Hamarosan nyílik a nyári mercato, így a lapok sok nevet bedobnak a kalapba. A pletykák most a Galatasaray csapatáról szólnak, akik állítólag ajánlatot készülnek tenni, a Milan csapatában szereplő Carlos Baccáért, illetve a Juventus alkalmazásában álló Kwadwo Asamoahért.
A török FotoMac szerint a Galatasaray edzője, az egykori Juventus játékos, Igor Tudor szívesen erősítené meg csapatát a Serie A-ban futballozó játékosokkal. A milánióak nem csinálnak titkot abból, hogy nem szímtanak többé Carlos Bacca szolgálataira, s szívesen értékesítenék a támadót nyáron. A kolumbiai játékos szeptemberben harmincegyedik életévét tölti be, a Milan pedig egy fiatalabb támadóban gondolkodik. A kiszemelt Álvaro Morata és Pierre-Emerick Aubameyang.
Azonban nem csupán Bacca a törökök kiszemeltje, Asamoah is felkeltette figyelmüket, aki csupán huszonnyolc esztendős és már 2012 óta a Juventust erősíti. A ghánai játékost számos sérülés hátráltatta, azonban az utóbbi időben hasznos kiegészítő ember Torinóba a pálya bal oldalán.
A Juventus persze nem csak eladna, vásárolna is. A kiszemelt a Tottenham Hotspur és az Atletico Madrid által is üldözött, jelenleg a Monaconál szereplő támadó középpályás, Thomas Lemar. - állítja a L’Equipe.
A huszonegy éves játékos már kétszeres válogatott a francia felnőtt csapatban, pozícióját tekintve pedig a középpálya bal oldalán veszi ki a részét a támadások építéséből, de a jobb oldalon, illetve a trequartista szerepben sem érzi zavarban magát. Ez pedig azt jelenti, hogy tökéletesen beleillene Allegri 4-2-3-1-es formációjába.
A játékost 2020-ig köti szerződés a hercegségbeli csapathoz, ebben az idényben pedig ötvenöt mérkőzésen tizennégy góllal és tizenhét gólpasszal segítette Ligue 1 bajnoki címhez csapatát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
NagyonJuve 2017.05.27. 15:58:09
Trieszt120506 2017.05.27. 16:38:15
21 éves, ő érte olyan 30 millióig simán fel lehetne menni licitben.
Bacca meg ha bírná a padozást, 20 millió alatt még el is jöhetne. Ott van benne a gyilkos ösztön, de ez a konstans szar Milán magával rántotta a mélybe.
NagyonJuve 2017.05.27. 17:10:36
Rikoo 2017.05.27. 17:15:30
Atletico egyébként ennyit sem sajnál majd érte valószínűleg, ha Griezmannt eladják.
Trieszt120506 2017.05.27. 17:57:27
Amúgy Bernardo Silva Mendes "fióka", ők mindig 2x-es áron mennek el. Nem tudom mennyi ment neki és mennyi a Monacónak, de biztos teljesen aránytalanul oszlott meg.