majd alkalmazkodni egymáshoz? Könnyedén. Az egyikünk bekerül a kezdőbe, játszani fog, ha pedig az embert nem jelölik a kezdőbe, akkor nem játszik. Ez sokkal egyszerűbb, mint ahogyan sokan gondolják."
Mintha azt mondaná, hogy "Majd ő padozik, én védek, ez ilyen egyszerű. Amíg itt vagyok, a neve kuss." Nagyon nem szimpatikus ez a része a nyilatkozatnak.

Juvegaspy 2017.06.13. 13:08:07

@Mitya10: ha jol emlekszem te kerted Gigi velemenyel Csesznyirol :)

Mitya10 2017.06.13. 13:36:56

@Juvegaspy: Valóban. Így már más a helyzet ha ő valóban így gondolja neki elhiszem. Azonban azt lásd be a múltkori cikkben még sehol nem volt ilyen elemzés a részéről ezért írtam azt amit :P

Juvegaspy 2017.06.13. 15:17:56

@Mitya10: valahogy azert ott is erzodott hogy nincs Buffon ellenere a dolog de amugy igaz igy tiszta.

cd1 2017.06.13. 16:24:10

@babo0410: én pont úgy értettem, hogy Buffon elfogadja ha épp ő fog padozni.

mr_smile 2017.06.13. 17:41:47

minden kiírásban 4126 percet tolt le idén 39 évesen ... most ültessük padra?:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása