Paulo Dybala véleménye szerint mindenki tudja, hogy a Juventus egyenlő félként mérkőzik meg a Real Madrid csapatával a BL-döntőbe.
A bianconero csapat számára már csak a Bajnokok Ligája-serleg begyűjtése maradt, miután az Olasz Kupában a csapat könnyedén legyőzte a Lazio csapatát, illetve a bajnokságot is sikerült már az utolsó előtti fordulóban bebiztosítani.
„Szombaton Bolognába győzni megyünk, még ha már meg is szereztük a bajnoki címet, mivel egy jó teljesítmény tovább tüzel minket a Cardiff felé vezető úton.” - mondta Paulo Dybala egy milánói szponzoreseményen a JTV számára.
„Nyugodtak vagyunk, éhesek vagyunk a sikerre, és még mindig tíz nap áll előttünk, de már megkezdtük a felkészülést a döntőre. Idegesség nélkül kell hozzáállnunk a meccshez, ahogyan eddig is tettünk az összes idei BL-meccs vonatkozásában.
Mindenki tudja, hogy a Juventus egyenlő félként mérkőzik meg a Real Madrid csapatával a Bajnokok Ligájában, nem csak mi gondoljuk ezt. Nem csak egy bajnok lesz az ellenfelünk, hanem egy csapat.
A legjobbunkat fogjuk nyújtani, és ha az ellenfél jó támadásban, akkor azt mondhatom, hogy nekünk meg kiváló a védelmünk. Eddig mindenki mindent beleadott a csapat érdekében, és most már csak egy cél elérése hiányzik az idei tervből.
Mindannyian hiszünk a Juventus projektben.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.